Igehirdetések

Kell a szeretet

Igehirdetés 2000. szeptember 3.

Kell a szeretet

 

Lekció: Luk 9,51-56
Textus: 1Kor 13,1-3

“Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testem tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük a templom áhítatát, ezt az órát, amit ajándékodból most együtt tölthetünk színed előtt. Köszönjük, hogy megtartottál minket az elmúlt héten, köszönjük, hogy erőt adtál munkánk végzéséhez. Eljöttünk elcsöndesedni, belső emberünkbe tekinteni, és azért, hogy ne mi, hanem te mond ki a döntő szót. Szeretnénk rád figyelni, téged hallani, miközben fülünkkel a hirdetett igét hallgatjuk. Engedd Urunk, hogy szívünkkel egészen rád hangolódhassunk és felfogjuk akaratodat. Vedd el méltatlanságunkat, töröld el vétkeinket. Segíts új ruhákba öltözni, fehér ruhákba, amiket tőled kapunk. Adj belátást, őszinte szívet, és közöld velünk a tőled való új élet erőit, Szentlelked és igéd, az élő Krisztus által! Ámen.

 

Igehirdetés

Mai igénk arról szól, hogy a világon a legjobb dolgokat is el lehet rontani szeretet nélkül. Egymás után négy dolgot sorol fel a szentíró a korinthusi levél 13. részében, a “Szeretet himnuszában.” Mindegyik önmagában is fontos, ezek ember-létünk kiemelkedő lehetőségei – s azt halljuk róluk, hogy szeretet nélkül elromlanak. Önmagukban nagyszerű dolgok, amik szeretet hiányában semmitérővé változnak.

Első a beszéd. Tudományos megnevezése ilyen tudákosan hangzik: másodlagos jelzőrendszer. Az állatvilágban is van egyfajta jelzőrendszer: a madarak is, kutyák is, sőt a halak is jeleznek egymásnak valamilyen módon – ez az elsődleges jelzőrendszer. De elvont fogalmakkal, igékkel, jelzőkkel, hasonlatokkal, határozókkal, hogy egy-egy mondatban szinte egy egész világegyetem szólal meg, csak az ember tud kommunikálni. A beszéd nem csak egyetlen biológiai állapot jelzésére szolgál, hogy “éhes vagyok” vagy “félek és menekülnöm kell”, vagy “keresem a páromat”, hanem ezer és ezer árnyalatnak, a világ minden dolga összefüggésének, a rejtélyek feltárásának is alkalmas eszköze. Az igazán jó költőnek nem csak egy-egy sorában, hanem olykor egy szavában is egész világegyetem, egész örökkévalóság van összesűrítve. Itt pedig, ahol most élünk, az információk évszázadában egyre több és több “cselekvésünk” történik szóban, írásban, “beszéd-eseményben”, nem-fizikai szinten.

Csodálatos dolog tehát, hogy tudunk beszélni, valóban emberi életünk nagy kiváltsága. Becsüljük meg és vigyázzunk rá! A kis ember-lénynek három-négy esztendő is kell, hogy megtanulja anyanyelvét. Az pedig ha valaki később egy másik nyelvet is magas szinten megtanul, a legszorgalmasabb teljesítmények közé számít. Nagy kincs a beszéd és nagy kincs a nyelv! Mindig fáj, amikor elpiszkolódni látom, amikor méltatlanul használjuk. Nem csoda, hogy a föld népe az ókortól elkezdve igen-igen megbecsülte a jól beszélő embert. Csodálattal vegyes áhítattal adóztak a rétoroknak, a szónokoknak, akik jól forgatták a szavakat, jól képviseltek ügyeket bíróság előtt vagy a közéletben. Az ilyen embereknek ma is nagy a megbecsülése, pedig tudjuk, mennyire megromlik a beszéd: alkalom az ügyeskedésre, a beállításra, arra, hogy a dolgokat a valós természetüktől elhajlítsuk.

Alkalmas arra, hogy alku-pozíciónkat javítsuk. Egész emberi romlottságunk jelen van a beszédben! Nem véletlen, hogy ezt olvassuk egy helyen az igében: “Aki beszédben nem vétkezik, tökéletes az.” (Jak 3,2) És ilyen ember nyilván nincs, mert “a szív teljességéből szól a száj” (Mát 12,34) – ahogy egy másik ige mondja. Szívünk valóban elszakadt a lét forrásától, teremtő Urunktól, és mivel a szívünk nem tökéletes és bűntelen, ezért a beszédünk sem tökéletes és bűntelen. Mégis kincs, és csoda és kiváltság. Csak mi emberek tudunk néhány hangzóból pontos jelentést, körülhatárolt tartalmakat megidézni. Gondoljuk meg, hogy regények, versek, drámák, krónikák, imádságok, micsoda kincsek születtek, s mind elképzelhetetlen a beszéd, nyelv nélkül. Gazdagok vagyunk – vigyázzunk erre a kiváltságunkra!

Szeretet nélkül azonban, ha angyali szférába emelne is a szó, ám hiányzik belőle a szeretet, az egész igyekezet hiábavaló. Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem semmi vagyok – olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. Mennyi önszeretettel, önzéssel teli beszéd van! Hányszor mondhattunk volna magunk is vigasztaló, megnyugtató, éltető beszédeket, ha csak egy parányi szeretet is lett volna bennünk. De hallgattunk, vagy saját magunkról szóltak szavaink, s így maradt a magunk hangsúlyozása, talán az ítélkezés, talán az önigazolás. És lehet ezt veretesen, százezer példányban megjelenő oldalakon tenni, ha szeretet nélkül történik elszáll, mint a pengő combalom hangja: elröpül, vége, nincs többé, ennyi volt… Nincs benne maradandó. Egyedül a szeretet méltó arra, hogy Isten megőrizze emlékezetében!

A következő amiről az apostol elmondja, szeretet nélkül elromlik: a titok, a tudomány – a jövendő ismerete. Hatalmas dolgok, ha megvannak! Életünk nagy kiváltsága a tudás. Ki ne szeretné tudni milyen a világ, az élet, mi van a felszín mögött, mi az igazi valóság! S valóban, ha valaki egy kicsit többet tud, mint a többiek, az becsben áll, számít valakinek, fontos ember. De a tudás sem ér semmit szeretet nélkül – jól látjuk ezt mai civilizációnkban. Mire használják a legjobb ismeretet is; életmentés helyett élet-pusztításra, emberek fölemelése helyett kevesek meggazdagodására, a teremtett világ őrzése helyett annak elpusztítására. Mert a tudás, ha még oly nagy is, szeretet nélkül semmit nem ér! A lexikális tudás, a sok ismeret csupán ballaszt, vagy éppen páváskodásra alkalom, különlegesség, ha nincsen mögötte rendező, útmutató erőként a szeretet. Ha jövendőt is tudok mondani, minden titkot és tudományt ismerek is, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok. És mindez a hitbeli tudásra is pontosan így érvényes. A felismerések, élmények, a megtapasztalások nem azért vannak, hogy általuk különbnek vélhessük magunkat, hanem hogy még jobban szeressük Istent és az embereket! Erre kapjuk a tapasztalást, ez a célja és értelme a titkok és tudomány ismeretének.

Aztán itt van, s ez aztán megdöbbentő: még a hit sem jó szeretet nélkül. Pedig erről azt gondolnánk, megáll önmagában – de nem! Még a hegyeket mozgató hitről, ami értelmes cselekvésben, hatékonyan, nagy teljesítményben jelenik meg, is azt halljuk, csak a szeretettel együtt van értelme. Hány család életében látni, dolgoznak hegyeket mozgató hittel, hogy fölépítsék otthonukat: eltelik öt-tíz év, fölépül végre a ház. Valóban hegyeket mozgattak meg, szinte a semmiből teremtették meg a maguk kis otthonát, s mire kész – egyszer csak kiderül, hogy el kell adni, mert nem maradt semmi szeretet. Volt hegyeket mozgató hit, volt teljesítmény, összeszorított fogakkal igyekezet, de közben elfeledkeztek arról, hogy odamenjenek a szeretet forrásához s megújuljanak egymás iránt való kapcsolatukban – ne idegenedjenek el, beszélgessenek, tudjanak arról, mi van a másik szívében… Ha embereknek “egész hite” volna is, hogy hegyeket mozdítanak meg, de szeretet nincs bennük – akkor minden megsemmisül.

Végül a legtalányosabb: az áldozat. Még az sem ér semmit, ha nincs mögötte szeretet! Ez aztán teljesen hihetetlennek tűnik. Ha vagyonomat mind szétosztom, vagy ahogy a Károli Bibliában olvassuk: felétetem is, s ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen énbennem, semmi hasznom abból. Hányszor látni szenvedő embereket, akik felemlegetik, hogy ők mennyit tűrnek egymásnak. De hát abban a pillanatban, hogy “lásd mennyit tűrök neked, milyen áldozatos vagyok, ezt és ezt én hordozom helyetted” – kiderül, hogy valójában semmit nem tűr az illető, hiszen felemlegeti, elégtételt csinál belőle, vagy éppenséggel szerepet és színielőadást. Az áldozat értéke így, igazi szeretet nélkül azonnal el is párolog. Mert ha lett volna szeretet az áldozat mögött, akkor tudott volna szép csöndben megtörténni, megelégedett volna az illető azzal, hogy ő maga tudja, mennyit tűr – de nem dörgölte volna a másik orra alá…

Voltak az első keresztyén időkben emberek, akiknek tetszett a keresztyének nagy szabadsága. Lám, ezek oda tudják adni javaikat a szegényeknek, szét tudják osztani a vagyonukat…! S emberek irigyelve a nagy szabadságot, maguk is megtették. Egy idő után azonban megbánták – mert hiányzott az igazi szeretet. Nem Krisztus szeretete, hanem valami más mozgatta őket az áldozatra, s az áldozat, amit nem az ő szeretetéből hozunk, előbb-utóbb hiábavalónak bizonyul. Csak az marad értelmesnek, amit élő hittel, szívünkben az Úr szeretetével, hálából hozunk. Az “…megmarad…” (1Kor 13,13)

Íme a kincsek: beszéd, ismeret, hit és áldozatosság. Megrendítő sor! Ha csak egy is meglenne bennünk, már gazdagok lennénk – egy örökkévalóságra elegendő kincset jelentene. De ezeket érvényesíteni, és valóban tartalmassá tenni csak a szeretet tudja. Jézusban ezt a többletet találták meg az első keresztyének, mikor azt mondták felőle: “Nem úgy tanít mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van!” (Márk 1,22) Az ő hatalma a benne lévő szeretet volt! Az Atyával titkos közössége, a vele töltött imádságos éjszakákból, hajnali   beszélgetésekből fakadó igazi szeretet (Márk 1,35) – ez volt az ő ereje. Ez kellett ahhoz, hogy az ő beszédében, tudásában, hitében és áldozatában jelen legyen Isten!

Őt követve azonban mi is képesek lehetünk erre. Beszédünk lehet az emberek javára: lehet biztató és éltető beszéd. Tudunk majd úgy szólni elesettekkel, megfáradtakkal, hogy abból támogatást és reményt merítsenek. Még a leveleket is másként fogalmazzuk. Nemcsak emberek vagy angyalok nyelvén íródnak, hanem átüt majd rajtuk a mennyei szeretet, mert a Krisztus módján mi is erővel szólunk – ha lesz mögötte igazi szeretet. Az ismereteink is megrostálódnak. A tudásunkból is csak az kerül a többiek elé, ami hasznukra van, mert szeretet vezérli az ismeretközlést. A titkokkal is úgy bánunk, ahogy a szeretet előírja. Hányszor eljár az emberek szája, kibeszélik egymás féltett titkait, mert kedvébe akarnak hallgatójuknak járni – s csak utóbb bánja valaki (ha bánja egyáltalán), hogy kifecsegte valakinek a titkát… Minősít bennünket, hogyan bánunk mások titkaival! Aztán a hitünk – akár mustármagnyi, akár hegyeket mozgató, de új célt fog kapni a szeretet által. Világossá lesz, miért is érdemes a hegyeknek tényleg megmozdulni: mi az, ami nem mulandó, ami véglegesen megmarad… (1Kor 3,12-13)

“Megmarad a szeretet!” – mindez Krisztusban történik. Nélküle lehetetlen, vele pedig, benne élve természetes és magától értetődő. Hát lehet-e az ellenségeinket szeretni, testvérek?  Krisztus nélkül lehetetlen! Őbenne, általa azonban magától értetődő. Amíg nélküle vagyunk lehetetlen – amikor pedig utat nyitunk, helyet adunk magunkban neki: ő fogja szeretni ellenségeinket mibennünk… Nem azt jelenti ez, hogy igazat adunk a gonoszságnak, vagy szabad utat engedünk a bűnözésnek, hanem azt, hogy tudjuk az igazság mértékét: mi az, ami büntetést érdemel, de oly módon, hogy legyen lehetősége újat kezdeni annak, aki vétett. (Ján 8,11)

Isten segítsen arra, hogy beszéd, tudás, hit, áldozat teljen meg a tőle vett szeretettel. Ki-ki maga tudja, ezek közül miben a leggyengébb, ahol nagyon is gyógyulnia kell… Ha ez hiányzik, semmi vagyok; ha pedig ott van, Krisztus követője vagyok. Az ő hírnöke, Lelkének megjelenítője – az övé vagyok, s ő is az enyém! (Ján 14,20) Segítsen hát, hogy megújuljunk őbenne, mert akkor a lehetetlen is lehetővé válik, az erőinken túli pedig megvalósul. Így legyen!  Ámen.

 

Imádkozzunk!

Megköszönjük Urunk, hogy a te szereteted nem fogy el. Türelmesen várod, hogy kiforrjon életünk, igazibbá, teherbíróbbá legyen szeretetünk. Köszönjük a Krisztusban adott megváltást, az új életet. Hogy nem vagyunk többé rabszolgái a bűnnek, szabadok lehetünk az ő követésben minden bilincsünktől. Köszönjük a Lélek áradását, hogy elvezetsz minket minden igazságra, ha megvan szívünkben az alázat, az éberség és a figyelés. Kérünk téged a gyermekekért, akik most kezdik életük új szakaszát, az iskoláskort. Kérünk a felnőttebb tanulókért is, akik már készülnek az életre. Minden családi otthonért, ahol a jövendőt hordozzák a szülők. Kérünk azokért is, akik nagyszülőkorban szeretettel és jósággal tekintenek az újonnan érkezettekre, add hogy átadhassák tőled nyert bölcsességüket és szeretetüket. Imádkozunk gyászoló testvéreinkért, akik szeretett kedvesük pora felett álltak meg az elmúlt héten, adjál vigasztalást és lelkimegnyugvást, szívbéli megbékélést minden gyászoló testvérünknek. Imádkozunk a most következő hét napjaiért, hogy megállhassunk a hitben, tőled való reménységgel és Szentlelked adta szeretettel járhassuk utunkat. Hallgass meg könyörgésünkben a mi Urunkért, Jézus Krisztusért.
Ámen