Igehirdetések

Ajtód előtt áll!

Igehirdetés 2000. december 3.

Ajtód előtt áll!

 

Lekció: 2Móz 20:1-17.
Textus: Jel 3:14-22

“A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg. Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. A ki győz, megadom annak, hogy az én királyi székembe üljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében. A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”

Imádkozzunk!

Urunk, Istenünk, félelemmel gondolunk arra, hogy te szent Isten, tökéletes jóság vagy, aki hozzáférhetetlen világosságban lakozol, mi pedig gyarlóságainkban élünk és messze szakadtunk az igazságtól és a hűségtől. Nem tudjuk megtartani parancsolataidat, mert önhatalmúlag magunk döntünk nélküled jó és rossz között, parancsolataid hallatán szégyenkezve azt kell mondanunk: szinte alig van törvényed, amit meg ne törtünk volna. Légy irgalmas nekünk bűnös embereknek, és bocsásd meg vétkeinket, ne ítélettel és igazsággal, hanem kegyelemmel nézz miránk. Adj nekünk új életet Krisztusban, a testté lett ígében, a hirdetett ígében, amely hangzik közöttünk, és a látható igében, a szent sákramentumban, amellyel ma is élhetünk kegyelmedből. Add nekünk Szentlelked erejét, az ige hirdetőjének és hallgatóinak egyaránt, és áldj meg bennünket tőled való új élettel, megváltó Urunk, Jézus Krisztus nevében kérünk! Ámen.

 

Igehirdetés

Ádvent első vasárnapján terített úrasztala vár bennünket, és az ige is adventi gondolatokkal szólít meg minket. Vajon miért olyan kedves az Advent ünnepe, a Karácsony előtti négy vasárnap mindnyájunknak? Minden bizonnyal azért, mert egyszerre fejezi ki a távolságot, ami elválaszt minket az Úrtól, a szent és igaz Istentől, és ugyanakkor a reményt, hogy nem lesz mindig ott ez a távolság, mert ő eljön hozzánk. Ádvent ezt jelenti, hogy eljövetel. Ennek az ígéretét, ennek a reményét hordozza ez az időszak.

Úgy hiszem, hogy ez a kettősség ott van minden hívő ember szívében. Egyfelől érezzük méltatlanságainkat, vétkeinket, ezért bűneink tudatát hordozzuk magunkban, ami elválaszt minket az örökkévaló szent Istentől. De azt is érezzük, hogy ő szeretné áthidalni ezt a távolságot, keres minket, akarja a velünk való közelséget, szeretne eljönni hozzánk. Elég nagy szeretet van őbenne ahhoz, hogy ne maradjon meg önmagának és önmagában az egek egeiben, hanem keres minket teremtményeit, jót akar, üdvöt akar nekünk. Szeret és szán minket, és mindez előttünk van: az eljövendő Úr eljön hozzánk. Ezt a bizonyosságot, ezt a hitet erősítse meg bennünk az Advent, hogy olyan Urunk van, aki szeretne eljönni! Kapunk ehhez a hithez, ebben való megerősödésünkhöz most egy ébresztő üzenetet, egy jó tanácsot, és kapunk egy ígéretet is.

Az ébresztő üzenet egy kérdés. Így hangzik: Hol is állsz tulajdonképpen? Nem ismerős-e számodra, nem illik-e rád is, amit a laodiczeabeli gyülekezet angyalának – minden bizonnyal előjárójának és így az egész gyülekezetnek címzett Isten Szentlelke – amikor ezt mondja: langymeleg a keresztyénséged! Nem illik-e ebből valami mindnyájunkra? Az, hogy egyszerre mondunk igent és nemet. Nem döntöd el, hogy indulsz-e vagy állsz: egy kicsit kívül is és belül is vagy Isten királyi uralmán. Nem vagy tagadó, nem lettél keserű ellenséggé, nem vagy ateista – de szíved teljes odaszánására, a teljes önátadásra nem vagy készen. Vajha hideg volnál, vagy hév! Így, mivel lágymeleg vagy, kivetlek téged az én számból. A döntés hiányzik ebben az állapotunkban. A keresztyén élet alapja, hogy elfogadom: Megváltó Uram, Jézus Krisztus döntött mellettem. Amikor még meg sem születtem, nem szánta odaadni értem harminchárom esztendejét a golgotai kereszten. Szeretett engem, mielőtt megszülettem volna ő döntött mellettem! Vajon döntök-e én is mellette ugyanilyen egész szívvel?

A keresztyén élethez részünkről két döntés is kell. Az első, a nagy és életre szóló, amikor az ember kimondja, mostantól nem a magam nevében akarok járni, nem a magam akaratát kívánom megvalósítani: hanem a tiédet, Uram! Ez, amikor az emberben először születik meg, a megtérés. Nem lehet keresztyén, aki nem mondta még ezt ki: az Úré akarok lenni testestől lelkestől! Érlelődhet az emberben ez hosszú időn át, de eljöhet hirtelen fölismerésként, egyik pillanatról a másikra is – tulajdonképpen mindegy. De ez olyasmi, mint eldönti, fölszáll-e az ember egy hajóra, ami egy másik világrészre viszi. Döntését az ember nem szokta elfeledni, mert messzemenő következményei vannak életében.

De az életre szóló döntésen túl mindig szükség van a kicsi döntésre, a mai odaszánás döntésére is. Sorsunk gyakorlati, konkrét dolgai között is – “tiéd akarok lenni, Uram!” A pénzügyeim intézésében, emberi kapcsolataim bonyolításában, a munkám minőségének meghatározásában, vagy éppen abban, hogy mivel is foglalkozom szabad óráimban.

Aki még nem döntött nagy, életodaszánó döntéssel, az bizonyosan langymeleg őelőtte; de az is, aki meghozta ugyan már, bement a szoros kapun s elindult valamikor, de élete ügyes-bajos dolgaiban mégsem akar aszerint dönteni, amit ő mond. A konkrét kérdésekben marad az emberi érdek, amik szerint döntünk – nélküle. Hitbeli tekintetben ez a langymelegség. Elvileg keresztyén az ember, a gyakorlatban azonban másként hozza döntéseit. Egyszerre mond igent is, nemet is. A terített úrasztala Advent első vasárnapján arról híradás, hogy nem méltó az Úrhoz, az ő önmagát adó nagy szeretetéhez, hogy félszívvel döntsünk őmellette; egy kicsit igen, egy kicsit nem – követjük is, meg nem is. Legyen az igenünk igen, a nem pedig nem – ő is életét tette arra, hogy az Istentől való életet nekünk felmutassa. Csak a teljes odaszánás, a valódi önátadás méltó válasz végtelen szeretetére! Ez az ébresztő üzenet, ami most mindnyájunkat keres – hol is állasz valójában?

A tanács így hangzik: Ha már tudod, hogy nincs meg mindened, sőt éppen a legfontosabb dolgok hiányoznak, akkor vegyed azokat tőlem. Itt vannak a kezeimben. Mert hiányzik az igazi érték az ember életéből, ha nem az ő kezéből vesszük a tűzben próbált aranyat. Testvérek, amit itt a földi életben szerezhetünk arról előbb-utóbb kiderül, hogy nem végleges. Hány embert elkápráztat saját tehetőssége! Jutottam valamire! És elégedetten körülnéz: másnak nincs ennyije. Nem tudja, milyen szegény! Semmit nem fog az ember magával vinni, amit szerzett magának. “Mezítelenül jöttünk a világra, és világos, hogy ki sem vihetünk innét semmit.” Nem az az ember gazdagsága, amit összekapart magának, hanem amit tőle vettünk. Amit ő mondott nekünk, az tűzben próbált arany! Ha az eljutott a szívünkig, időtálló! Nem fog elhagyni, amikor jön a gazdasági válság, s minden elveszti értékét. Nem fog lehámlani rólunk, mint a ruha, ahogy távozunk az életből, hanem megmarad, mert örök.

Miben áll a gazdagságunk? Talán az az egy szó, amit egy héten át szívünkben forgathatunk! Ez a “tűzben próbált arany”, ami tőle való! Erre érdemes vigyázni, ezt érdemes őrizgetni, erre érdemes büszkének lenni: ha csak van egyetlen szó is, ami tőle származott és ott él szívünkben. “Vegyél tőlem tűzben próbált aranyat”, és gazdag leszel. Ruhát is tőlem végy. A fehér ruha, amiről szó van, – és általában a ruha a Biblia jelképei között – a cselekedeteket, az életünk minőségét jelenti. Ahogyan megvalósítjuk lehetőségeinket. Vegyél tőlem fehér ruhát. Ismerjük a példázatot, amikor a királyi menyegzőben valaki odaillő ruha nélkül jelenik meg, és a házigazda azt mondja: Barátom, hogyan jöhettél így ide? Nincs helyed az ünnepi asztalnál, amíg ilyenek a cselekedeteid!

És vegyél tőlem szemgyógyító írt is – folytatja az íge – kezeltesd velem vakságodat. A tiszta látás is tőlem van! Ha valamire büszkék szoktunk lenni az az, hogy az ítéletünk biztos: körülnézünk a világban és tudjuk, mi micsoda. Szó sincs róla! Vakok vagyunk, amíg tőle nem vettünk szemgyógyító írt. Nem azt látjuk igaznak, amit ő annak bizonyít, nem azt látjuk fontosnak, ami őelőtte is érték. “Vegyél tőlem szemgyógyító írt”, majd átalakul szemléleted, kiderül egyről s másról életedben, hogy egyáltalán nem ér annyit, mint amennyit gondoltál felőle. Más dolgok föl fognak értékelődni, amint megnyílik szemed. Aki vak voltál, elkezdesz látni. “Vegyél tőlem” – ebben foglalható össze az adventi tanács: vegyünk tőle türelmet, szelídséget, vegyünk tőle megbocsátást, új hitet, önkorlátozásra való készséget – kinek-kinek mire van szüksége. Azt, ami nekünk nincs, ő pedig bőven adja, ajándékba, ingyen mindnyájunknak. “Vegyél tőlem!”

És végül itt az ígéret. Az Ádvent légkörét, a kopogtató Jézus csendes, hívó szava teszi igazán széppé, meghitté. Nem dörömböl, nem dönti ránk az ajtót, nem kiabál, hanem halk és szelíd szóval szólít: csak kopog. Olyan csöndes a szava, a kopogtatása, hogy a világ zaja egész könnyen túlharsoghatja. Meg se halljuk, észre sem vesszük, pedig ő ott áll, kopogtat és vár. Milyen jó ezt tudni, testvérek! Akinek adatott minden hatalom mennyen és földön, akinek az Atya az ítéletet adta, aki által a világot is teremtette, ott áll mindnyájunk szíve ajtaja előtt, és némán kulcsfordulásra vár. Már ez magában is ígéret, hiszen aki Isten létére ekkora szabadságot ad nekünk, embereknek, az nagyon szeret minket. Nagyon sokra becsüli emberlétünk lehetőségeit, amiket ő adott nekünk, hogy ránk bízza, miként élünk azokkal. Megbecsüli szabadságunkat. De mindehhez hozzáteszi még azt is, “ha valaki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem”.

Ezért olyan drága számunkra az úrvacsora. Nem mellékes többlet, liturgiai szokás, hanem hitünk titkának legszebb ünnepe, kinyilatkoztatása. A gyülekezet közösségének lüktető szíve, forró középpontja, hiszen mi jobb van annál, mint az Úrral való közösség? Ez jelképesen történik a kenyér és a bor magunkhoz vétele révén, de hitünk odaszánásával, a lelki “ajtónyitással” a szívünkben valóságosan történik. És ő most megígéri, hogy bejön hozzánk, ha megnyitjuk az ajtót számára.

Legyen ez az Advent az ajtónyitás ünnepe. A bezárult ajtót újra kinyitni! Akkor nem volt hiába az ébresztő üzenet: Vigyázz, nem lettél-e langymeleg, egyszerre az igen és a nem embere? Hozd meg a magad döntését, amit ma kell meghoznod! Ébredj rá, hogy e nélkül kivet téged szájából. A tanács így szólt: Tőlem végy! Mi az, ami hiányzik életedben? Szeretet, öröm, erő, józanság, helytállás? Vegyél tőlem! Nálam mind ez megvan. Tőlem végy!

És az ígéret. Aki neki ajtót nyit, azt ő nem hagyja magára. Hát nyissuk meg az ajtót, szívünk ajtaját, és tapasztalni fogjuk: nem egyedül vacsorázunk, hanem ővele. Így legyen! Ámen.