Igehirdetések

Szellemi böjt

Igehirdetés 2001 március 11.

Szellemi böjt

 

Lekció: 2Móz 20,1-17
Textus: Fil 4,7-8

“Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban. Egyébként pedig testvéreim, ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetreméltó, ami jó hírű, ha valami nemes és dicséretes, arról gondolkodjatok.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, félelemmel gondolunk arra, miképpen állnánk meg színed előtt, ha igazságosan ítélnél minket szent törvényed szerint. Előtted még a jók és igazak is reszketnek, mert tudják, hogy minden igazságuk olyan, mint a megfertőztetett ruha. Megvalljuk, hogy törvényeidet áthágjuk, parancsaidat mellőzzük és nincs közöttünk csak egy igaz is. Mint megtérő bűnösök jövünk hozzád, hogy romos életünket újra megépítsd, eltékozolt kincseinket kipótold, és helyreállítsd bennünk a szeretet képességét. Vigasztald gyászoló testvéreinket, gyógyítsd a betegeket, erőtleneket. Imádkozunk árvíz sújtotta testvéreinkért. Kérünk, adj mindnyájunknak új hitet Krisztus követésében. Szenteld meg együttlétünket, légy jelen közöttünk Lelked és az ige ereje által! Ámen.

 

Igehirdetés

Minden testi telhetetlenség a lélek telhetetlensége. Aki sokat iszik példának okáért, annak nem a teste szomjas, hanem a lelke. Talán ő sem tudja, mire is szomjazik valójában, de szomjas valamire. Lehet, hogy élete közepe üres, a fő hely gazdátlan, és ezért van szomjúság benne, a szívében lévő üresség miatt. És így van ez más telhetetlenségekkel is, mögöttük mindig lelki hiány húzódik meg.

Böjt vasárnapján, amikor az úrasztala meg van terítve közöttünk, olyan ige szólít, amely önmegtartóztatásra, böjtre biztat minket, éspedig szellemi síkon. Onnét származik igazából a test cselekedete. Ezt hallottuk az előbb: Ha van valami, ami igaz, tisztességes, igazságos, tiszta, ami szeretetreméltó, jó hírű, nemes és dicséretes, ezekről gondolkodjatok! Mintha azt mondaná ezzel: Verjétek ki fejetekből mindazt, ami igazságtalan, tisztességtelen, nem tiszta és így tovább – mert lehet ugyan, hogy jól esik ezekről gondolkodnotok, mégis szabaduljatok meg az ilyen gondolatoktól.

Egyszóval hát nem csak ennivalóban tarthat böjtöt az ember. Nem csak abban lehet önmegtartóztató, ami testi, fizikai – van a világon szellemi böjt is, amikor érzéseink, gondolataink fegyelmezésére mozgósítunk lelki erőket. Nem mindenki jut el ide. Akad olyan ember, aki szeretné magát önfegyelemre vezetni, de elakad már a testi böjtnél, még azt sem látja értelmesnek, és abbahagyja. Pedig nem véletlenül kaptuk Urunk tanítása alapján ezt a lehetőséget. Vannak szellemi erők, lények, bennünk lévő, magukat olykor saját énünknek kijátszó erők, melyeken máshogy nem lehetünk úrrá, csak könyörgés és böjtölés által. (Mát 17,21) Mi történik ugyanis ilyenkor? Az, hogy kicsiben kipróbálja és gyakorolja az ember az önfegyelmet. Megtartóztatja magát valami élvezeti cikktől egy pár napig, hétig, vagy hónapig – ilyen tekintetben ki-ki maga csinál módszert magának.

Nincs előírás, amely megkönnyítené dolgunkat. Saját magunk nézünk szembe azzal, mire is van szükségünk, milyen gyakorlatra, milyen önfegyelemre. És amikor az ember meg tud már vonni magától valamit, ami számára fontos, bármit, ami vágyainak tárgya, akkor azután örömmel tapasztalja, hogy sokkal nagyobb és fontosabb dolgokban is képes önfegyelem gyakorlására. Például arra, hogy ura legyen beszédjének. Azt szoktuk gondolni, az valami súlytalan és könnyű dolog, hiszen a szó elszáll. Pedig beszéddel ölni lehet, embereket el lehet kedvetleníteni, embereket ki lehet siklatni, életüket téves útra lehet vezérelni, rossz példát lehet adni: egy sereg cselekedetünk beszédben zajlik! Egyáltalán nem apróság, ha valaki ura a beszédjének, nem jár el a szája, meg tudja tartani más emberek titkát, képes arra, hogy más emberekről hátuk mögött ne mondjon rosszat. Nagyon is nagy dolog, így olvassuk Jakabnál: “Aki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember.” De hát ki ilyen közülünk…?

Jézus, amikor a tízparancsolatot magyarázza, és a kardinális, nagy erkölcsi kérdéseket értelmezi tanítványai számára, azt mondja: “Ne ölj!” Ez azonban nála nem csak azt jelenti, hogy kezedet ne emeld fel élet kioltására. Még hamarabb azt jelenti, hogy a szívedet tartsd tisztán, mert a szív mélyéből, érzéseiből származik a sok  lehúzó, sőt gyilkos erő ebben a világban. A harag, a másik ember megvetése életellenes erőket mozgósít. Az, hogy: “Ne paráználkodj!” azt is jelenti Jézus szerint, hogy fegyelmezd a lélek álmodozásait, ne tűrj meg magadban gyöngéd érzéseket más párja iránt, mert belülről, a szíved mélyéből fakadnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések. És tudjuk, ha valakiben elszabadul az “érzés” ott belül, a szíve mélyén – abból rettenetes dolgok fakadhatnak a cselekedetek szintjén. Szétesnek családok, tönkremennek emberi kapcsolatok – mert valaki nem volt képes úrrá lenni vonzalmain.

Isten nélkül a szellem, gondolkodás is csupa kritika és negatívum. Éppen a legfontosabb dolog hiányzik belőle, az építés és a teremtő szeretet, ami az Örökkévaló lényének szíve-közepe. Ez hiányzik mind a lélekből, mind a gondolkodásból, ha eltávolodunk Istentől. Nélküle az emberi szellem kritikában és negatívumban merül ki. “Káros minden, ami szellemünket fölszabadítja, de önmagunk felett uralmat nem ad.” (Goethe) Hasznos dolog, ha egy-egy embertársunk megítél, ha a mértéktelen önelégültségünkben megrendít kritikája, de az már nem jó, ha elkedvetlenítjük egymást. Kölcsey szeretetlen kritikája teljesen elhallgattatta Berzsenyit, mint költőt, és ma is hány negatívumokból fakadó vagdalkozás tanúi vagyunk! Olykor természetesen szükségünk lehet bírálatra, különben már-már isteneknek gondolnánk magunkat, ám ha egy emberi kapcsolatban mindig csak a negatívum jön hozzám, elvesztem kedvemet. Néha egy szó vagy gúnyos mosoly, olykor az érdektelenség félbe tud törni emberi igyekezetet, elszánást, jó szándékot. Miért van ez így? Mert Isten jelenléte nélkül csak kritika, és semmi más származik tőlünk, bizony, mi “ítélünk eleveneket és holtakat…”

Elfelejtkezünk arról, hogy maga az Örökkévaló sem csupán ítélettel jön, hanem kegyelemmel s új kezdettel. Ő mindig újra ad lehetőséget, de ha a jelenléte, személyes közelsége valahol hiányzik, ott nem marad más, mint az ítélet. Ezért az a dolgunk, hogy hívjuk, kérjük őt, térjen be hozzánk! Mint az emmausi tanítványok mondták: “Maradj velünk, mert mindjárt este van!” Mi lesz velünk nélküled?” Legyen imádságunk tárgyává, hogy gyógyuljon kifelé fordított, világkorholó alapállásunk, ahol minden hibát, bűnt, fogyatkozást azonnal érzékelünk, közben érzéketlenek vagyunk a jóra, a csírázó igyekezetre, a másik ember erőfeszítéseire, mert valójában nem is akarjuk észrevenni ezeket.

Ne csak gondolkodjunk Istenről. Pedig már ez is nagy dolog, ha a világ dolgaival szemben őt minden dolgok forrását, alapját, gondolataink középpontjába tudjuk állítani. De ennél több, ha nem csak gondolunk rá, hanem egész lényünket mindenestől odavisszük hozzá: “Itt vagyok Uram, te ítéld meg szívem szándékait, ítéleteimet, hadd legyen a bennem lévő gondolat tőled való!” Vele együtt már nem lesz csupa negatívum, kritika és ítélet a lelkünk – ezt jelenti őt “behívni” az életünkbe.

A böjt az önfegyelem eszköze, s ha csak egyetlen gondolatot, érzést, embertársamról formált véleményt odaviszek Isten elé, és engedem, hogy ő formálja azt, csodálkozva fogom tapasztalni, hogy új gondolatsorok és következtetések fakadnak a lelkemben. Honnét vegyünk ahhoz erőt, hogy képesek legyünk a böjtre, önfegyelemre szellemi síkon? Hogy ne önmagunkat bálványozva, abszolutizálva érvényesítsük érzéseinket és gondolatainkat? Onnét, amit az előbb hallottunk: Isten békessége minden értelmet felülhalad. Áldásként szoktuk elmondani ezt istentisztelet végén s joggal, mert van-e nagyobb dolog, mint Isten békessége? Kétféle módon is értelmezhetjük ezt a bibliai szót. Az ő önmagában való békességeként; azaz, hogy ő önmagának elegendő, magával harmóniában, békességben van az örökkévalóság kezdetétől annak végéig. De úgy is értelmezhetjük, hogy bennünk megszületik az Isten békessége. Nem az-e az értelme minden hitnek, jó szándékú igyekezetnek, hogy eljussunk Isten békességére? Ha ezzel megtöltekezünk, akkor már nem lesz nehéz arról gondolkodni, amiről tényleg érdemes. Isten békessége elvezérel majd arra, mi az, amit nyugodtan kihagyhatunk, amiről elfelejtkezhetünk. Amiről tovább lapozhatunk, és ami helyett kérhetünk jobbat, mást, újat.

Ha Isten békessége közel jön hozzánk, nem fognak elszabadulni gondolataink, nem fognak túlburjánzani kívánságaink, amelyekről azt gondoltuk megdönthetetlenek. Nem lesz többé fegyelmezhetetlen a szívünk, öröm lesz a szellemi böjt Isten közelében. Örömünket fogjuk lelni abban, hogy azokról gondolkodunk, amik igazak, tisztességesek, amik igazságosak, tiszták, szeretetreméltók, jó hírűek, nemesek, dicséretre méltók!

Mi más van, ami ilyen lenne – hogy életünk eggyé váljon Krisztussal, akiben közölte magát az Örökkévaló az embervilággal. Kiábrázolja a terített úrasztala közöttünk! Itt megtudhatjuk, mit jelent Isten országában az evés és ivás: egyetlen falat kenyér erejével, egyetlen korty bor mámort adó ígéretével képesek vagyunk Isten gyermekeiként még gondolataink fegyelmezésére is. Nem is mi magunk, hanem az, akinek békessége eltölt minket. “Jöjjetek, immár minden kész: tulkaim levágva, asztalaim megterítve!” (Mát 22,4) Jöjjetek! Ámen.