Igehirdetések

A templom nélküli város

Igehirdetés 2001. április 1.

A templom nélküli város

 

Lekció: Jel 21,9-21
Textus: Jel 21,22-27

“Nem láttam templomot a városban, mert az Úr, a mindenható Isten, és a Bárány annak temploma. Napra sincs szüksége a városnak, sem holdra, hogy világítsanak neki, mert az Isten dicsősége világította meg, és lámpása a Bárány. A népek az ő világosságában fognak járni, és a föld királyai odaviszik dicsőségüket, kapuit nem zárják be nappal, éjszaka pedig nem lesz. A népek odaviszik dicsőségüket és tiszteletüket, tisztátalanok pedig nem jutnak be oda, sem olyanok, akik utálatosságot, vagy hazugságot cselekszenek, hanem csak azok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, végtelen bölcsességű Atyánk, nálad kész az élet, mert jól elgondoltad azt – teremtésed hiánytalan és tökéletes minden tekintetben. Megköszönjük neked ezt a csodálatosan szép, tavaszi vasárnap reggelt! Megvalljuk, a bűn rontása miatt semmi sem igazi már: sem a teremtett világ, sem az emberi élet, amit közvetlenül magunk is formálhatunk. Romlás és idegenség van ott, ahol ember él és cselekszik – csupán vágyainkban otthonos a béke és a teljesség. Te azonban a Krisztusban újult életet minden megtérőnek hozzáférhetővé tetted: nyisd fel szívünket, hogy teljesebben miénk lehessen, mint eddig! Add értenünk fenséges dolgaidat, mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten; és építs, tisztogass, erősíts a jóban Szentlelked erejével! Megváltó Krisztusunkért hallgass meg imánkban! Ámen.

 

Igehirdetés

A Mennyei Jeruzsálem látomás, amit János evangélista késő öreg korában, talán kilencven esztendősen látott, Pathmosz szigetén. Akkoriban már javában folytak a keresztyén üldözések, és a rejtőzködő, életüket mentő Krisztus-követők nagy vigasztalást merítettek ebből a könyvből. Arról szól ugyanis, hogy bármilyen nagyok is a nyomorgatások, mégis lehet hűségesnek maradni, lehet helytállni, nem szükségszerű az elbukás, a hűtlenség Krisztushoz. Pedig borzasztó szenvedések jönnek, csapások, szörnyek, fenevadak, természeti megrázkódtatások, amik a Jelenések Könyvének a megírása óta cseppet sem bizonyultak túlzásnak, mert a valóság rácáfolt minderre. Mégis, ahová megérkezünk, ahová ez a könyv elvezeti gondolatainkat, a sok nyomorúságon át az a mennyei Jeruzsálem. A menyasszonyi gyülekezet, az a közösség, ahol a Bárány menyegzőjét ülik. Erről a mennyei Jeruzsálemről hallunk ma!

Egy robbantásokkal teli, folyamatos emberhaláltól tépázott e földi Jeruzsálem idején, amilyennek ma ismerjük e várost, különösen is evangélium, örömhír az az ígéret, hogy Isten tud adni övéinek mennyei Jeruzsálemet, amely arányos, békességes, tiszta, és ragyogóan dicsőséges hely, csupa drágakő, gyöngy és arany, még az utcák is színaranyból vannak. Bizony, a mi életünk nem ilyen, pedig ilyen is lehetne. Isten ilyennek gondolta el a Várost, az ember igazi lakóhelyét. Ő tud ilyen Jeruzsálemet adni azoknak, akik hűségesek Hozzá. Merítsünk most erőt ebből az ígéretből, egy igazibb keresztyénséghez, egy igazibb Krisztus követéshez, egy igazibb közösség megvalósításához.

Az első ígéret látszólag egy negatívum. Templomot nem láttam abban a városban, mondja a látnok. Nincs külön templom. Az Úr, a mindenható Isten és a Bárány, vagyis Krisztus annak a temploma. Az ígéret szerint tehát mindenhol jelen van a szabadító kegyelem. Nem csak a templom megszentelt falai között, a különválasztott helyen, hanem az élet összes területén. Nincs külön az áhítat, Isten jelen van mindenütt. Áhítat járja át például a munkát. Mindjárt eszembe jut, amint évekkel ezelőtt egyszer nehéz kerti munkát végezve egy kisfiú megkérdezte tőlem: “Miért vicsorítasz, amikor ásol?” Így vettem észre kívülről, a gyermek szemével, milyennek is látszom, amikor erőlködve végzem a munkát… Pedig lehetne másként is! A Mennyei Jeruzsálemben, ami az üdvösséges, igazi élet – nem csak küszködés, hanem áhítat van még a munkában is!

De áhítat van az emberi kapcsolatokban is, amiket általában, valljuk meg becsülettel, gyakran hasznosságuk szerint ápolunk. Szinte gazdasági megfontolások állnak mögötte. Akitől várunk valamit, anyagiakat, vagy legalább dicséretet, jó szót, kedvességet az fontos ember, akitől nem várunk semmit, az közömbös vagy mintha nem is létezne. Isten közelsége lehetővé teszi, hogy az emberi kapcsolatok is áhítattól átjárt, megszentelt területek legyenek, ahol az emberek vigyáznak egymásra, és készek a megbocsátásra, ha erre van szükség. Ahol egymásból a legjobbat tudják kihozni, nem a legrosszabbat. Milyen messze vagyunk ettől! Milyen másképpen festenek az emberi kapcsolatok! Pedig a templom nélküli város arról tanít minket, hogy a Mindenható az egész valóság temploma, mindenütt jelen van, betölti az egész várost, amelyben ott vannak emberi kapcsolataink, ahol minden nap élünk is.

Sőt, folytathatnánk azzal is, hogy még a közügyekben, az ezekről való vélekedéseinkben, akár politikai alapállásunkban is vezérelhetne, sőt kellene, hogy vezéreljen: az áhítat, Isten jelenvalóságára való odafigyelés, és nem csak az, hol lehet példának okáért elegáns kívülállónak lenni, fitymálódva mások szűkkeblű gondolkodásán fölülemelkedve, lesajnálva őket, vagy hol lehet ítélkezni, el egészen a megvetésig, vagy az acsarkodásig, hol lehet anyagi ambícióknak jobb esélyeket találni, ki ígéri a legtöbbet? Amikor gondolkodunk e földi országunk dolgairól, Isten mentsen minket attól, hogy egyszer s mindenkorra, testestől-lelkestől elkötelezzük magunkat valahová, mert ez egyenértékű azzal, hogy eladjuk a lelkünket, mert hiszen ettől a pillanattól kezdve az igazság mindig ott lesz, ahol mi vagyunk. Sem nem látunk, sem nem hallunk többé, igazán ítélni nem tudunk, vakbuzgókká, fanatikusokká lettünk. Aki áhítatban, Isten valóságos jelenlétében gondolkodik még ezekről a dolgokról is, az rátalál, ha kell a saját érdekein túl, a saját rögeszméit is meghaladva az igazságra.

A templom nélküli város, a mindenütt jelen lévő Isten képessé tesz még erre is, hogy ami a legközelebb van hozzánk, azon is tudjunk túllépni. Mert jelen van az Úr! “Itt van Isten köztünk!”– ahogy az előbb énekeltük. Hát lehessen jelen még ezekben a dolgokban is. Hadd formálja életünket, gondolkodásainkat, adjon ő döntéseket, mutasson rá ő az igazságra. És akkor elvakultságunkban, rögeszméinkben, végleges elkötelezettségeinkben egyszer csak megjelenik az igazság, mert jelen van az Úr! Ő mindenütt, még ezekben a dolgokban is jelen lehet.

És napra és holdra sincs szüksége a városnak, hogy világítsanak, mert az Isten dicsősége beragyogja, bevilágítja az egészet, és lámpása a Bárány. Ez az ígéret önvizsgálatra készteti az embert, mert milyen fények is világítanak nekünk általában? Leggyakrabban saját dicsőségünk ügyének fénye. Ez ragyog számunkra a legszebben. Szeretnénk győzni, túltenni embereken, mert a szívünk mélyén versengők vagyunk. Az irigység is ad valami sárgán pislákoló, ferde fényt, amiben minden-minden kívánatos, ami nem a miénk, amit mások már elértek. Aztán egyszerűen a világ fénye, a nagy szemfényvesztés, az ígéretekkel, hazugságokkal teli áltatás, amiről csak az igazság pillanatában derül ki, hogy talmi, elvakított, nem láttuk a valóságot tőle. Pedig lehetne vezérlő fényünk, az egyetlen igazi fény, az örök ragyogás, ami nélkül nincs semmi, ami lett, ami nélkül minden élet üres, minden szándék hiú dicsőség-keresés csupán, minden emberi úton járás ostoba tévelygés: mert az egyetlen igazi fény, amit érdemes látni, az Isten dicsősége.

Azt is halljuk a városról, hogy a kapuit nem zárják be, mert éjszaka ott nincs. Tudni kell, hogy az antik időkben éjszakára valóban be kellett zárni a városkapukat. Ha körül volt kerítve a város, csupán akkor volt értelme a falaknak, ha a kapukat éjszakára bezárták, nehogy az éj leple alatt rablóbanda hatoljon a városba és kirabolják. Íme, most azt halljuk, hogy Isten népének közös élete olyan város, ahol nincs éjszaka, s így a kapukat sem kell bezárni. Gyönyörű ígéret! Nyugodtan nyitva lehet hagyni a kapukat, az újonnan érkezettnek mindig helye van Isten népében. Nem kell félni befogadni új gondolatokat, a megszokottól, elütő értelmezéseket, a friss szempontokat, az eddig nem gyakorolt formákat. Nyitva lehetnek a kapuk, mert – nincsen éjszaka.

Valaki elmondta, hogy egy számára addig ellenszenves emberről egyszer elkezdett másképpen gondolkodni. Addig csak hibáit, fogyatkozásait látta, rossz tulajdonságait. De váratlanul belegondolt sorsába, átélte problémáit – és más ember jelent meg számára. Amikor Jézus azt mondja: “Szeressétek ellenségeiteket!” – azoknak mondja, akik készek embertársaikra más szemmel nézni, mint addig. Akkor új emberek fognak betérni a városba, nem kerül bezárásra a kapu… Mennyi bezárt, sőt bevágott ajtó van életünk történetében! Micsoda mérce, micsoda ígéret a mennyei Jeruzsálemről szóló prófécia: egy hely, amelynek kapui soha sincsenek becsukva –  bátran nyitva állnak!

S végül még egy ígéret. A népek a maguk gazdagságát odaviszik erre a helyre, dicsőségük, tiszteletük jelét odahordják, és még sem jut be ebbe a városba, semmi, ami tisztátalan. A jeruzsálemi templommal kapcsolatban ez volt a nagy aggodalma minden zsidónak, hogy nehogy egy pogány, egy körülmetéletlen, egy tisztátalan ember belépjen a szent helyre, mert akkor az egészet megfertőzi. A Cselekedetek könyvében halljuk Pál felől, egyebek között ezért tartóztatták le, talán az összes keresztyén ellen is ez volt a legfőbb kifogás, hogy a szent helyre pogányokat bevittek!  Hogy Isten népének körébe helye lett immáron nem csak azoknak, akik a testi Izraelhez tartoztak, az Istennek engedelmeskedők köre kitágult az egész embervilágra. Minden nemzetben kedves előtte, aki őt féli és az igazságot cselekszi, – ismeri föl Péter látomása útján. Mindenfelől jönnek az emberek, a mennyei Jeruzsálembe mégsem jut be tisztátalan, sem olyan, aki utálatosságot, vagy hazugságot cselekszik –  csupán olyanok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe!

Mit jelent ez, testvérek? Azt, hogy amit Isten megtisztított, azt ember ne nevezze tisztátalannak. (Csel 10,15) Ne nézzek egyetlen keresztyén testvéremre se azzal a szemmel: “Hátha te nem is vagy olyan igazán keresztyén, mint kellene” – mert a menyasszonyi gyülekezet, a “szentek egyessége”, Isten anyaszentegyháza olyanokból áll, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe! Szabad elhinnünk egymásról, pedig lehet, hogy a mellettem ülő gondolkodása némely dolgokban elüt az enyémtől – nem baj! Lehet, hogy más korosztályhoz tartozunk, eltérő az érdeklődési körünk, és különbözik, ahogy szabadidőnket eltöltjük, ez mind-mind más – nem baj! Tisztátalanok nem jutnak be abba a városba, csak olyanok, akik be vannak írva a Bárány életkönyvébe!

Ha megpróbáljuk egybefoglalni, mit mondanak a képek, ezt mondhatjuk: áhítat, éspedig minden helyen, minden dologban. Abban is, ahol eddig egyáltalán nem volt helye, mert a “templom nélküli város” olyan hely, ahol jelen van az Úr – mindenben. Fény, éspedig mennyei – Isten dicsősége: ez az útmutató iránypont. Hadd ragyogja túl a többi fényeket! Mi minden vakította már szemeinket… Vegyük észre Isten dicsőségét – ez itt a ránk tartozó üzenet! Az a mi igazi világítótornyunk, mely utat mutat. Nyitott kapu: nem pedig zárt elvek és összevont szemöldök, ítélkező lelkület.

Csak olyan város kapuját kell becsukni, ahol éjszaka is van. Erről azonban azt halljuk: a népek jönnek belé mindenfelől, és hozzák a magukét. Ki mit tud hozni, amilyen az ő története, lelkének küzdelmei – hozza a kincset… Még sincsen, aki megszentségtelenítené, mert a Bárány vérében megfehérítették ruháikat, és tiszták. Isten már annak látja őket! Elindultak, küzdenek, hogyne küzdenének, mindvégig helyt kell állniuk – de nincs egy tisztátalan sem. Nem lép oda be senki, aki utálatosságot vagy hazugságot cselekszik: ilyen Isten népe, a menyasszonyi gyülekezet, a mennyei Jeruzsálem. Adjon ő ilyen várost nekünk, ilyen szívet, ilyen közösséget! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk, csodálatos az ígéret, hogy a benned való élet ennyire szép és dicsőséges. Hitben mi is megpillanthattuk már, szívünk szerint tagjai, polgárai is vagyunk, de tudjuk, hogy ilyen ékes, arányos, dicsőséges hely csak ott van, ahol te is jelen vagy. Hívunk és várunk, jöjj el szívünkbe, a közösségünkbe, hogy valóra váljon, ami még ígéret, hit és reménység. Adj erőt az addig való úthoz, a helytálláshoz; elszántságot és hűséget, hogy végigjárjuk az utat, amin elindítottál szent hívásoddal! Imádkozunk a közeledő ünnepekért: szívünk felkészüléséért, a menyasszonyi gyülekezet tisztaságáért. Vezéreljél, fogjad kezünket a most következő hét napjain, adj jó döntéseket, szenteld meg elhatározásainkat, és segíts a véghezvitelben! Ámen.