Igehirdetés 2002. március 3.

A böjt értelme

Lekció: Mát 17,14-21
Textus: 1Ján 5,1

“Minden, ami Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, egybegyűjtöttél minket a szent helyen. Örömmel és hálával léptük át házad küszöbét: hisszük és tudjuk, hogy megtisztíthatsz bennünket. Elhoztuk a test fáradtságát, a lélek tehetetlenségét és a gondolatok, a szellem kuszaságát is, de tudjuk, hogy te azért szólsz, hogy a sötétségben világosság ragyogjon, és hogy a beteg meggyógyuljon. Bizony érvényes ítéleted, ha azt mondod rólunk is, mint egykor tanítványaidról, hogy hitetlen és elfajult nemzedék. Mi sem tudjuk meggyógyítani a betegeket, mint ők azt a holdkóros fiút. Hozzád jövünk hát Urunk, hogy tőled kérjünk hitet igazabb keresztyénséghez. Imádkozunk egy nőtestvérünkért, aki ezen a héten temette el édesapját, és imádkozunk egy asszonytestvérünkkel, aki nem régóta tudja, hogy emberileg nem gyógyítható a betegsége. Imádkozunk hozzád azzal, aki hálát adó szívvel van közöttünk ma, mert meggyógyítottad őt. Könyörgünk a megkötözött szívűekért, hogy benned szabadulásra leljenek, és minden igaz bűnbánóért, hogy terhét most lábaidhoz valóban letehesse, s kegyelmedben megújulva éljen. Jöjj Szentlélek Isten, tedd áldottá ezt a mostani időt – hozd el a Feltámadott és élő Urat mindnyájunk szívébe! Ámen.

Igehirdetés

A húsvét előtti hat hetet óegyházi hagyomány szerint böjt időszakának tekintjük. Figyelmeztetés és kérdés van elhelyezve a régi hagyományban: vajon nem lettünk-e túlságosan kényelmesek, nem rendezkedtünk-e be a magunk kényeztetésére már annyira, hogy nincs is jelen az önfegyelem mindennapjainkban! Amikor eljön időszaka, megkérdez – tudsz-e még uralkodni, akár egy nap erejéig is, példának okáért a gyomrodon, vagy visz magával az élet megszokása. Tudsz-e még uralkodni egyik-másik kedvteléseden, vagy pedig változtathatatlanok immár szokásaid. Jézus negyven napot böjtölt, amit kimondani is félelmetes, hiszen mi már egy egynapos böjt gondolatára is kényelmetlenül érezzük magunkat. Talán ettől néz ki a világ úgy, ahogy kinéz.

Mert hát micsoda is a böjt? Fordulópont, amikor az elvek, gondolatok kilépnek a maguk elvontságából és cselekvéssé változnak, éspedig a legnehezebb fajta cselekvéssé – önmagunk fegyelmezésévé. A böjt drasztikus beavatkozás a mindennapok megszokásaiba, akár enni-innivaló dolgában tartjuk, amely a legkézenfekvőbb, akár a beszédben, melyről már észre sem vesszük, hogy parttalanul, sokszor gondolattalanul, mérték és erkölcs nélkül ömlik szánkból, elfeledkezve arról, amit Jézus mondott: minden hiábavaló szóról (üres fecsegésről) egyszer számot kell adnunk! (Mát 12,36) Még a beszédről is, amit fölöslegesen súlytalanul, hiábavaló módon megengedhetőnek tartottunk. Vagy, ha változtatunk a tévénézés mindennapos, kényszerű törvényén, azon, hogy nem múlhat el egyetlen nap se, amikor a nagy villogó Mammon nem költözhetne be otthonunkba, hogy megszabja gondolatainkat és érzelmeinket. Vagy bármi fajta élvezeti cikk megvonásában, a társasági élet korlátozásában, sőt még a gondolataink terén is, hiszen ott is gyakorolhatunk böjtöt – aki a Szentírást figyelmesen olvassa, még erre is rálelhet: “…azokról gondolkozzatok, amik igazak, épületesek, hasznosak!” (Fil 4,8) – szóval még gondolatainkban is tehetünk rendet, ha a böjtöt komolyan vesszük!

Ha mindezt belátjuk, igazat kell adjunk a gondolkodónak, hogy “aki a böjthöz nyúl, az valószínűleg nem csak foltozgatni akarja az életét.” (Hamvas B.) A böjtben cselekvéssé válik a hit, és ez a világon a legcsodálatosabb, egyben a legnehezebb dolog. Elvileg hinni ugyanis nem is olyan nehéz. Azt mondani, hogy “van Isten”, gondoljuk, valami nagy teljesítmény részünkről. Pedig Jakab levelében azt olvassuk, hogy az ördögök is hiszik, hogy Isten egy, és rettegnek! (Jak 2,19) Az általános istenhitnél többre van szükség. Ott kezdődik a nehézség, amikor a megvalósításra kerül a sor. Egy szép házat egyszerű elképzelni a fejünkben: ilyen a hit megvalósítás nélkül. De megépíteni azt a házat, utána járni a vállalkozóknak, összeszedni a pénzt, kínlódni éveken át, és helytállni, helytállni – az cseppet sem egyszerű. Aki épített már házat tudja, hogy a világon a legnehezebb dolgok közé tartozik. Elvileg sok keresztyén tudja, hogy Isten van, sőt még azt is, hogy a szeretet útján érdemes járni – de amikor ott az érdek: a haszon, ami elmaradhat, a versengés, amiben megmutathatom magamat, jobb helyet érhetek el, mint mások, irigyelt embertársaim nyomába eredhetek – akkor már nem egyszerű dolog a szeretet útján megmaradni. Jó szívvel javaslom ezért, hogy próbáljuk ki a böjtöt: akármelyik formáját, csak egyetlen napig is – és tapasztani fogjuk, hogy önmagunk fegyelmezése valamely dologban kihat arra, hogy képesek leszünk sokkal nagyobb léptékű, fontosabb erkölcsi kérdésekben is a magunk korlátozása jegyében eljárni!

Annál inkább fontos ez, mert mindnyájunk előtt nagyobb lehetőségek vannak, mint általában hinni szoktuk. Erről szól a felolvasott bibliai rész, ahol Jézus meggyógyítja a holdkóros gyermeket. Azt mondja a tanítványoknak, ha akkora hitetek volna mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek, menj innen oda, és odamenne. Azt is hozzáteszi, hogy semmi sem volna nektek lehetetlen! (Mát 17,20) Egy másik helyen azt olvassuk – szintén ő mondja tanítványainak – ha imádkoztok, higgyétek is, amit kértek, és meglesz nektek. (Márk 11,24) És mit mond az Emberfia eljöttéről? Vajon, amikor eljön, talál-e hitet az emberek között…? (Luk 18,8) Ő maga is ezt kereste, ez volt számára a legfontosabb. Pontosan annak a jegyében, ami mai vezérgondolatunk: Aki Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot a mi hitünk. – Erre biztat tehát Krisztusunk, az élő hitre, ami nélkül tényleg tehetetlenül áll ott az ember nem csak a maga gondjai, hanem azok megoldhatatlan életkérdései előtt is, akikkel így vagy úgy kapcsolódik életünk. Ott állnak tehetetlenül a tanítványok és nem tudnak semmit tenni egy földön fekvő betegért.

Az úrvacsora szereztetési igéi ezt is tartalmazzák, amikor végigolvassuk: “… egybegyűltök, és nincs úrvacsorával élés,….ezért van köztetek sok erőtelen, beteg és alusznak sokan.” (1Kor 11,30) Tudjuk, hogy testi és lelki betegségről, erőtelenségről és “alvásról” egyaránt szól az ige. Ahol a tanítványok nem teszik, amit a Mester mondott: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – ott beteg, erőtlen és alvó a hit, s az is marad. Érdekes, leggyakrabban azt hisszük, hogy a hit valami olyasmi, amit gyarapítani kellene, mennyiségileg növelni. Jézus azonban azt mondja, hogy nem a mennyiségével van baj, hanem a minőséggel. Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, akkor semmit nem tartanátok többé lehetetlennek. Egy másik evangéliumban ezen a helyen a tanítványok azt kérik Jézustól, növeljed a mi hitünket. Erre feleli nekik: nem “növelni” kell hiteteket. Kicsi is elég, csak igazi legyen – a minősége döntő! Nem valaminek a gyűjtéséről van szó, ahogyan a hívő ember gondolja, hogy egy perselybe teszi a jó cselekedeteket, a hűségeket, s majd egyszer megkapja érte cserébe a nagy jutalmat, hanem a hit igazivá tételéről.

Ha hit, akkor legyen igazán hit, ami azt jelenti, hogy hozzuk meg a hozzá méltó döntéseket. Ne maradjon meg, ne lebegjen a hitünk elvi magasságokban, mert a hit, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában. Nem nagy hit kell tehát, hanem igazi hit. Nagyon kicsi is elég, mert abban van a feszítő erő, az igazi életmag, ami aztán majd elkezd működni. Elvégzi munkáját, mint az élesztő, amit a Károli Biblia kovásznak nevez régi nyelvünkön. Nagyon kicsi élesztő elég, hogy három mérce liszt megkeljen tőle. A kicsi hit, ha valódi, ha megvalósítás kapcsolódik hozzá, akkor a lehetetlent lehetővé tevő cselekvésig elegendő. Mitől igazi a hit? Attól, hogy általa és benne eljöhet az Úr. Itt értjük meg, hogy a böjt nem elvenni akar tőlünk, nem arra való, hogy megkisebbedjen általa az élet, hanem hogy alkalmasabbá legyen befogadni az igazit, a mennyeit! A böjt nem az, hogy elvesztünk valamit, hanem, hogy képesekké válunk az ő befogadására.

Ahol “hegyeket mozgató hitről” hallunk az evangéliumban (Mát 17,20), a bibliamagyarázók fölhívják figyelmünket, hogy Jézus a Zakariás próféta könyvében található látomásra gondolhatott. Nagy bajban vannak övéi, s az Úr kell melléjük álljon – eljön, harcba száll oldalukon, megveti lábát az Olajfák hegyén, s a hegy középen kettéhasad. Egyik fele keletre, másik nyugatra elmegy! (Zak 14,3-4) Ahogy előbb az 50. zsoltárban énekeltük:

“Nagy szépséggel a Sion hegyéről

eljő az Isten ő fényességében,

semmit el nem hallgat ítéletében.”

Mert a hegyeket mozgató hit nem a mi tulajdonunk! Az az erő Istené, amely hitünk által jöhet be a világba – de ő a tulajdonos. Ő a cselekvő, ő viszi végbe. Eljöhet egy megnyíló szívbe a hit által az isteni erő! És mit látunk? Hogy valaki, aki eddig szomorú volt – vagy ahogy mostanában nevezni szeretjük: depressziós, az egyszer csak megvigasztalódik – és Isten örvendező, boldog gyermekévé válik. S eljöhet úgy is, hogy hit által békességet ad valakinek, aki hazafelé készül, s az ki tudja mondani, Isten Szentlelke által, hogy ennyi volt a földi utam – most pedig következik a mennyei rész. És eljöhet a hit által úgy is, hogy megcsendesít egy háborgó szívet, aki azt mondja: Igen, vétettek ellenem, jogos lenne a haragom, de a Szent és Igaz ellen még inkább vétettek, amikor odaszögezték a keresztre: hol van az én sérelmem az ő szenvedéséhez? S akkor megtudjuk, hogy Isten gyermekeként hol van a helyünk: a világ fölött, de Isten alatt!

Megbízatásunk van a teremtéstől fogva arra, hogy uraljuk az ég madarait, a földet, a tenger halait – de amikor szellemi hatalmasságokkal találjuk szembe magunkat, nem tudunk a magunk erejéből megküzdeni azokkal. Micsoda tévedés, amikor félreértjük az életet, s családon belül vagy szomszéd szomszéddal, magyar magyarral hadakozik, holott nekünk nem test és vér ellen, hanem szellemi erőkkel van hadakozásunk, melyeket nem győzhet le más, csak egy erősebb szellemi hatalom. Hol van ilyen? Szenvedélybetegek a megmondhatói, hogy hiába keresték éveken és évtizedeken át, sehol nem találták, amíg az élő Istent be nem fogadták szívükbe. Akkor lepattantak a bilincsek a kezükről, s nem volt többé hatalma felettük a pohárnak, mert az élő Isten az az erő, aki erősebb az italnál, a szenvedélynél, a szív keserűségénél, s a legerősebb testi-lelki bilincsnél! Hogy is mondja Urunk Jézus? Amikor a saját életéről, megáldoztatásáról beszél: “Van hatalmam letenni életemet, és van hatalmam újra felvenni azt.” (Ján 10,17-18) Ilyen erős Urunk van: a feltámadott és élő Krisztus!

Az előbb említett zakariási kép az Olajfák hegyének megrendülését, meghasadását mutatja be, amint eljön az Úr. Erről szól, az ő végtelen nagy erejéről. A hegy mindig a mozdíthatatlanságot, megbízhatóságot jelentette az ember számára, hiszen a hegy ott van, amikor születünk és ott marad, amikor mi már meghaltunk. De íme: a hegyek is megrendülnek, mert – van nagyobb erő! Testvérek, úgy hiszem, mindennapi életünkben rengeteg bizonyosság van, amiről azt hisszük, hogy mozdíthatatlan, mint egy hegy: ám ha eljön az Úr, ő még azt is arrébb tudja tolni! Egyik ember bizonyossága a háza meg a vagyona, és a történelem – éppen a mi nemzedékünk történelme megmutatja, rövid idő alatt el tud veszni ház és vagyon, és ott marad valaki egy árva fillér nélkül, egy táskányi személyes, összecsomagolt holmival – s még a szülőföldjéről is elűzik. Más embernek élete párja a bizonyossága, s ezer példa mutatja, hogy el tud veszni egyik ember a másik mellől pusztán azért, mert érzelmek kelnek a szívében. Megint más embernek a nemzete a bizonyossága, hogy tartozik valahová – és bizony csalódhat, kiábrándulhat a saját fajtájából is, mert néha nagyon is  méltatlanul cselekszik a sokaság. A dicsőséges nemzet helyett tömeg és csőcselék, akit az orránál fogva lehet vezetni, nem használja a fejét, nem gondolkodik. Érzelmeire hallgat, és mindig vannak, akik ezeket az érzelmeket megtalálják és megnyergelik…

Jézusnak nem maradt bizonyossága a ház és a vagyon, élete párja vagy a nemzet, amelyhez tartozott. Az utolsó órán még az a bizonyossága is megrendült, hogy Isten gyermeke. Ha nem hallanánk kétszer egymás után: “Én Istenem, és Istenem…!” – azt gondolnánk, hitét is megrendítette a végső szenvedés. De tudjuk, nem véletlen az Írásban egyetlen szó sem. A 22. Zsoltárt imádkozó Jézus kétszeresen is Istenének nevezi azt, aki felől kételyei vannak, hogy talán elhagyta…!

Testvérek, ez a hit nem mustármagnyi hit volt – ez a keresztet vállalta minden egyes bűnösért, az ellenségeiért is! Akarunk-e követői lenni? Amíg ő be nem jön életünkbe, képtelenek vagyunk erre: hogyan tudná szeretni az ember az ellenségeit? Krisztus nélkül lehetetlen – előtte megnyílva viszont magától értetődő. “Aki Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, ami legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Ján 5,4) Vajon tehetetlenül nézzük-e a földön fekvő gyermeket, mint az egykori tanítványok – vagy Istentől születettként hisszük, hogy minden lehetséges a hívőnek? (Márk 9,23) Győz-e saját sorskérdéseinkben a hit? Íme, győzhet! Vajon győzhet-e vágyaink felett? Íme, legjobb vágyainknál is jobbat ígér: eljöttét! S vajon győz-e a bűneink felett? Ő megtisztíthat minden bűntől! (1Ján 1,7) A kereszten értünk bűnné lett, hogy minket bűneinktől megszabadítson – éljünk e kegyelem által magunk is boldog, üdvözült életet. Így is legyen! Ámen.

Nyomtatás