Karácsonyi fények

Igehirdetések 2002. december 25.

Karácsonyi fények

 

Lekció: Mát 1,18-24
Textus: Ézs 9,1-2

“De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van: a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát, és akik a halál árnyékának földjén laknak, fény ragyog fel fölöttük!”

 

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük az új karácsonyt, a kedves ünnepet, amelyhez annyi szép gyermekkori emlékünk kapcsolódik. Légy áldott szüleinkért, akiktől már kicsiny korunkban ajándékokat kaptunk, a családi otthonért, ahol felnőhettünk, a hitbeli indításokért, amelyekkel felébresztetted szívünket. Megköszönjük anyaszentegyházadat, ahol a te dolgaidról hallhattunk és ahol megerősítettél minket igéddel és Szentlelked erőivel. Neked mondunk hálát az esztendőért, amely lassan mögöttünk van, és tőled kérjük az ünnep fényét és a szeretet erejét. Emlékezünk az ünnep órájában azonban azokról, akiknek nem fény van most az életében: betegséggel küzdenek vagy gyásszal terhelt a szívük, azokról, akik otthontalanok vagy fogságban sínylődnek, és azokról is, akiket elűztek szülőföldjükről. Te azt ígéred, hogy nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongatás van, és a nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát – még azoknak is fény ragyog fel, akik a halál árnyékának földjében lakoznak. Kérünk, váltsd most valóra közöttünk, ahogyan az is ígéreted alapján történt, hogy Krisztusban testté lett örök szereteted. Őérte, a Betlehemben született Jézusért, Megváltónkért tekints ránk kegyelemmel, és töltsd meg most ünnepünket Szentlelked jelenlétével, fényével és igazságával! Ámen.

 

Igehirdetés

A karácsony tartalma gyermekségünktől fogva az öröm. Isten szeretete eljött hozzánk, az ige testté lett Krisztusban, ő szabadítja meg népét annak bűneiből – valóban van okunk az örömre! Mégis, érdekes megfigyelés, hogy sok ember életében nem karácsony van, hanem “de karácsony”. Ami azt jelenti, hogy szeretnénk benne élni a karácsony légkörében, örömmel és békességgel, azonban a szívünkben valami jelentős dolog tanyázik, amihez képest az ünnep akaratlanul is a második helyre szorul. Gondjaim vannak, hogyan alakul a jövő, hogyan is lesz meg családom anyagi bázisa, aggaszt a bizonytalan, ismeretlen jövő – de közben itt a karácsony. Megrendült az egészségem, szívemben aggódásra való okokkal járok, de karácsony van. Szomorúságban élek, mert valakitől, aki nagyon fontos volt, el kellett búcsúznom, és a gyász jön velem minden lépésemben, de – karácsony van. És vannak még, ezeken kívül is csöndes, talán szavakkal nehezen megfogalmazható terhek, amik jönnek velünk – de karácsony van. Azt hiszem, kevesen vannak közöttünk, akik ezt a kettősséget ne ismernék.

Karácsonyi igénk ezt mondja most gyógyszerül: “Nem lesz ez mindig így.” Azért jó ezt hallani, mert kétségbeesésünknek gyakran éppen a “mindig” a forrása – az a gondolat, hogy valami végleges történik velünk, amin már semmi és senki nem segíthet. Most már mindig rajtam lesz a bűn bélyege, nincs belőle szabadulásom – valóban kétségbeejtő gondolat. Most már soha nem fogom tudni szeretni ezt vagy azt az embertársamat, “ezek után” – most már soha nem leszek boldog és kiegyensúlyozott ember – igen, ez a “most már mindig” bilincsként kötheti meg az ember lelkét. És Isten igéje ma azt mondja: nem mindig!  Nem lesz ott mindig sötét, ahol most szorongatás van! Azt mondja ezzel, hogy ahol mi nem látunk tovább, nincs lehetőség és nincs kiút, mert emberi tekintetünk nem pillanthat tovább annál, amit a szemeinkkel látunk – ott Istennek még vannak lehetőségei. Mi azt látjuk, hogy “most már mindig” – ő pedig azt mondja, hogy “nem mindig.” Lehet, hogy most sötétség van, ahogyan Isten szeretete nélkül mindig és mindenhol sötétség volt – de nem lesz mindig sötét ott, ahol most az van!

Még a természet változásai is erről beszélnek. A nyár elmúlik és jön az ősz meg a tél, egyre kevesebb a fény és egyre nagyobb a sötétség uralma – és amikor a nap huszonnégy órájának már csaknem kétharmad része sötétben telik, akkor mindez egyszer csak visszafordul és hirdeti, hogy Isten cselekvő úr, aki mozgásban tartja a teremtett világot és nem engedi, hogy a világ elmerüljön a sötétségben. Nem véletlen, és utólag is csak helyeselhető, hogy amikor a Jézus születése dátumát a naptárban kijelölték, mivel történetileg pontosan csak az évszám volt meghatározható, a hónap és nap nem – akkor az évnek éppen ezt a napját, a fény születésének idejét találták erre a legalkalmasabbnak…!

Az fejeződik ki a naptári dátumban, hogy Krisztus nélkül sötétségben járunk, amit teljességgel igazol is az embervilág múltja és jelene. Nézzünk szembe ezzel az igazsággal: ő nélküle nem tudjuk rendbe tenni a saját lelkünket, elborítanak az érzéseink, a félelmeink, a vágyaink. Kényszerítő gondolatok uralnak, olykor még bizonyos szavakat is valami ismeretlen erő mondat ki velünk, nem is tudjuk, miért kell nekünk pont azokat használni – de mondjuk őket. Krisztus nélkül sötétségben jár az emberi lélek, amit hol lelkesedés, hol pedig kétségbeesés ural, máskor a sértettség és a megbántottság, megint máskor az illúziók vagy pedig a kétely és a zavarodottság – mert hiányzik a biztos iránypont, a lélek pedig saját hullámzásainak és viharainak van kitéve.

Azt is látjuk, hogy nem csak az egyes ember, de egy egész nép sem találhat magára Jézus nélkül –  ez alól egyetlen nemzet sem kivétel. Amikor jól mennek a dolgok, elbizakodás terjed el, és hatalmaskodások történnek – birodalmi politika, amiben jaj a legyőzötteknek és a kicsiknek. Amikor pedig történelmi próbatételek jönnek, hamar ott a kétségbeesés, mert nincs biztos pont, csak a körülmények hatalma van. Jeleit látni, hogy a Krisztus nélkül élő nemzetek erkölcsileg megvakulnak, eltévelyednek: olyasmit tartanak jónak, ami rossz – és ügyet sem vetnek arra, ami jó.

Nagyobb távlatokban is igaz, hogy Krisztus nélkül sötétségben járunk: a világ népei sem tudják megnyugtatóan rendezni közös dolgaikat. Valaki megvizsgálta a huszadik századot ebből a szempontból, s azt találta, hogy száz év alatt összesen négy nap volt a földön, amikor nem volt háború…! Ha volt is valóban négy ilyen nap, annyi bizonyos, hogy azokon a napokon is eszeveszett készülődés folyt a következő háborúra, szinte a föld minden pontján. A Békesség Fejedelme nélkül nem csoda, hogy így nézünk ki – Krisztus nélkül sötétségben jár az ember. Őt adta Isten e világnak világosságul, és ezer és ezer ember a bizonysága annak, hogy amint átveheti az uralmat egy szívben, megjelenhet egy közösségben, mint Úr és Király –  ott elkezd átalakulni az élet. Nélküle sötétségben járunk, és ami még ennél is rosszabb: a “halál árnyékának földjén” lakozunk!

Ezért fontos, hogy a karácsonyi evangéliumot minden ember meghallja, mert ennek az a lényege, hogy Jézus születésével a Világ világossága jött el közénk. Nem kell azt már titokzatos, eltakart, rejtett világokban keresni, mert a világosság eljött a világba, és a legérthetőbb nyelvet, az emberi testtélétel nyelvét beszélte. Hogyan szólhatott volna Isten még érthetőbben? Jézusban az örök szeretet jött hozzánk, sötétségben járó emberekhez, hogy lássunk “nagy világosságot!”

Az ő fénye olyan, mint a világító-torony fénye a hánykódó hajónak. Bizonytalan körös-körül minden, a világ átalakulóban, a család tagjai ezer felé érdekeltek, megy mindenki a maga dolgai után – a munkára eljön a nyugdíjas idő, az egészségre a betegség, a régi barátok már nincsenek sehol – de mégis van fény az éjszakában. Ő biztos pont, aki nem fog cserben hagyni, amikor már az orvosok is tehetetlenek, amikor nem marad más a családból, csak én magam, amikor a világ folyása semmi örömre vagy bizakodásra okot nem ad. Ilyenkor az ember dolga az, hogy efelé a fény felé forduljon, és arra fordítsa a hajóját is. Nézheti az ember azt a fényt, ha nem hozza meg a szükséges döntéseit – nem feszíti ki vitorláját, nem kormányozza hajóját a fény irányába. Sok ember él hánykódó élettel, látva valahol messzi a fényt – de nem arra viszi élete hajóját. Engedi, hogy vigye a megszokás másfelé, ahogyan mindig is menni szokott, vagy hánykódjon tovább, a hullámok szeszélye szerint, céltalanul és iránytalanul.

Milyen más az az élet, amelynek valóban Krisztus a világossága! Lehet ott éjszaka és sötétség, lehet vihar,  hullámok és aggódás – de amint őrá nézünk, tudjuk, merre tovább. A karácsony kijelöli utunkat az egész most következő új évre: az ember szíve pedig megtelik bizalommal és hittel. Ha ő úgy szeretett minket, hogy értünk nagy szegénységben megszületett és helyettünk még a poklok kárhozatát is magára vette – akkor nem lehet az emberi élet üres és értelmetlen!

De ő nem csak “világító-torony fény” lehet nekünk, amely mutatja a helyes utat, hanem belső fény és világosság is. Annyit panaszkodunk a világ állapotára, nem is egészen alap nélkül – ám az igazi baj nem a világ sötétsége, hanem a mi saját belső elsötétedésünk. Az a nagy baj, hogy keserűvé válunk, keressük és megtaláljuk a rosszat egymásban, nincs örömünk a jóban, talán észre sem vesszük azt másokban és a világ dolgaiban, Isten jelenlétét már nem érzékeljük semmiben – egyszóval belülről elsötétedünk. Ez nagyobb baj, mint hogy a világ olyan, amilyen. Azon ott kint keveset tudunk változtatni – ám a betlehemi Gyermek befogadásával megáll az ember belső elsötétedése. Egyszer csak azon veszem észre magam, hogy már tudok imádkozni az ellenségemért, tudom áldani azokat, akik engem átkoznak, tudom a gonoszt jóval meggyőzni, van ötletem a konstruktív kiút megtalálására ott, ahol egykor csak a megbántott visszahúzódás volt egyetlen lehetőségem. Krisztus elhozza a belső fényt az ember szívébe, nem csupán a “világító-torony fényeket.”

És még ez sem minden! Ő megjelenhet nem csak a sötét éjszakában utat mutatva, nem csak az ember lelkében mint derű és békesség, hanem egy egész emberi közösségben is, mint szeretet és barátság. Azokban a családokban, ahol nem volt ünnepi idegeskedés és hagyományos karácsonyi családi veszekedés, sokan megtapasztalhatták a csöndes fényt az arcokon, elgondolkodást a tekintetekben, és az együttlét semmi máshoz nem hasonlítható, tiszta derűjét. Jó együtt lenni ott, ahol Jézus az Úr a lelkek felett, ahol nem csak ünnepi keretet ad az életnek egyszer egy évben, de ott lehet a mindennapokban is. Milyen más olyan munkahelyen dolgozni, ahol van legalább egyetlen ember, aki az ő követője. Milyen más abban a társaságban beszélgetni, ahol nem az a kérdés, ki a legokosabb, kinek van igaza, vagy kinek a hiúsága győz a többieké felett, hanem ahol ő a mérték!

Az ilyen beszélgetésekben az az ember érzése, hogy világosabb van, míg bizonyos lelkületek miatt máshol úgy érzi magát, mintha sötétség uralkodna el. Boldogan hirdetem minden testvéremnek, hogy a karácsonyi Gyermekkel szívünkben mi is a világ világossága lehetünk! Nem azért, mert olyan jók vagy szentek vagyunk önmagunkban, hanem azért, mert Jézus maga mondta a tanítványairól, akik őt tényleg követik: “Ti vagytok a világ világossága, nem rejtethetik el a hegyen épített város!” (Mát 5,14)

A karácsonyi evangélium legradikálisabb üzenete azonban az, hogy még a “halál árnyékának földjében” lakóknak is fény ragyog fejük felett. Nem biztos, hogy a szívükben – de a fejük felett bizonyosan. Mit jelent ez? Azt, hogy ha gyászom van, nem biztos, hogy perceken belül megvigasztalódom, a vigasztalódás talán hosszabb időbe telik majd, de az biztos, hogy számomra is van vigasz. És nem biztos, hogy egy elrontott, eltékozolt életút után minden további nélkül rendben lesz a lelkiismeretem egyetlen szempillantás alatt, mert lehet, hogy évek megcsendesedése szükséges, amíg szívem is megnyugszik a saját tékozlásom feletti önvádtól: de tudom, hogy csak a meg nem vallott és el nem hagyott bűnre nincs bocsánat, a többire igen! Még a halál árnyékának földjében lakozók felett is fény ragyog fel – erről szól a karácsony…!

És lehet, hogy az orvosok és a gyógyszerek nem segítenek – nekem Krisztusban mégis békességem van, mert tudom, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. És én tudom, hogy aki hisz a Fiúban, az általment a halálból az életre. És azt is tudom, hogy az én Megváltóm él, aki utoljára az én porom felett megáll, és amikor ezt a testemet megrágják, testemből látom meg az Istent, akit magam látok meg magamnak, nem más!

Azok felett is fény ragyog, akik a halál árnyékának földjében laknak. Ezt hozta nekünk a betlehemi Gyermek, aki felnőve mindnyájunkért imádkozott – és minden bűnös emberért odaáldozta önmagát. Őhozzá jöttünk ezen a karácsonyon. Ő mondta nekünk ezt egy gyönyörűséges ószövetségi igével, az “ötödik evangélista” Ézsaiás szavaival, hogy nem lesz mindig sötét, ahol most szorongatás van. Nem szabad elkeserednünk: ő valóban legyőzte a sötétséget, és a gonosz minden rontását!

Vele nem csak “világító-torony fényünk” van, ami nagyon is ránk fér – hanem belső világosságunk, derünk és örömünk is, és a közösségbe, ahol megfordulunk, az ő világosságát visszük magunkkal. Nem mi, hanem már ő világít általunk, és vele együtt csodás módon magunk is a világ világossága leszünk. A legnagyobb sötétséggel, a számunkra ismeretlen elmúlással szemben is ott van felettünk az ő fénye, amely átjár és erősít, hogy éljünk – jó és rossz napokban egyaránt! Így is legyen. Ámen.