Igehirdetések

A békesség visszaszáll rátok

Igehirdetés 2004. február 08.

A békesség visszaszáll rátok

 

Lekció: Ján 14,18-27
Textus: Luk 10,5-6

“Ha egy házba beléptek, legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, reátok száll vissza.”

 

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy egybegyűjtöttél bennünket. Örömmel és hálaadással jöttünk, hogy megköszönjük ajándékaidat, és téged dicsérjünk, aki egyedül vagy erre méltó égen és földön. Megvalljuk méltatlanságunkat, a sok engedetlenséget és szívünk álhatatlanságát, hogy ígéreteinket, amiket neked tettünk, nem tartottuk meg. Elsodortak minket vágyaink, az élet eseményei és lehetőségei, és most szégyenkezve valljuk meg, hogy messzire jutottunk tőled. Szeretnénk visszatérni hozzád, részeltess minket újra közelséged örömében! Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Adj megvilágító üzenetet, Szentlelked erejét, és formálj minket a magad akarata szerint. Adj nekünk Krisztusban új életet, hogy tiszta szívvel szolgálhassunk téged. Legyen áldásod az ige hirdetésén és hallgatásán, hogy elmondhassuk, amit te magad ígértél, én tibennetek és ti énbennem! Ámen.

 

Igehirdetés

Érdekes gondolat villan fel előttünk, amikor Jézus úgy beszél az ő békességéről, mintha az egy tárgy lenne, mondjuk egy kabát, amit a tanítvány oda akar adni valaki másnak, egy embertársának, hogy használja, éljen vele. Ilyenkor két eshetőség van, mondja Jézus: az illető vagy elfogadja azt, vagy nem. Ha elfogadja, akkor felveszi, mintegy viseli magán, vagyis használja, él vele és örömöt lel benne. De az is lehet, és ez a másik lehetőség, hogy nem kell neki, visszautasítja, nem él a tanítványtól átvehető jézusi békességgel. A békesség ilyenkor is megmarad, és nem romlik el, nem válik semmivé, hanem visszaszáll a tanítványra.

Ennek az a magyarázata, hogy valójában nem a tanítvány lelki békéjéről van szó, mert az önmagában nagyon is össze tudna törni, amikor megtépázzák a mindennapok, hanem a Jézus békességéről, ami időt álló, örök és megrendíthetetlen. Ez a békesség, mint isteni csoda Jézusban testet öltött, bejött ebbe a világba a mi megváltásunkra, és ha nem kell valakinek, akkor az nem él vele, ami meg is látszik aztán az emberek életén, de ezt a dolgot – mivel Isten adta a világnak – tönkretenni nem lehet. Az emberek lelkivilágát is csak akkor és annyiban tudják tönkre tenni az élet eseményei, amennyiben e nélkül a jézusi békesség nélkül élnek, ezért gondolkodjunk most együtt erről az elpusztíthatatlan békességről, mert nagyon is fontos, a keresztyén életre nézve központi dologról van szó benne.

Nem nehéz észrevenni, hogy a mindennapokban mi emberek milyen nagy mértékben hatunk egymásra. Szokták azt mondani, hogy amilyen az “adjon Isten”, olyan lesz a “fogadj Isten” is, vagyis még a köszönésünk hangsúlya is visszatükröződik másoktól. Ez persze nem csak a köszönésre vonatkozik, hanem arra is, hogy miként közeledik egyik ember a másikhoz, nyitott szívvel, jó szándékkal vagy gyanakvással és ellenszenvvel. A kisgyermekeknél is megfigyelhetjük, hogy mint érzékeny műszerek, reagálnak a felnőttek gesztusaira. Néha elég egy hangsúly, egy tekintet, s a gyermek már el is sírta magát… De azt is halljuk, amikor megkérdezik a kis elsősöket, hogy miért szeretik a tanító nénit, hogy azért, mert kedves és mindig mosolyog! A negatívum negatívumot ébreszt, a pozitívumból pedig pozitívum születik…

Amikor Jézus így bocsátja el a tanítványokat, hogy egy házba lépve az legyen első szavatok: békesség e háznak – akkor pontosan erre emlékezteti őket. Vigyetek mindenhova jó dolgot magatokkal…! Ne a keserűség, gondterheltség, aggodalom és vád sugározzon rólatok, mert ezek körülbelül ilyesmit fognak kelteni másokban is körülöttetek. Vigyétek a békességet: az legyen az első és legfontosabb, akárhová léptek is be. Persze, tudjuk, hogy ez a köszönés, shalom akkoriban olyasmi volt, mint ma a “jó napot” – de a zsidó ember azért akkor is, ma is pontosan tudja, hogy a békesség (ha igazi), akkor Istennel való pozitív, jó kapcsolatból fakad…

Ezért jó megkülönböztetni, ahogy maga Jézus is teszi – a “világ adta” békességet s az ő békességét! (Ján 14,27) A világ békessége származhat jólétből, elteltségből, bővölködésből vagy egyszerűen abból a félálomból, hogy valaki nem is veszi észre, miben van valójában. A Jézus békéje azonban Isten megtalálásából és így magából Istenből fakad. Az ember saját békéje s a világ adta béke lehet hamis, amire van elég példa az Ószövetségben. Azt mondjátok békesség, békesség: és nincs békesség! – olvassuk a prófétai igékben. (Ézs 48,22 Jer 6,14) A Jézus békéje nem a szavakban és még kevésbé a jelszavakban rejlik, mert az a béke mennyei eredetű, valójában Isten jelenléte az ember szívében! Nem véletlen, hogy az Eljövendő egyik méltóságjelzője a prófétánál éppen ez: “…s hívják nevét Tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság Atyjának, békesség Fejedelmének…” (Ézs 9,6)

Hát ő küldi a tanítványokat más emberekhez, s adja ajkukra ezt a szót: “Békesség néktek!” Ne a magatok ilyen-olyan lelki békéjét vigyétek, az nem lesz elég semmire! Az első ellenséges emberi viszonyulás visszarettent majd, a visszautasítás pedig elkeserít – ha ti csak a saját békétekre építetek! Ennél többre van szükség, és sokkal több is áll a ti rendelkezésetekre, ha és amennyiben kapcsolatban álltok az élő Istennel, vagyis ha ti magatok valóban a békesség fiai vagytok! (Luk 10,5-6)

Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy – higgyetek a jó szóban. Emlékezzetek, nektek is milyen fontos volt, mikor betegek voltatok, valaki meglátogatott és szeretettel beszélt hozzátok. Emlékezzetek milyen sokat ért, ha elkeseredésetekben valaki mellétek állt s talán nem tudott segíteni, de kifejezte a szeretetét. Higgyetek a jó szóban, mert ti magatok is kaptatok ilyen “jó szót” Isten igéjéből: az szült újjá benneteket élő reménységre! (1Pét 1,3) Ne gondoljátok, hogy a szavak semmiségek. “Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige!” – olvassuk az Írásban. (Péld 25,11) Életet menthet, embereket új úton elindíthat, összetört szívűeket megvigasztalhat, amit a tanítvány mond – amennyiben ő maga valóban a békesség fia…

De hát mi teszi a tanítványt azzá? Oly sokan elvileg szépnek s jónak tartják a jézusi tanításokat és – mégsem aszerint élnek, mikor igazán fontos dolgokról van szó. Mitől lesz a tanítvány valóban tanítvánnyá? Attól, hogy komolyan veszi, mit örökölt mesterétől. Halljuk, Jézus valósággal és szó szerint végrendelkezik halála előtt. Lelkét az Atyának ajánlotta, testéről arimátiai József gondoskodott, köpenyére sorsot vetettek a katonák, édesanyját és Jánost egymás szeretetébe adta – de mit hagyjon szegény tanítványaira? Aranya és ezüstje nem volt, háza és lakása sem, pedig “…az égi madaraknak is van fészkük, és a rókáknak is barlangjuk…” (Mát 8,20) Tanítványaira a békességét hagyta! “Békességemet hagyom nektek, az én békességemet!” (Ján 14,27) Ez a ti örökségetek, mikor elmentek mint bárányok, a farkasok közé. Amikor körülöttetek mindenki fuldoklik a dühtől, az ellenségeskedéstől, a haragtól, akkor ti komolyan vehetitek ezt az örökséget – amit én hagytam rátok! Éljetek vele, a ti tulajdonotok!

Mennyivel fontosabb ez minden hagyatéknál, amit ember örökölhet! Csak éljen is aztán vele a tanítvány, s ne úgy tegyen, mintha a saját erőire kellene hagyatkoznia, mikor bajban van! Svájcban az a mondás járja, hogy az ember takarékbetétje olyasmi, amibe csak betenni szabad. Aki kivesz belőle, az már nem számít rendes embernek. Mosolygunk ezen, pedig hányszor vagyunk így mi is a mennyei békességgel, amit Jézusban megkaptunk s amivel élhetnénk – de mégsem élünk…

Ne tegyük fölöslegessé és haszontalanná a Jézus keresztjét, amivel ezt a békességet nekünk elhozta: éljünk vele, használjuk és “fogyasszuk” méghozzá minél nagyobb tételben, mert – arra való! “Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám, és igyék!” (Ján 7,37) – ilyen egyszerű ez a dolog! Maga Jézus biztat arra, hogy éljünk vele s éljünk belőle: “Az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki ebből a kenyérből eszik, él örökké!” (Ján 6,48-58) Egy másik helyen pedig: “Akié a Fiú, azé az élet…” (1Ján 5,12) Hatalmas tartalékaink vannak benne elrejtve. Milyen jó, hogy nem a saját erőnk, saját szeretetünk, és saját türelmünk az, amire életünket építenünk kell! Hányan próbálkoznak ezzel, és sok szomorú példa mutatja, szétesett családok és meghasonlott emberi életek, hogy ez nagyon kevés. Jézus az ő békességét megharcolta, megszenvedte, vérével megpecsételte, ezért a tőle való békesség drága hagyaték, amit nagyon meg kell becsülnünk! El nem menjünk mellette, azt gondolva, vannak nála fontosabb dolgok is – mert majd fordulhatunk vissza érte, nagy és fölösleges vargabetűk után…!

A legkülönösebb tulajdonsága ennek a békességnek azonban az, hogy visszaszáll arra, aki adni akarta, ha mások nem fogadták el. Az embereket az szokta legjobban bántani, ha szeretettel fordulnak valakihez, s azt visszautasítják. Minél nagyobb a visszautasított szeretet, annál jobban fáj a visszautasítás. Jézus azonban azt mondja övéinek, hogy ez csak az emberi szeretettel van így, ami mögött sokszor érdek és számítás van, esetleg hiúság, hogy “vegyék észre és méltányolják a mi nagy szeretetünket” – de az ő békessége nem ilyen! Az ő békessége nem függ attól, miként reagálnak rá. Nem az erősíti meg e békességet valakiben, hogy ünneplést kap érte. Az ő békessége nem “környezetfüggő” – nem tehetik semmivé emberek és történelmi események – hiszen forrása sem e világban van, hanem Istenben!

Ezért az ilyen békesség nem is törik össze, és nem válik semmivé, ha emberek visszautasítják, esetleg kigúnyolják vagy akár fenyegetik is azt, aki ennek jegyében jár. Ez a békesség visszaszáll tirátok! Ne bánkódjatok, ne legyetek csalódottak, ne menjen tönkre a lelketek! Nagyobb kincsetek van annál, mintsem emberek azt tönkre tudnák tenni – visszaszáll rátok, ha nincs ott olyan, aki azt elfogadná!

Ez a békesség tehát nem csak harcmentes állapot, hanem maga az üdv, Isten jelenléte! Ez a nagyszerű állapot megjelenik mindenütt, ahol valaki magát igazán és szíve szerint Isten királyi uralma alá rendelte. Lehet, hogy nem lesz egyetlen szempillantás alatt minden megoldottá és tökéletesen problémamentessé az életében – de lesz biztos alapja az életének, amire mindenkor építhet. Aki már ismeri  Isten közelségének jó ízét, az pontosan tudja, hová kell visszatérnie, mikor minden összezavarodik és semmi sem úgy alakul, ahogy szeretnénk….!

Ma ezeket adta a kezünkbe Istenünk: mi emberek nagyon is hatunk egymásra, akarjuk vagy sem – higgyünk hát a jó szóban, a menny békességét hirdető jézusi igében, mert hatalmas gyógyító erő rejlik benne! Lehet, és legyen is ez a szó több, mint a mi saját lelkiállapotunk dokumentuma: itt az ő békességéről van szó, nem a miénkről. Arról, amit ő kimondhatatlan szenvedésével szerzett, és vérével pecsételt meg! Becsüljük e kincset, éljünk vele, merítsünk belőle szakadatlan, és részeltessünk benne másokat is! Ha pedig nem fogadnák el, hihetjük és tapasztaljuk is meg, hogy e békesség visszaszáll mireánk, s valóra válik, hogy “Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van, mint akik végzése szerint elhívottak…!” (Róm 8,28) Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Istenünk, te oly gazdagon áldottál meg minket lelki ajándékokkal, hogy valóban mindenre elégséges lehetne – de ebből mégis oly kevés látszik meg mindennapjainkon. Légy áldott türelmes szeretetedért, mellyel újabb s újabb lehetőségeket társz fel előttünk, napjainkhoz napokat toldva. Kérünk, adj nekünk látó szemeket és halló füleket, hogy mindaz, ami tőled származik, valóban eljusson hozzánk s építse életünket, erősítse hitünket! Imádkozunk tőled való, mennyei békességért, amin nem fog az emberi gonoszság, hanem az üdvöt munkálja mibennünk. Imádkozunk egy beteg asszonytestvérünkért, aki szeretne itt lenni velünk és nem lehet, hallgasd meg az ő imádságait ezekben az órákban. Imádkozunk a gyászolókkal, akik emlékeiket hozták színed elé, légy az ő erősítőjük és vigaszuk a megválás nehéz időszakában. Kérünk tőled csöndes, áldott perceket, amikor veled beszélgethetünk; és élő igét naponta, amivel kérjük, tápláld lelkünket a jóra. Adj erőt feladataink betöltéséhez, óvjál az ártó hatalmasságoktól és segíts bennünket megszentelt, tőled való békességre! Ámen.