Tagadók, közömbösek, elindultakT

Igehirdetés 2004. május 9.

Tagadók, közömbösek, elindultak

 

Lekció: Csel 26,15-32
Textus: Mát 13,40-43

“Ahogy tehát a konkolyt összegyűjtik és megégetik, úgy lesz a világ végén. Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor majd az igazak fénylenek az ő Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük az éjszakai nyugodalmat, a pihenést, ami megfrissítette testünket és megbékélteti lelkünket. Vigyáztál ránk az éjszaka sötétjében, nem tört ránk veszedelem és pusztulás. Téged áldunk a vasárnapi békéért, a csendért, a madarak szaváért és a napfényért. Megköszönjük otthonunkat és azokat, akik lakhatóvá és bensőségessé teszik számunkra azt a helyet, ahol élünk. Áldunk téged a templom ajándékáért, hogy addig is, amíg eljön az üdvösség, amikor te leszel minden mindenben, adsz nekünk egy tiszta helyet ebben a világban, ahol lelkünket hozzád emelhetjük. Köszönjük, hogy itt befelé fordulhatunk és azokat a hangokat is meghallhatjuk, amiket elnyom a mindennapok zaja. Köszönjük az ige áldott, lelki kenyerét, amit te adsz nekünk nemzedékről nemzedékre. Legyen most velünk ajándékozó szereteted, amellyel nevünkön szólítasz és táplálsz Szentlelked mennyei erejével a jóra. Ne hagyd, hogy éhesen és szomjasan menjünk el innen, táplálj minket hozzánk illő eledellel, ahogy ezt meg is ígérted nekünk! Ámen.

 

Igehirdetés

A Jézus ügyéhez a kezdetektől fogva különböző módokon viszonyultak az emberek. Voltak nyílt elutasítói, akik már a legelső, názáreti zsinagógabeli igehirdetése után le akarták dobni őt arról a szikláról, amin a város épült. De Jézusnak nem csak földi útját kísérték némelyek ilyen lélekkel, hanem ma is elhangzik olyasmi, hogy valaki legszívesebben kiirtaná még a követőit is… Ezek az ő személyének s ügyének elutasítói, amilyen Festus helytartó is volt – ő bolondnak nevezi Pált Krisztusban való hitéért.

Aztán vannak olyanok is, akik nem utasítják el ugyan a Jézus személyét és ügyét, de azért nem is követik őt. Ezt az alapállást Agrippa király képviseli mai történetünkben, aki azt mondja, majdnem ráveszi őt Pál, hogy keresztyén legyen. Később sajnálkozik, hogy milyen kár, hogy Pál a császárra fellebbezett, különben szabadon lehetett volna bocsátani. Ez a második változat, aki rokonszenvez ugyan elméletileg a krisztusi tanítással és lelkülettel, de azért nem tartja a dolgot annyira fontosnak, hogy magát elkötelezze mellette, s hitvalló keresztyén legyen.

Végül pedig vannak azok, akik nehézségek közepette, akár bántalmazást is elszenvedve készek hűségesek maradni a Jézus nevéhez. Ezeket nevezi igazaknak az evangélium, s azt mondja róluk, hogy a világ végén, az ítélet után is úgy fognak fényleni, mint a nap. Foglalkozzunk most e három alapállással, mint ami rejtőzködve ott bújik mindnyájunkban, mint lehetőség: mi vagyunk Festus, mi vagyunk Agrippa, és mi lehetünk Pál is…. A Biblia képeskönyve a mi lehetőségeinket mutatja fel, elejétől végéig!

A tagadás nem feltétlenül jelenti a hangos és tételes elutasítást. Amikor országunk lakosságának 9 %-a mondja magáról, hogy ateista, további 23% pedig elutasítja magát a kérdést is, hogy ő hívő vagy sem (nem válaszol a kérdésre azzal a felkiáltással, hogy hagyják őt békén, nem foglalkozik ilyen dolgokkal) – akkor azt mondhatjuk, valójában az ilyenek is mind nemet mondanak rá. (Luk 11,23) Nem méltatják ügyét arra, hogy gondolkozzanak róla. Foglalkoznak viszont a kihúzott lottószámokkal, a legújabb áruházi leértékelésekkel, a képernyőn percenként felkínált színes újdonságokkal – de azzal nem, ki volt Jézus, s mit mond ő a világnak.

A közömbösség is elutasítás – éspedig abban a formában is, amikor hetekig ki sem nyílik a Biblia;  amikor Isten alkalmakat és lehetőségeket készít ugyan, hogy az ő ügyével foglalkozzunk, de nekünk nem kell – mással törődünk. Ki az egészségével, ki a közélettel, ki a kertjével, ki az ellenségeivel – csak éppen nem az ő dolgaival.

Festus helytartó hallgatja egy darabig Pált, aztán kifakad: elég, bolond vagy te, Pál – a sok tudomány őrültségbe visz. Egy helytartó megengedhet magának ily sommás véleményt egy megbilincselt fogollyal szemben, de a dolog az ige mércéjén nem egy főúri gesztus, hanem a legsúlyosabb ítélet. Jézus egy kategóriába helyezte a gyilkossággal ha valaki a másikat bolondnak tartja. Amikor nem vesszük komolyan azt, amit a másik mond, legyintünk rá, ez bolond, nem is kell meggondolni, mit mond – akkor valójában mi is ezen az úton járunk.

Az ember nagyon bele tud keményedni a maga igazába. És ha eljut egészen oda, hogy amit a másik mond, az semmit sem ér, akkor a Festus útján jár: bolond vagy te, Pál! Így lesz az ember méltó a főtörvényszékre és a legsúlyosabb ítéletre – azzal, hogy leírja, kizárja, semmibe veszi a másikat, mint embert. Aki elveszti érzékenységét embertársa iránt, az elindult egy úton, amin nagyon rossz irányba halad. A mások semmibevételének sok árnyalata van, de végső iránypontja a teljes elszigetelődés emberektől és végül magától Istentől is.

Vegyük észre, amikor semminek veszünk valakit, legyintünk rá, akár csak magunkban is – mert Festus így játszotta el üdvösségét! Lenézte Pált, s az ő révén Jézust is. Ne felejtsük, hogy minden emberben Jézus jön velünk szembe, a legkisebbek, a legszegényebbek és legrászorultabbak képében is: “…Ha nem cselekedtétek meg eggyel a legkisebbek közül, velem nem cselekedtétek meg…” – mondja ő maga. (Mát 25,45)

A második mód nem tűnik ilyen sötétnek. Agrippa király érdeklődik az evangélium iránt, amit Pál bilincsekkel a kezén hirdet: figyelmesen hallgatja, s azt tudjuk meg róla, hogy hisz a prófétáknak is. Ismeri az Ószövetség-i szerzőket, közel áll hozzá a zsidó hit. Pál unszolására ezt be is vallja, sőt azt mondja: majdnem ráveszel, hogy keresztyénné legyek. Ez a “majdnem” azonban valójában azt jelenti, hogy nem. Gondoljunk egy utazóra, aki majdnem elér egy repülőgépet, de az mégis nélküle száll fel; gondoljunk a légtornászra, aki majdnem végig tud menni a kötélen, de egészen leesik… Agrippa közel volt a megtéréshez, de nem lett belőle Jézus követője, mert ő csak “majdnem” volt keresztyén. Fejcsóválva mondja, Pál meg is menekülhetett volna a biztos haláltól, amit a császár elé állás jelent, vagy amit már tengeri szállítása az életveszélyeivel megelőlegezett. Ha nem fellebbez a császárra… Ha egy kicsit okosabb, s van magához való esze, ha nem megy fejjel a falnak…

S mindezekben észre sem veszi, hogy Pál Rómába jutásának világtörténeti jelentősége van, hogy a birodalom fővárosában milyen misszió fog zajlani körülötte s általa, hogy emberi szívek fognak lángra gyúlni, akik az oroszlánok előtt is megmaradnak majd Jézus követőinek! Igen, Agrippa csak majdnem-keresztyén… Hallgatja az igét, mint sokan mások, de nem akarja magát Jézus követésében elkötelezni. Talán Festus előtt is szégyellné, aki lesújtó véleménnyel van Pálról s a keresztyénekről általában. Talán azt hiszi, hogy ő még “nem tart ott”, hogy neki megváltóra lenne szüksége; talán egyszerűen rest ahhoz, hogy komoly döntést hozzon – nem tudjuk…

Vigyázzunk, nehogy mi is azok közé tartozzunk, akik elvileg jó dolognak tartják a keresztyénséget, de valójában, a mindennapok tényleges cselekedeteit nézve csak majdnem követői Jézusnak! El lehet tölteni egy életet a kellemes félig kívülállásban. Egyszerre igen is, meg nem is, egyszerre vagyok kívül is meg bent is. Ezt a fél-keresztyénséget mindnyájan ismerjük: valószínűleg erre vonatkozik a Jelenések könyvében a mondat, hogy aki sem hideg, sem hév, hanem langymeleg, azt kiköpi a szájából az Úr. (Jel 3,16)

Aki elkötelezi magát, s hozzá nem csak szavakban, az bemegy a szoros kapun és járni kezd a keskeny úton. Ami más szóval azt jelenti, hogy növekedik, épül. Amikor az ember nem fejlődik sehová, csak őrizgeti a formáját, vagy úgy-ahogy “szinten tartja magát”, ahogy ezt mondani szokás – ott éppen a lényeg hiányzik. “Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága; mely minél tovább halad, annál fényesebb lesz, egészen a teljes délig.” (Péld 4,18)

Erről szól a harmadik kép, amit szemünk elé állít a mai ige: az igazak fénylenek az ő Atyjuk országában, mint a nap. Ez a világító élet, amikor valaki a tőle telhető módon rendezte az életét, átvilágította a maga homályos és zűrzavaros lelkét, és ennek a világosságánál felteszi a kérdést, hogy mit is tud ő életében a saját életéből az életéért tenni.

Ilyen fénylő napként világító emberek pedig nem csak a hazatértek közt akadnak. Tapasztalataim szerint a legegyszerűbbek is lehetnek Isten ajándékából világító, szép példákká. A hitves, aki őrzi a hűséget rendületlenül, a nagyszülő, aki csendes helytállással van javára az unokáinak, a szomszéd, aki soha nem indiszkrét vagy tolakodó, de mégis barátságos és emberi, a testvér, aki észreveszi, hogy most jó lenne meghallgatni a másikat…

Mennyi egyszerű, emberi ajándék, amely mind abból fakad, hogy valaki – igaz. Nem jár a hamisság útján, nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal. Azt is tapasztaltam, hogy amiben magam nem vagyok rendben, abban nem tudok segíteni másoknak sem. Mert csak az igazak tudnak világítani. És nem is tudják a legtöbbször, hogy ők világítanak! Mégis éltető sugarak származnak abból, ahogyan élnek, beszélnek, ahogyan elintéznek valamit. Az igazak az ő Atyjuk országában világítanak – vagyis nem saját világosságukról van szó. Isten országa az a közeg, ahol az emberre fény ragad. Minél többet tartózkodunk az ő közelében, annál inkább lesz fénye és ragyogása az életünknek. Emlékezzünk csak: Mózes lejött a hegyről, és sugárzott az arca… Jézusnak a megdicsőülés hegyén, Isten közelében elváltozott a ruhája, és fehérebb lett, mint a hó! (Márk 9,3) Aki megtartja a maga napi csendességét, imádkozik szíve szerint és elmélyülten, az lehetetlen, hogy másokat lehúzzon, s belőle sötétség fakadjon! Törekedjünk átszellemült életmódra, amikor lényünkből kihathatnak már a Szentlélek-hatások, amiket magunk is úgy vettünk.

Nehogy azt gondolja valaki, hogy ez lehetetlen! Járjunk az igaz úton, s meg fogjuk tapasztalni, Isten megadja ezt is. Az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjuk országában: nem azért, mert fényleni akarnak, hanem azért, mert Isten közelében vannak, s ez megérződik a lényükön. Meleget és világosságot adnak másoknak, útbaigazítják őket, gyógyítanak is, hiszen annyi, de annyi a lelkileg beteg ember, akinek a hite megbetegedett. (1Kor 11,30) Éljünk így, mert – élhetünk!

Vannak tagadók, akik nyíltan tagadnak, s vannak tagadók, akik csak a közömbösségükkel. Festus ilyen volt. Bolondnak mondta a bizonyságtevőt, és így, kizárva embertársát a maga nagy okossága miatt, kizárta magát a Jézus követéséből is… Aztán vannak majdnem elindultak, majdnem megtértek, majdnem keresztyének és majdnem Biblia-olvasók. Nehogy lekéssünk az elkészített alkalmas pillanatokról, amikor Isten szólhat hozzánk! S végül vannak igazak, akik világítanak, mint a fénylő nap az ő Atyjuk országában. Lehet bilincs a kezükön, lehet ezer mérföldes viszontagságos út előttük, lehet nagy család és nehéz munkahely terhe a vállukon, nekik minden javukra van, mert Istent szeretik. Még a rossz dolgokból is jó jön ki számukra – ahogyan Pál császárra apellálása a misszió sikerét szolgálta. Adja meg nekünk Isten, hogy ez a mi életünkben is így legyen! Ámen.

 

Fohász

Mennyei Édesatyánk, te nem hagytad félbe teremtő munkádat, hanem valóban igen jó, amit alkottál, mi azonban értelmünk gőgjével és önzésünkkel kuszává tettük az életet, s minduntalan el is tévedünk benne. Szabadíts meg az önhittség és az önáltatás bűneitől, amikkel elzárjuk magunkat a te minket kereső szeretetedtől. Ments meg a közömbösségtől és a majdnem keresztyénségtől. Adj igazi odaadást, hogy egész szívünkkel, egész lelkünkkel és egész értelmünkkel szerethessünk téged, aki magad is egész jóságodat adtad nekünk Krisztusban. Imádkozunk megszomorodott szívű testvéreinkért, akik gyászukban egy szép hosszú életet köszönnek meg ma neked, amiben sok hűség és sok szolgálat volt. Légy közel, vigasztaló Szentlélek, aki letörölsz arcunkról minden könnyet és elhozod az időt, amikor halál nincs többé. Segítsd a gyógyulásra váró betegeket, állj a támogatásra szorulók mellé és legyél mindenkor a mi fényes napunk – Krisztus nevében kérjük,  hallgass meg minket! Ámen.