Akit nem hagyott el Isten

Igehirdetés 2004. szeptember 19.

Akit nem hagyott el Isten

Lekció: 1Móz 39,1-23
Textus: Zsolt 73,28

“…De én? Isten közelsége oly igen jó nékem!”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te úgy teremtetted a világot, hogy abban elhelyezted törvényeidet. Köszönjük ezek állandóságát, hogy nem változtatod minduntalan a rendet, ami a dolgok mögött rejlik! Megvalljuk, nem látjuk mindig világosan, hol a helyünk és mi a teendőnk: afelől is kételyünk van, érvényesek-e törvények egyáltalán, hiszen egy vakon kavargó világot látunk mindenhol, a magunkban lelkében is. Köszönjük a kegyelem pillanatait, amikor megtetszenek a mélységek és kitágul a magasság – annak mértéke szerint, ahogyan te megalkottad. Adj most ilyen pillanatot, hogy igéd szava útmutatássá, sőt törvénnyé lehessen számunkra, amit örömmel és téged dicsőítve teljesíthetünk. Segíts, hogy Szentlelked, a Krisztus Lelke mindnyájunk erejévé, szeretetévé és józanságává lehessen! Ámen.

 

Igehirdetés

József életében hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást. Egyszer édesapja kedvence, akire a legszebb ruhát adja az atyai szeretet, aztán a kiszáradt kút mélyén látjuk, amint azt kérdezi magától, mikor jön el hozzá a halál. Nemsokára emberi kezek kihúzzák ugyan, de nem sokáig örülhet a visszakapott életnek, mert azok a kezek áruvá teszik életét, s rabszolga lesz Egyiptomban. Innét hallottuk élete folytatását.

Rabszolgából első megbízottá válik a fáraó főembere, Potifár házában, mert “vele van az Úr.” A ház asszonya azonban szemet vet rá, s mivel ő nem áll kötélnek, börtönbe kerül. Ott sem hagyja el őt Isten, hanem azt olvassuk, eredményessé tette mindenben, amihez csak hozzáfogott.

Nagy biztatás rejlik e történetben. Megértjük, nem az a nagy kérdés, éppen veremben vergődik vagy előkelő házban dőzsölhet valaki, hanem az, hogy vele az Úr, vagy sem! A Bibliában sokszor megtaláljuk ezt az üzenetet, s a mai mindennapok is erről beszélnek. Látunk királyokat a Szentírásban: lábuk előtt egy ország hever, megvan mindenük és hatalmuk teljes – ám Isten elhagyta őket s csak idő kérdése romlásuk, mint Saulé. Viszont látunk embereket kirekesztve és kinevetve, vagy éppen halálra keresetten, mint Illés prófétát – akit azonban nem hagyott el az Úr, s a hollók táplálják a patak partján, hogy maradéktalanul elvégezhesse küldetését.

Mert nem a körülmények fontosak és nem az emberek véleménye, nem is a történelmi fordulatok meg az élet hullámhegyei és hullámvölgyei, hanem az: elhagyott-e az Úr valakit, vagy vele van. Ez pedig következmény – olyasmi, amiben magunknak is részünk van. Ha elhagyott Isten, mert rászolgáltunk, meg lehet fordulni és vissza lehet térni hozzá – ez rajtunk áll. Nem az a nagy kérdés, hogy egy főemberi házban jó körülmények közt, kényelemben élünk-e, vagy börtön mélyén sínylődünk, hanem az, hogy hol vagyunk Isten előtt! Ez a lényegi állapot.

Tudvalévő, hogy Isten nem jön velünk minden úton. Néha oly mértékben tagadjuk meg őt döntéseinkkel, életvitelünkkel, vagy éppen az eszközökkel, amiket megengedhetőknek tartunk céljaink eléréséhez – hogy magunkra hagy s azt mondja: rendben van, menj a magad útján – de nélkülem. Az ilyen utakon aztán nincs áldás, amit sok jel szokott mutatni.

József életében többször csendül fel a szentíró megjegyzése: “…de az Úr Józseffel volt.” És tudjuk, mivel ez így volt, vagy ami ugyanaz, József az Úrral járt –  hát kihúzták a veremből, mielőtt szomjan veszett volna; nem maradt névtelen rabszolga a Potifár házánál, hanem méltóságra jutott; s nem árthatott neki a sértett hiúságú, nagy hatalmú asszony sem a fáraó börtönével – mert ott is vele volt az Úr!

Erről szól mai igénk: Isten közelsége oly igen jó nékem. Amikor így állnak a dolgok, végtelen bizalom lakik az emberben. “Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem?” – szól a zsoltáros. (Zsolt 56,5) Nem kell bizonytalanságban éljen, aki az Úrral jár! Tudunk benne bízni, merünk benne hinni, amikor vele járunk. “Oly igen jó nékem” – milyen szép a Károli fordítás! Az ember életének pozitív az alaphangja, ha Istennel jár. Ez tetszik ki beszédéből, amikor az emberekről vagy az élet dolgairól szól, ez sugárzik szét a mosolyából, ez hagy nyomot a döntéseiben – ez a valaki Istennel jár! Nem félti magát, nem kell minduntalan védekeznie és önmagát igazolnia, mert – vele az Úr… “Isten közelsége oly igen jó nékem!”

Ez az élet igazi minősége. Mert az ilyen életen egyszerűen áldás van! Sikerülnek a dolgok, állapítja meg Józsefről még a börtönben is a szentíró: amihez hozzáfog, az jóra jön. Pedig ott nem túl sok dologhoz lehetett hozzáfogni. Vannak helyzetek, amikor minden beszűkül, alig van lehetőség, az ember talán a kedvét is elvesztené: de arról az emberről, akivel vele volt az Úr, még ilyenkor is azt halljuk, hogy hozzáfog dolgokhoz és azok – végbe is mennek. Az életünk igazi minőségét az teszi: áldás van-e az igyekezeteinken, vagy legfeljebb sikereink vannak, mert a kettő egyáltalán nem azonos. A sikerek dicsőséget hoznak, ami aztán elszáll – de az áldás olyasmi, ami maradandó. Beleépül mások életébe is: fölemeli őket, vigasztalást ad, élhetőbbé és értékesebbé teszi a világot.

Ezért jó, ha valakiről tényleg elmondható, hogy az Úr vele van. Áldás lesz munkáján, és ő maga is áldássá lesz mindenkinek. (1Móz 12,3) Erre az életminőségre törekedjünk!

József ellenpárja Potifár felesége. Egy elkényeztetett asszony, akinek mindene megvan, de neki az nem elég – a héber rabszolga is kell. Íme az ember, akit mindenben csak a maga öröme érdekel, semmi más. Meg akarja nyerni az életet, s elveszti azt – pontosan a jézusi mondás szerint. Borzasztó dolog, amikor a sok, amihez hozzájutunk, még telhetetlenebbé tesz, és már semmi nem elég! Akit csak a maga öröme hajszol, rendszerint ide jut. Milyen érdekes, hogy József nem azt mondja, tartok a férjedtől – hanem azt, hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve Isten ellen!

Az ilyen embernek védettsége van az élet csábításai, a telhetetlenség csapdái ellen – hiszen mikor a vágy már “megfogant” (Jak 1,15), nagyon nehéz tenni ellene. De akinek nem csak örömei vannak, hanem élő Istene is, az csodálatos védettséget kap – s József ilyen ember volt.

Neki nem csak elérendő örömei vannak, hanem Istene is. Ő ezért nem csak Potifár ellen nem akar véteni, hanem tudja, amit tesz, azt Isten számára is teszi. S ez valóban különbség.

Jutott már eszünkbe, amikor ajkunkon volt a becsmérlő szó egy jelen nem lévő embertársunk ellen, hogy ha kimondom, akkor azt Isten számára is kimondom, nem csak az illetőnek, aki hallja? Jutott-e már eszünkbe, amikor rátettük a kezünket valamire, ami nem járt nekünk, hogy most Isten világrendje ellen is vétettünk, nem csak a magántulajdon un. szentsége ellen? Egy modern gondolkodó úgy fogalmaz, hogy amikor az erkölcs ellen vétünk, olyankor “a létezés sérül.” És valóban, az intrikus beszédtől rosszabb lesz a világ körülöttem – ahelyett, hogy jobb lenne…

Amikor magamnak más mércével mérek, mint egyebeknek, megbillen a dolgok egyensúlya, romlik tőle a világ – rossz példát adtam másoknak. Amikor indulatos szavak vagy éppen trágárság hangzik egy feszült helyzetben, akkor mindenki érzi, hogy rosszabb lett a világ, a létezés megsérült.

Potifár felesége azzal sérti meg a létezést, hogy csak magára gondol, semmi egyéb nem érdekli. Mi emberek másra vagyunk teremtve, nem erre, és ha mégis így élünk, akkor teremtőnket, magát a Létezőt sértjük meg vele. Ezt persze el kell valahogy tagadni: ő nincs is, vagy nagyon messze van és nem figyel ránk – elég sok változata van a magunk igazolásának. Egész hamisság-várakat építünk olykor, míg aztán a fejünkre nem omlanak ezek az erődítmények. Potifár felesége hamisságban él, és ezt persze ráfogja Józsefre: őt vádolja azzal, amit maga el szeretett volna elkövetni. Jellemző menekülés önmagunk elől: másokat vádolni, s hozzá éppen azzal, amiben magunk elmarasztalhatók vagyunk. Ilyen az ember, amikor nem lehet róla elmondani, hogy az Úrral jár. Ez marad – mert valahogy csak meg kell védeni magunkat, ha nem véd minket Isten.

Aki az “Úrral jár,” vagy ami ugyanaz, akit nem hagyott el Isten, az nem kell igazolja magát. Megigazult már hit által, és azóta jó lelkiismerettel szolgálja Istenét. (Róm 5,9-10)  Ezért nem esik kétségbe József a fáraó börtönében sem, pedig tudjuk, onnét valaki vagy kijött, vagy lecsapták a fejét – más lehetőség nem igen volt. Ebben a nagyon is “kétesélyes” helyzetben József teszi, amit tennie kell, mint Isten emberének. Megmarad alázatban és küldetésében, teljesíti feladatát. Éli bizalommal az életet, amit abban a helyzetben mások csak nyomorúságos tengetésnek tekintettek volna.

Tudja, vagy sokkal helyesebben így mondhatjuk, hittel hiszi, hogy a hűség – ha nagy sokára is, úgy lehet csak a végső ítéletkor az Igaz Bíró előtt, de mégis – mindenképpen igazságnak fog bizonyulni, s győzni fog. Nem lehet ellene hatékonyan támadni, mert nagyobb erő védi, mint ami egyáltalán ellene támadhat. A hűség Isten tulajdona, tőle való, ő maga hűség – ezért Isten számára fontos, ha bennünk annak a legkisebb darabja is megvan. Ő számon tartja, és számon is kéri tőlünk ezt. “Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját!” (Jel 2,10) “Jól vagyon jó és hű szolgám: a kevesen hű voltál – sokat bízok rád ezután!” (Mát 25,21) Józsefhez is eljött ő, a hűséges Isten – és áldássá tette testvérei számára, akik pedig gonoszt gondoltak ellene! (1Móz 50,20) Ő azt jóra gondolta fordítani – ilyen az ő hűsége.

Boldog az, aki pontosan tudja, hogy nem a körülmények a fontosak, nem a kiszáradt kút vagy a börtön mélye a döntő, hanem az, hogy Isten elhagyott-e, vagy velünk van! (Róm 8,31) Akinek nincs élő Istene, akihez visszatérhetne, csak örömei vannak és gyönyörűségei, az előbb-utóbb hamisságba jut, ahol aztán igazolnia kell magát valahogy mások előtt (és önmaga előtt is), hogy aztán így még jobban “sérüljön a létezés” s még áthatolhatatlanabb legyen a hamisság uralma… De a hűségeshez eljön a szabadítás, mert – “él az Úr”! (1Sám 14,45) A Fiút is kihozta a halálból harmadnapon, örök szövetség vére által (Zsid 13,20) mert őelőtte nem csak a fáraó börtöne, de maga a halál is – semmiség. Legyen övé a dicsőség! Ámen.

 

Fohász

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy hűséges Isten vagy. Te akkor is hű maradsz, amikor mi hűtlenkedünk, mert te magadat meg nem tagadod. Köszönjük azokat az embereket, akiknek példája évezredek távolából is erőt ad az igaz életre. Legfőképpen Urunk Jézust, akinek hűsége a keresztfán az összetörettetésig és sír mélyéig hűség maradt, s te kihoztad őt, a juhoknak nagy pásztorát örök szövetség vére által, hogy jobbodra ültesd. Szeretnénk vele járni s az ő szeretetével élni mindenkor.  Imádkozunk bizakodásért, jó és pozitív belsőért. Jézus nevében kérünk, hallgasd meg imádságunkat! Ámen.