Igehirdetések

Jézus és a házasságtörő

Igehirdetés 2005. január 30.

Jézus és a házasságtörő

 

Lekció: Ján 8,1-11
Textus: Ján 8,10-11

“Mikor pedig Jézus felegyenesedett és senkit nem látott az asszonyon kívül, mondta neki: Asszony, hol vannak a vádlóid? Senki sem kárhoztatott téged? Az pedig így felelt: Senki, Uram! Jézus pedig ezt mondta neki: Én sem kárhoztatlak téged. Eredj el, és többé ne vétkezzél!”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük a kegyelmet, ami napról napra úgy hordoz bennünket, hogy legtöbbször észre sem vesszük. Megtartó jóságod őrizte meg életünket, hozott el most szent házadba, hogy itt téged keressünk és a te hangodat próbáljuk meghallani az ige és a Lélek által. Irgalmazz nekünk, Urunk, mert vétkeink elválasztanak tőled – de tudjuk, hogy te nem csak hatalmas, hanem jóságos és emberszerető Isten is vagy. Köszönjük, amikor utat mutatsz népednek s kérjük, adj nekünk világosságot, amely mellett megtaláljuk a helyes tennivalót. Bocsásd meg, ha az élet ajándékait zsákmánynak tekintettük s aszerint habzsoltuk őket, mellőzve törvényedet és szent útmutatásaidat, amik pedig megtanítanának a tőled való életrendre és szentségre. Fogadj vissza magadhoz és beszélj a szívünkkel! Adj irgalmas szót, éltető igét mindnyájunknak, a Jézus nevében kérjük ezt tőled! Ámen.

 

Igehirdetés

Megrázó ez a történet! Valahányszor halljuk, megdöbbenti az embert a tisztaság és szentség, ami a Jézus lényéből árad. Pedig oly keveset beszél a történetben, nem is nagyon akar megszólalni, láthatólag szívesebben hallgatna. Inkább ír a porba… Nem csak azért, mert éppen csapdába akarják csalni: ha felmenti a bűnöst, akkor megtöri a Mózes törvényét s az halálos bűn rá, ha viszont kivégzést dönt, akkor meg a római császár ellen vét, akinek egyedül van joga a birodalomban személyesen vagy helytartói által – halálos ítéletet hozni. Jól érezzük, hogy Jézus nem ezért hallgat, hanem szégyelli magát az emberek helyett… Vallásos és igaz emberek jönnek hozzá, s a mindenkori igaz emberek kedvenc foglalkozása az ítélkezés. De Jézus nem akar ilyen módon tenni. Az ő vallása magasabban van annál, mint hogy megszólja a bűnösöket. Azt mondhatjuk, ő nem a “bűnösökkel szemben” igaz, és nem a “bűnösökkel szemben” vallásos – hanem a bűnösökért és a bűnösök helyett Isten gyermeke, ami nagy különbség!

De kezdjük azokon, akik odaviszik hozzá a házasságtörésen kapott asszonyt. Ezek büntetni akarnak, ami a mózesi törvény szempontjából nézve érthető is. Tudjuk, hogy egy házasság megtörése mennyi romlást és szenvedést hoz sokszor nem csak egyetlen, hanem több ember számára, akik abban a családban, vagy azokban a családokban élnek, melyek érintettek – és a mózesi törvény azért született, hogy ezt megelőzze, elrettentve azokat, akik csak maguk örömére gondolnak és fel sem fogják, hány ember sorsát érinti, amikor vétenek a házasságuk ellen. Akik azonban az asszonyt odacipelik Jézus elé, szeretet nélkül akarják alkalmazni a törvényt, s ezért nem állhatnak meg őelőtte.

Tudom testvérek, hogy már nem először halljuk ezt erről a szószékről, de úgy gondolom, emberi természetünk, egész megromlott emberségünk egyik valóban jellemző és általános vonása, hogy azzal próbálunk lelki enyhülést szerezni magunknak, hogy mások vétkeivel foglalkozunk. Lélektanilag ez a dolog a projekció, a kivetítés törvénye szerint működik – vagyis arról van szó, hogy ott van bennünk egy adag homály, rosszkedv, frusztráció, csupa negatívumok, s ezektől a belső “mínuszoktól”, a minket is lehúzó, boldogtalanná tévő erőktől próbálunk szabadulni, amikor “kivetítjük”, másokban látjuk meg őket, s ott foglalkozunk velük. Ez a módszer pár percre könnyít is az ember lelkén, de mivel az okokat nem szüntetjük meg, csupán a tünetet delegáljuk másokra – ezért minden marad a régiben, csak a világ lett pletykásabb, ítélkezőbb, hát mögött beszélőbb, vagy éppen csetepatézóbb. Hogy ki milyen módon “vetíti ki magából” a dolgot, annak sok változata van. A lényeg, hogy addig sem az én bűnömről van szó, foglalkozzunk a másokéval…

A napokban egy döbbenetes természetfilmet láttam. A csimpánzok életét tanulmányozók bemutatták, hogy az emberekhez legjobban hasonlító élőlények az őserdőben időnként nekiesnek egy fajtársuknak, és minden különösebb ok nélkül brutálisan, közösségileg meggyilkolják. Bemutatta a film, amint a hímek csapatba verődve ütik-verik, tépik a szerencsétlen kiválasztottat, amelyik nem tehet semmiről. Felszaggatják a hasát, kitépik a légcsövét, rúgják, püfölik, amíg meg nem hal – aztán ott hagyják. Nem eszik meg, nem azért tették, mert éhesek, hanem mert valami fajta démoni energia felgyűlt bennük, s mivel konstruktívabb módon nem tudják levezetni, e borzalmas útját választják, hogy magukon, a lényükön könnyítsenek.

Azt hiszem, akik a természetben valami minden fölött álló, ideális valóságot látnak, elgondolkodhatnak úgy önmagában is, hogy tényleg az-e a mi valódi bajunk, hogy elszakadtunk a természettől! íme, van a természetben megvadult és öncélúan gyilkoló csimpánz horda is, nem csak szép naplemente és madárdal… De annyit biztosan észre kell vegyünk, hogy mi emberek, mármint az újjá még nem született, természeti emberek is szoktunk “nekiesni” valakinek olyan célból, hogy a saját lelkünkön próbáljunk ezzel könnyíteni. A gyerekek a homokozóban összefognak egy kis társuk ellen, az osztályokban később kiközösítenek, nem is ritkán – valakit a többiek, s még a vasárnapi asztalnál is néha egy jelen nem lévő megszólása, “kikészítése” folyik, nagy egyetértésben az asztal körül ülők részéről, mint ahogy a csimpánzok is meg merik tenni közösségben azt, amit egyedül nem mertek, vagy nem is tudtak volna megtenni.

Itt is egy csoport taszigál maga előtt egy asszonyt, mert az emberek legjobban valaki ellen tudnak összefogni. Elgondolkozhatunk a közösségi élet sok jelensége felett, amikor ehhez hasonló dolog történik: felcsillannak a szemek, hogy van már ellenség, éljen – akkor mi összetartozunk! Lám, erősek is vagyunk, meg is tudjuk csinálni, amit a homokozóban a gyerekek is szívesen megtettek volna, ha az édesanyák nem avatkoztak volna közbe…

Jegyezzük meg ezt a szót, hogy projekció, akár ebben a magyar változatában, hogy kivetítés, mert kevés ennél rombolóbb lelki jelenség van a világon – s bizony ott él mindnyájunkban. Nehéz kinőni, valóban hitbeli megújulás és lelki felnőttkor kell hozzá. Az írástudóknak és a farizeusoknak nem volt meg, és lám, Jézus azt mondja nekik, amikor szavak helyett ír a porba, hogy ne “jó emberek”, hanem emberek legyetek! Jusson eszetekbe, amikor büntetni akartok, hogy vajon nem a saját állapototokat áruljátok-e el vele leginkább? Más bűneivel foglalkozva saját magatokat leplezitek le leginkább…

Amit Jézus javasol, azt röviden és tömören “konstruktív kiútnak” lehetne nevezni. Először is kezdje mindenki saját magán az ítéletet. Kibillent a bírói székből, ahol oly szívesen időzünk! Mi ítélnénk “eleveneket és holtakat” – ha tehetnénk és módunk lenne rá… Jézus azonban azt mondja, azután fogjatok ehhez, ha magatokkal már őszintén szembenéztetek. Van valaki köztetek, aki nem bűnös? Az kezdjen a megkövezéshez. A mózesi törvény szerint a tanúknak kellett kezdeni a kövezést: ők dobták az első követ. Jézus azt mondja, nem elég, hogy láttad, vétett a te embertársad – ettől még nem emelheted fel rá a kivégzést jelentő követ. Kezdjed az ítélkezést magadon! S ha makulátlannak bizonyulnál, dobhatod az első követ. De ki van közöttünk ilyen…?

Ezért mondja azt Jézus, hogy “Ne ítélj, hogy ne ítéltess!” (Mát 7,1-5) Mert aki másokat ítél, az saját maga fölött mond ítéletet, hiszen rendszerint éppen ott a legdühösebb másokra, ahol ő maga sincs egészen rendben! Jézusnak ezért nem fontos a büntetés. Jól tudja ő, hogy az ember megbűnhődik a saját lelkében. Egy régi sumér agyagtáblán ez az egyszerű mondat áll: “A bűnös könnyeivel fizessen bűneiért.” Milyen egyszerű, tiszta mondat. A világi törvénykezést nem zárja ki, hiszen vannak, akiket tényleg ki kell vonni a forgalomból, mert örömmel ölnek vagy vétenek más módon, s nem is akarnak ezen változtatni. Aki már tud sírni bűnei felett, az jó úton jár. Egészen biztosan így kell érteni a hegyi beszéd mondatát is: “Boldogok, akik sírnak – ők megvigasztaltatnak.” (Mát 5,4) Aki még magyarázza, még másokra vetíti a vétkeit, mások leckéztetésével szalad saját árnyéka elől, az nem élhet áldott életet (ez a “boldog” szó valódi jelentése), mert nincs köze Isten királyi uralmához.

Jézusnak a bűnös asszony éppen olyan fontos, mint az igaz emberek, akik ott tolonganak körülötte. Mindnyájukhoz szól, amikor a konstruktív kiutat abban mutatja meg, hogy kezdje az ítéletet mindenki saját magán, csak aztán foglalkozzon mások vétkeivel. Hogy elhallgatnának a családi perpatvarok, a hitvestársi veszekedések, a szomszédok közti viszálykodások, ha ebből valahol csak egy mákszemnyit is elkezdenének az emberek megvalósítani! Jézusnak ez a célja. Isten országát abban látja, hogy botrányok és tumultuózus jelenetek helyett legyen egyetértés, békesség és jókedv. Vannak, akik örömüket lelik a csetepatékban: Jézus nem ilyen volt. Ő nem a csatát keresi, hanem a megbékélést. Nem az ítéletmondó tömeget látja, hanem a megtévedt, bűnös embert. Ha az a “századik” is, mert kilencvenkilenc igaz előtte van, neki az olyan fontos, mint az összes többi együttvéve!

Jézus azonban nem kicsinyíti a vétket. Nem mondja, hogy a bűn nem bűn, s azt sem, hogy a törvény nem ér semmit. A törvény teljességgel érvényes, a vétek pedig vétek. Semmi szükségét nem látja annak, hogy azt mondja, nem történt nagy dolog. Manapság éppen elég szellemi áramlat van, ami ezzel próbálkozik. Nincs is bűn a világon, mindenki magánügye, hogyan él, etikára nincs szükség, elég a büntető törvénykönyv, még sok is – a többit felejtsük el… Fő műsoridőben reklámozható a világ gyalázata; ha valaki pénzt ad érte, megfizeti, hadd tanulja a gyerek. Nincs bűn a világon, csak pénz van: az megmondja, mi a bűn s mi nem az. Jézus szerint a mózesi törvény minden betűje érvényes, egyetlen pontocskája sem múlik el! A vétekről nem mondjuk, hogy nem számít és a bűnről nem mondjuk azt, hogy “sajátos irányultság” – mert igenis van egy Istentől adott eredeti életrend, hogy nekünk hogyan kellene élni. Akinek az nem kell, az megteheti, de a saját és a mások életét fogja rongálni vele, s ezzel vét Isten ellen is. Jézus nem kicsinyíti a bűnt, mint a mai relativizálók – helyette azt mondja, van kiút belőle. Ő lehetségesnek látja az új kezdetet! A törvény érvényes, de lehet krisztusi módon is alkalmazni, hiszen a törvény eredeti célja az ember megmentése, életének nemesítése, nem pedig elítélése! Ezért nem mondja Jézus az asszonynak, hogy nem is vétettél oly nagyon. Felnyitja a szemét látni, hogy kapott egy lehetőséget, szabad ember – többé ne vétkezzél! Jobbítsa meg az útjait. “Aki oroz vala, többé ne orozzon, és álljon el a bűnös az ő útjaitól” – olvassuk az apostolnál. (Ef 4,28) Íme teljesen szabad vagy, kapsz egy lehetőséget – élj vele! Jézusnál ez a szabadság értelme: nem pedig az, hogy azt csinálok, amit akarok, senki ne szóljon bele. Ugye, milyen más ez! Ahogy egy gondolkodó fogalmazott: “A szabadság annyi, mint alkalom és lehetőség magunkat megjavítani.” (Hamvas B.)

Kívánom, hogy borzongjunk bele a Jézus jóságába, aki valóban mindig ad nekünk egy újabb lehetőséget! Általa valóban szabadok vagyunk. “Hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság” – mondja az ige. (2Kor 3,17) Hát vegyük észre, amikor a mások fogyatkozásaival foglalkozunk nagy előszeretettel, hogy csupán a projekció, a kivetítés silány eszközével könnyítünk saját beteg, frusztrált lelkünkön, s így valóban csak romlik a világ körülöttünk és romlunk magunk is – miközben elvileg “igazak” vagyunk és ítéletre cipelünk másokat…

Kezdje az ítéletet mindenki magán, mondja Jézus – ez az ítélet helye! A többit hagyjuk a hatóságra, végső soron pedig magára az igazán ítélő Istenre: övé az ítélet! (1Pét 2,23)  Miénk a Jézustól kapott megújulás és szabadság. Ő a bűnt nem szereti, ám a bűnösnek új életet akar adni. Ahogy a költő, Puszta Sándor mondja:

 

“Kaptál egy arcot, apád és anyád arcát

Kaptál egy nevet, hordozd becsülettel,

Kaptál egy kezet, ne ereszd, ne ereszd el

Kaptál egy szívet, igazíts rajta, ahogy tudsz

Kaptál egy életet, viseld el, ha tudod

Kaptál egy napot, ezen még mindent jóvátehetsz!”

 

Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, hozzád száll imádságunk, aki hozzánk, emberekhez hasonlóan mindenben megkísérttettél, anélkül, hogy elbuktál volna. Te ismered az emberi élet minden mélységét és magasságát, hiszen láttad a világ minden országát a magas hegy tetejéről, de nem akartad azt magadnak. Lemondtál a birtoklás és a hatalom kevélységéről, és a szegény bűnösök barátja és feloldozója lettél. Ezért ültetett téged az Atya a maga jobbjára és ezért adta neked minden hatalmát. Köszönjük, hogy te lehetségesnek tartod az új kezdetet minden ember számára. Köszönjük, hogy most is a kegyelem és a bocsánat igéit hirdettetted közöttünk. Segíts minket teljes emberségre, érett lélekre, hogy elhagyjuk a gyermekhez illő dolgokat. Könyörülj egyházadon, aki vallja igazságodat a világ előtt, hogy méltók lehessünk hozzád, megváltó Urunkhoz. Adj gyógyulást a betegeknek, reménységet a boldogtalanoknak, tisztulást a bűnösöknek. Vezess minket utadon, magad légy az út, melyen lelkünk a halálból életre jut! Ámen.