Igehirdetések

A felüdülés idői

Igehirdetés 2005. február 27.
A felüdülés idői

 

Lekció: Zsolt 85,1-14
Textus: Csel 3,18-19

“Tartsatok tehát bűnbánatot és térjetek meg, hogy eltöröltessenek bűneitek, hogy eljöjjenek az Úr színétől a felüdülés idői és elküldje Jézust, akit Messiásul adott nektek.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük az új vasárnapot, melyen megpihenhet lelkünk. Te adtál erőt a munkához, te vigasztaltál a keserűség idején, és hozzád fordulhattunk kételyeinkkel. Köszönjük, hogy mindig újra tapasztalhatjuk, aki tehozzád jön, semmiképpen ki nem veted. Meghajtjuk fejünket végtelen türelmed előtt, amivel hordozod életünket és azt kérjük, most se hagyj magunkra. Ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Vágyunk az igére, a mennyből való kenyérre, amit Krisztusban adsz a világnak. Szeretnénk megtisztulni, hogy igazán azok lehessünk, akiknek te gondoltál el minket. Kérünk, nyisd meg a szívünket és küldd el hozzánk Szentlelkedet, hogy mennyei értelmünk és világosságunk legyen általa. Foglalj minket egy testté, és te légy a mi fejünk, mi pedig hadd legyünk neked tagjaid. Krisztusért kérünk, hallgass meg minket imánkban! Ámen.

 

Igehirdetés

A hetedik napot arra kaptuk, hogy megpihenjünk és lélekben felfrissüljünk, de néha megesik, hogy hétfőn nehezebb valakinek hozzákezdenie az új héthez, mint ahogy az előzőt abbahagyta. Hol a hiba? Isten ajándékozó szeretetében biztosan nincs. Ő az emberi szívet is úgy teremtette, hogy annak minden másodpercben nagyjából egy heted másodpercre nyugalma van, és csakis így, ezzel az egyheted másodpercnyi pihenővel tud tovább dolgozni évtizedeken át. Magáról, az Örökkévalóról is azt halljuk, hogy megpihent a hetedik napon, megáldotta a nyugodalom idejét és megszentelte azt. Vagyis az idő egyheted részének ünneppé változtatása az ő ajándékozó szeretetéből arra való, hogy legyen egy áldott és megszentelt napunk, egy Isten-közeli napunk – miért nincsen ez így?

Induljunk ki abból, amit Péter igehirdetésében hallottunk az előbb: “Bánjátok meg és térjetek meg, hogy így eljöjjenek a felüdülés idői az Úr színétől.” (Csel 3,18-19) A bűnbánatra való felhívás azért szükséges, mert itt egy állapot megteremtéséről van szó, ami nem magától értetődő, amibe nem születünk bele, és ami egyáltalán nem is illeszthető egykönnyen össze a tévékultúrás korszellemünkkel. Itt valamit el kell határozni, valamiből ki kell jönni, valami mást kell megteremteni, mint ami egy átlagos vasárnapon történni szokott a legtöbb családban. Ha ez a tényleges kizökkenés nem történik meg, akkor nem csodálkozhat az ember, hogy megy minden a szokásos kerékvágásban. “Bánjátok meg és térjetek meg” – ma ez azt jelenti, hogy a lelki antennáinkat Isten felé kell fordítani.

A csillagászok ma már tíz milliárd fényévre is el tudnak pillantani, hogy megvizsgáljanak egy-egy hatalmas távolságra lévő sugárzó csillagot vagy galaxist, de ahhoz, hogy érdemben méréseket tudjanak végezni, napokig sőt hetekig is egyetlen pontra kell irányítani a távcsövüket. Ha csak egy kicsit is elmozdul, már mást vesz fel, mást fényképez le, és oda a megfigyelés. A megfigyelések egyik állandóan megoldandó problémája az, hogy tartsák az irányt arra felé, ahonnan meg akarnak tudni valamit az égboltról. Nekünk is munkát jelent, hogy tényleg Istenre figyeljünk, ha egyszer elkezdtünk beszélgetni vele! A mi figyelmünket is elvonja a világ sok eseménye, a család gondja, öröme, aztán a közélet és még sok minden – és komoly erőfeszítés, csak a hetedik napon is legalább, egy kicsit is huzamosabb ideig próbálni beszélgetni az Örökkévalóval… Pedig erre kaptuk ezt a napot, nem másra!

Oly szépen mondja Péter: hogy így, ha megbántuk, amit meg kellett és elhagytuk, amit érdemes  – “így” eljöhetnek a felüdülés idői az Úr színétől. A Biblia ezen a helyen szó szerint azt mondja, hogy az Úr arcától. Azért fontos ez, mert akivel személyes kapcsolatunk van, annak látjuk az arcát újra és újra, akinek meg nem látjuk, attól lassanként eltávolodunk, még ha szeretjük és megbecsüljük is az illetőt. A hetedik nap megszentelésének lényege, tartalma pedig éppen ez: látni az Úr arcát!

Mindjárt eszünkbe juthatnak bibliai mondatok, amik ezzel kapcsolatosak, például az, hogy Jézus egy helyen ezt mondja tanítványainak: “Vigyázzatok, hogy egyet se vessetek meg e kicsi gyermekek közül, mert mondom nektek, hogy angyalaik mindenkor látják a mennyben az én mennyei Atyám arcát.” (Mát 18,10)   Baráti körben beszélgettünk erről a minap, és arra jutottunk, hogy ez a gyönyörű jézusi mondat a kisgyermekek Isten-közeliségét fejezi ki. Nem véletlen, hogy azt is mondja Jézus, hogy ha olyanok nem leszünk, mint a kisgyermekek, nem látjuk meg a mennyek országát. Meg tudjuk-e teremteni magunkban a gyermeki lelket legalább a vasárnap valamelyik részében? Mert erre való a nyugodalom napja!

De az is eszünkbe juthat, hogy “Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.” (Mát 5,8) Ezt néha még a gyermeki lelkületnél is nehezebb megteremteni az embernek magában, mert annyira hozzánő az énünkhöz a sok hiúság, a sérelmek, a becsvágyak, hogy tiszta szívről legfeljebb, ha álmodozni tudunk. Pedig akiknek szíve tiszta, azok meglátják őt!

Néha az is megesik, hogy nem is kívánkozunk az ő színe elé igazából. Elvagyunk “Isten háta mögött”, ilyen vagy olyan lelkületünkkel, és azt mondjuk magunknak, jó ez nekünk így is, ahogy van. Mint a városszéli trehányság világában sokan, akik azt mondják, ez itt úgysem a központ, elmegy minden. Nyugodtan lehet sufnit sufnihoz ragasztani, ízlés és gondosság nélkül, nyugodtan lehet hagyni az utcákat utcatábla nélkül, a házakat házszám és persze csöngő nélkül, hadd ordítsanak a kutyák – itt minden elmegy. Ilyen szempontból még Szentendre is sok részben a városszéli trehányság világa. Lelkiekben is sokszor uralkodik a “minden elmegy” mentalitás – amikor az ember már nem is vágyik látni az Úr arcát, nem is akarja ünneplőbe öltöztetni a lelkét, minden jó, ahogy van…

Némelyek arra hivatkoznak, hogy Isten alszik, ha van egyáltalán. Pedig ők alszanak, az ilyen emberek – azért beszélnek ilyen badarságokat. Isten egyáltalán nem alszik, hanem finom üzeneteket és érintéseket küld nekünk szakadatlanul a legmagasabb régiókból! De ezeket nem erőlteti ránk, mert az nem volna méltó hozzá. Olyan az egész, mint a szél fuvallata: ha nem kell valakinek, nem értékeli – elszáll a feje felett. Ha nincs bekapcsolva antennája, nem hallja meg üzenetét. Mint a Titanic szomszédságában, néhány tíz kilométerre ott volt egy másik hajó, amely megmenthette volna az 1700 embert – ha be lett volna kapcsolva a rádiója antennája. De nem volt…

Sok múlik azon, testvérek, hogy a nyugodalom napján miféle adásokat veszünk a lelkünk antennáival! Hát ne maradjunk az “Isten háta mögött”, ne higgyük el, hogy ő alszik vagy messzire elment – mert ő nagyon is közel van! Aki figyelmesen olvassa, akár csak a zsoltárokat is a nyugodalom napján, ilyeneket fog találni benne:Isten közel van a megtört szívűekhez. (Zsolt 34,19) Micsoda vigasztalás azoknak, akik küzdenek, talán magányosan, talán már-már reménytelenül! “Isten közel van a megtört szívűekhez!” Azt is olvashatjuk a zsoltárokban, éppen a 145. számúban, hogy közel van azokhoz, akik őt hűséggel hívják. A hangsúly azon van, hogy hűséggel. (Zsolt 145,18)

Mert amit félszívvel teszünk, legyen az szolgálat vagy imádság, az nem kap felülről áldást. Meg kell tanulni újra kiáltani az Úrhoz, igazán hívni őt – és meg fogjuk tapasztalni, hogy mihelyt ilyen lesz az imádságunk, meghallgatja! De azt is olvassuk a zsoltárokban, hogy legfőképpen közel van azokhoz, akik benne bíznak. Aki igazán őrá bízza magát, azt a halálon át is megőrzi (Zsolt 16,10) – mint Jézust, akit a jobbjára ültetett!

Hát legyen tartalmassá, Isten-közelivé a nyugodalom-napunk, mert lehet. Olyan nappá, amelyen látjuk az ő arcát, amelyen elérhetnek minket akár a legmagasabb körökből érkező érintések is, és nem szállnak el a fejünk fölött, mint a Titanic segélykérő üzenetei…

Mi az tehát, amire így számíthatunk? Mi jön el hozzánk az Úr színétől, az ő arcától? Felüdülésnek nevezi a bibliafordítónk, és telitalálatos szó. A görög eredetiben azt olvassuk, hogy kicserélődik az ember lelke, más lélek lesz benne!

Ez nem kevesebbet jelent, mint hogy az ember a maga fáradt, fásult és gyakran sebzett lelke helyébe kap egy másikat, amely új és tiszta – hiszen valójában Isten Szentlelke! Ezt kapjuk, ha odaállunk színe elé, ha tényleg keressük az ő arcát, s ha ott aztán, ahogy illik is előtte állva, megelégszünk a gyermekek lelkületével s nem akarunk nagyon okosak és nagyon igazak lenni, meg hozzáértők, meg ki, micsoda… Tettetés és önáltatás nélkül, tiszta szívvel megállva előtte egyszer csak örömünket kezdjük lelni abban, hogy befelé figyeljünk, csöndben legyünk, a nem látható, mégis életünk számára igazán fontos dolgokkal foglalkozzunk!

Olyan ajándékokat fogunk kapni az effajta csöndben, mint a türelem. A legtöbb ember abbahagyja az imádságot, amikor néhány napja könyörög, és még mindig nem kapja azt, amire szüksége lenne. Emlékezzünk Augustinus édesanyjára, Monicára, aki tizenkét esztendőn át könyörgött fiáért, amíg az végre valóban megtért. Hol vagyunk mi, nem hogy a tizenkét éves, de legtöbbször a tizenkét napos vagy tizenkét hetes imádságtól is – pedig ez is hozzátartozik ahhoz, hogy Isten közel azokhoz, akik őt igazán hívják. Ahogyan a költő mondja:

 

“Istenhez a szív egyszerűen benyit,

Ész és szellem soká vár, míg beengedik.”

                                                (Angelus Silesius, ford. Szabó Lőrinc)

 

Hát nyisson be a szív Istenhez egyszerűen, és csodálkozva fogja tapasztalni, hogy más lélekkel jön ki tőle! Nem lesz már olyan fontos például számára mindenből a legjobbat megszerezni, a legdrágábbat, a legújabbat, a legmagasabb kategóriásat. Sok embert ennek a lelke tartja fogva. Van más lelkület is, nem csak ilyen!

Aztán nem lesz az ember oly gyanakvó, hogy mindig azt figyeli, ki használja ki őt. Elkezdi látni mások jobbik arcát, nem csak a hibáikat. Egyszerűen benyitott Istenhez, s aztán úgy jött ki tőle, hogy már más lélek van benne…. Az is lehet, hogy csalódott, kiábrándult lélek volt valakiben, vagy éppen a rettegés lelke, mi lesz ővele: az ilyenek is megnyugodva fognak Istentől kijönni.

“Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” (Róm 8,31)
“Istenben bízom, nem félek, ember mit árthatna nékem?” (Zsolt 56,5)
“Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak, enyém vagy!”  (Ézs 43,1)

Kell-e sorolnunk a hatalmasabbnál hatalmasabb ígéreteket? Egyes emberi lelkeket a “rend” tart megszállva: ha szerdán este más történik, mint aminek akkor történnie kell, akkor összedől a világ. Ha nyaraláskor kiderül, hogy a strand hét percre, és nem öt percre van, amint a prospektus írta, akkor az egész nyaralás oda, mert “rendnek kellene lennie” a világban… Milyen nagy dolog, amikor valaki képes már feladni elképzeléseiből, amilyennek szerinte a világnak lennie kellene, és új lélekkel hagyni, hogy megtörténjenek vele olyasmik is, amik nem illeszkednek bele pontosan az ő terveibe és elképzeléseibe…

Megint más embernek a hódítás a fontos, hogy őt csodálják vagy legalább elismerjék. Azt lesi mások gesztusaiban, mennyi bennük az elismerés, a csodálat, vagy legalább egy kis barátságos megbecsülés… Az ilyen lelkület is megújulhat, lehet belőle önálló, a maga feladatában bizonyos ember csöndes elégedettsége, amint benyitott egyszer az ő Istenéhez, akinek nem kell már annyira a mások helyeslése és elismerése. Ahogy Arany János mondja: “Én a dicséretet nem más ember szájában, hanem önérzetem tisztaságában szoktam keresni.”

De nem soroljuk tovább. A felüdülésre, az “új lélekre” mindnyájunknak szükségünk van, és nincs olyan ó-ember, mert ezt a Biblia így nevezi, amely meg ne újulhatna akármelyik nyugodalom napján! Ez a hetedik nap lényege, ezért szól hozzánk róla így a törvény: “Megemlékezzél a nyugodalom napjáról, hogy megszenteljed azt!” (2Móz 20,8)

Foglalja össze számunkra a költő Verlaine, valójában mit is jelent ez:

 

“Uram, szerelmed megsebesített,

s még mindig remeg élő seben ajka,

Uram, szerelmed megsebesített.

 

Uram, megrázott szent irtózatod,

s még bennem jár villámod mennydörögve,

Uram, megrázott szent irtózatod.

 

Uram, tudom, hogy minden más silány,

és dicsőséged belém költözött már,

Uram, tudom, hogy minden más silány.”

                                                                        (ford. Szabó Lőrinc)

 

 Igen, így van. Légy érte áldott! Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd, ami elveszett. Hisszük, hogy nem hiábavaló golgotai áldozatod, mert mindnyájunknak elkészítetted a megtérést és az új életet. Szeretnénk, ha bennünk is más lélek lehetne, mint amilyen eddig volt. Ments meg a komolytalanságtól, a hevenyészett, semmilyen életformától, amiben sem rend, sem tartás nincs. Adj szent komolyságot azokban az elhatározásainkban, amelyeken oly sok múlik életünk minőségét illetően. Adj szent feloldozást mindazokban, ahol bátran rád hagyhatjuk magunkat és eltérhetünk az önmagunk féltésétől és bálványozásától. Kérünk a most következő hét napjaiért. Erőért a munkálkodóknak, vigasztalásért a gyászolóknak, akik az elmúlt héten váltak meg szerettüktől. A téged szeretnek örök életet adsz, vigasztalj és erősíts életünk minden napján ezzel a bizonyossággal. Segíts kérünk, megtérésre, hogy eljöhessenek a felüdülés idői az Úr színétől! Ámen.