A Szentháromság hite

Igehirdetés 2005. május 22. (Etyek)

A Szentháromság hite

 

Lekció: Csel 4,21-35
Textus: Csel 4,31

“Amint könyörögtek, megrendült az a hely, ahol együtt voltak, megteltek mindnyájan Szentlélekkel, és bátran hirdették Isten igéjét.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Isten, mennyei Édesatyánk, mindent tőled kaptunk, amink csak van, és a te ajándékod ez a szép napfényes vasárnap délelőtt is. Áldunk a keresztyén anyaszentegyház közösségéért, és jelenléted ígéretéért, amit azoknak adtál, akik ketten vagy hárman a te nevedben gyűlnek össze. Köszönjük a találkozást most két gyülekezet között és azt kérjük tőled, hadd töltsünk áldott időt a te igéd körül. Legyen Szentlelked, a Krisztus Lelke most az ige hirdetőivel éppúgy, mint hallgatóival! Fogadd el áhítatunkat, a szívbéli csendet, amit felhasználhatsz lelki épülésünkre. Taníts minket Krisztus Urunk igazabb követésére, és az ő nevében kérjük, töltsd ki ránk is áldott Szentlelkedet! Ámen.

 

Igehirdetés

A mai nap, pünkösd utáni vasárnapunk Szentháromság-vasárnapja. Az adventben kezdődő egyházi év ünnepei sorra-rendre végigvezetnek az üdvtörténet folyamatán, s mostanra mintegy “készen van” az áldott a szemléltetés. Adventben az Atyáról gondolkodhattunk, aki a világ teremtése óta szeret bennünket és készítgeti jövőnket, mi pedig várjuk az ő kijelentését. Aztán a Fiúról szóltak az ünnepek. Karácsony, virágvasárnap, nagypéntek és a húsvét mind-mind az ő titkára emlékeztetett: tanításaira, szenvedésére, halálára, majd feltámadására egészen addig, amíg áldozócsütörtökön átmegy a látható világból a láthatatlan, mennyei világba. Végül pedig mindezek végeztével, egy hete a pünkösdben a Szentlélek eljöttéről hallottunk – így együtt van már az Atya-Fiú-Szentlélek Istenről, a Szentháromságról való egész emberi tudásunk, annak minden megmutatkozó Szentírás-beli képe és igei üzenete.

De vajon tényleg tudjuk-e, kicsoda a Szentháromság? Nem helyesebb-e úgy fogalmaznunk, hogy ezen a vasárnapon még inkább le kell boruljunk a Isten titka előtt, hiszen az Örökkévaló egész maga-kijelentéséről van szó, titkának velejéről, “kvintesszenciájáról”!

Bizony, titok a Szentháromság, amelyet egy egész földi élet rövid megismerni, de külön ajándéka Istennek, hogy erre a napra egy olyan igeszakaszt jelölt ki vasárnapi olvasmányunkul nekünk, reformátusoknak, amelyben az Atyáról, a Fiúról és a Szentlélekről is szó van! Egészen “Szentháromság vasárnapi” az ige, s még az is külön szép, hogy éppen egy találkozásról van szó benne, ahogy most is éppen két gyülekezet tagjai találkoznak ebben a templomban itt Etyeken: testvérgyülekezeti kapcsolatunk jegyében a szentendrei és az etyeki hívek.

Ott és akkor Péter és János a vizsgálati fogságból szabadulnak éppen, ahonnét megfenyegetve engedték ki őket a főpapok: hogy ne tanítsanak többé a Jézus nevében – ők pedig ezek után találkoznak övéikkel, a tanítvány-társakkal. Csupa öröm és csupa imádság ez a találkozás, igazán méltó Isten népéhez, azokhoz, akik szeretik Istent és követik az ő Fiát, Jézust. Merítsünk mi is erőt és biztatást magunknak most ebből a találkozásból!

Először is elbeszélik a fogságból szabadultak, mi történt velük. De nem csak úgy, ahogyan magunk is szoktunk egymásnak beszámolni megtörtént dolgokról, hanem mindjárt beleállítják a történteket Isten népének történetébe, az üdvtörténetbe! Azért fontos ez, mert látjuk, így mindennek egészen más már a jelentése. A tanítványok örvendeztek, hogy megkorbácsolták őket – de nem azért, mert valami kellemes dolog lett volna, hanem mert méltóvá tétettek, hogy szenvedjenek a Jézus nevéért!

A mi történeteink is más jelentést kapnak, amint beleállítjuk őket Isten nagy történelmébe, az üdvtörténetbe, azokba a távlatokba, ahol ő akar elérni velünk valamit, ahol ő vár tőlünk lelki növekedést és nemesedést. Legyen ennek a vasárnapnak első üzenete: állítsuk csak be mindnyájan életünk izgalmas vagy éppen gyötrelmes történeteit Isten üdvtervének történelmébe, s mindjárt más lesz a jelentése egy sereg dolognak!

A megpróbáltatásról kiderülhet, hogy éppen javunkat szolgálta, a nyereségről, vagy amit annak gondoltuk, hogy szégyenletes zsákmány, rablott holmi, ami nem járt nekünk – azért lett a vége keserű. És átértékelődhet még jó pár dolog. Csak álljunk oda Isten elé, vele beszéljük meg, mi is történt valójában. Ne hagyjuk ki őt történeteinkből, hanem figyeljünk arra, mit is akart ő, vagy éppen most, ma mit akar velünk – s akkor megtörtént dolgok meg nem változnak ugyan, de egészen más lesz a jelentésük, mint eddig volt.

A történelem-ismétlés, amiről az előbb hallottunk, imádságban történt. Ezek szerint nem csak kérni, bűneinkről vallani vagy éppen hálát adni lehet imádságban, hanem történelmet átismételni is, megtörténteket elmesélni! Azt hiszem, érdemes megtanulni ezt a fajta imádságot. A tanítványok a világ teremtésétől kezdik, s Dávidon át Jézusig érkeznek – így fogalmazzák újra maguknak a történelmet, ami megtelik nagyszerű jelentéssel. Ez az imádkozva történelmet-átismétlés nagyon fontos, hiszen így kerülhet helyére sok olyasmi, amit eddig nem tudtunk érteni, s így kaphat az ember újra erőt a küldetéshez is, amihez magától nem lenne elég ereje.

Amint könyörögtek, megrendült a hely, ahol együtt voltak. Lehetett ez földrengés is, de éppen olyan lehetséges, hogy a szívükben rendültek meg annyira a dolgok, hogy a ház is belerázkódott abba, ami bennük történt. Mert ezek az emberek itt megteltek Szentlélekkel, és az a világon a legnagyobb dolog. A Szentlélek a jelenlévő Isten! Az Atya: Isten felettünk, a Fiú Isten értünk, a Szentlékek pedig: Isten bennünk. Megrázó tapasztalás, amikor ő eljön és betölt egy emberi szívet! Itt pedig nem csupán egyetlen ember, hanem egy egész közösség telt el Szentlélekkel; ők nem csak egymással találkoztak ott, bár ez is jó dolog volt, hanem magával Istennel! Szívből kívánom, hogy a két gyülekezet találkozása ma is ilyen ajándékkal járjon, hogy mi nem csak egymással, de Isten Szentlelkével is találkozunk! Ahol imádkozva, Isten előtt mondják el a történteket, amint itt a tanítványok is tették, ott eljöhet a Lélek, az égi tűz – erőt és hitet adva az embereknek! Fontos megjegyezni, hogy a Szentlélek áldása mindig közösségben adatott, nem egyetlen embernek külön, egy magános szobában. Becsüljük meg jobban a közösséget, ahol eljöhet hozzánk a Lélek!

Végül még egy lényeges mozzanat: a Szentlélek nem öncélúan adatik. Nem arra való, hogy belül valaki boldogabb legyen, vagy nyugodtabb, vagy békésebb: ezek mind fontosak ugyan, de mégis mellékesek ahhoz képest, hogy akik ott megteltek Szentlélekkel, azoknak lett bátorsága szólni az Isten igéjét, hirdetni Jézust. Hiszem és vallom, hogy a világnak ma is ő hozhat békességet: ő adja a reményt, benne van a jövő. Aki szégyelli az ő nevét e gonosz és parázna nemzetség előtt, annak ő is szégyelleni fogja nevét mennyei Atyja előtt – ezt ő tanította. (Mát 10,32-33  Mát 16,4) Véve a Szentlélek áldását, merjen szólni a hívő az embereknek, ne szégyellje nevét előttük. Ne legyünk olyan nagyon szégyellősek, amikor a hitünkről van szó! A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéje hirdetése, azaz tovább mondása által! (Róm  10,17)

Az első keresztyének közt olyan átütő erejű volt a Szentlélek jelenvalósága, hogy nem számított a vagyon, a ház, a föld – ha valaki szükséget látott, eladták, hogy tudjanak segíteni egymáson. Ilyen lelkület csak ott terem meg, ahol mernek beszélni Jézusról és a benne kapott új élet öröméről, annak minden értelmet felülhaladó békességéről. ((Fil 4,7) Ma egyre önzőbb a világ, egyre fontosabbak az anyagiak mindenkinek, pedig ebben az irányultságban eddig sem volt hiány. Most mintha erősödne a tendencia mindnyájunkban. Vajon mi ellensúlyozhatja ezt a végtelen sötét anyagiasságot? Egyetlen dolog, a Jézus jelenvalósága! Az ő Lelke, a Szentlélek. Ahol ő ott van, ott embereknek megnyílik a szíve és megnyílik a pénztárcája is. Kiderül, hogy az anyagiakat nem csak halmozni és halmozni lehet, de jól és szeretettel felhasználni is!

Egy régi legenda szerint két testvérnek közös pincéje volt, ahol a terményt tartották, amit a mezőn arattak és gyűjtöttek. Egy éjjel az egyik lement, hogy átlapátoljon a másik testvére oldalára a magáéból titokban, mert tudta, hogy testvérének beteg a felesége, neki többre van szüksége, hogy az orvost ki tudja fizetni. Később azonban, amikor mindkettőjüknek fogytán volt már a terménye, a testvére is lejött a pincébe, s a maradék termény felét átlapátolta testvére oldalára, mert annak sok gyermeke volt, neki meg egy sem, és úgy gondolta, kell az eleség a sok éhes szájnak a másik családban. Aztán megöregedtek és meghaltak, de a történetet megőrizte a hagyomány, s amikor a faluban később templomot építettek, akkor úgy döntöttek, ott álljon a templom, ahol egykor ezek a testvérek laktak, mert az a hely a legméltóbb arra, hogy ott Istent dicsérjék és az ő igéjét hirdessék. És így is lett.

Azt hiszem érezzük mindnyájan, hogy mennyivel jobb adni, mint kapni. Ez nem csak anyagiakban van így, hanem lelkiekben is. Gyűjtögessünk gondolatokat, gyűjtögessünk igéket, és igen, gyűjtögessünk felismeréseket és valódi igazságokat, hogy legyen miből – adnunk. Gyűjtögessünk jó cselekedeteket is, hogy azokkal példát adhassunk másoknak. Az Atya mindent nekünk adott, “minden a tiétek… ti pedig Krisztusé” – ahogy az apostol mondja. (1Kor 3,21.23) Van tehát miből adni, mert nagyon gazdagok vagyunk!

Így leszünk valóban Isten gyermekei, s ez a legfontosabb. A Szentháromság titka azt jelenti, hogy az asszonytól született ember, ahogyan Jézus is az volt – mind lehet Isten Fia! Ott van a helyünk Isten jobbján! Oda ültetett minket is Jézussal együtt, ahogy az apostol mondja egy másik helyen. (Ef  2,6) Ezek jegyében kívánunk mi, szentendreiek áldott lelki növekedést etyeki református testvéreinknek és magunknak is odahaza, Szentendrén!

Legyen imádságban, vagyis Isten színe előtt elmondott minden egyes emberi történetünk, hogy igazi jelentését megkaphassa. Amíg csak magunk meséljük magunknak, vagy éppenséggel egymásnak, addig emberi indulataink, vágyaink és sebeink színezik a történeteket. Amint viszont Isten elé állunk velük, más lesz már a jelentésük. Mondjuk el  történeteinket őneki imádságban, hogy válaszként elküldhesse Szentlelkét. Még a ház is bele fog remegni, ha ezt ő megadja nekünk! Sőt lesz új ég és új föld, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. (2Kor 5,17  Jel 21,1)

Akkor lesz majd szavunk is, életváltoztató szavaink: merünk és fogunk tudni beszélni az embereknek Jézusról. Így válunk a Szentháromság, egy örök, és igaz Isten fiaivá magunk is. Így is legyen! Ámen.