Szabadság, ahogyan azt Jézus érti

Igehirdetés 2005. szeptember 11.

Szabadság, ahogyan azt Jézus érti

Lekció: Ézs 55, 1-13
Textus: Mát 17, 24-27

“Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen, felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte és így szólt: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: fiaiktól-e vagy a többiektől? Miután az így felelt, a többiektől, Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki és add oda nekik értem és érted. “

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük gondoskodó szeretetedet. Velünk voltál tennivalóink között és érezhettük jelenlétedet, amikor megpihentünk. Ott voltál örömeiben és számíthattunk rád a betegség, a veszteség és a gyász idején is. Köszönjük végtelen jóságodat! Szeretnénk a mai napot egészen neked szentelni, hiszen tiéd a hetedik nap. Segíts, hogy felfoghassuk gondolataidat akkor is, ha azok magasak volnának számunkra – hadd térjen vissza hozzád úgy az ige, hogy elvégezte művét bennünk. Azt ígérted, hogy a tövis helyén ciprus nő és a csalán helyén mirtusz terem – újítsd meg kérünk ígéretednek jegyében a mi lelkünk kiszáradt sivatagát is, s adj termékeny, dús, ajándékozó életet mindnyájunknak Szentlelked erejével! Ámen.

Igehirdetés

Az adószedés és adófizetés Jézus idejében köznapi, mindenki számára természetes mozzanata volt a közös életnek, amire a Jeruzsálemi templom központú Izrael vezetői éppen úgy súlyt fektettek, mint a római birodalom császárai. A templomadó a szertartások folyamatosságát biztosította, a római adók pedig a birodalmi élet, a közutak, a hadsereg és az intézmények fenntartását. Jézus számára még ez az ügy, az adófizetés prózai kötelezettsége is arra való alkalom, hogy e nagyon is “vízszintes”, horizontális dolgokra rátegye a függőleges tengelyt, vagyis összekösse az eget és a földet: tanítványait ennek kapcsán is arra emlékezteti, hogy ők Istennek fiai! Minden köznapi ügynek van az emberéletben, beleértve a háztartási pénz beosztását és a többi hasonló ügyünket, hitbeli, lelki vonatkozása. Hívő emberek Isten gyermekeihez méltó módon kell eljárjanak ezekben az ügyekben!

Annál is inkább, mert a mindenkori élethelyzet mindig értelmezés dolga. A kérdés, ki hogyan érti azt, amibe éppen került, mindig őrajta magán múlik. Jönnek az adószedők és Péter kínlódva és izzadva, de azt mondja, persze, megfizetjük majd a templomadót mi is. Kellemetlen az egész, hiszen kívülről jön a hivatalos felszólítás s ilyenkor mit tehet az ember… Jézus azonban másfelől nézi az egészet. Míg Péter a kényszerítő típusú kapcsolatot éli meg, most fizetni kell, addig Jézus ajándékozó típusú kapcsolatot teremt. S valóban milyen más a kettő!

Hányszor nyomasztja az embert a gond: ezt is, azt is megköveteli tőlem az élet, a helyzetem, a foglalkozásom, a családi állapotom. A gyerekeknek meg kell venni a cipőket, az iskolai könyveket és mind a többit. A munkában teljesítenem kell, különben a főnököm keres más munkaerőt, vagy egyszerűen mit szólnak a többi munkatársaim, akikkel együtt húzom az igát. A házastársam esetleg ezzel is, azzal is elégedetlen, meg kell felelnem az ő igényeinek, mert egészen megkeseredik. De hát ki tud ezer felé szakadni, s mindenhol tökéletesen megfelelni…?

Az evangéliumi üzenet abban áll, hogy érdemes megtanulni a kell-ek világa helyett a jézusi, ajándékozó kapcsolatnak felfogni életünk helyzeteit, mert azok mindig az értelmezésünkkel együtt azok, amik. Egy mosoly is ajándék mások számára, vagy ha a szokásos sértett és számonkérő hang helyett embertársi a hangütés. Ahol a kényszerítés lesz egy kapcsolat alaphangja, onnan a barátság és az öröm eltávozik.

Jézus kiemeli a kérdést a kell-ek világából, s átteszi egy sokkal jobb, a lehet és a szabad világába. Hányszor állítják kész helyzet elé emberek egymást, teremtenek olyan helyzetet, amikor a szemben álló már eleve csak vesztes lehet – annyira kézben akarják tartani a dolgaikat… Közlik egymással, hogy márpedig itt most vagy az lesz, amit én akarok, vagy mindennek vége. Jézustól pedig megtanulhatjuk, mit jelent a “kell”-ek és kényszerek helyett a “lehet” és a “szabad” világába átértelmezni élet-helyzeteket!

Mi tesz képessé erre – hisz ilyesmi nagyon is nehéz dolog! Bárcsak ott tartanánk, hogy mosolygunk az élet kényszerein, ezt magunk is így kívánnánk – ám ehhez valami nagy belső energizáltság kell – kinek van ehhez ereje és honnan? Jézus azt mondja, azért hiányzik a belső erő az ilyen pozitív átértékelésekhez, mert elfeledtük, hogy királyfiak vagyunk… A földi királyok sem a saját fiaiktól szedik az adót, hanem másoktól, az idegenektől. Tehát a fiak – a királyfiak – szabadok!

Azt mondja ezzel, hogy Simon, elfeledted, te Isten gyermeke vagy! Minden a tiéd, szabad vagy egészen! Azt teszel a drachmáiddal, amit éppen akarsz. Isten gyermeke az, aki szabad minden tekintetben. A kényszerek távol lehetnek tőled, élhetsz királyi módon – semmi nélkül is mindennek örököse vagy!  Mi pontosan ezt a létértelmezést utasítjuk el, ha rettegve őrizgetjük, amink van, egy vén uzsoráshoz hasonlítva, aki kuporgat és mindenből a legtöbbet akarja magának megtartani, mi lesz vele, ha egyszer adnia kell… A királyfi szabad lélekkel él s örül, hogy adhat! Mennyivel boldogabbak a mindennapi élet csöndben “királyfiai”, mint a tehetős uzsorások!

Így értjük meg, miként gondolkodott Jézus a szabadságról. Másként, mint hogy szabadnak lenni azt teszi, a magam önkényét korlátlanul kiélhetem, senkinek semmi köze ahhoz, mit csinálok. Ez a fajta szabadság valamitől való, negatív. A Jézusé azonban pozitív dolog, a jóra való szabadság. Milyen kár lenne őket megbotránkoztatnunk, mondja Péternek. Ez sokkal többet jelent, mint hogy legyen egy jó napjuk – mert a Biblia nyelvén a botránkoztatás annyi, hogy zűrzavart kelteni, másokat alacsonyabb létszintre lehúzni azáltal – haragra, dühösködésre, alantas gondolkodásra és alantas tettekre. Rossz példával lelkeket mérgezni, s azt sugallni valami méltatlanról, hogy az nagyon is jó. Jézus azt mondta, aki csak egy kisgyermeket vagy egy egyszerűbb embert megbotránkoztat, tehát rossz élet-példával “megront” – mint szülő, aki ordít a hitvesével gyermekei hallatára, hogy aztán belőlük is ilyen felnőtt legyen, vagy mint elöljáró, akinek kezéhez tisztátalan pénzek tapadnak, hogy aztán a nép gyermekei is azt mondják, akkor nekünk is szabad, vagy mint tanító, aki mást valósít meg ahhoz képest, mint amit elvileg képvisel, vagy mint művész, aki az élet nemesedése helyett annak züllesztésén, az értékek feloldásán és lebecsülésén munkálkodik – annak jobb, ha malomkövet kötnek a nyakába és tengerbe dobják, mert olyan ítélete lesz. A megbotránkoztatás, mondjuk így, a züllesztés azért kerülendő, mert a szabadság jézusi értelemben nagyon is pozitív dolog: a jóra, a hasznosra, a szépre és igazra való szabadság!

Erre azok jutnak el, akik tisztában vannak vele,  ők valóban királyfiak, Istennek fiai! Megerősödhetünk most ebben a bizonyosságunkban: Istennek szeretett gyermekei vagyunk, akik elsorolhatatlan nagy örökséggel bírnak! Miénk az atyák világa, a sok szép ígéret, amit ők kaptak, a példák és tanítások tömkelege a Szentírásból – csak vakságunkból gyógyulnánk már ki! Rólunk szól e könyvnek minden lapja, a mi boldogságunkat, a mi Isten-gyermekségünket munkálja minden betűje…!

Íme, itt ennek az adózási történetnek a befejezése is. Azt hinnénk, valami csodával kerekíti le a történetet az evangélista, amikor arra biztat, Péter menjen a tengerhez, vesse be a horgot és az első hal szájában ezüstpénzt talál – azt adja az adószedőknek. Mesésnek tűnik, amíg meg nem tudjuk, hogy a bibliai időkben ismert közmondás volt: aki elmegy halászni, vagyis hozzáfog dolgához – az ezüstöt talál a kifogott halban – mert azonnal megkap érte egy státert a piacon.

Jézus azt mondja ebben a történetben, fogjál hozzá és csináld. Menj a tengerhez, vesd be a horgodat, ülj ott türelmesen, órákig és néha egész nap és egész éjszaka – halat fogni olykor nagyon is nehéz dolog. Várhatnál arra is, hogy helyetted majd más megoldja életedet, de tedd meg inkább magad, ami tőled telik. Annyit kell megtennie az embernek, amennyi telik tőle, a többit nyugodtan ráhagyhatja Istenre. Tesszük-e, ami telik tőlünk? Ő elkészíti a lehetőségeket, nekünk csak meg kell találnunk és élni velük. Életünk idejét beoszthatjuk, erőinkkel és anyagi javainkkal gazdálkodhatunk – csak hozzá kell fogni, és csinálni.

Sopron mellett van egy vár, Taródi-várnak hívják, amit egyetlen ember épített fel évtizedek alatt kőről-kőre. Elképesztő teljesítmény, s bár műértéke kevés, a jelentős méretű épület, mint munka mégis nagyon tiszteletre méltó: azt példázza, hogy ha valaki szívvel-lélekkel csinál valamit, akkor abból előbb-utóbb lesz is valami. Egy várat is fel tud építeni egyetlen ember, ráadásul munka után, a szabad idejében is – ahogyan ez a vár is épült az évtizedek alatt, csak csinálni kell. Menj és tedd meg a tőled telhetőt, és gond nélkül be fogod tudni fizetni a fizetnivalóidat. Fordítsd a figyelmedet az elkészített lehetőségek felé, tedd a tőled telhetőt – és találsz majd ezüstöt a kifogott hal szájában.

Sok ember azon kesereg, ami hiányzik. Azt emlegeti, hogy nincs meg a lehetősége erre sem, arra sem. Az elkészített lehetőség pedig, ami nagyon is rá van méretezve, neki szól, ahogy Péter is halász volt foglalkozása szerint, sokszor kihasználatlanul marad. Hát menj a tengerhez és vesd be horgodat, találsz majd ezüst pénzt a hal szájában. Azt tedd, ami rajtad múlik, azon való kesergés helyett, ami nincs a lehetőségeid között!

Amikor az ember beteg lesz, némelykor képtelen elhárítani magát a betegséget. Bizony, még az orvosok is tehetetlenek egyes esetekben. Mi marad ilyenkor? A betegség oka ismeretlen, a gyógyulás útja úgyszintén, marad-e még valami az embernek? Igen! Az, hogy saját maga határozza meg, miként viszonyul ehhez a helyzethez. Az embertől mindent elvehetnek: a pénzét, a méltóságát, még az életét is, ezt az egyet kivéve – hogy ő maga határozza meg, miként viszonyul az őt ért dologhoz. Mert az értelmezés, életünk helyzeteihez viszonyulás megválasztása a legszemélyesebb emberi szabadságunk. Mindent elvehetnek tőlünk, ezt kivéve. Amíg emberek vagyunk, magunk dönthetjük el, miként viszonyulunk szomszédainkhoz, rokonainkhoz, az ellenségeinkhez, a többi emberhez és – még az adószedőkhöz is.

Jézus a kellemetlen kényszerhelyzetnek tűnő pillanatból Isten gyermekeinek “királyfihoz” illő szabadság-tettét hívta elő a Péterrel való házbéli beszélgetésben… Mi is beszélgethetünk ővele ilyen bensőséges elvonultságban néhanap. Akkor a kényszerítő típusú helyzetek átalakulhatnak majd ajándékozó típusú helyzetekké. A fiak valóban szabadok lesznek, immár a mindentől való szabadságon túl egészen a jóra való szabadságig. A botránkoztatás távol lesz tőlünk, mint méltatlan lehetőség: “a szeretet nem cselekszik éktelenül”, ahogy Pál mondja a Szeretet himnuszában. De megteszi a tőle telhetőt, megragadja az elkészített lehetőséget és királyfi módjára boldog lesz, hogy adhat, hiszen – a fiak szabadok. Így is legyen – mert így is van. Ámen.

Fohász

Istenünk, oly gazdaggá tetted az embert, s mi mindent készek vagyunk eltékozolni. Erről szól sok elvesztegetett időnk, emberek eljátszott jóindulata és barátsága, egészségünk és sok-sok egyéb is. Különösen fájlaljuk az elvesztegetett alkalmakat a megtérésre, a magunkba szállásra. Ma ismét megtorpanhatunk és elgondolkozhatunk, mert te szólsz azokhoz, akik keresnek és ajtóidon zörgetnek. Köszönjük a hívást, hogy vegyünk tőled ingyen bort és tejet. Töröld le a köztünk lévő gyászolók könnyeit, gyógyítsd a betegeket, köztük két asszonytestvérünket, akikkel együtt száll imádságunk hozzád. Imádkozunk az erdélyi árvízkárosultakért, az amerikai otthontalanná lettekért. Könyörgünk a gyülekezet jövendő választott elöljáróiért, presbitereinkért: állíts közénk hűséggel és szeretettel szolgáló testvéreket, akik ügyeinket neked tetsző módon intézik. Imádkozunk a lelki megújulását szolgáló családi hétvégénkért: légy mivelünk és vezess bennünket a Jézus útján! Ámen.