Igehirdetés 2005. szeptember 25.

Az Úrnak Lelke van én rajtam

 

Lekció: Luk 4,14-30
Textus: Mát 17,24-27

“Amikor Kapernaumba értek, odamentek Péterhez azok, akik a templomadót szedték és megkérdezték tőle: A ti mesteretek nem fizet templomadót? De igen, felelte. Amikor bement a házba, Jézus megelőzte és így szólt: Mit gondolsz, Simon, a földi királyok kiktől szednek vámot vagy adót: fiaiktól-e vagy a többiektől? Miután az így felelt, a többiektől, Jézus ezt mondta neki: Akkor tehát a fiak szabadok. De hogy ne botránkoztassuk meg őket, menj a tengerhez, vesd be a horgot és fogd ki az első halat, amely ráakad. Amikor felnyitod a száját, találsz benne egy ezüstpénzt, vedd ki és add oda nekik értem és érted.”

 

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük gondoskodó szeretetedet. Velünk voltál a tennivalóink között és érezhettük jelenlétedet, amikor megpihentünk. Ott voltál életünk örömeiben és számíthattunk rád a betegség, a veszteség és a gyász idején is. Köszönjük végtelen jóságodat. Szeretnénk ezt a napot egészen neked szentelni, hiszen tiéd is a hetedik nap. Megköszönjük az erőt, amit a munkás hétköznapok terhei közt adtál, a biztatást, amit Lelked csöndes szava jelentett – és megköszönjük most házad áhítatát is. Te adod nekünk az alkalmat az eszmélődésre, a lelki felébredésre – segíts, hogy felfoghassuk gondolataidat akkor is, ha azok magasak volnának. Hadd térjen vissza hozzád úgy az ige, hogy elvégezte művét bennünk, így fohászkodunk. Azt ígérted, hogy a tövis helyén ciprus nő és a csalán helyén mirtusz terem – újítsd meg kérünk, ennek az ígéretednek jegyében a mi lelkünk kiszáradt sivatagát is, és adj termékeny, dús, ajándékozó életet mindnyájunknak Szentlelked erejével! Ámen.

 

Igehirdetés

Vannak az életben kimondatlan kérdések, amik valahogy ott vannak a levegőben és noha nem hangzanak el, mégis sok mindent meghatároznak. Kimondatlan maradnak néha kérdések egy családban, amiket talán szégyen is volna feltenni és ezért elkerüli őket mindenki – de a légkört olykor nagyon is meghatározzák. Kimondatlanul maradnak kérdések sokszor egy nemzet életében is, hiszen miért foglalkoznánk azzal, hogy mi lesz velünk harminc vagy ötven év múlva, de ezek a távlati kérdések, éppen megfogalmazatlanságukkal mégis meghatároznak körülöttünk sok mindent.

Jézus idejében is volt ilyen kérdés, szerte az egész országban és ott a názáreti zsinagógában is, s ez a kérdés így hangzott: milyen az igazán izraelita. Milyennek kell lenni az ősökhöz méltó zsidó embernek, milyennek kell lenni az elhívott népnek, melyet Isten a saját gyermekének nevezett – “…fiam vagy te, ma nemzettelek téged” – ahogyan a zsoltáros hite szól erről. (Zsolt 2,7) A kérdés, ami tehát ott rezgett a levegőben azon a szombat napon is, amikor harminc éves korában Jézus először tanítani kezdett a názáreti zsinagógában, tulajdonképpen így hangzott: milyen az ember, aki valóban Isten gyermeke, akin valóban az ő Lelke van!

Ma – a régi időkhöz hasonlóan sokszor kimondatlanul marad ez, helyette mást kérdezünk, ilyeneket: mitől leszek boldog, hogyan lehetnék harmóniában világommal, embertársaimmal, hogyan tudnám megtalálni magamat és miként lehetnék hiteles önmagam – de a mélyén ezeknek, amikkel körüljárjuk (és sokszor meg is kerüljük) a lényeget, valójában mindig az igazi rejlik: mit tesz Isten gyermekének lenni. Kérdezzük most ezen a vasárnapon ezt  annál is inkább, mert történetünk szerint Jézus is éppen ezzel foglalkozik.

Az idézet, amit Jézus felolvas a tekercsből konkrét összefüggéseket említ. Szegénységről, megtört szívről, megkötözött lélekről és elgyötört emberekről beszél Ézsaiás, s azt mondja, hogy akin az Úrnak Lelke van, akinek Istentől vett megbízatása van, annak pontosan ezekhez van mondandója. Mert lehet szép látszatok szerint jó anyagi körülmények közt valaki, de közben az is megeshet, hogy belülről éppenséggel szegénynek és kifosztottnak érzi magát. Lehet, hogy látszat szerint valaki vidám és gondtalan, ugyanakkor belülről félelmek vagy szenvedélyek megkötözöttje, és lelki értelemben egy megbilincselt fogoly. Lehet, hogy valaki ragyogóan és magabiztosan tud véleményt formálni s mások lesik a szavát, közben saját maga is sejti, hogy éppen a legfontosabb dolgokra nézve tudatlan, éppen azokban olyan, mint egy vak – s arra volna szüksége, hogy valaki felnyissa a szemét.

Jézus ezeknek az embereknek feddés helyett valami egészen mást mond. Hozzátok jöttem, akik anyagilag vagy lelkiekben elszegényedtetek, hozzátok jöttem, akiknek össze van törve a szíve, akik megkötözötteknek érzitek magatokat, akik vallási vagy erkölcsi értelemben lecsúszottak vagytok! Nektek van jó hírem:  lehettek szabadok, lehettek meggyógyultak és lehettek örömtől áthatott életű emberek.  Az Úr jókedvének esztendejét hirdetem számotokra, ami – tudjuk – arra való utalás, hogy minden hetedik évben, amit szombat évnek neveztek, fel kellett szabadítani a szolgákat, éspedig váltságdíj nélkül: egyszerűen hazamehettek a rabszolgák a családjukhoz. Minden hétszer hetedik év után pedig, vagyis az ötvenedik évben, a “kürtölés esztendejében” még az elárverezett földeket is vissza kellett adni az eladósodott embereknek, mindenki újra birtokba vehette az őseitől neki járó földet!

Amit tehát Jézus mond, az így hangzik: azért jöttem, hogy szabadok legyetek. Azért jöttem, hogy újra tudjatok örülni, hogy megnyíljon a szemetek és lássatok, azért jöttem, hogy meggyógyuljatok. A szegényeknek jó hírt mondok, gazdagságot kapnak tőlem, a foglyoknak amnesztiát hirdetek, mert általam szabadok lehetnek az emberek szenvedélyeiktől, a lelki bilincseiktől és tényleg meggyógyulhatnak még a megtört szívűek is, mert bennem új életet kapnak. Jézus ezt hirdette az első pillanattól kezdve – ma azt mondanánk róla, hogy a kegyelem hírnöke volt.

És a mi dolgunk most összesen annyi, hogy ezt az ő igéjét, ezt az ő jó evangéliumát tovább mondjuk: hogy mindez ma is lehetséges.  Lehet vigasztalódni, lehet gyógyulni és lehet szabaddá lenni!

A bűn és a romlás igazi romboló ereje máshol van, mint magában a helytelen életben.  Ott, amikor valaki elhiszi, hogy lehetetlen kijönnie ezekből. Amikor ez eluralkodik valakin, akkor ott tényleg nagyon reménytelen a helyzet.  Mert az ember élete mindig olyan, mint a hite – ezért fontos, hogy hol állunk hit dolgában. Amikor valakinek megroggyan vagy megbetegszik vagy elpiszkolódik a hite, mert sok változat van ám ebből, akkor egyszer csak életformává lesz a reménytelenség, és a betegségre, megkötözöttségre és a szabadság hiányára elkezdenek igazolások születni. Hát azért jött Jézus, hogy nekünk legyen új hitünk a szabadságban, a megszabadulásban, a gyógyulásban és a megtisztulásban.

De a kezdeti öröm és elfogadás után egyszer csak beborulnak az arcok Jézus körül és pár perc múlva már megpróbálják letaszítani a szikláról. Azt várják tőle ugyanis, az akkor már más városokban sok csodát tett igaz embertől, hogy most már a saját városában is tegyen csodákat.  De ő jól látja, hogy ezek az emberek ott Názáretben távol vannak attól, hogy meg akarjanak változni, hogy magukat Isten királyi uralma alá helyezzék. Csak azt várják, hogy produkálja magát, tegyen látványosságot. Mintha azt mondanák neki, hogy tegyél csodát, lehetőleg hasznosat, virágoztasd fel a városunkat, növeld meg az idegenforgalmat, adj nagyobb darab kenyeret az embereknek, de mi közben ugyanazok akarunk maradni, akik mindig is voltunk.

A hitetlen ember mindenkori vágya: használni az égi erőket, nagy dolgokat létrehozni általuk, látványosan hatékonynak lenni és lehetőleg meggazdagodni, vagy legalább gyarapodni, de anélkül, hogy az életünket közben megváltoztatnánk. És Jézus ellenáll ennek. Ezért akarják eltenni az útból. Jöjjenek inkább a nagy kenyéradók, a hatékony vezetők, a sikeres felvirágoztatók, mert mi – ha őszinték vagyunk – maradni akarunk azok, akik mindig is voltunk. Megtérésről, megtisztulásról, megújulásról szó sincs, csak eredményességről, hatékonyságról és gyarapodásról, mert így lehet fordítani azt, hogy tegyél csodát közöttünk is. Isten adjon ajándékokat bőségesen az embereknek, de anélkül, hogy az emberek őt magát a szívükbe fogadnák és valóban a gyermekei lennének.

Világosak a frontok: egyik oldalon a gyarapodás, mint egyetlen életcél, a másik oldalon pedig azt mondja valaki, hogy lehetsz szabad, meggyógyult és megvigasztalódott ember, csak ehhez rendezned kell Istennel való dolgodat.

Amikor Jézus azt mondja az idézett ézsaiási igéről, hogy ma teljesedett be ez a ti hallásotokra, akkor ez azt jelenti, hogy amíg felolvasta, aközben értette meg ő is, hogy igazából így kell élni a választott nép fiainak. Így kell Isten gyermekének lenni! És íme, itt áll előttetek, aki a felolvasáson túl meg is valósítja, realizálja is ezeket az igéket. Amikor ez eldől valakiben, amikor a szép gondolatok és a magasztos érzések határozott döntéssé érlelődnek, akkor minden megtörtént, ami az emberben megtörténhet. Utána csak a megvalósítás marad.

De hogyan? Hiszen elvileg sokan egyetértenek ezzel a programmal, mégis kevés a megvalósító. A döntő szó a lélek. Az Úrnak Lelke van énrajtam, mivelhogy felkent engem – vagyis a magam döntésén túl  ő az igazán nélkülözhetetlen segítő. Az ő révén állok ott, ahol állok. Már van fontosabb a saját érzéseimnél, a saját gondolataimnál – milyen nagy dolog! – a belső életem örvényeit ő győzi le és a külső dolgokban vele együtt küzdök meg a jóért.

Ezért  érte, a Szentlélekért szüntelenül fohászkodnunk kell. „Jövel Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket éppen!” A legfontosabb bibliai ígéret, hogy aki ezt kéri, aki Isten jelenvalóságáért imádkozik, az ő Szentlelkét hívja a szívébe, az biztos lehet, hogy kérése meghallgatásra talál. Hiszen még a gonosz emberek is adnak kenyeret gyermekeiknek, ahelyett, hogy követ nyomnának a kezükbe – mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle…!

Jézus minden szavából az hallatszik, hogy benne Isten Szentlelke lakott. Mi azért tiszteljük őt, mert az igazi önátadást meg is valósította, mégpedig a szeretetből való kereszthalálig elmenően. S mivel ezt a súlyos áldozatot ő meghozta helyettünk, nekünk egymásért való meghalás helyett már lehet élnünk egymásért. Hogy erre képesek is legyünk, kell a szüntelen Szentlélekért imádság – ami olyasmi, mint azoknak, akik egymást szeretik a mindennapos találkozás.

Amikor ugyanis a Szentlélekért imádkozunk, már együtt is vagyunk az Úrral. És nagyon is rászorulunk erre a közelségre! Nélküle elhidegedik az ember szíve, eltöltik az élet gondjai, belefelejtkezik mindenki a saját lelkébe, elpiszkolódik az ember a mindennapokkal együtt és végül minden marad a régiben. Pedig a megtört szívűek megvigasztalódhatnának, a megkötözöttek megszabadulhatnának, a szegények meggazdagodhatnának, és mindenki meghallhatná az Úr jókedvének esztendejéről szóló evangéliumot! Minél többet együtt lenni ővele – ez olyan ajándék, hogy ha csak egy kicsit is szaporodnak a gondolataink, amik őrá vonatkoznak, már bizonyosak lehetünk abban, hogy az ő kegyelméből és ajándékából való ez a dolog.

Gandhi azt mondta, hogy azért szereti Jézust, mert az Isten-tudatot ápolta az emberekben. Egy bizonyos, hogy rajtunk, embereken kívül ő maga, az Örökkévaló is ápolni akarja bennünk az Isten-tudatot, sőt, ő maga nekünk akarja adni jelenlétét. Jézus ezért is fogalmazott erről az állapotról ilyen világosan, a régi próféta szavával, hogy az Úrnak lelke van őrajta. Mert tudta, hogy testestől lelkestől az ő ajándéka, ha van küldetésünk, ha van értelmes és hasznos, tőle vett tennivalónk, ha van hivatásunk, amiben odaadhatjuk eszközül magunkat az ő kezébe. Egyedül ő méltó arra, hogy az embert eszközéül használja.

Legyen ez a most következő hét olyan idő életünkben, amikor mi is elmondhatjuk magunkról: “Az Úrnak lelke van énrajtam!”  Így legyen. Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk Jézus! Jó dolog hallanunk terólad és még jobb dolog megtöltekezni teveled, aki azt mondtad magadról, hogy a te tested bizony étel és a te véred bizony ital. Ürességünket te töltheted meg, háborgásainkat te csillapíthatod le és minden félelmünket te oszlathatod semmivé. Segíts bennünket szüntelen imádságra, hogy mindig kérhessük Szentlelkedet, amikor erőink fogytán vannak vagy pedig énünk elhatalmasodik és tévútra vezet minket. Imádkozunk a gyászolókért, hogy lelki békességre találjanak vigasztalásodban, imádkozunk a betegekért, hogy gyógyulhassanak és imádkozunk a megkötözöttekért, hogy szabaddá lehessenek kötelékeiktől. Köszönjük a szabadon engedés esztendejének, a te jókedved idejének evangéliumát, amit hirdettetsz közöttünk.  Légy segítségül mindnyájunknak, hogy szeretetben élhessünk és a hűség lehessen a zászlónk. Építsed közösségünket, anyaszentegyházunkat, és adj vezetést és Szentlelket mindnyájunknak a most következő hét napjaiban. Imádkozunk a ma kezdődő konfirmációért, hogy a felnövekvő ifjak is megtalálhassanak téged, mint életük Urát és Megváltóját. Legyen szereteted a téged keresőkkel és óvjad azokat, akik jóakarattal élik életüket! Ámen.