Miről szól a Biblia?

Igehirdetés 2006. március 05.

Miről szól a Biblia?

 

Lekció: Zsolt 92,1-16
Textus: Ján 5,37-41  Ján 8,12

 

“Aki elküldött engem, maga az Atya tett bizonyságot rólam. Ti sem a hangját nem hallottátok soha, sem az arcát nem láttátok. Az ő igéje sincs meg maradandóan bennetek, mert akit elküldött, ti annak nem hisztek. Azért tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van örök életetek, pedig azok énrólam szólnak. Mégsem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen. Dicsőséget emberektől nem nyerek.”

“Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.”

 

 

Imádkozzunk!

Istenünk, valóban igaz a zsoltár, jó dolog dicsérni az Urat, hirdetni jó reggel a te hűségedet. Megköszönjük, hogy megadtad ezen a mai vasárnapon is, hogy eljöhessünk és kifejezzük, hová tartozunk. Szeretnénk igazán és szépen elmondani neked, hozzád méltóan, ami a szívünkben van, de csak emberi szavakra telik tőlünk. Tudjuk, hogy te mindazt kedvesen fogadod, ami őszinte és igaz, de tudjuk, hogy megáldhatod csendünket is, ha elmélyedünk előtted és arra várunk, hogy megszólíts bennünket. Légy áldott a Szentírásért, a Biblia minden lapjáért, amelyen Szentlelked üzenete szólongatja az embervilágot immár ezred évek óta – bennünket, az élet útján tévedező embereket. Urunk Jézus, te nem úgy tanítottál, mint az írástudók, hanem mint akinek hatalma van. Ezt kérjük tőled most is, adj nekünk olyan igét, amiben erő és hatalom rejlik, ami átformálja szívünket, alakítja gondolatainkat, amíg csak fel nem ragyog a te dicsőséged emberi életünkön. Küldd el hozzánk Lelkedet, aki a prófétákat és az apostolokat is ihlette, hogy a Krisztusról való beszéd, az életnek igéje járjon át minket is és szépen tündököljön bennünk az evangélium! Ámen.

 

 

Igehirdetés

Március első vasárnapja minden évben Biblia-vasárnap egyházunkban. Megemlékezünk hatalmas könyvünkről, melynek lapjain az életnek Igéje szólít bennünket, és emlékeztet, honnét estünk ki, hol az eredeti helyünk – vagyis mit jelent igazán embernek lenni. Csodálatos történetek fűződnek ehhez a könyvhöz.

Emberek az életüket kockáztatva mentették egy-egy lapját; mások könyveket tanultak meg belőle kívülről, hogy átmentsék a jövőnek – és Megváltó Jézusunk nagyon jól ismerte minden szavát, lépten nyomon ebből idézett. Csodálkoztak is, honnét tudja ezeket, holott nem tanulta (Ján 7,15) – egyszerű ácsmester az apja, ő maga pedig ott nőtt fel köztük Názáretben!

Jézus mindig végtelen tisztelettel beszélt e könyvről. Azt mondta “Az ég és a föld elmúlnak, de a törvényből egy pontocska sem múlik el!” (Mát 5,18) Nem azért jött, mondotta vádlóinak – hogy eltörölje, hanem hogy élő tartalommal “töltse be” ami ebben írva van. (Mát 5,17) A hivatásos írástudókkal való hadakozásaiban azonban, melyek közül az előbb hallottunk egy idézetet azt mondta, hogy az Írások valójában őróla szólnak. “Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, abban van a ti örök életetek – pedig azok rólam szólnak.” (Ján 5,39) És tudjuk, a korabeli zsinagóga mellett mindig tanház, iskola volt, ahol a hívő férfiak szó szerint tanulták, vagyis memorizálták a törvényt, hogy mindenkor ott legyen a szívükben az isteni üzenet (5Móz 6,6-8), a törvény minden igéje. Nagy odaadással “tudakozták az írásokat”, de Jézus arra kellett figyelmeztesse őket, hogy az egész buzgalom elveszti célját és hiábavaló, ha nem veszik észre a lényegét – azt, hogy az Írások róla, az istenemberről szólnak!

Ezek szerint tehát létezik olyan Biblia-tanulmányozás is, ami nem éri el a célját! Mert a Biblia minden lapja Krisztusról szól, minden olvasóját őhozzá szólítja – s ha ez nem történik meg, akkor semmi nem történt. Ez a fő dolog: odafordulni Jézushoz, aki nekünk is pontosan ugyanezt, istenemberségünket akarja a kezünkbe adni. Azt, hogy ne éljünk köznapian, mint szoktunk, színvonaltalanul, öröm és fény nélkül – mert az emberélet csodálatos dolog, fényre és dicsőségre van szánva! Az élet Isten ajándéka, nem pedig kínlódás és üresség.

Ezért feddi Jézus a korabeli írástudókat: nem mentek be Isten uralma alá, nem élik ezt a fajta életet, s másokat is megakadályoznak abban, hogy bemenjenek oda. Mert aki nem találja a Bibliában a helyreállító, mindennek mennyei értelmet adó Igét, a tartalmat és jelentést adó istenemberséget, az kívül marad a külső sötétségen, ahogy a Biblia mondja – ahol pedig sírás és fogcsikorgatás van. Pedig “élhetne ő is gyönyörűen” amint a költő mondja – ám neki ez valami lehúzó erő miatt nem kell. (Ladányi M.) Ha röviden meg akarjuk fogalmazni, miért fontos könyv a Biblia, azt mondhatjuk azért, mert minden lapja Jézusról szól, még a régi ószövetségi történetekben, a zsoltárokban és a törvényekben is – aki elhozta nekünk az istenemberséget! Ő maga mondja e titokról: “Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Ján 8,12)

Legyen most közös gondolkodásunk alapjává ez a jézusi kifejezés: az “életnek világossága.” Mondhatnánk úgy is, hogy áttetsző, világos élet, amiben nincs sötétség. Milyen jó lenne így élni! Ez azért nehéz, mert a lelkünk valójában olyan, mint a tenger – minél mélyebbre szállunk le, annál kevesebb benne a fény, és súlyosabb a sötétség. E mélységeket, amik nincsenek fénnyel átvilágítva, mindnyájan magunkban hordozzuk. Ott vannak mélyebb rétegeinkben az ösztöneink, s tudjuk, hogy milyen nehéz ezeket megzabolázni. Azt sem értjük pontosan, hogyan is működnek – miként bánjunk velük, hogy le ne győzzenek, maguk alá ne gyűrjenek. Ott laknak a “mélyebb vizekben” aztán sérelmeink, félelmeink – és még egy sereg dolog, amik rendre beleszólnak döntéseinkbe, úgyhogy magunknak szinte semmi hatalmunk felettük, annyira a mélyből hatnak. Hát ezért nagy dolog “az életnek világossága!”

Aztán az áttetsző életet nyert, átvilágított lélekkel járó ember tisztában van azzal, mi a jó és a rossz között a különbség. Mivel  megtalálta az “életnek világosságát”, nem rossz lelkiismerettel járja útjait, nem hordoz éveken át nyilvánvaló bűnöket, s nem tűr meg lelkében semmit a “sötétség cselekedeteiből.” (1Thess 5,5-9) Ez is milyen nagyszerű – könnyű lélekkel, tiszta szívvel járni az életet! Mégis milyen sok nehéz érzést, szorongást, vádat és önvádat hordozunk magunkkal! Mert a világos élet nem magától terem: Jézus adja azoknak, akik odamennek hozzá, s ilyen életet kérnek tőle. Ezért rója fel a korabelieknek, s nekünk is: “Nem akartok hozzám jönni, hogy életetek legyen!” (Ján 5,40)

Mi hiányzik nélküle az emberi életből? A fény és a világosság. Éspedig nem csak az átvilágítottság értelmében: íme, intellektuálisan tudom, mi rejlik a lelkem mélyén; nem is csak az erkölcsi nemesség értelmében, hogy már tudom, mi a jó és mi a gonosz s aszerint is élek – hanem a dicsőség értelmében is! Jézus a fényt hozta vissza az emberéletbe, az isteni dicsőség ragyogását! Erről gondolkodva eligazít bennünket, mikor azt mondja: “Dicsőséget emberektől nem nyerek.” (Ján 5,41) Számára nem az a dicsőség, hogy megjelentem az újságban, benne voltam a televízióban; nem az, hogy én kaptam a legtöbb betelefonáló szavazatát, vagy nekem a legmagasabb az éves jövedelmem. Jézus számára a dicsőség az, hogy teszem, amit mennyei Atyám adott cselekedni! Nem én “találtam ki magamat”, ahogy ezt ma mondani szokás – hanem ő ad nekem feladatot. Életem igazolása nem eredményességében és sikereiben van, hanem belső bizonyosságában: megmaradtam Isten gyermekének, tanítványnak – Fiúnak! Ez az istenemberség lényege, ahogyan azt Jézustól látjuk.

Ha végiggondoljuk, mindegyik vonás, amiről eddig hallottunk: az átvilágítottság, az erkölcsi különböztetni tudás és a fiúság dicsősége is olyasmi, ami korlátok közé terel, alakít – egyszóval nem engedi, hogy gazdátlanul burjánozzék az életünk. Azt is mondhatnánk, ezek a világosság fegyelmező hatásai – s erre szokták azt mondani kívülállók, hogy a keresztyénség elveszi a szabadságot. Igen, ha a szabadság az önkényes és önző élni akarás, a tekintet nélküli habzsolás – akkor igen. Mert a fegyelmező szempont nagyon is ráfér minden emberre.

De Jézus az “életnek világosságáról” beszél, vagyis nem öncélú fegyelmezésről. A törvény nem azért van, hogy a törvényhozó triumfáljon s megmutassa, minden körülmények között neki van igaza – hanem az élet nemesedéséért, öröméért és beteljesedéséért! Nem az élet van a törvényért, hanem a törvény az életért – hányszor kellett ezt Jézusnak konkrét körülmények közt is hangsúlyoznia! Aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága – ez azt jelenti, hogy amit ő ad, az életet és annak kiteljesedését szolgálja. Jézus nem elvenni akar, hanem gazdagítani: nem szűkíti és sarcolja az életet, hanem valóban Életté teszi azt!

Ágostonról jegyezte fel az egyháztörténelem Vallomásai alapján, hogy amíg úgy értette a hitet “ezt sem szabad, meg azt sem” – addig küzdelem volt az élete, egyetlen vergődés. Hol azt élte át, mint írja könyvében “jó és igaz vagyok” – s a dolog közepén váratlanul mégis megjelent a rossz, annak a képében, hogy “de jó lenne megint egy kicsit rossznak lenni.” Bele is vetette hát magát a züllésbe s abban időzött – de lám, annak közepén is váratlanul megjelent a jó, mégpedig lelkiismeret-furdalás formájában: “de jó lenne mégis tisztának és igaznak lenni!” S ez így ment egy jó évtizedig, űzve-hajszolva énjét, vergődve és nem találva önmagát – mindaddig, amíg maga volt élete középpontja – amíg az élő Isten el nem foglalhatta a fő helyet lelkében.

Ahogy e pillanat eljött, nem kellett többé magával küszködnie. Mivel igazán alárendelte magát Istennek, ő adott is neki új ént, amiben szépen helyén volt már minden!  Ez az, amit hitünk nyelvén újjászületésnek nevezünk – mikor Isten új ént ad. “Aki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden!” (2Kor 5,17) Ez a valódi életminőség-változás. Innét mennyei erő fogja a kezünket s nem engedi, hogy ártsunk magunknak, egymásnak, összepiszkoljuk, ami tiszta és szétziláljuk azt, ami szép és rendezett. Megjelenik “az életnek világossága” – dicsőséges, mennyei mivolta s kiderül, hogy az átvilágított, erkölcsi alapon megfogalmazott istengyermeki élet nem kevesebb, de sokkal több és ragyogóbb, mint ami azelőtt volt. Így kell érteni azt a szép bibliai mondatot, hogy “szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)

Jézus ugyanezt mondja ma: ő az a világosság, akit követve nem járunk sötétségben, hanem miénk lesz az élet kivilágosodása. Ez a legpontosabb megfogalmazása ennek a csodának. Legyen hát imádságunkká énekversünk:

 

” Világosíts meg minket a Szentlélek Istennel,

Hogy szépen tündököljön bennünk az evangélium;

És erősíts meg Úr Isten, a te áldott Igéddel

Minden tévelygések ellen!”  (378. dics. 4. v.)

 

Így legyen! Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Urunk, te jól tudod, hogy nincs elég erőnk, s a hitünk hamar zátonyra fut nélküled. Ismered erőtlenségünket és tudod, hogy mi porból lettünk és porrá leszünk. Szükségünk van arra, hogy életünk összekapcsolódjék veled: a föld az éggel, az ember az örökkévaló Lélekkel. Légy áldott, hogy hírt adtál magadról minden kor emberének, s hogy ebben áldott eszközöd volt a Szentírás, amelyért ma különösen is hálát adunk neked. Köszönjük azoknak hűségét, akik először leírták, aztán azokét, akik megőrizték – és köszönjük azokat is, akik ma gondozzák a Biblia kiadását és terjesztését. Tedd számunkra újra és újra igévé, értelmet adó üzenetté ezt a könyvet! Emlékeztess régi üzenetekre, amiket belőle vehettünk már, és segíts abban, hogy másokhoz is eljuttathassuk, akik még nem ismerik igazságodat. Kérünk, adj mindnyájunknak hűséget az ige olvasásában, és értelmet annak felfogására, amit te akarsz nekünk mondani abban. Járd át szívünk mélységeit is igéd világosságával, hogy tudjunk különböztetni jó és rossz, szent és közönséges között, s így felragyogtathasd rajtunk mennyei dicsőségedet, az örök ragyogást. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket, s vezess a most következő hét napjain! Ámen.