Igehirdetés 2007. december 25.
Átértékelő szeretet
Lekció: Mát 1,18-25
Textus: Mát 1,20-23
„József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, akit nevezz el Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Úr mondott a próféta által: Ímé, a szűz fogan méhében, fiút szül, akit Immánuelnek neveznek, ami azt jelenti: Velünk az Isten.”
Imádkozzunk!
Hatalmas Isten, mennyei Édesatyánk, megköszönjük Jézus születését. Adtál ennek a világnak egy asszonytól született embert, aki elhozta szeretetedet, és aki ennek erejével maga is élt és mindeneket jól cselekedett. Szégyenkezve valljuk meg, hogy mi nem cselekszünk mindent jól, s ezért van annyi félelem és ellenségeskedés ebben a világban. Áldunk jó Atyánk az új karácsony öröméért, ami nem hunyt ki azok szívében kétezer év során sem, akik Jézust szeretik, és benne megtalálták a mennyei életet. Jóságos és emberszerető Istenünk, megköszönjük a családot és az otthonunkat, a terített asztal áldását és az egészséget. Légy áldott a lelki családért, gyülekezetünkért, ahol kérjük most a betegek gyógyulását, foglyok szabadulását és a bűnösök megtisztulását. Tekints azokra, akik kórházban vannak, akiket elűztek szülőföldjükről és akik az igazságért szenvednek. Adj vigaszt a síróknak és igazítsd útba vándor lelkünket, hogy el ne tévelyedjünk az igaz útról. Jöjj el, és szenteld meg ünnepünket! Ámen.
Igehirdetés
Karácsonykor születésnapot ünneplünk, de egy kicsit másként, mint ahogyan a sajátunkat és a családtagokét szoktuk. Ma egy másfél milliárdos világközösségben ünnepelünk, akik a Betlehemben született Jézust szeretik és őt követni akarják. Tudjuk, hogy nem vagyunk méltók őhozzá, aki teljes szeretet volt s olyan életet élt, amivel utat nyitott nekünk egy magasabb életre – megmutatta nekünk embereknek, hogy így is lehet élni, ahogyan ő tette. De ha nem is vagyunk méltók hozzá, nagyon szeretjük őt – s benne látjuk egész üdvösségünket.
Mitől van az, hogy kétezer év óta nem lehet meg nem történtté tenni az ő életét? Mi jött be ővele ebbe a világba, ami eltaposhatatlannak bizonyult? Hívő szívvel semmi mást nem mondhatunk a kérdésre, mint azt, hogy a Feljebbvaló szeretete, tehát az örök és rejtett szeretet, ami mindent létrehozott, ami csak létezik. Ez a dolgok mélyén amúgy is ott rejtőzik, ám a Jézus személyében úgy kezdett ragyogni, hogy ma, ebben a hitetlen világban is világszerte kigyúlnak tőle a karácsonyi fények! Nem csak az otthonokban, hanem az utcákon és tereken is – és az emberek ezen a napon kibékülnek egymással és megajándékozzák egymást. Erről a nagy szeretetről szól az egész Szentírás, és nem véletlenül nevezzük ezt a Jánostól való igét „Kis Bibliának”, mert valóban minden benne van: “Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Ján 3,16)
Ezt a karácsonyi történet úgy mutatja be nekünk, mint egy hatalmas átértelmező erőt. Lehet, hogy ez itt most, az ünnep óráiban kicsit filozofikusan hangzik, de nem lesz kárunkra egy ilyenfajta kitekintés sem. Mi emberek úgy vagyunk, hogy gyakran tényeket sorolunk, és észre sem vesszük, hogy már ezek kiválogatásával is hozzátettük az ún. tényekhez a magunk értelmezését is. Ha két népcsoport összecsap valahol a világban, és sajnos sok ilyen van ma is, akkor a történteket utólag mind a két oldal másként meséli el. Elmondják a felek az ún. tényeket, de mindig átszínezve azokat a maguk értelmezéseivel. Így van ez a családi jeleneteknél is, ahol mindenki a maga igazát hajtogatja: különös módon néha éppen az ünnep örömét mérgezi meg egy kiadós családi veszekedés. Elmondjuk mi a “tényeket”, ha arról van szó, de mindig a saját szemszögünkből, a magunk elfogultságai szerint, tehát mindig tényeket és értelmezéseket mondunk egyszerre, s ezek úgy összefonódnak, hogy ember legyen a talpán, aki ki tudja bogozni, hol az igazság.
Ami karácsonykor betört ebbe a világba, Isten szeretete, az egy olyan hatalmas átértelmező erő, ami képes minden dolgot a világfolyamatban, aminek részesei vagyunk, az ember üdve felé fordítani. Mert hiszen üdvre vagyunk mi emberek teremtve, és azok az erők, amik ezt tagadják és az embert üdvétől meg akarják fosztani, mind Isten és ember ellenes, démoni erők, amik elszakadtak az örök rendtől.
Nézzük csak a karácsonyi történetet. Mária, csupán emberi szemmel nézve, lehetne akár egy megesett leány is, amilyen sok volt már a világ történetében. De itt most Jézus születik, akinek a neve is azt jelenti, hogy az Úré a Szabadítás, és angyali szó hirdeti meg, hogy ez a gyermek nem a szégyen, hanem a Szentlélek gyermeke. Ma is vannak könyvek, szinte minden könyvesbolt kirakatában a főhelyen látjuk őket, mert nagy pénz dolgozik rajta, hogy sokan olvassák ezeket, amik Jézust mind a szégyen gyermekének akarják látni. De Isten szeretete bejön a világba és azt mondja: ez az élet a Szentléle-ktől van! Nézzétek csak meg, miként tanít Isten királyi uralmáról, hogyan idézi a prófétákat, a Zsoltárokat, miként szenved és miként imádkozik utolsó óráján – lehet egy ilyen élet mástól, mint a Szentlélektől?
Ezt azért kellett elmondani, mert Isten szeretete, ami Jézusban testet öltött, ma is pontosan ez a hatalmas átértelmező erő. Nem csak hiszem, tapasztalom is, hogy nincs a világon olyan romlás, kudarc, betegség vagy akár bűn is, ami egészen új összefüggésbe ne kerülne a Jézus közelében. A házasságtörő nőt, olvassuk a Bibliában, meg akarják kövezni. Jézus pedig azt mondja, menj el és többé ne vétkezzél. Zákeust mindenki megveti, mert egy undorító hazaáruló, aki a rómaiaknak szedi a vámot és abból gazdagodik meg, Jézus pedig azt mondja, ma ennél az embernél kell megszállnom – és Zákeus még aznap minden vagyonának felét a szegényeknek adja. Mert ahol az örök szeretet testet ölt, ott a dolgok új értelmet kapnak.
Nekem sincs más ünnepi jó kívánságom, mint az, hogy érjen utol minket is ez a nagy, mindent az üdv irányába átértelmezni tudó, Istentől való szeretet, amit Krisztus hozott a világnak, s bennünk is értelmezzen át régi és megrögzött tévedéseket és jól bejáratott önigazolásokat, talán élethazugságokat is, mindent, ami csak elválaszt bennünket az üdvtől! Ez a dolog belül, a szívünkben adatik. Nem sokat tudunk érte tenni, mert ez olyasmi, mint amikor az embernek megnyílik a szeme látni valamit, amit addig is nézett, talán régóta is, de nem látott meg. Öt évig jártam a budapesti teológián úgy a folyosón, hogy csak az ötödik évben vettem észre, hogy a színes üvegablakok addig mértani díszítő alakzatnak gondolt figurái valójában egymás kezét fogó, ünnepélyes ruhába öltözött élőlények, gyermekek vagy fiatalok. Néztem addig is, de nem láttam. Aztán megnyílt rá a szemem, és azóta már látom azokat az alakokat.
Tehát nem túl sokat tudunk tenni a saját szemünk megnyílásáért, talán a Bartimeus módján kiálthatunk mi is: “Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam…!” Neki megnyitotta szemét, mert ő hitte, hogy ezt ő valóban meg is teheti. De ebben a karácsonyban kapunk valami fontosat az igében, ami nélkül kár lenne hazamenni innen. Istenről hallunk, arról, akit ma magától értetődő kétségbe vonni, egyáltalán van-e. Ezt a kérdést a karácsonyi történet háromszorosan is megválaszolja. Mindegyik önmagában is jótétemény azoknak, akik távol kerültek az Örökkévalótól, de együtt a három különösen is gazdag lelki ajándék. Úgy is fogalmazhatjuk a kérdést, hogy milyen hát az az Isten, aki az első karácsonyban megmutatkozott?
Mindenek előtt életadó. A Mária lány-anyasága sokakat foglalkoztatott már, s tudjuk, mindenki saját erkölcsei és fantáziája tisztasága szerint szokott a dologban véleményt formálni. Az evangélista egyértelművé teszi, éspedig kétszer és ezáltal hangsúlyosan, hogy amit a megromlott lelkű ember szégyennek akar látni (és ennek jegyében még József is el akarja bocsátani jegyesét, bár emberségesen, hogy ne essen az emberek ítélete alá) – tehát akit Mária a szíve alatt hord, az – Istentől való élet! Én ebben egy végtelen nagy biztatást látok. Az Örökkévaló tud életet alkotni, sőt, ahol az elromlott vagy kipusztult, tud újat adni. Ahol emberek a maguk megromlott gondolkodása szerint akarnának dolgokat látni, ő ott is tud újat és nagyszerűt, igazi életet útjára indítani. A babiloni fogságból hazatérőknek mondja Ézsaiás próféta által “A tövis helyén ciprus növekedik, a bogáncs helyén mirtusz növekedik.” Ő a távollevőből közel valót tud tenni, a hitetlenből hívőt faragni, a kövekből Ábrahámnak fiakat teremteni – a vakok szemét meg tudja nyitni, a lelki halottakat pedig fel tudja támasztani…!
Ez az örök szeretet azonban nem csak életadó, hanem életet gyógyító is. Ne félj magadhoz venni Máriát, mondja Józsefnek. Pedig micsoda csalódottság, sértett hiúság lehetett abban a názáreti ácsmesterben, és – joggal… Hány ember visel sebeket, és mindenki teljes joggal érzi magát sértve, ahogyan József is érezhette magát, amikor a menyasszonyáról kitűnt, hogy viselős! Vannak történelmi bűnök és vannak örökre elfogadhatatlan borzalmak is, amiket nem lehet már soha meg nem történtté tenni. Ám a karácsony arról beszél, hogy valaki meggyógyította a József sebzett szívét: maga Isten – s ez a József azután, meggyógyult szívű állapotában, a világ Megváltóját nevelhette fel a házában! Mert Aki életadó, az szeretné meggyógyítani a beteggé lett embert, a sebzett szívűt, a sérült lelkűt, a megbántottat is. Karácsonykor mindig csak Jézusról meg Máriáról van szó, holott József lelki gyógyulása legalább olyan fontos üzenetet hordoz: az a szeretet, ami Jézusban testté lett, az Isten szeretete, és ezért tud és akar is emberi szíveket – gyógyítani! Igaz, ellenünkre még ő sem gyógyít. Meg is kérdezi, olvassuk az evangéliumban, akarsz-e meggyógyulni? Aki nem is akar gyógyulni, azzal még ő sem tud mit kezdeni: az olyan magát ítéli egy adott sorsra. De a testté lett Ige, az örök szeretet gyógyítani szeretné az embert. Efelől egészen biztosak lehetünk.
Még azt is hihetjük, és ezt minden, a hit útján már elindult ember tapasztalja, hogy a Jézusban megtestesült isteni szeretet nem csak életadó, nem csak élet-gyógyító, de élet-beteljesítő is. A gyógyulás csupán a földi életre szól, és igaz, hogy az is fontos. De az élet “beteljesedése” túlmutat a földi élet határain. A földi életben mindig csak tükör által, homályosan látunk, ott pedig majd színről-színre. Most rész szerint van bennünk az ismerete, akkor pedig úgy ismerünk majd, ahogyan ő is megismert minket. Erről szól ez az evangéliumi mondat: mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjen, amit a próféta mondott. Ézsaiás még csak ígéretként mondta, hogy Immánuel, velünk az Isten, ezt mind meg fogjátok tapasztalni – ám ez, mint a földi élet beteljesedéséről szóló ígéret nekünk is érvényes és folyamatosan előttünk álló lehetőség! Bárki, bármikor megtapasztalhatja, hogy Krisztusban valóban velünk az Isten! Nem csak a sikerekben, a jó napokban van velünk, nem csupán az ország és a nemzet jóléte idején, hanem minden napon, a világ végezetéig – ahogyan keresztelésünkkor megígérte azt!
Ezt a Jézus vigyük el most szívünkben. Őt, aki csodálatos Tanácsos, erős Isten, örökkévaló Atya, a békesség Fejedelme, ahogyan a próféta nevezi az Eljövendőt (Ézs 9,6) – sőt azt is mondja, hogy uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége… Így is legyen! Ámen.
