Igehirdetések

József és testvérei

Igehirdetés 2009. szeptember 13.

József és testvérei

 

Lekció: 1Móz 44,1-33

Textus: 5Móz 8,2

„Ekkor Júda odalépett és ezt mondta: Hadd maradjon itt a te szolgád e fiú  helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel. Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni a bajt, ami apámat éri.”

„Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, immár negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te nem csak megalkottad a világot szeretetedből, hanem irgalmadból gondot viselsz róla és benne rólunk, emberekről is, amikor úgy vezetsz minket a történelem útvesztőin át, hogy elérjük életünk célját, a lélek üdvösségét. Jó arra gondolnunk, hogy nem vagyunk magunkra hagyottak, itt vagy velünk a világ végezetéig ígéreted szerint, ahol csak ketten vagy hárman a te nevedben összegyűlünk. Szeretnénk most letenni minden fáradtságunkat, és a kiúttalanság, a reménytelenség minden érzését. Szeretnénk felöltözni azt az új embert, akit te már látsz és szeretsz bennünk, de amely új ember erőtlen és gyenge nélküled. Jöjj el hozzánk, örök Lélek, teremtő ige, megváltó Krisztusunk, és add a te égi erőidet, hogy azok lehessünk, akiknek te gondoltál bennünket – boldog, megváltott, örvendező gyermekeid. Ámen.

 

Igehirdetés

A világirodalom egyik jelentős alkotása Thomas Mann tetralógiája, a „József és testvérei”. Az ember maga előtt látja ezt a jelentős, huszadik századi német humanista írót, aki nem volt éppen egyházias értelemben vett keresztyén, de a Bibliát, mint hatalmas könyvet mégis csak olvasgatva rátalált a Genezisben, Mózes első könyvében erre a közel húsz fejezeten át zajló elbeszélésre. Úgy döntött, írói munkássága fő művét éppen ennek az elbeszélésnek a feldolgozásával fogja megalkotni. Így is tett, s nyugodt szívvel mondhatjuk, remekmű született, s a József-tetralógia négy kötete mindenkinek jó szívvel ajánlható értékes olvasmány.

Nehéz lenne az elbeszélést magát tömören összefoglalni, hiszen nem véletlenül lett ez a gyönyörű történet a Bibliában húsz fejezet, Thomas Mann tolla alatt pedig és a Helikon Kiadó bibliofil nyomtatásában magyar fordításban csaknem 1400 oldal. Itt valami jelentős dologról van szó, tényleg mély emberi kérdéseket tárgyal a történet. Ha most csak néhány témáját érintjük is, remélhetőleg kedvet csinálunk nem csak Thomas Mann könyvének, hanem az eredeti forrást jelentő Bibliának olvasásához is. Kalauzunk szerint éppen a napokban olvassuk a történet derekát, s leghelyesebb, ha mindjárt belevágunk a kérdések közepébe.

A családról van szó, ami tudjuk, nem csak fészek, de tűzfészek is lehet. József tehetséges, ambiciózus fiú volt, akire az atyai szeretetből több sugár hullott, mint a testvéreire, ezért azok irigységből megszabadultak tőle. Egyiptomban nagy méltóságra jutott, s ő adott gabonát éhező testvéreinek is, akik nem ismerték fel, ő viszont tudta, kikkel áll szemben, s kétszer is próbára tette őket.

Azt látjuk, ami az élet alaptörvénye, hogy az embert utolérik bűnei. A testvérek valamikor dühödten elutasították József tehetségét, hogy különb náluk. Hallani sem akartak arról, hogy ők valaha is meghajoljanak előtte, s most lám, eljön az idő, amikor Egyiptomban háromszor is meg kell tenniük.  A lélektan úgy szól erről, hogy vannak elhanyagolt vagy hiányzó emberi tulajdonságaink, amik olyan zsákutcákba terelgetnek életünk útján, ahonnan máshogy kijönni nem tudunk, kizárólag annak a tulajdonságunknak segítségével, amit elhanyagoltunk. Tehát az embert utolérik bűnei, s ezt a Biblia képes beszéddel, történetben bemutatja számunkra.

Az egyik ember hirtelen beszédével mindig azonnal kimondja, amit gondol, s emiatt sorra olyan helyzetek jönnek életében, ahol mégis csak meg kell tanulnia fegyelmezni a szavát. A másikból az előrelátás hiányzik, ezért fejjel megy a falnak; belemegy helyzetekbe, amiket nem gondolt végig, s aztán a saját sorsa kényszeríti rá, hogy tanuljon meg  nem csak a pillanatban gondolkodni. A harmadik ember fukar és anyagias s talán meg is szerez mindent, amit csak akar – míg nagy sokára, az élete végén mégis rájön, mennyivel jobb adni, mint kapni.

József testvéreiből az alázat hiányzott, ezért hát pontosan háromszor kellett meghajolni megvetett testvérük előtt, mikor eljött az ideje, s tényleg utolérte őket hiányzó tulajdonságuk. Talán bennünk sincs meg mindig az alázat. Szeretjük, ha másoknál különbeknek gondolhatjuk magunkat, szeretjük, ha végül valahogy mégis nekünk lesz igazunk – hát jusson eszünkbe az apostoli intés:  “Semmit ne tegyetek önzésből, se hiú dicsőségvágyból, hanem alázattal különbnek tartsátok egymást magatoknál.” (Fil 2,3) A testvérek irigységében volt persze anyagiasság is – hát most beleteszi József a pénzüket zsákjukba a gabonavásárlás után, mert látni akarja, túlnőttek-e azon a gyermekes tulajdonságukon, hogy „az vagyok, amennyi pénzem van”, s visszahozzák-e becsületesen a pénzt, amit már egyszer  levásároltak. Hányan kapaszkodnak abba, amit megszereztek! Mint majom a maréknyi rizsbe, amit a szűk nyakú üvegben talált, és szorítja, szorítja a markában – pedig ha tudná elengedni, nem ejtenék foglyul az emberek. Markolnak valamit, aminek ílymódon hatalmat adnak maguk fölött – pedig épp szabadságukat vesztik el a kapaszkodással.

József látni akarja, mivé lettek a testvérei, de tegyük hozzá, hogy Isten is látni akarja, mivé leszünk mi emberek. Ezért teszi próbára József a testvéreit a zsákjukba tett pénzzel, s ezért adja a próbát mindig maga Isten is: látni akarja, mi van a szívünkben. Pontosan úgy, ahogyan az előbb hallottuk: „Emlékezz vissza az egész útra, amelyen vezetett Istened, az Úr, immár negyven esztendeje a pusztában, hogy megsanyargatva és próbára téve téged, megtudja, mi van a szívedben: megtartod-e parancsolatait, vagy sem?”

Sokan kérdezik, miért próbálja őket Isten. Vannak kudarcok, vannak szenvedések és vannak megaláztatások is az életünkben, néha nem is kevés, de vajon miért? Eltelnek évek és évtizedek, és az ember nem talál feleletet a kérdésre. Miért kellett ezt elszenvednem, Uram? Miért épp énnekem? Miért pont ott és akkor? Pedig az igazi kérdés mindig valójában az, mindig erről van szó: vajon milyen emberré lettél azok által a szenvedések által? Aki minket utunkra bocsátott, a végső nagy szeretet igenis látni akarja, mi van a szívünkben – erősebbek, megbízhatóbbak lettünk-e a kudarcok által? Tisztább lelkekké váltunk-e a megszégyenülésekben? Képesek vagyunk-e több szeretetre, tapintatra és jóságra a szenvedések után, amiken átmentünk? Érettebb emberré váltunk-e a sorsunk által? József erre kíváncsi testvérei felől, őt ez foglalkoztatja, s a Biblia egésze szerint Isten maga is ezt akarja látni teremtményeiről – hová jutottak, hol állnak, léptek-e előre, vagy még ugyanott tartanak, mint évtizedekkel azelőtt?

Érdekes módon József nem elégszik meg egyetlen próbával, hogy visszahozzák-e testvérei a pénzt, ami nem az övék, levásárolták már gabonáért – még egyszer próbára teszi őket. Ugyan miként viselkednek majd, amikor a kicsi Benjámint, öreg édesapjuk megmaradt szeme-fényét kellene ott hagyniuk Egyiptomban rabszolgaként. Amikor megint a testvérükről van szó, mint annak idején Józseffel kapcsolatban – mentek e tapodtat is előre? Egyébként az is érdekes gondolat, itt is álljunk meg egy pillanatra, hogy a próba nem jár egymagában. Amikor nincs pénz a családban, akkor még beteg is lesz valaki, amikor az ember elveszti a munkahelyét, akkor még a törlesztő-részletek is azonnal emelkedni kezdenek, s vannak hasonló halmozódások. Ebben a gyönyörű történetben sem jár egyedül a baj, ám az is kiderül, hogy semmi nem véletlenül történik. József akkor fedi fel magát testvérei előtt, amikor a testvérek közül akad egy, Júda, aki feláldozza magát, s azt mondja, ő kész ott maradni Benjámin helyett rabszolgának Egyiptomban – csak ne kelljen látnia, hogy öreg édesapja vénségében összeroppan a fájdalomtól.

Ugye, emlékszünk, miként űztek gúnyt egykor ezek a fiúk az apjukból? Kecske vérébe mártották József ruháját, s álszent képpel megkérdezték, nem a te fiad ruhája ez? Eltelt pár év, talán évtized is – és íme, már nem ilyen cinikusok. Érte őket egy s más időközben, egyebek közt egy halálos éhínség is, amikor éveken át egyáltalán nem termett semmi s a halál szélén voltak állataikkal és családjukkal együtt. S lám, Júda, az átélt szenvedésekben érlelődött lélekkel, képes már az önfeláldozásra, ami egyebek közt az újszövetség központi mondanivalójának, a helyettes áldozatnak előképe! Érdekes módon nem a fiatal Benjáminra való hivatkozással vállalja, hanem édesapja iránti szeretetből és tiszteletből! Ide is el kell jutnia egyszer az embernek: elismerni a saját szülei igyekezetét, s nem felhánytorgatni többé, hogy engem nem úgy szerettél, mint a kedvencedet, Józsefet. Te sosem tudtad, én ki vagyok – hányszor hallani ezt fiaktól és leányoktól ma is, akiknek még csupán csak vád van a szívében szüleik iránt. Júda ezt mondja: hogyan mehetnék apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni a bajt, ami apámat éri – inkább magamat áldozom, rabszolga leszek Egyiptomban.

Ettől ilyen gyönyörű az elbeszélés: sorra korrigálódnak benne a hiányosságok, gyengeségek, sőt bűnök, amiket a szereplők valamikor még csak nem is láttak saját magukkal kapcsolatban – bűnnek és fogyatkozásnak pedig végképp nem tartottak. Az egykor apját megvető ifjú íme, azért remeg, nehogy baj érje idős szülőjét a lelki megrázkódtatás miatt – inkább ő marad ott rabszolgának Benjámin helyett.

Ebben tényleg megjelenik valami abból, ha még csak “tükör által és homályosan” is – ami aztán a golgotai kereszten értünk történt! Egy ember képes a rabszolgaságot életreszóló módon magára venni, mert szereti és tiszteli édesapját! Mennyivel több ennél is azonban, amikor a szent és igaz, a Páratlan a maga fiatal életét, a harminchárom évét, az egész fizikai létezését adja oda olyanokért, akiket még csak nem is ismer – mi még akkor meg sem születtünk! Meg azokért, akiket nagyon is ismert, hiszen tanítványai voltak, de elhagyták, átok alatt megtagadták, pénzért elárulták; sőt, népe köréből leköpködték; az összes többi nép nevében pedig, mint rómaiak, a birodalom urai, átszögezték!

Mi mindnyájan ebből az áldozatból élünk. Isten irgalma azért nem hozza el ránk még a végső ítéletet, mert a Názáreti Jézus imádkozott értünk, és most is közbenjár minden bűnös lélekért az Atyánál – hátha föleszmélünk és megtérünk! Mi ezt már nem csupán tükör által, homályosan láthatjuk, Júda önfeláldozásában és apja iránti tisztelő szeretetében, hanem teljes ragyogásában, ahogyan azt Jézus a világ üdvére elhozta mindeneknek!

Azoknak is elhozta, akik ma még csak a kérdéseknél tartanak, de a feleleteket nem találják. Azoknak is, akik hallják ugyan az ige válaszait, de még nem tudtak igent mondani azokra. Azoknak is, akik már igent mondtak, de az élet gondjai és terhei alatt megtörtek és most nem látják, nem találják a jövőt. Azoknak is, akik nagyon el vannak foglalva magukkal, s még nem látják, hogy “aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, és aki elveszti az ő életét én érettem és az evangéliumért, örök életre eleveníti meg azt.” (Márk 8,35  Ján 12,25)

Erősítsen meg e nagyszerű ószövetségi elbeszélés abban, hogy ha utolérnek egyszer a bűneink, szembenézhetünk azokkal s meggyógyulhatunk belőlük! Istenünk éppen ezt akarja látni rólunk, ezért adja a próbákat: mi van a szívünkben, megtartjuk-e az ő parancsolatait, fontosak-e azok számunkra vagy sem? A megérlelődött szívű testvér már helyettes áldozatra is kész, Krisztus művét készíti elő az ószövetségi lapokon, és József is így tud beszélni: Nem ti küldtetek engem ide Egyiptomba, hanem Isten. Milyen jó lenne egyszer nekünk is így visszanézni majd életünk próbáira: Urunk nevelő szeretetét megpillantva a bajok s szenvedések átláthatatlan terhe alatt. Nem ti küldtetek engem ide Egyiptomba, hanem Isten. És ami az egész József-történet végső, pompás záróköve: “Ti gonoszt gondoltatok ellenem, de Isten azt jóra gondolta fordítani.”  (1Móz.50,20) Ez a konklúzió olyan tudás, ami erőt ad, és átsegít bennünket minden bajon. Így is legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk előtted őszintén, ha csupán magunkban, egyedül kell szembenéznünk életünk próbáival, akkor gyengének bizonyulunk és nem értjük az érthetetlent és nem tudjuk felfogni a felfoghatatlant. A szenvedések összetörik szívünket és mi értetlenül állunk saját sorsunk romjai felett, mint akiknek csak kérdései vannak, de feleleteket nem találunk. Áldunk téged megszólító igédért, és azt kérjük, te magad tedd érthetővé jelenléted által azt, ami nélküled homályos és érthetetlen, miért is történt. Imádkozunk a fájó szívűekért, a testileg betegekért, és a szívük érzéseiben háborgó testvéreinkért.  Segíts minket élő hitre, áldott, belső bizonyosságra, hogy a tiéid vagyunk és örökre azok is maradunk. Jézus Krisztus, te légy nékünk vigasztalásunk úgy életünkben, mint halálunkban. Jöjj velünk a most kezdődő héten, áldd meg igyekezeteinket, vezesd lépteinket tőled való szeretetben és Isten gyermekeinek erős bizodalmában. Ámen.