Igehirdetések

Amitől az új tényleg új lehet

Igehirdetés 2010. január 3.

Amitől az új tényleg új lehet

 

Lekció: Zsolt 147,12-20

Textus: Luk 5,33-39

„A farizeusok és a közülük való írástudók pedig…ezt mondták neki: János tanítványai gyakran böjtölnek és imádkoznak, ugyanígy a farizeusok tanítványai is: a tieid pedig esznek és isznak. Erre Jézus így válaszolt: Rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön, amíg vele van a vőlegény? De jönnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, akkor azokban a napokban böjtölni fognak. Mondott nekik egy példázatot is: Senki sem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja, mert így az újat is eltépné, és nem is illene a régihez az új ruhából való folt. Senki sem tölt újbort régi tömlőbe, mert az újbor szétrepesztené a tömlőt, és elfolyna, sőt a tömlő is tönkremenne. Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni. Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.”

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy esztendő első vasárnapján itt lehetünk házad szent helyén. Köszönjük, hogy elhoztál minket és vigyáztál testi egészségünkre, épségünkre, és vágyakozást és erőt adtál ahhoz, hogy megszenteljük ezt a vasárnapot. Köszönjük a dicsőítő igéket, amiket ajkunkra adsz, hogy elfelejtkezve magunkról átadhassuk magunkat a te közelséged örömének. Segíts most minket szívbéli fogékonyságra, olyan halló és érzékeny állapotra, amelyben igéd egyetlen magvát sem hagyjuk szívünkből kiesni és a földre hullani. Jövel, Szentlélek Isten, tölts el minket tűzzel és tőled való új élettel! Ámen.

 

Igehirdetés

Öröm és halleluja tölti be mai vasárnapi zsoltárunkat. Dicsőítsd az Urat, dicsérd Istenedet! – ez a hangütés nagyon illene esztendő első vasárnapjához itt és most, a mi szájunkban is. De ha a körülöttünk lévő világra nézünk, nem ilyen érzések kelnek bennünk. Nem lehetetlen, hogy 2010-ben tízmillió alá csökken Magyarország népessége, soha ekkora adósságot még nem halmozott fel az ország és példátlanul elharapózott a korrupció. Ezek bizony cseppet sem örömteli dolgok. Nem tudjuk ugyanakkor, hogy amikor ez a zsoltár megszületett két és félezer éve Jeruzsálemben, akkor ott éppen milyen állapotok uralkodtak. Nem is arról szól a zsoltár, hogy dicsérjétek az Urat, mert milyen nagyszerű király ül éppen az ország trónján, és milyen példásak a közállapotok a fővárosban és vidéken, hanem arról, hogy azért nincs háború, mert Isten békét szerzett a határokon, a búza legjavával lehet élni, van finom kenyér, mert Isten adott ennivalót. És mindegy, hogy ő éppen olyan fehér havat ad, mint a gyapjú, deret hullat és jeget dobál darabokban, vagy pedig szól a szeleknek és elolvasztja mindezeket – mert akár téli hideg van, akár jó idő, ő kijelentette magát népének. Egyetlen más néppel sem bánik úgy, mint velük, és a többi népek hozzájuk képest még csak nem is ismerik az ő törvényeit. Vagyis a zsoltáros nem a világból meríti örömeit, hiszen a korabeli leírásokból tudjuk, hogy nagyon sokszor a bíró és a főember ajándékot, vagyis csúszópénzt fogadott el már két és félezer éve is, és tudjuk, hogy idős és beteg embereket éppen úgy a társadalom peremére szorítottak, mint mainapság. A zsoltáros öröme nem a világból, hanem az Úrból táplálkozik, mert róla tudja azt, hogy az ő beszéde hamar célhoz ér.

Nem arról van tehát szó, hogy hunyjuk be a szemünket és tegyünk úgy, mintha nem látnánk, mi van a világban, hanem arról, hogy a világban lévő dolgok ellenére tanuljunk meg örvendezni az Úrnak. Igaz az, hogy a világban sok visszatetsző dolog van, de egyrészt ebben valamennyire mi magunk is részesek vagyunk, másrészt azonban lehet a világban hó és lehet jég, vagy lehet tavaszi szél és olvadás, mindegy, mert aki kijelentést vesz az Úrtól, annak van oka örülni. Akit elér az ő igéje, az mind eljut oda, hogy “dicsérjétek az Urat!”

Így volt ez a Jézus idejében is. Egy Lévi nevű vámszedő meghallotta a Jézus igehirdetését Isten királyi uralmáról, és odahagyva mindenét követte őt. Az pedig olyan örömmel töltötte el őt, hogy élete új alapokra került, meg Jézust és a tanítványait is – hogy együtt asztalhoz ültek vacsorázni az egykori vámszedő házában. Egy embert elér az ige, valaki meghallja Isten kijelentését – az ilyen helyen mindig öröm terem! Ez a dolgok természetes rendje. Azért van ma olyan kevés öröm a világban, mert ez a fajta öröm ritka. Ha van is, sokan elrejtik, megtartják maguknak, nem beszélnek róla és nem hívnak senkit az asztalukhoz, hogy ma lett üdvössége ennek a háznak. Pedig Isten ma is szól, ma is kijelenti magát övéinek! Hányszor tapasztaltuk magunk is, hogy ültünk a templomban, s mintha egyedül nekünk szólna, pontosan és személyesen nekünk az ige! Vagy kinyitottuk a Bibliát, és leleplezte hazugságainkat, nevetségessé tette félelmeinket és megerősített az egyetlen helyes úton – egy perc alatt. Ezt az örömöt kívánom minden testvéremnek esztendő minden napjára, s erre a mostani, első vasárnapjára is!

Annál is inkább, mert Lévi megtérése kapcsán az evangélium egyértelművé teszi, hogy számunkra immár Jézusban jön közel Isten kijelentése. Az ő jelenléte teszi örömtelivé az ember napját, ahogyan Lévi házában is ő volt a díszvendég. És amikor a korabeli hivatalos szentek azt kifogásolták, miért ül le ő vámszedőkkel vacsorázni, tulajdonképpen azt árulták el magukról, hogy nem ismerik a megtérés, az Istenhez egész lényünkkel odafordulás örömét – nem is hisznek benne. Ők a törvény emberei, de nem boldogok ezzel. Tették kötelességüket, amit vállaltak, de nem volt örömük benne. És irigyelték azokat, akiknek volt. Vágytak egy magasabb életre, tettek is érte a tőlük telhető módon, de nem kellett nekik Isten friss kijelentése: hogy megint odafordult övéihez, és nevükön szólítja őket Jézusban! Isten ügye nem a szívük közepéből kereste őket, hanem csak törvénytisztelő mivoltukból. Eszünkbe juthat Weöres Sándor néhány szép szava: „Isten rajtad végtelen könny, Isten benned – végtelen mosoly.”

Ezek az emberek ismerték az Urat, mint aki hatalmas és uralkodik a világegyetemen, de nem ismerték úgy, mint aki beköltözik a szívükbe és onnan belülről világítja meg az utat, s melegíti meg szívüket. Nem tudták, hogy Isten gyermekének nem “kell”, hanem lehet lenni, és hogy a neki engedelmesség nem kényszer, hanem öröm és boldogság! A „Tom Sawyer kalandjai”-ban, ebben az ifjúsági regényben olvasható az ismert jelenet, amikor a kerítést festi a főszereplő. Jönnek a barátai, akik kárörvendve kérdezik mit csinál, mert úgy értelmezik, hogy szülői kényszer alatt festi a kerítést. Ő azonban azt mondja: “Azt hiszitek, minden nap festhetek kerítést…?” Erre elkérik tőle az ecsetet, ők is hadd fessenek… Mert amit szabadon, belülről fakadóan teszünk, azt jó tenni. Nem “kell”, hanem lehet; nem kényszer, hanem öröm és boldogság Isten ügye! Lévi, a vámszedő ezt fedezte fel. Ezért lett szabad az asztalán feltornyozott ezüstöktől, és egész addigi életétől és gazdagságától. Ma embereknek nem is ezüstöktől, hanem a rosszkedvtől és az önmeghasonlástól kellene megválni, éspedig oly egyszerűen és végérvényesen, ahogy Lévi felállt a vámszedő asztalától. Miért ragaszkodsz a régihez? Miért nem akarod az ünnepi örömöt? Nem lenne jobb egészen tiszta szívvel örülnöd? Isten rajtad végtelen könny, Isten benned végtelen mosoly!

Mindez tehát igent-mondás kérdése. Jézus ma is közelít, ő ma is szólongat: rámutat az asztalra, ami teli van értékkel, mint a Lévi asztala is pénzzel – mégis boldogtalanná tesz… Mi ez a mi életünkben? Mitől kellene felállni, hátat fordítani, mit kell kiadni a kezünkből, hogy szabadok és boldogok legyünk? Az ember ráteszi kezét ezüstökre, s közben nem veszi észre, hogy az ezüstök is rátették kezüket az ő életére. Az ember szerezni akar, ám amit szerzett, fogollyá teszi őt!

Jézus magyarázata a hasonlatok világába vezet. Nem szokás új ruhából kitépni darabot a régi foltozására. Ha valamikor, újév első vasárnapján érdemes ezen elgondolkodni: csak foltozgatni akarjuk az életünket, vagy igazán és egészen újat akarunk? A foltozgatással kárt okozunk, mondja Jézus. Az új ruhából hiányozni fog, amit onnan kitéptek, a régi elvékonyodott szövethez sem illik majd az újból való toldalék. A foltozgatás lelki értelemben azt jelenti, hogy egy kis részt szeretnék megjavítani, egy foltot befoltozni – anélkül, hogy a lényemben akarnék újjá lenni. Pedig lehetnék! “Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.” (Luk 19,10) Aki ezt látja és szívében igent mond, az jó úton jár. Ő nem azért jött, aki Lévit hívta, és most engem is hív, hogy foltozgassa a világot, hanem azért, hogy Isten Báránya legyen, és elvegye a világ bűneit! (Ján 1,29) Ő azt mondja, elrontottad. Kár, hogy így van – de nem kell így maradjon. Mondhatsz nemet a magad vámszedő-asztalára, annak minden előnyével együtt, s kezdhetsz egy valóban új évet – ahol nem csak a részek foltozgatásáról lesz már szó, de új alapokról.

Erről szól a tömlők hasonlata is. A régit és az újat nem lehet probléma nélkül összeilleszteni, mintha semmi nem történt volna. Ha új bort adott az ég, új tömlőbe kell tenni. Akkoriban nem fahordóban, hanem bőrből készült alkalmatosságokban tárolták a bort, ami rugalmas volt ugyan, ám egy bizonyos feszítő hatáson túl nem tudta megtartani az erjedő bort – elszakadt. Akkor aztán elfolyt a bor, s a tömlő is tönkre ment, pedig nem volt olcsó eszköz. Itt a forma és a tartalom összeilléséről van szó: ha van új és mennyei tartalom, ahhoz új forma és új keret illik. Az Isten kijelentésére figyelő ember engedje, hogy az ige átalakítsa életét! Vegyen el tőlünk szokásokat, amik hozzánk nőttek, és alakítsanak ki új szokásokat, amik eddig nem voltak a miéink. Itt vannak a gyülekezeti bibliaóráink. Tényleg csak tíz-tizenöt ember van nyolcszázötven egyháztagból, akinek fontos, hogy együtt is tanulmányozzuk az Írást? Van minden héten délelőtti alkalom azoknak, akik nem szeretnek este, sötétben eljönni, és van esti alkalom azoknak, akik csak munka után tudnak ideérni. Éljünk ezekkel az elkészített alkalmakkal, mert ahogy az ige mondja “Áron is megvegyétek az alkalmakat, mert a napok gonoszak” (Ef 5,16) – ami azt jelenti, hamar elszaladnak az idők, s nem jönnek vissza többé. Isten kinyújtott keze számunkra minden alkalom, amit ő elkészített nekünk. Adni akar nekünk ezekkel, éspedig új életet, biztatást, reményt, megtisztulást – kinek mire van szüksége.

A régi tömlőbe új bort tevő ember az, aki nekibuzdul, eljön a templomba – de nem engedi, hogy az ige gyökeresen szóljon bele az életébe – ezért egy idő után kárt szenvedve még távolabb kerül az Úrtól.

Nehezen értelmezhető ezek után a különös mondat, hogy „Aki pedig óbort ivott, az nem akar újat, mert ezt mondja: Az óbor a jó.” Pedig, ha arra gondolunk, hogy sok zsidó azért zárkózott el a keresztyén misszió elől, mert a zsidó kegyességi élet régi, kiérlelt formái és szokásai könnyebbeknek és biztonságosabbaknak tűntek, mint az őskeresztyén gyülekezet forrongó élete, akkor megértjük, hogy az evangélium születésének idején milyen kérdésekkel szembesült a legtöbb keresztyén, és maga az evangélista is. Mennyi kompromisszum engedhető meg azért, hogy az „óbort” kedvelő zsidókat megnyerjük? – valahogy így hangozhatott az ő kérdésük. Igen, a Jézus ügye mindig pezsgést hoz, valóban olyan, mint az újbor. Nem hagyja a dolgokat úgy, ahogy voltak. Ilyen értelemben az evangélium soha nem konzervatív ügy volt, ahogyan azt ma sokan be szeretnék állítani. “Nem azért jöttem a világra, hogy békességet hozzak, hanem hogy tüzet” – mondta maga Jézus az ő ügyéről. “És mit akartok, ha már fellobbant ez a tűz?” (Luk 12,49) Persze, vannak fontos értékek, amikre jó vigyázni, de ezek között a legfontosabb mégis csak az, hogy őrá figyeljünk és neki engedelmeskedjünk – ami azonban messze nem azonos azzal, hogy minden maradjon csak úgy, ahogy van.

Öröm és ujjongás – igen, legyen ilyen az év első vasárnapja, sőt mind, a többi is. De nem a világ állapotától lesz ilyen, hanem Istenünk kijelentésére és szavára figyelve. Ő majd elvezet minket oda, ahol több történik a foltozgatásnál – valaki egészen új ruhába öltözik. Ő majd ad nekünk új bort, ami felpezsdíti az életünket – hát legyen az életünk új tömlővé, ami magába fogadja és meg is tartja ezt a mennyei ajándékot! Így legyen!  Ámen.

 

Imádkozzunk!

Istenünk, mi volna életünk nélküled, aki mindig voltál s mindig leszel – bizony, csak percnyi létezés, amit ahogy születik, már az elmúlás vár. Esztendő fordulója idején közel jön hozzánk a mulandóság, de igéd által megszólít minket és közel jön hozzánk a te örökkévaló szereteted és hűséged is. Szeretnénk ezek által igazán megújulni, s bár ez nálunk lehetetlen, minden lehetséges tenálad. Hozz reánk új esztendőt, amiben minden nap friss élmény kijelentésed, a minket megszólító s céljához érő ige: mi pedig halljuk és követjük azt szívbéli örömmel. Imádkozunk a betegekért, a fázókért, az anyagi gondokkal küzdő emberekért. Segíts megtalálni azokat, akik nálunk nehezebb helyzetben vannak, s adj szeretetet családban, munkában, gyülekezetben és országunkban egyaránt! Ámen.