Aki szabaddá lett

Igehirdetés 2011. szeptember 4.

Aki szabaddá lett

 

Lekció: Zsolt 85,5-14
Textus: Ján 8,31-32

„Így szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.”

 

Imádkozzunk!

Légy áldott Urunk, a nyár minden öröméért és ajándékáért! A zöldellő fákért, a napfényért, a sok gyümölcsért és a pihenésért. Azt is köszönjük, hogy gondjaink, sőt a próbatétel és a gyász idején is tapasztalhattuk jóságodat. Köszönjük a tőled való érintéseket, a mostani együttes dicsőítés alkalmát, a vasárnap örömét. Azt kérjük, hadd tapasztaljuk meg ebben az órában is szent közelségedet. Segíts meg őszintén vallást tenni mindarról, amit nem jól cselekedtünk. Oldozz fel vétkeink alól, hiszen te mondtad a bűnbánónak: megbocsáttattak vétkeid, menj el, és többé ne vétkezzél. Adj tőled való belátást, megértést és az igazságra föleszmélést. Segíts Szentlelkeddel, hogy ne csak beszéljünk és halljunk most Fiadról, Jézusról, hanem éljünk is az ő mindeneket szabaddá tevő erejével! Ámen.

 

Igehirdetés

Elég gyakran kezdjük mondandónkat ilyes fordulattal: „Az az igazság, hogy….” – s aztán folytatjuk a mondatot azzal, amit részünkről igazságnak vélünk. A zsoltáros azonban szerényebb: azt halljuk tőle, hogy az igazság a mennyből tekint le ránk… (Zsolt. 85,12) Azt jelenti ez, hogy az igazság valójában mindig az ég tulajdona, mi emberek pedig legfeljebb csak kisajátítjuk annak egy darabkáját, aztán győztesen fel is mutatjuk és azt állítjuk róla, hogy az volna „az igazság” – de a dolog nem így áll. Az mindig nagyobb és összetettebb, úgy is mondhatjuk, magasabb dolog annál, mint hogy mi azt mintegy a “zsebünkben hordhatnánk” – ezért ha egyáltalán kimondjuk a szót, tegyük mindig azzal az alázattal, hogy az igazság valójában a mennyből tekint le ránk, emberekre – mert oda tartozik. Ott van, ott lakik: mert maga Isten az igazság.

Csak ez lehet kiindulásunk: a Szentírásban egy helyen egyenesen azt mondja a próféta „…mint megfertéztetett ruha, olyanok minden mi igazságaink.” (Ézs 64,5) Jól tesszük tehát, ha óvatosabban használjuk e szót, nem vagdalkozva, s azzal az alázattal mondjuk ki, ahogyan erre a zsoltáros is tanít!

Mielőtt azonban tekervényes fejtegetésekbe csalna bennünket e nagy és súlyos szó, hogy igazság, jól tesszük, ha a két legfontosabb bibliai jelentését megkülönböztetjük. Az igazság egyik jelentése a valóság, éspedig a fedetlen, leplezetlen valóság: a tények teljes körű világa – beleértve a láthatatlan, szellemi-erkölcsi elemeit is. A másik bibliai igazság-fogalom, ami ezt kiegészíti, az emberséges jogszerűség, a méltányosságot és humánumot, bátran mondjuk ki, szeretetet sem nélkülöző embertársi igazságosság. Az előbbit, a tényleges valóság kimondását ma a tudománytól várják, de jól tudjuk, hogy az a maga módszerei miatt kizárólag részlet-igazságokkal szolgálhat, sohasem a teljes igazsággal. Beszél a valóságról, sok mindent fel tud tárni belőle, de a teljes valóságot nem tudja kimondani.

Reménytelen vállalkozás, hogy a világ és a teremtés titkát anyagelvű alapon, tehát ideológiai alapú hittételből (!) kiindulva próbáljuk véglegesen és teljeskörűen megfogalmazni. A másikat, a méltányos embertársi igazságosságot a jogtól várjuk, de tudjuk, hogy a törvényeket is szakadatlanul alakítani kell, mert az élet annyi új esetet és lehetőséget produkál, hogy nincs az a tökéletesen részletes törvénykönyv, ami jogi úton egyszer s mindenkorra mindent szabályozni tudna. A szervátültetésről vagy génmanipulációról egy évszázada például még hallani sem lehetett, most pedig a jogalkotásnak ezeket is szabályoznia kell valahogy. Amikor azonban megállapítjuk e tényeket, mindjárt tegyük hozzá, hogy sem a tudomány, sem a jog “korlátai” nem mentesítenek bennünket attól, hogy őszintén törekedjünk a valóság teljesebb megismerésére, mind pedig arra, hogy életünk része legyen a méltányos, embertársi igazságosságra igyekvés – vagyis az igazság mindkét bibliai fogalmát komolyan vegyük!

A valóság megismerésének legfőbb akadálya bennünk van, és röviden úgy nevezhetjük, hogy öncsalás. Az, hogy illúziókban, álmokban, esetleg éppen agyrémekben élünk, amire mindnyájunkban megvan a hajlam. Gondoljunk csak kedvenc félelmeinkre vagy éppen kedvenc vágyálmainkra. Ezekkel rendszerint eltagadjuk magunk elől a valóság egy részét, egy másik részét pedig annál jobban dédelgetjük – pedig a teljes igazságot, a teljes valóságot el kellene ismernie az embernek. Az embertársi igazságosságnak pedig önös érdekeink állítanak akadályt: magunkat szeretjük a legjobban, azért nem tudunk egymással méltányosan és igazságosan, sokszor pedig még jogszerűen sem bánni…

Ezért kell mindig újra fölemelni tekintetünket az égre: az igazság onnan, a mennyből tekint le ránk. Az ég szövetségeseivé kell válnunk, hogy ne éljünk sem illúziókban, sem agyrémekben – vagyis egyre több közünk legyen a valódi valósághoz. Ahhoz is az “ég szövetségeseivé” kell lennünk, hogy képesek legyünk egymás iránt igazságosan érezni és cselekedni, mert csak az önmaga bálványozásából kijött, valóban Istenhez fordult ember tud méltányosan igazságos lenni embertársaihoz! Valaki szépen mondta a múltkorában: Azok tudnak maguk körül harmonikus környezetet, értékes és szép világot létrehozni, akiknek épek a belső erőforrásai, akik hozzá tudnak férni legjobb belső erőikhez.

A mi erőink igazi forrásáról, Istenről tudjuk, hogy ő igaz és igazságos. Ha tehát mi vele tényleg szövetségben élünk, s már megkeresztelésünkkor éppen erre pecsételt is el bennünket a keresztvíz – akkor nekünk ő általa lehet valóságtisztelőbbé, egymással pedig igazságosabbá lennünk. Az ég “lakója”, az örök Atya azonban, akit soha senki nem látott, úgy akarta, hogy mi őt az ember Jézusban ismerjük meg! Abban, aki ezt mondta magáról: “Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Aki tehát érzi közülünk, hogy híjával van a valóságnak, illúziókban vagy éppen agyrémekben él, annak őhozzá kell mennie – Jézus majd kezébe adja az ilyennek a valóságot, s elsegíti a mások iránti méltányos igazságosságra is.

Mai igénk is erről szól: „Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Ennek a hatalmas ígéretnek csak egyik gyümölcse a jó lelkiismeret, vagyis az, hogy a Jézust megismerő ember nem szeret többé hamisságban élni, kerüli az igaztalanságot, kapzsiságot, s nem terhelik a lelkét sötét árnyékok. Ez már önmagában is nagy jó, ha arra gondolunk például, mennyi baj származik a rossz lelkiismeretű ember önigazolásaiból. Milyen végletes igazságosztásokkal találkozunk, milyen lesújtó ítéleteket hallunk nap mint nap! Politikusok különösen is szeretnek “elöljárni” ebben…  A nagyon erkölcsösnek tűnő túlzások, amik mind abból fakadnak, hogy valakinek belül rossz a lelke, ezért kívül túlságosan is jónak és igaznak igyekszik magát feltüntetni, az igazság bajnokának… Ettől valóban egyedül a jó lelkiismeret tud megszabadítani.

Jézus mondása, hogy “az igazság szabadokká tesz minket”, nem csak ezektől az általában hiábavaló önigazolásoktól szabadít meg, hanem ténylegesen magasabb életminőségre, minden tekintetben értékesebb és teljesebb életre elvezet. Aki az igazságot, amit ő hozott a világnak, valóban megismerte, tényleg a szívébe fogadta és az élete közepévé tette, annak elkezd megjelenni a mindennapjaiban az addiginál több megértés és türelem – mert őt az igazság elkezdte szabaddá tenni az önközpontúságától, a türelmetlenségétől, tehát saját maga bálványozásától. Ez a magasabb élet, nem csak egyszerűen tiszta lelkiismeret, ami persze mindenképpen az alapfok és kiindulás.

Az igazság azonban úgy is szabadokká tud tenni bennünket, hogy elfeledjük a megbántásokat, gyógyul és egészségesebbé válik a lelkünk. Ez éppolyan ritka dolog, mint egy szenvedélybetegségből való gyógyulás, hiszen bizonyos sebek és megbántások számontartása egy idő után az önazonosságunk részévé válik, s azt hisszük, ha megválunk tőle, magunk szűnnénk meg – aminek pont az ellenkezője az igaz! Az ember éppen azért nem tud “önmagává” lenni, mert még nem tudott igazán elfeledkezni önmagáról… Ezt is Jézus mondja: “Aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti életét én érettem és az evangéliumért, az örök életre eleveníti meg azt…”

Az igazságot őbenne megtaláló ember egyre egészségesebb, egyre mentesebb a dédelgetett sebektől, a régi bántások számontartásától, amik egyébként démoni erővel tudják fogva tartani a lelket. Az evangéliumok egyik legdöntőbb üzenete, hogy Jézus erősebb a démonoknál, a bennünk lakó töredékes személyiség-hányadoknál, amik borzasztó erővel tudják elvenni szabadságunkat s tudnak fogságukban őrizni akár halálunkig.

Az igazságot megismerő, Jézus által szabaddá tett embernek pedig ezek fölött egyre több szolgálat is lesz az életében. Családi kötelezettségeit, és napi munkáját is elkezdi egyre inkább Istennek szánt szolgálatnak tekinteni, s ezért leli jobban örömét is ezekben, mint azelőtt. Megszabadul a kínos “taposómalom” gyötrelmétől: egyre több jelét fedezi fel annak, hogy szép az élete, van értelme annak, amit csinál – és pontosan azért született, hogy ezeket a dolgokat földi életében meg is valósítsa.

Legvégül még egy hatalmas ajándék: az igazságot, vagyis Jézust megismerő ember megszabadul a haláltól. Nem azért, mintha nem kellene egyszer testiképpen neki is porrá lennie, hanem azért, mert önmagát már nem a testével, hanem örökkévaló énjével, a benne lakó isteni szikrával azonosítja! “Én és az Atya egyek vagyunk” mondta Jézus, és pontosan erre hív minket is – hogy ezt felfogjuk, ebben önmagunkat véglegesen megtaláljuk, és ennek akkor is örvendezni tudjunk, ha testünk elmúlására még nem tudunk kizárólag örömmel gondolni. „Köt még a földi jó, a bűn, a földi örvény”, ahogy énekünk is mondja. De legbelül megjelent már a végleges, a nem mulandó élet: „… élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, ahogy az apostoltól boldogan fogalmazza.

Innét kezdve pedig már minden megerősödés és kristályosodás dolga. Hogy az igen valóban legyen igen, a nem pedig nem. Hogy amit Isten előtt bűnnek felismertem, abban ne maradjak meg, még ha mézmocsárról lenne is szó. Egy magyar író, tovább gondolva Dante Poklát, regényében maga is beiktatott egy pokoljárást, ahol egyebek közt kárhozott lelkek fuldokolnak egy gödörben, ami tele van mézzel. Ez a “mézmocsár” óránként egyszer kiszárad, és ők teljesen szabaddá lesznek. De a gödör hamarosan újra megtelik, ők pedig azonnal visszamásznak bele, hiszen méz van benne…. És újra fuldoklani kezdenek, ami egy újabb órán át tart.,, Ezek azok, akiknek nem elég egy csepp méz egy egész napra, amit jó Atyánk mindig meg is ad mindenkinek: ők nyakig óhajtanak mézben fuldokolni….

„Ha megtartjátok az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket.” Biztosan nem soroltunk ma fel minden lehetséges bilincset. Ki-ki maga tudja egyedül, őneki hol és miben kellene szabadabbá lenni. Csak úgy ne járjunk, mint azok a szerencsétlen börtönlakók, akiknek lejárt már a büntetésük, de annyira megszokták a börtönéletet, hogy mihamarabb elkövetnek valamit, hogy újra visszamehessenek megszokott közegükbe s barátaik közé! Sokan félnek a szabadságtól, talán nem is hiszik már, hogy egyáltalán van olyasmi. Pedig Isten a maga képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, ami azt jelenti, hogy azt akarja, őt képviseljük ezen a földön. Valósítsuk meg a gondoskodását, jelenítsük meg az ő hűségét és szeretetét. Így kell az a mondást érteni, hogy „igazság és békesség csókolgatják egymást”: a béke ui. az üdv szava a Bibliában, teljes életet, üdvösséget jelent. Ezért a mondás jelentése az, hogy üdv ott van, ahol igazság is van, üdv és igazság ezért csókolgatják egymást.

Hát engedjük magunkat szabaddá tenni Jézus Krisztus, az igazság által! Ő majd megadja nekünk a szabadságot rossz lelkiismerettől, régi sérelmektől, egoizmusunktól, de még a halál igézetétől is. Így leszünk azokká, akiknek ő eredetileg akart is minket: Isten derűs gyermekei, szabad lelkű utasok a világ csodái átélésében, hazafelé botorkálva pedig megbékélt, örökéletű emberek. Ámen.

Imádkozzunk!

Édesatyánk, köszönjük, hogy bízhatunk ígéretedben, valóban szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit te azoknak készítettél, akik téged szeretnek. Taníts meg minket jóra használni, amit tőled kapunk, életünket, egészségünket, erőinket. Áldunk téged, hogy Krisztusban te magad is a legjobbra használtad szabadságodat, az ember és a világ üdvére, és erre tanítasz bennünket is. Vigasztald gyászoló testvéreinket, gyógyítsad a betegeket. Áldd meg az elkezdődött új tanévet, óvodánkat, gimnáziumunkat, az ott szolgáló testvéreinket és a növendékeket egyaránt. Segíts minket, hogy Krisztusban szabadságot nyerjünk minden jóra, és megszabaduljunk minden méltatlan megkötözöttségünktől. Ámen.