Gimnáziumi reggeli áhítat

Igehirdetés 2012. május 29.

Gimnáziumi reggeli áhítat

 

Textus: 1Kor 2,9-10

„Amit szem nem látott, fül nem hallott és ember szíve meg sem gondolt, azt készítette el az Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.”

A pünkösd sokak szemében háttérbe szorul. A karácsony nagy ünnep, amire készülnek a családok, a húsvétot már sokan másodlagosnak tekintik, a pünkösdöt pedig legtöbben már nem is tartják ünnepnek. Találkoztam minap egy szomszédos gyülekezet presbiterével és azt mondta, amit magam is tapasztaltam, hogy pünkösd első napján foghíjasan volt a templomi gyülekezet. Igaz, szép kiránduló idő is volt, aztán meg háromnapos ünnep lévén sokan el is utaztak – magyaráztuk közösen a dolgot magunknak. Mindenesetre szeretném remélni, hogy akik valóban elutaztak az elmúlt pünkösd napjaiban, fölkeresték ott Isten házát, ahová mentek, hogy ne legyen számukra az ünnep templom és istentisztelet nélkül. Pünkösd harmadnapján gondolkodjunk együtt, miért fontos ez az ünnep.

Kezdjük ott, hogy Isten megteremtette ezt a csodálatos világot, s ez az ő első nagy jótéteménye. Aztán, amikor mi emberek elrontottuk mindezt, mert szabadságunkkal visszaéltünk, szükség volt a dolgok “helyrezökkentésére”, amit hitünk nyelvén megváltásnak nevezünk. Ezt is megadta Atyánk a világnak Jézusban. És hogy mindez a nagy jó, a felülről való új élet tényleg a miénk lehessen, még Szentlelkét, azaz közvetlen jelenlétét is elküldte erre a világra. Nem szabad ezt semmibe venni: kimondhatatlanul fontos, hogy Isten a saját Lelkét, közvetlen jelenlétét kínálja nekünk, porszemnyi embereknek! A pünkösd erről szól. Isten eljön azokhoz, akik megnyitják magukat számára, s szívük szerint éneklik, amit az előbb mi is több változatban is énekeltünk: “Jövel, Szentlélek Isten!” Fontos imádság ez: azt is mondhatjuk, hogy minden ezen múlik – mert a mi erőink végesek.

Jézus szerint az egyetlenegy olyan ima, ami minden körülmények között meghallgatásra talál. Ha valaki lottó nyereményért imádkozik, az nem mindig talál meghallgatásra, ezt jól tudjuk. Ha nem tanul valaki egy témazáróra, és nagy bajban van dolgozatíráskor s úgy imádkozik, a tapasztalat szerint az sem biztos, hogy minden körülmények között meghallgatásra talál. De a Szentlélekért való imáról azt mondja Megváltónk, “ha ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek kenyeret adni, mikor azok éhesek, s nem egy darab követ adtok a kezükbe, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik azt kérik tőle.” (Luk 11,13) Úgyhogy ne felejtsük, melyik az egyetlen ima, amire ilyen ígéretünk van, hogy minden körülmények között meghallgatásra talál. Akár mennyire elrontottuk életünket, bármilyen bajba vagy mélyre kerültünk volna, boldogtalannak, keserűnek éreznénk magunkat, ha így imádkozunk: jöjj el Szentlélek Isten, szeretném, ha itt lennél a szívemben – akkor ezt Atyánk mindig meg fogja hallgatni, ahogyan a földi apák sem követ adnak kezetekbe, ha éhesek vagytok.

Szeretnék egy titkot elmondani. Tanáraitok sokféle szemmel tudunk rátok tekinteni. Én magam is innét, a szószék magasságából legalább kétféleképpen tudok rátok pillantani. Az egyik változat, hogy ez egy zsák bolha, amit magam előtt látok: egy háromnapos ünnep után szörnyű nehéz őket valahogy fegyelemre összeszedni. Mikor lesz már a reggeli áhítat kezdete olyan szép és fegyelmezett, ahogyan várjuk tőletek? De van egy “másik szemem” is. Körbenézve csupa friss és fiatal arcot látok, akik készültök az életre – és felidéződik bennem, amikor magam is tizenéves voltam. Akkoriban voltak számomra dallamok, amiket itt-ott hallottam, rádióban, énekekben, egyebütt, s amik nem tudom pontosan miért – de közel jöttek a szívemhez. Ha ezeket hallottam, úgy éreztem, szép az élet és nagyon jó embernek lenni. Határtalan tágas jövő áll előttem, s meg fogom tudni csinálni, amit szeretnék: boldog leszek egyetlen egy, gyönyörű szép életemben.

Sokan látták az “1492” című filmet, Amerika felfedezéséről szólt, hogy példát is mondjak az ilyen típusú hangzásra. Persze, a dal sokkal későbbi, mégis hasonló távlatokat idéz fel. A filmben a hosszú és keserves hajózás után a párás ködből egyszer csak kezd kibontakozni egy nagyon szép, pálmafákkal teli part: amiért a hajósok útra keltek, az életüket kockáztatták – s akkor a szomorúságból és küzdelmesből induló, de ellenállhatatlan örömbe diadalmasan váltó dallam csendül fel, amit azóta is sokszor hallani, a Vangelis együttes szerzeménye. Ez a dallam, amint egyszer csak a közepén kinyílik, azt juttatja az ember eszébe, ahogyan Madách is fogalmaz (igaz, más összefüggésben) – „Hallom, hallom a jövő dalát.” Ő a történelem soron következő szakaszára gondolt, én azonban az ő szép mondatát használva a saját és a mindenkori fiatal életek kiteljesedéséről és boldogságáról beszélek – amit a ti korotokban, tizenévesen nekem valahogy mindig dallamok, hangzások testesítették meg. Ahogy a költő verscíme is fogalmazza: „Fiatal életek indulója” (József A.) Igen, ilyen szemmel is tudok, tudunk rátok nézni: akik most itt ültök a kápolnában, mindnek ott szólnak a szívében azok a csupa ígéret hangzások, a „jövő dalai” – a semmit pontosan nem tudó, de minden nagyszerűt sejtő készülődés… Hogy előttetek az élet, és gyönyörű dolog fiatalnak lenni.

Egy pszichológiai teszt egyik képe egy küzdelmes arccal, kapálózó mozdulatokkal kötélen kapaszkodó fiatalembert ábrázol, ahogy tornateremben látni ilyesmit. Azt kell róla megmondani, mi is történik a képen. Aki rosszkedvű vagy éppenséggel depressziós, azt mondja, mászik az illető lefelé a kötélen, mert elfogyott az ereje. Aki pedig hisz abban, hogy meg fogja valósítani élete feladatát, azt mondja róla: ez a valaki kapaszkodik, és föl is fog majd érni. Ugyanaz a kép, az egyik mégis ezt látja benne, a másik pedig amazt… Bizonyos vagyok abban, hogy ti a szívetekben valamennyien fölfelé induló, megküzdő lelkek vagytok. Én magam mindig az voltam életemben. S amikor ezt a gyönyörű igét olvasom most nektek a Bibliából, hogy „Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten készített az őt szeretőknek” – akkor ebben én is hallom a „jövő dalát” a ti szívetekkel együtt. S remélem, számotokra is jó dolog embernek lenni, s nem csak most, hanem majd az is lesz – az élet a ti útjaitokon is be fogja teljesíteni szívetekbe írt ígéreteit, s meg fogjátok valósítani mindazt, amiért születtetek!

Mindig higgyétek, hogy föl tudtok mászni azon a kötélen. Alkotónk olyan dolgokat készített nekünk, amiket szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt – mert ő szép és beteljesülő életet akar adni az embernek. Jó ebben minden induló életnek valóban gyermeki szívvel, igaz hittel hinni!

Még azt is hozzáteszi azonban, hogy azoknak, akik őt szeretik. Ez azért nagyon fontos. Amikor Jézust megkérdezték, melyik a legnagyobb parancsolat, az Ószövetségből idézve mindjárt ezt válaszolta: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből, minden erődből – ez az első és legnagyobb parancsolat. És a másik hasonlatos ehhez: úgy szeresd a többieket, ahogy saját magadat is szereted!” (Mát 22,37) Ő is ebbe az irányba terelget bennünket, hogy nagyon jó dolog Istent szeretni! A sok megígért jó pontosan az Isten-szeretet révén jön be életünkbe. Úgy annyira, hogy akik őt szeretik, azoknak végül “minden javukra van” – nem csak az ajándékok – hanem a baj s még a szenvedés is. (Róm 8,28) De még egyszer: azoknak, akik őt szeretik, akik őt akarják minden erejükkel megtalálni!

Végül újra a személyes hang. Tudjátok, én már lassan kifelé megyek az életből, ti pedig befelé mentek abba, hiszen előttetek van életetek nagyobbik része. Isten titka, kinek pontosan mennyi van. Egy azonban biztos, hogy amint haladok előre az élet megismerésében, azt kell tapasztalnom, az élet, akármilyen szép és ígéretes dolog, bármilyen nagyszerű ajándékai is vannak, valahogy cserben tudja hagyni az embert, ki tud üresedni. Bármilyen szép álmokat valósít meg valaki, maradhat valami hiábavalóság érzet, valami kérdőjel. Amint haladtok előre életetekben, tapasztaljátok majd, hogy ez így van. Az ember szépen, csöndben „kiszeret” az életből, előbb-utóbb kezd elege lenni belőle: a sokat látott, sok rosszat is tapasztalt már nem tud csupa jót föltételezni – ismeri, mi minden is lakik az emberek szívében. Ez is nagy bibliai igazság: az élet önmagában nem hozza meg a beteljesedését. Bármilyen szép is volna, akármilyen sikeres, többre van szükség, az életnél is többre…!

Hát ez az, amiről a pünkösd szól. Isten adja az ő Lelkét: eljön hozzánk a mennyből. Szomorú, ha valakinek zárva marad a szíve előtte. Az élet beteljesedése éppen az, amikor ki tudjuk nyitni szívünket: mi magunk kérjük, sőt könyörgünk érte, hogy jöjjön el hozzánk! Aki fohászkodni tud a Szentlélekért, az bizonyos lehet benne, már meghallgatásra talált az imádsága. Így kell érteni, hogy Isten Lelke nekünk „kijelentette magát” – kinyilatkoztatta azt a gyönyörű dolgot, amit “szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt.”

Nem tudom, megütötte-e a fületeket, hogy ez a Lélek “mindeneket vizsgál, még Isten mélységeit is.” Látjátok, ez az, aminek híjával tényleg csak boldogtalan lehet az ember. A Szentlélek nélkül marad csupán az élet, éspedig az a fajta, ami cserben hagy és kiüresedik. Egyedül Isten az, aki az életnél is többet ad nekünk: szeretetet, örömöt, békességet és mind, a Lélek többi jó gyümölcseit. (Gal 5,22) Leginkább pedig azt, hogy „az ő mélységeit” is tudjuk vizsgálni. Mai nyelven kifejezve: megismerjük és meg is értjük létezésünk valódi alapját.

Legyen nagyon szép életetek, olyan szép, amilyen most a fiatalságotok – gazdagon áldott, sok jósággal körülvett. Legyen még szebb a folytatás! S amikor eljönnek az idők, amikor már tudjátok, mi is az, amit az élet egyáltalán adni tud, s úgy érzitek, kevesebb, mint amit vártatok, amikor csalódtok, kiüresedik a szívetek – akkor se felejtsétek el, mit halottatok ma reggel. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szíve meg sem gondolt, azt készítette el Isten az őt szeretőknek. Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által, mert a Lélek mindent megvizsgál, még Isten mélységeit is.” Hát így is legyen. Ámen.