Igehirdetések

Az utolsó percben

Igehirdetés 2013. március 10.

Az utolsó percben

 

Lekció: Luk 19,1-10
Textus: Luk 19,10

„Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, mennyei Édesatyánk, néha azt gondoljuk, hogy hívnunk kell téged, mert eltávoztál és messze vagy, holott saját magunkat kellene inkább biztassuk, nyíljon fel a szemünk meglátni téged, aki nagyon is jelen vagy mindenhol és mindenekben. Köszönjük a pillanatokat, amikor ezt megtapasztalhatjuk, és köszönjük, amikor azt is felfedezhetjük, hogy különösen közel jössz hozzánk igédben, a te népedet szólongató örök és teremtő szóban. Légy áldott, hogy testileg-lelkileg gazdagon elláttál bennünket, egész szívünkből hálásak vagyunk minden gondoskodásodért. Tekints kegyelmesen mindnyájunkra, különösen azokra, akik betegek közöttünk, és azokra, akiknek összetört a szíve, akik tényleg irgalmadat megtalálni jöttek el ide. Adj nekünk biztatást, hogy megújulhat a hitünk, sőt ígéreted szerint egész valónkban és teljesen újonnan is születhetünk. Szólj a szívünkhöz, munkáld bennünk a tőled való mennyei életet a Szentlélek által. Jézus nevében kérjük, hallgass meg minket. Ámen.

 

Igehirdetés

Nyári ifjúsági táborozások idején a gyerekekkel – tábortűz mellett – bibliai történeteket szoktunk eljátszani, és olykor még versenyzünk is, melyik csapat előadása sikerült a legügyesebben. Maguk a gyerekek szokták kiválasztani, melyik bibliai jelenetet játsszák el, és nem igen akad olyan nyári tábor, amikor a Zákeus története sorra ne kerülne – szinte harcolni szoktak érte, hogy éppen ezt adhassák elő. Nagy valószínűséggel fontos szerepe van ebben a választásban a legális fáramászásnak, ami ilyenkor általában része az előadmánynak, de egy biztos, hogy a gyerekek nagyon szeretik a Zákeus történetét. Mi lehet az oka? Talán már ők is érzik, hogy itt nem kevesebbről, mint az életújulásról van szó, ami pedig, s ez már hitbeli igazság – kisgyermektől fogva az aggastyánig tulajdonképpen mindig és mindenkinek aktuális, úgy is mondhatjuk, egyetemes igény és lehetőség. Valaki odáig ment a dolog radikális megfogalmazásában, hogy leírta: “Azt pedig senki nem gondolhatja komolyan, hogy az élet, amit most élünk, az igazi volna.” (Hamvas B.) Valószínűleg így áll a dolog, mert aki mégis ezt gondolná, éppen a legértékesebb tulajdonságunktól fosztana meg, hogy tudunk előre lépni, nemesedni, sőt, egészen más emberré lenni. Vagy, ahogy maga Jézus mondja, újonnan születni. Isten országa sehogy másként nem is megközelíthető számunkra.

Hát figyeljünk most így a Zákeus esetére, mit mond e kétezer éves, pár szavas novella arról, mi az életújulás. Ahogy a mélyére hatolunk, először néhány negatívum kívánkozik, amit érdemes megfogalmaznunk, hogy aztán majd annál diadalmasabban szólalhasson meg a történet kiteljesedése: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.”

Nézzük először valóban a tanulságos negatívumokat. Mindjárt a kiindulás az, hogy valakinek minden megvan és mégsem boldog. Fővámszedőnek lenni nagyon jövedelmező dolog volt, Zákeus semmiben hiányt nem láthatott, de valami mégis hiányzott az életéből. Szinte azt is feltételezhetjük, hogy jóléte és minden minden kényelme ellenére éppen a lényeg hiányzott az életéből – valami, amiért tényleg érdemes élni. Zákeus magával vitt egy alapvető megoldatlanságot, hogy életének semmi valódi alapja nem volt: ezért aztán minden bizonytalan, sőt, a saját szemében is gyanús volt számára. Ezt nyilván titkolta maga elől, s lehetőleg büszkén tekintett végig mindazon, amit szerzett: de vitte és vitte magával ezt a fél-állapotot, hogy mindene megvolt ugyan, s nem tudott mit kezdeni vele, mert az egésznek pont az értelme hiányzott. Ezért volt ő kíváncsi Jézusra, ezért szerette volna őt olyan nagyon látni. Kockáztatta, hogy kinevetik, felnőtt ember létére fára mászik, hogy megpillanthassa Jézust, akiről nyilván sokat hallott már.

Legyen első „negatívumunk”, ami persze csak a megfogalmazása szerint az, hogy nem jó hagyni, hogy az életünk alapvető megoldatlansága és igazi megalapozottsága ítéletnapig jöjjön velünk. Járjunk a végére a dolgoknak! Zákeustól ezt tanulhatjuk legelőször: nem hagyni azt, hogy folyamatos, csöndes és állandó kínlódás legyen az életünk: jöjjön velünk egész földi utunkon, hogy tulajdonképpen minden a levegőre épül. Hogy szaladni a tömeggel, vagy leülni a mester lábához, esetleg fölmászni valami kényelmesnek gondolt kilátó-pozícióba egy fára – tulajdonképpen mindegy a forma, ha a dolog maga már az, hogy valaki Jézust akarja látni, s a hozzá viszonyát akarja a szívében letisztázni.

Sok emberi életből mindenestől hiányzik ez a “vertikális dimenzió” – állandóan zajlanak a mindennapi események, mindig vannak szenzációk, vagyis érzékletek, mert ezt jelenti a szó – amik aztán mindent be is töltenek. Mi történt ma, hogy érzem magam, mit gondolok a többiekről – ennél azért valami magasabb rendeltetésünk is volna! Zákeus Jézus felé próbált kilépni ebből, s ez bizonyult a legjobb választásnak. Ma is ez a legjobb választás, mert az örök Atya éppen őt, Krisztust adta nekünk, s pontosan azért adta, hogy általa egy magasabb életre jussunk. Sok más próbálkozással összesen ennyi a baj, hogy nem őfelé keressük az orvosságot életünk megoldatlanságára: egy sereg próbálkozás nem is egyéb, mint éppen az ő megkerülése. Ne vegyük őt semmibe – ő valóban az út, az igazság és az élet!

A következő „negatívum”, amit Zákeustól tanulhatunk így szól: nem elpocsékolni az alkalmat. Az evangélium szerint Jézus utolsó látogatása volt ez Jerikóban, utána már a virágvasárnapi bevonulás következett, amit egyébként éppen mához két hétre fogunk ünnepelni. Jézus soha többet nem ment át Jerikón, és vannak ilyen vissza nem hozható lehetőségek minden ember élete útján. Nagy kár nem észrevenni a növekedésre elkészített lehetősségeket. Egy helyen így szól az Írás: “Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak.” (Ef 5,16) Sokan nem értik, amikor olvassák, pedig egyszerű: az ember azt hiszi, végtelen az élete, de ebből az illúzióból jó idejében fölébredni. Áron is megvegyétek az alkalmat, mert a napok gonoszak – igen, mert cserbenhagynak, elszaladnak, s ha elmulasztottuk a növekedést, a tisztulást, akkor jöhetnek idők, amikor ezek már bepótolhatatlanoknak bizonyulnak.

Nem jó elpocsékolni az alkalmakat, “áron is meg kell venni őket” – igen, áldoznunk kell azért, hogy naponta csendben legyünk az ige mellett legalább pár percig, áldoznunk kell a vasárnap megszenteléséért, mindig vannak fontosabb programok, és áldoznunk kell minden lelki előmenetelért. Kérdezzük meg magunktól, mikor hoztunk utoljára áldozatot azért, hogy életünk feljebb emelkedjék, nemesedjen és igazabb legyen… Zákeus „áldozata” összesen abban állt, hogy azalatt nem üzleti dolgaival foglalkozott, amíg elment, hogy lássa, kicsoda Jézus. De áldozata sokkal nagyobb lett, amikor tényleg megismerve őt már az lett örömévé, hogy adhat és adhat… ő, az egykor mindenáron szerezni akaró ember! Az áldozat kezdetben talán kín, utóbb pedig, ha helyesen hoztuk, öröm és beteljesülés!

A Zákeus életújulásában, „nagylelkűségre jutásában” van még egy fontos mozzanat, s ez Jézus szava, igéje. “Hamar szállj alá, nekem ma nálad kell megszállanom.” Indoktalan mondat, mert akik a feltorlódó tömegben tájékoztathatták Jézust, hogy azon a faágon ott fent egy igazi fővámszedő guggol, minden bizonnyal csúfondárosan, ha nem kifejezett gyűlölettel informálhatták őt erről. Ebből is láthatjuk, hogy az ige, ha igazi, akkor sosem emberi mértékkel mér. Az emberi mérték az lett volna, hogy mindenki más méltó, csak éppen ő nem, hogy Jézus nála vegyen szállást. Mi talán méltók vagyunk erre? S ma mégis mindnyájunknak is ezt mondja: “Nekem ma nálad kell szállanom!”

A harmadik „negatívum” a történet alapján ezért így hangzik: Nem elengedni fülünk mellett az igét. Minket keres, nekünk szól, ránk van méretezve, s meg tudja változtatni életünket! Az emberek annyi zöldséget olvasnak, fikciókat és hitető fantazmagóriákat egyaránt, az életnek igéje pedig elmegy a fülük mellett – a Bibliát szinte kezükbe sem veszik. Holott az ige lényege mindig ugyanaz: Krisztus nálad akar szállni, be akar költözni a szívedbe! Ne engedjük el fülünk mellett, ha ma megint ugyanezt mondja: “Hamar szállj alá” – gyere csak ki a magadat védő kényelmes pozíciódból: nézz a szemembe, nekem pont a te gondodra nézve van mondanivalóm. Az, hogy Zákeus házába fogadta Jézust azt jelenti: meghallotta, mit mond, az „életnek Igéje” (1Ján 1,1) szavával és lényével az ő dolgaihoz.

Különös, hogy az evangélista egyetlen szót sem jegyzett fel abból, ugyan mit mondhatott Jézus neki. Lehet, hogy a lénye elég volt ahhoz, hogy ez a fővámszedő pirulni kezdjen azokon, amikre addig olyan büszke volt. Zákeus meghallotta az őt szólító igét, nem engedte el a füle mellett, “befogadta Jézust otthonába” – s így lett ebből életújulás.

Mi már tudjuk, hogy a magvető az igét hinti, ám csak negyedrésze hull jó talajba s lesz belőle termés – mert van, aki nem érti az igét. Van, aki nem engedi mélyre az ige gyökerét magában; s akad olyan is bőven, akiben a világ gondjai és lehetőségei – mily reális az ige, mindkettővel számol – tövisként megfojtják azt… Viszont egyetlen befogadott ige-magból harminc, hatvan, százannyi termés is lehet. Micsoda bőség, milyen nagy kegyelem! Pontosan ezért a bővölködő életért (Jn 10,10) érdemes őt befogadni szegény, üres, vagy éppen túlzsúfolt szívünkbe: mi erre hívattunk, ennek részesei lehetünk.

Így érkezünk el a történet már említett igazi céljához és összefoglalásához: „Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.” Zákeusról könnyű belátni, hogy fabatkát sem ért az egész vagyona, amíg igazi énjét Krisztustól kezébe nem kapta. Az ige ezzel az összefoglalással itt a történet végén azt mondja ki, hogy ha elveszettnek érzed magad, akkor különösen el ne felejtsd, hogy az Emberfia miért jött e világba. Megkeresni és megtartani az elveszettet! Amíg persze valaki azt mondogatja magának, hogy „ott még nem tartok, hogy elveszett legyek” – nekem csak éppen most anyagi gondjaim vannak, meg túl vagyok terhelve, és néha kicsit üresnek érzek mindent, meg általában elviselhetetlenek az emberek – összesen ennyi bajom van, miért lennék én elveszve, addig nehéz rajta segíteni.

Modern kutatások kimutatták, hogy alkoholizmusból, drogból és más függőségekből leginkább azok tudnak kigyógyulni, akik eljutottak oda, hogy már azt mondják, amit a tékozló mondott a disznók vályújánál: “Én itt éhen halok meg.” Aki nem jutott a végsőkig, még magyarázkodik és mentegeti magát, de nem látja, hogy itt valóban az életéről van szó, az kell egy kicsit aszalódjon még a bajaiban. Idős emberekről mondta valaki, akik átmentek sok-sok próbatételen, hogy ők azért olyan szelídek, mert már “porhanyósra sütötte őket az élet.” A kérdés persze az, tényleg meg kell-e várni ezzel a hetvenötödik születésnapunkat…

Íme, három „negatívum”, amit Zákeus tanít nekünk: nem cipelni magunkkal a megoldatlanságainkat élethossziglan. Végére járni, miért is lóg a levegőben, alap nélkül az életünk. Fölkeresni Jézust, utána járni az ő dolgainak, meghatározni, mi közöm is van nekem őhozzá, ez, és nem más az életújulás. Aztán nem elpocsékolni a lehetőséget, amíg van, mert “a napok gonoszak.” Élni velük, megragadni őket, mert ki tudja, melyik közülük az utolsó. S végül nem elengedni a fülünk mellett, amit ő mond, mert az mind teremtő és megmentő erő, ige – ami személy szerint pontosan nekünk szól. Szállj csak le onnan, ahol most még vagy -én nálad szeretnék megszállni… Ezeket szívünkre véve megértjük: Az Emberfia valóban azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet. Megmentse pusztulástól, értelmetlen élettől, szeretetlenségtől – egyszóval a haláltól. És adjon helyette olyasmit, ami már valóban megérdemli a nevet: élet. “Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, köszönjük neked, hogy te valóban akarod az új életet, sőt éppen azért jöttél a menny magasából, hogy kiemelj köznapiságunkból egy magasabb és örök életre. Segíts igazi megújulásra, hogy ne vigyük magunkkal azt, amit letehetnénk, és ne érjük be kevesebbel, mint a valódi tisztulással. Vigyázz ránk, hogy el ne pocsékoljuk az erre kapott lehetőségeket, és ha kell, tudjunk áldozatot hozni ezért. Könyörülj rajtunk, hogy igéd magvai közül egyet se engedjünk terméketlenné lenni, hanem szívünkre véve megteremjük annak áldott, sokszoros gyümölcseit. Te azért jöttél, hogy megkeresd és megtartsd az elveszettet, ilyenek vagyunk valamennyien nélküled. Te ma is kerestél bennünket, mert meg akarsz minket menteni az örök életnek, add, hogy ez így legyen. Hallgasd meg egy beteg asszonytestvérünkért mondott imánkat, aki benned reménykedik, és mi is ővele – tegyél csodát és adj új hitet és adj új reménységet ott, ahol arra most nagyon nagy szükség van. Imádkozunk gyülekezetünk új tagjaiért, akik téged keresnek, hogy megtaláljanak, és mindnyájunk épüléséért a most következő hét napjaiban. Ámen.