Igehirdetés 2014. július 20.
Textus: 4Móz 2,3 4Móz 2,9
„Keletre, napkelet felől legyen Júda táborának hadi jelvénye a csapatok között: Júda táborának…kell elsőnek elindulnia.”
Imádkozzunk!
Urunk, megköszönjük, hogy közeledhetünk hozzád. Életünk szövevényes útjain, gond, élmény és tapasztalás között már-már el is feledkezünk rólad; pedig örökkévaló Úr vagy, aki mindig voltál és mindig leszel, s nálad nélkül semmi sem lett, ami lett. Olyan jó, hogy most megpihentethetjük szándékainkat és csöndesen elgondolkodhatunk életünk dolgairól. Te adod nekünk ezt az órát, s éppen erre adod. Segíts most belső őszinteségre, hogy megtisztulhasson a szívünk és meghallhassuk életújító igédet. Megváltó Jézusunk követésében erősíts meg most bennünket! Ámen.
Igehirdetés
Régi megfigyelés, hogy minél melegebb van odakint, annál unalmasabbnak tűnik az igehirdetés idebent. Nem is csoda, hiszen ha azzal vagyunk elfoglalva, hogy miként viseljük el a nyári hőséget csaknem egy fél órán át egy helyben ülve, s közben még figyelnünk is kell, akkor természetes az érzés. Mai igénk azzal segít ebben a dologban, hogy ha lehet, a létező „legunalmasabb” helyre kalauzol minket: a korabeli statisztikai hivatalba. Először rengeteg számot hallunk arról, hogy a tizenkét törzs körében tartott népszámlálás során hány hadköteles férfit találtak egy-egy törzsben – ebből összesen Rúben, Simeon, Izsakár és Júda számadatait hallottuk az előbb, utána pedig a következő fejezetben annak a felsorolása következik, hogy égtájak szerint miként helyezkedjenek el a törzsek a szent sátor körül, és ha indulni kell, akkor az milyen sorrendben, hogyan történjen.
Ezek azok a bibliai helyek, amiket olvasva sokan leteszik a Szentírást és azt mondják: majd valamikor esetleg folytatom, de most abbahagyom – nem értem, miért jó nekem ezt elolvasni. Pedig egyszerű a magyarázat: a Bibliában mindig ugyanarról a dologról, a helyes emberi alapállásról van szó, vagyis arról, ahogyan mindig, mindenhol, mindenkinek élnie kellene és lehetne – csakhogy ez a helyes alapállásról való beszéd hol krónikába, hol imádságba, hol nemzetségtáblába vagy családi eseményekbe van csomagolva, és Isten Szentlelke ránk bízza a feladatot, hogy az üzenetet „kicsomagoljuk” magunknak.
Most például úgy írja le itt, Mózes 4. könyvének elején Isten népét a szentíró, mint egy hadsereget, és aki volt katona, az pontosan tudja, hogy a seregben milyen fontos a létszámjelentés. Tehát egy ilyennel kezdődik Mózes 4. könyve, amelynek latinul hagyományosan ez is a neve: Numeri, azaz Számok. Aki persze már az első akadálynál feladja, az itt valóban kikapcsol és leteszi a Bibliát, mert hát minek nekünk számok halmaza olyan emberekről, akiknek még a nevét is csak nyelvünket törve tudjuk kimondani, s egyébként is háromezer éve meghaltak már.
Ha azonban vesszük magunknak a szellemi fáradtságot, és elgondolkodunk azon, hogy a „számok” kifejezés csak a mi magyar nyelvünkben is micsoda elágazásokat tesz lehetővé, amik egyébként valósággal mind benne is rejlenek az alapszóban, ti. abban, hogy „szám” – akkor rövid úton nagyon is gazdag és építő üzenetekhez jutunk.
Kezdjük mindjárt ott, hogy itt tényleg egy létszámjelentésről van szó, éspedig Isten népének a számbavételéről. Ez azt jelenti, hogy aki szeretné magát Isten népéhez számolni, az most figyeljen, hiszen egészen másként él az, aki számára fontos és alapvető, hogy ő, mint hívő ember Isten népéhez tartozik, azokkal szemben, akiknek ez egyáltalán nem fontos.
„A három-egy Istennel
Már itt a földön egy,
S az üdvözült sereggel
Egy nép és egy sereg…”
(392. dics. 5. v.)
Isten népéhez tartozni azt jelenti, hogy mi egy családban vagyunk Ábrahámmal, aztán Isten barátjával, Mózessel, akinek az Úr a Tízparancsolatot lediktálhatta; Dáviddal, a nagy királlyal, Ézsaiással meg a többi ószövetségi nagy prófétával…! Aztán János evangélistával, aki közelről ismerhette Megváltónkat, meg Istvánnal, az első vértanúval, aki életével pecsételte meg, hogy szereti Jézust, és mind a többiekkel, az „üdvözült sereggel”, akik már az Úrnál vannak, és akikhez mi úgy tartozunk, mint a családtagjaik! Nem hozhatunk rájuk szégyent: hozzájuk tartozni a legnagyobb dolog, felemelő még a gondolat is! Induljunk tehát innen: Mózes 4. könyve erről az Isten népéről szól, ezért ennek a könyvnek minden betűjét úgy kell olvasnunk, hogy megítél, minősít bennünket: felébreszt, ha mint Isten népe elaludtunk volna, rámutat a hiányosságainkra, de megerősít és megbiztat, ha jó úton járunk, hogy el ne lankadjunk – a legforróbb nyári melegben sem!
Térjünk hát vissza oda, hogy Mózes 4. könyvének neve Numeri, azaz „számok” – és valóban azzal is kezdődik, melyik törzsben szám szerint hány hadköteles, húsz évét betöltött férfit találtak annál az első népszámlálásnál: Ruben törzsében 46.500 fő volt, Simeon törzséből 59.300, és így tovább, mindösszesen az egész népben 603.550-en voltak ilyenek. Már az elgondolkodtató, hogy a nép itt úgy jelenik meg, mint hadsereg, és ezért a Lévi törzsét leszámítva az épkézláb felnőtt férfiembereket mind hadköteleseknek nevezi a Szentírás, ami – ha az előbb mondottakat komolyan vesszük, hogy a Biblia minden betűje a helyes emberi alapálláshoz akar minket visszavezetni, azt jelenti, hogy a hívő ember egész élete harckészültségben telik.
Ott és akkor ez közvetlenül a fegyveres katonáskodást, a nép önvédelmét jelentette, de az Újszövetség felől – és mindig így, ezzel a szemmel olvassuk a Biblia első felét – a lelki harcban való helytállást jelenti. Vannak áldott és megajándékozott pillanatok, amikor eltölti a szívünket a mennyei béke, amikor Isten nagyon közel van, s amikor legszívesebben “vendégül látnánk barátainkat a szőlő és a füge alatt.” (Mik 4,4) Ám a keresztyén élet nem mentesülhet egyszer s mindenkorra – az ilyen boldog pillanatok ajándékai mellett sem – a lelki értelmű “hadkötelezettségtől” – attól, hogy a hívő embernek igenis tudnia kell vigyázni s éberen őrködni, mint a táborozó katonáknak, s alkalmasint lelki értelemben egészen komoly, akár életveszélyes küzdelmeket is meg kell harcolnia!
Hogy mennyire komoly dolog ez, abból is látszik, hogy az Újszövetségben külön részt találunk a “lelki fegyverzetről” az Efézusi levél 6. részében. “Övezzétek fel magatokat igazlelkűséggel, más fordítás szerint igazságszeretettel, vegyétek fel magatokra a megigazulás páncélját, az evangéliumhirdetés készségének saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját és a Lélek kardját, ami Istennek igéje!” (Ef 6,10-17) Így szól az apostoli intés, mert keresztyénnek lenni nem csak azt jelenti, hogy örülök a pillanatnak, megtalálom benne Isten nagyszerű ajándékait – ami igazán nagy dolog, és valóban kevés embernek sikerül mainapság, ezekben a neurotikus időkben – hanem azt is, hogy olykor nagyon is komolyan össze kell szedjük magunkat, amint az a katona dolga veszélyek idején.
Istennek fegyverzetére van szükségünk, hogy megállhassunk a Gonosz mesterkedéseivel szemben, és annak tüzes nyilat megolthassuk! Weöres Sándor egy helyen azt kérdezi, ugyan miért van az oltáron kereszt, ami a szenvedésről szól, hiszen lehetne ott zsibárus, aki a portékáját kínálja! Súlyos szavak; de valóban, nem feledkeztünk-e el a véres verejtékkel küszködő Jézusról, aki végül semmi más áldozatot nem vitt Isten elé, mint a szenvedéseit? A lelki élet Mózes 4. könyve szerint hadviselés, s azért olvassuk oly sokszor mindjárt az első részében is azt, hogy hadköteles – mert a hívő “hadköteles” – vannak harcai, amiben lehetnek győzelmei és vereségei, sőt vigyáznia kell, mert egészen el is veszhet a lelki csatatéren!
Ám az Ószövetség lapjain is ott az evangélium, ha ki is kell hámozni “csomagolásából.” Az unalmas számokból, mely törzsben hány hadköteles férfi van, kiolvashatjuk a jó hírt, hogy Isten népének minden tagja egyenként számon tartott ember! Némelyek név szerint is említésre kerülnek, a számok részletes közlése pedig kifejezetten arról szól, hogy Isten népének minden tagja lényeges. Egyikünk sem született véletlenül. Számon tartott emberek vagyunk, egyenként – így vagyunk fontosak Istennek. Az sem véletlen, hogy hova születtünk. Jézus még tovább megy, s arról tanít, hogy még a hajszálak is számon vannak tartva a fejünkön! (Mát 10,30) Ha valamit megjegyzünk a Numeri, vagyis „Számok” elnevezésű Mózes 4. könyvéről, az legyen legalább ennyi: “számok”, igen – vagyis: személyesen számon vagyok tartva Istennél! Nevem fel van írva az Élet Könyvébe, mióta először vallást tettem arról, hogy az Úr gyermeke vagyok, s igazán szeretném követni Jézust – akit ő küldött e világba útmutatásul minden léleknek!
De van itt még más is. “Számok” – azaz számítanak ránk! Amint tovább olvassuk Mózes 4. könyvét, a második fejezetben az van leírva, hogy melyik törzsnek hol van a helye, melyik égtáj felé a szent sátor körül, és milyen sorrendben induljanak, amikor útra kell kelni. Júda törzse keletre táborozzon a szentélytől, és elsőnek induljon. Ha valami, akkor ez megint olyasmi, ami telis-tele van lelki üzenettel: a hívő ember legyen a helyén. Ismerje és tudja, hogy mi az ő dolga, más tennivalójába pedig lehetőleg ne avatkozzon. Legyen tisztában a maga helyével, és azt töltse be maradéktalanul. Ne „lötyögjön”, ne lézengjen a saját életében, ne unatkozzon, és ne sopánkodjon, hogy neki nincsen dolga. Van egy hely, ahol igenis számítanak ránk! Nekünk ott kell helytállnunk, és sok példa mutatja, hogy mindjárt zavar támad, ha valaki a helyét elhagyja. Egy kerékpáros társaság éjszakázott itt a Dunakanyarban nemrégiben, és akinek közülük őrködnie kellett volna, az elaludt… Öt értékes kerékpárt loptak el tőlük reggelre.
Hadd dicsekedjünk el azonban saját táborunkkal, ahol gyülekezetünk gyermekeinek sátorozásakor Visgrád mellett éjszaka szülők vállaltak őrséget, s egy afganisztáni veterán apuka, mert ilyenünk is van – bizony a kerítésen át bemászott tolvajt fogott éjszaka. Ébren volt, nem aludt, nem hagyta el a helyét! Numeri, vagyis számok – igen, ez azt is jelenti, hogy valahol számítanak ránk: ott igenis sok múlik rajtunk.
Végül pedig fölmerül a végső nagy kérdés is: ér-e egyáltalán valamit az életünk. Hányszor halljuk emberektől, “kis ember vagyok, én nem számítok.” Mai igénkben a Numeri szó azt is jelenti, hogy te igenis számítasz, és én is számítok. Egy fizikus-csillagász fogalmazott úgy, hogy a világűrben rohanó parányi proton úgy érezheti magát, hogy az egész nagy Univerzum éppen őmiatta van, pont őmiatta olyan, amilyen: nyugodtan mondhatná azt, hogy engem ugyan vonzanak különböző hatalmas égitestek és galaxis-halmazok, de én is vonzom őket, sőt, az ő gigász vonzerejüket éppen ilyen parányi részecskék adják össze, mint amilyen magam is vagyok! Így teljes, és így kerek a világ, velem együtt! Pontosan így tartozunk össze mi emberek is: ha valakinek ítéletes morgás helyett lágyabb és barátságosabb a szava, amikor sorban áll valahol, már élhetőbb hely lett az országunk. Ha valaki észreveszi a másik ember igyekezetét s jut neki egy elismerő szava, már nincs annyi fogcsikorgatás, meg annyi ellenségeskedés, mint amennyi általában szokott… És folytathatnánk a magasabb szintű helytállásokkal, “hely el-nem hagyásokkal” még nagyon sokáig.
Mindezt kiolvashatjuk Mózes 4. könyvének népszámlálási adataiból. Numeri – vagyis Számok. Igen, mi tudhatjuk, hogy számon vagyunk tartva, hiszen Isten szeretet. Még mindig nem vonta vissza életünket, pedig mi mindent megengedhetőnek tartottunk már! De tudhatjuk azt is, valahol szükségesek vagyunk, valahol számítanak ránk, s azt a helyet vegyük csak nagyon is komolyan, mert az a mi részünk az életből! Végül pedig senki ne mondja, hogy ő jelentéktelen és kicsi, mert igenis számít a lényünk, a hitünk, sőt, minden egyes jó szavunk számít. Jézusnak még az egész életét elrontott, de bánkódó lator is számított: “Bizony, mondom néked még ma, hogy velem leszel a Paradicsomban.” Hát ezt az ő nagy jóságát tanítják nekünk már az ószövetségi Számok is – és épüljön is valóban minden erre az életünkben a most következő hét napjain. Mert a Biblia minden lapja a helyes emberi alapállásról szól, arról, ahogyan mindenhol, mindenkor, minden emberi lénynek élni kellene, és élnie is lehet. Segítsen bennünket Isten a ránk vonatkozó üzenetek kibányászásában, és igaz megvalósításában! Így is legyen. Ámen.
Fohász
Istenünk, te pontosan tudod, milyen utat jártunk be. Megszégyenítő nagy jóságod, hogy még mindig nem vontad vissza szeretetedet. Köszönjük, hogy a megszámláltak között tudhatjuk magunkat, akik hozzád tartozunk, s te egyenként számon is tartod tiéidet. Légy áldott, hogy parányi életünk és mustármagnyi hitünk is számít a gyülekezetben és számít a világban, mert te úgy tervezted meg a nagy egészet, hogy abban szükség van mindnyájunkra. Segíts Szentlelkeddel a most következő hét napjain, hogy szeretetben, örömben és békességben járhassunk, megváltó Jézusunk követésében! Ámen.
