Igehirdetések

Változzatok el

Igehirdetés 2015. május 24. Pünkösd

Változzatok el

 

Lekció: Csel 2,1-13

Textus: Róm 12,2

„Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott, hogy betöltötted ígéretedet, és elküldted népedhez az örök Lelket, saját lényed éltető szívét és erejét! Mi lenne velünk a te lángoló Lelked nélkül, aki Krisztust hozza mibelénk? Megmaradnánk a köznapiság üres és hiábavaló gondjaiban anélkül, hogy halálunkig ráismernénk jóságodra, örülnénk annak, hogy egyáltalán tudunk rólad, és megtelne a szívünk a szeretet mennyei tüzével. Jöjj el hozzánk ma is, ebben a pünkösdben is, Szentlélek Isten, aki ott lebegtél a vizek felett a teremtés hajnalán, és aki most is megújítod a bűnös embert, hogy letegye vétkeit, átkait és általad üdvösségre jusson. Hadd ízleljük a Lélek jó gyümölcseinek ízét, hadd legyünk ismét képesek a szeretetre, örömre és békességre – ezt kérjük ma tőled, s tudjuk, jobban meghallgatsz minket, mintsem azt mi tőled kérni tudjuk! Ámen.

 

Igehirdetés

Az első pünkösd, a keresztyén egyház születésnapja arról nevezetes, hogy eljött a Szentlélek, és mindent megváltoztatott a tanítványokban. Ez az ünnepünk ezért mindig arról szól, hogy az emberi szív megtelhet mennyei Lélekkel, és mi földön küzdő, gyarló emberek összekapcsolódhatunk Isten örök erejével. Annyira hihetetlen ez, hogy valóban rászorulunk évről-évre az emlékeztetésre, mi is történt akkor. Ezért is kapjuk a pünkösd ünnepét. Teljen is meg ez a mostani ünnep annak bizonyosságával, hogy amint eljött a Szentlélek a tanítványokhoz az első pünkösdben, úgy eljöhet ma is, hozzánk is, mostani tanítványokhoz!

Ami ott és akkor történt, annak lényege a megújulás. Isten Szentlelke oly szabadon áradt, hogy elsodort minden félelmet, fenntartást, bűnt és minden megcsontosodott, kiüresedett vallásosságot. Mégsem volt azonos a Lélek munkája a merő újítás szellemével, hogy haladjunk a korral, le ne maradjunk mások mellett – ez a Lélek a Jézus személyes jelenléte volt azok után, hogy ő maga már elment az Atyához! A Szentlélek a Jézusban való megújulás Lelke, s ma is az, nem az öncélú újítás lelkisége. (Ján 16,14-15) Az ő lényének még koncentráltabb, lelki lánggal lobogó valósága – egy olyan izzás, amit ma is sokan keresnek, s ha találnak is élményeket, mint ahogy lehet találni – az mindig előbb-utóbb kiderül, hogy Jézus személyét és Lelkét mással pótolni nem lehet.

Egész újkori civilizációnk arról szól, hogy változtassuk meg a külső világot, a körülményeket. Teremtsünk új környezetet a háztartásban, a közlekedésben és a társadalomban, akkor majd boldogabbak leszünk. Ezt munkálja a tudomány s főleg a technika. Az első pünkösd pedig arról szól, hogy változzon meg az ember ott belül, s akkor boldogabb lesz. Amint leteszi önzését, megterem a közösség, a barátság, a testvéri szeretet: gyógyulnak a lelki bajok, tisztul a szív, mert valóban “…mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, de a lelkében pedig kárt vall?” Hogyan tudja visszavásárolni magának lelkét, amivel nem törődött, elhanyagolt, kósza és rabló szellemi erők martalékává tett saját nemtörődömségével? (Mát 16,26)

A Szentlélek tehát nem a puszta modernizálás jegyében az újdonság lelke, hanem az ember belső, erkölcsi megújulásának munkálója, ami nélkül mehetünk mi gyorsabban és magasabban más világrészekre, küldhetünk üzenetet is a másodperc töredéke alatt bárhova a földkerekségen – az elveszett lélek elveszett lélek marad mindaddig, amíg Krisztusban meg nem találja önmagát. Isten ószövetségi népe is ezen ment át: egyszerűen elvesztette igazi istengyermekségét, hogy „Én fiam vagy te, ma nemzettelek téged” (Zsolt 2,7) – s maradt a helyén a kultusz, a templomi szokások világa, amiben nem volt már élet, mert kiveszett belőle az Atyával való tényleges kapcsolat. Akik pedig megújulást akartak hozni, a próféták és az igazak, azokat sorra megölték vagy elűzték. Ebbe a megcsontosodott rendszerré változott vallásosságba jött el Jézus: ide hozta vissza az istengyermekség belső boldogságát – s amikor testileg elment, ide küldte maga helyett  a Szentlelkét!

Mit változtat meg bennünk a Szentlélek, ha valóban eljön? Nem csak hangulatunkat – az hamar elmúlik, s egy idő múlva jön helyette másik. Sokkal inkább egy szerkezeti tényezőt, a lelkünk mechanizmusai közül valami olyasmit, amit magunk bajosan tudnánk megváltoztatni. A lélektan manapság sokat foglalkozik a beállítódással – hívjuk most ezt a jelenséget segítségül: azzal az emberi képességgel, hogy rá tudunk hangolódni, elébe tudunk menni az életünk eseményeinek. Hogy jobban megértsük, miről is van szó, emlékezzünk a gyermekek játékára. Amikor a kisgyermekek már elég nagyok, hat-hét éves kortól lehet velük társasjátékozni. Ám ha a nagyobbak nem vigyáznak rájuk, amikor játszanak velük, s a kicsik veszítenek, hamar elsírják magukat – mert arra gondolnak, ha lehet nyerni ebben a játékban, akkor miért nem én nyerek? Mire jó így a játék? Beállítódott kicsi szívük arra, hogy nyerni fognak – s ha nem így lesz, hát eltörik a mécses. A beállítódás képessége elkísér bennünket egész életünk során, mert a normális emberi működés része. Rossz esetben azonban befékezi az életet, hiszen görcsössé tehet, ha az ember például álmait hajszolja – amiket szükségképpen nem szokott elérni. Ha valaki mindig úgy néz a világra, minden csak úgy jó benne, ahogy én akarom – az rendszerint másoktól is elszigetelődik. Így éri aztán az ember el azt az állapotot, hogy már csak önmaga lelki csontváza: egy szomorú mementó arról – annyira akart valamit, hogy végül semmi nem lett belőle.

A Szentlélek eljötte az emberben szerkezeti változtatásokat végez el. Olyan belső mozgást hoz, amiben akár életre szóló “beállítódás” is átalakulhat: egy felületes hangulatember gondolkodni kezd, és végére is jár olyan dolgoknak, amik őt lényegileg érintik. Vagy valaki, aki szeret sommás ítéleteket mondani másokról, mert keserű a szíve, frusztrált és boldogtalan az élete – egyszer csak elkezdi észrevenni a jót a többiekben, s akad már néhanap egy-egy jó szava is hozzájuk.

A legfontosabb és döntő változás azonban az emberi beállítódások terén az, amikor a figyelmünk és a törekvéseink fókuszába valóban Isten kerül. Ez átalakít mindent, oly nagyon, ahogyan az első keresztyéneket megrészegedetteknek látták a többiek! Aki tényleg Istenre figyel, az mámorossá válik a Szentlélektől. Átéli, hogy Isten valóban jó, s nagyszerű dolog az ő Fiát, Jézust követni. Átéli, hogy milyen ajándék az ő népéhez tartozni, s mily nagyszerű azt a jövőt hittel megragadni, amit ő kínál nekünk, éspedig együtt, a meggyógyultak közösségében! Itt tényleg a Krisztusban való új életről van szó, amitől a harácsoló Zákeus úgy megrendült, hogy minden vagyona felét azonnal a szegényeknek adta! (Luk 19,8) Az első pünkösdben olyan keresztyénség született, melynek ragyogott az arca – erről szólnak a “kettős tüzes nyelvek” a homlokokon!

S nehogy azt higgyük, ez valami rendkívüli, bolondos állapot, valami furcsa kótyagosság: ez a mámoros öröm az ember igazi és normális állapota! Erre születtünk, nem pedig a fillérek zsugorgatására és a szomszéd feljelentgetésére. Igenis, az a normálistól eltérő, a gyógyulásra szoruló állapot, amikor olyan “józanok” vagyunk, hogy más nem is érdekel, csak a pénz, meg a hatalom… Kótyagossá kell válnia az embernek, ha kicsit is megérti, kicsoda a Szentlélek! Ő ugyanaz a hatalom, aki a semmiből elő tudta hozni a valamit, aki kettéválasztotta a Vörös-tengert, hogy övéi száraz lábbal kelljenek át rajta! Ő ugyanaz, aki “kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát örök szövetség vére által” (Zsid 13,20), és a maga jobbjára ültetve “minden hatalmat neki adott mennyen és földön.” (Mát 28,18) Hát nem kell-e bekapcsolódnia az embernek az angyalok karába, az ezerszer ezer, s tízezerszer tízezer mennyei lény kórusába, akik azt éneklik, hogy „méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot, és bölcsességet, hatalmat, tisztességet és dicsőséget és áldást” ? (Jel 5,12) Igenis, ez az örvendezés, e mámoros dicsőítés az ember normális állapota, ez az igazi józanság! (2Tim 1,7) Az örök szeretet számot tart rám, porszemnyi emberre – fontos vagyok neki, javamat és üdvömet akarja: mi kell az embernek ezen kívül? Ezt kell nekünk “először keresni” – Isten királyi uralmát, amint Jézustól tanuljuk, s minden egyéb megadatik hozzá (Mát 6,33) – nem pedig belefelejtkezni mindennapiságunk nyomorult érdekeibe…

Újat hoz a Lélek, igen, éspedig a lényünket lemélyebben érintőt – becsüljük hát meg csöndes, belső mozdításait! Engedjük, hogy formáljon, tényleg átalakítson. Hadd kerüljön ő maga a középpontba, s akkor mámoros örömmé válik majd “józanságunk” – azzá a napi állapottá, amiben nem a lehúzó s elkeserítő erők, a depressziót hozó erők, hanem a Szentlélek éltet és vezet már minket. Így lehet, s így is lesz valósággá a jó tanács: „Ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elmétek megújulása által, hogy megvizsgálhassátok, micsoda Istennek jó, kedves és tökéletes akarata!”  Így legyen! Ámen.