Uncategorized

Ezeréves birodalom

Igehirdetés 2016. május 8.

Ezeréves birodalom



Textus: Jel 20,1-6

„És láttam, hogy egy angyal leszállt a mennyből; az alvilág kulcsa volt nála, és egy nagy lánc a kezében. Megragadta a sárkányt, az ősi kígyót, aki az ördög és a Sátán, megkötözte ezer esztendőre, levetette a mélységbe, bezárta és pecsétet tett rá, hogy meg ne tévessze többé a népeket, amíg el nem telik az ezer esztendő: azután el kell oldoztatnia majd egy kis időre.

 

Fohász

Ó Urunk Jézus, hát uralkodásra szántad tiéidet! Add, hogy megértsem, mit jelent ez számomra, akin hangulat, érzés, sőt indulat is uralkodik! Ámen.

 

 

Igehirdetés

A Jelenések könyve, hallottuk az előbbi felolvasásban is, tele van szimbólumokkal, hiszen a Kr. u. 1. század végén egy totális államban írták. A képekben rejtjelezés nem csak pompás költészet, s a szellemi gyökerek, az Ószövetség világa iránti tisztelet kifejezése, de konspirációs szükség is volt. Vigasztaló igehirdetés az üldözött keresztyéneknek, ami a titkosszolgálati jelentések és nyilvános, véres birodalmi elnyomás világában a hitbeli helytállást mutatja fel. Megvolt, ahogy azóta is minden birodalomban megvan, amit a jó állampolgártól elvártak és „politikailag korrektnek” tekintettek: ez a regnáló császár képmásának imádásából, előtte áldozat bemutatásából állt. Ettől viszont a Krisztus követői bálványimádásnak tekintve, iszonyodtak – s így kerültek a cirkuszokban a vadállatok elé.

Minden birodalom megdönthetetlennek tűnik, amíg uralmon van – s így volt ez Róma esetében is. Viszont a történelem egyértelműen mutatja, hogy kizárólag idő kérdése, míg egy szilárdnak tűnő birodalom ellenség kezétől, vagy magától megdől – nem is kell hozzá a konkrét példákat sorolni az ókortól napjainkig. Így látta ezt a dolgot a Jelenések könyve írója is, sőt még pontosabban. Ezért amikor „ezeréves uralomról” beszél, valójában azt a hitét fejezi ki, hogy igenis van végleges és megdönthetetlen uralom is – a Krisztusé! Ez a hite a könyv irodalmi formájának megfelelően a történelemre vetítve, a jövőben jelenik meg, mint áldott lehetőség, de tudjuk, hogy a jánosi létértelmezés többről szól, mint egy időben körülhatárolható korszakról. Azt az életformát mutatja fel, amihez már nincs mit hozzátenni, végleges, nincs jobb – ez pedig a Jézus követése. Akik nem imádják a fenevadat, még a római birodalom életveszélyes viszonyai közepette sem, nem vették fel homlokukra bélyegét – azok együtt uralkodnak Krisztussal „ezer esztendeig.” Számos hitünket erősítő, nekünk szóló biztatás rejlik a könyv e pár rejtjeles sorában – vegyük csak sorra őket!

Kezdődik a dolog azzal, hogy az ég küldötte magával hozza az alvilág kulcsát, meg egy jókora láncot, s megragadva a sárkányt, az ősi kígyót – aki az ördög és a Sátán – megkötözi, majd a mélységbe vetve pecsétet tesz rá, hogy meg ne téveszthesse többé a népeket „amíg eltelik az ezer esztendő.” Semmi baj, ha valaki az „ezeréves birodalom” kezdetét egy történelmi dátumtól várja, s 1000 naptári esztendőt ért alatta. Én magam azt tartom e képben a legnagyobb evangéliumnak, hogy az „ezeréves” – a Biblia nyelvén örök és megdönthetetlen birodalom bármikor, bárki életében, most és azonnal kezdetét veheti!

Egy olyan létforma kerül ugyanis bemutatásra, melynek lényege, hogy emberek nem veszik sem homlokukra, ami a gondolkodás és a hit jelképes színhelye, sem pedig a kezükre, ami pedig a cselekedeteké – a fenevad bélyegét. Vagyis nem adják el testüket-lelküket a jólétért, a beilleszkedésért s más előnyökért – amit pedig a római birodalomban a császár képmása előtti, akár látszólag hozott áldozattal könnyedén megtehettek volna. A hit megvalósításáról, cselekedetekbe fordításáról van itt szó, s e dolgot rangjához méltóan a végső hűséggel, a mártíromságig helytállással ábrázolja ki János. Ezért halljuk, hogy akiknek fejét vették a Jézusról tanúskodásért és Isten igéjéért, azok mind megelevenednek és – élnek! Nem volt hiába áldozatuk; éppen azt nem tudták elvenni tőlük ellenségeik, amit annyira akartak: az életet. Itt válik világossá, a Biblia nem azt tekinti életnek, hogy valaki lélegzik és anyagcseréje van, hanem azt, hogy Krisztushoz tartozik. Erről mondja, hogy túlmutat a fizikai életen, örök és végleges, mert – Isten létmódja.

Van tehát olyan lelki-emberi állapot, amikor a Sátán már nem tud megtéveszteni, sőt még hamis ígéreteivel kísérteni sem, mert le van már láncolva, s a mélységekben elzárva! Ehhez a megvalósításon, a helyes és tiszta, ha szükséges, áldozatos cselekedeteken át vezet az út. Aki a döntéseit a megfelelő időben meghozza, s azok szerint is él, azt le is fejezhetik – az életet, a valódit már nem tudják elvenni tőle. Máshol él, nem a biológikumban. Még csak nem is csupán a pszichében – mert a maga részéről „általment a halálból az életre” (Ján 5,24) – s megtalálta, amiért érdemes volt megszületnie és végigjárnia a földi utat.

A hit és a hűség, ha úgy tetszik, helyállás ezért mindig összetartoznak. A megvalósításban, a cselekedetekben mennek át a szavak és igék a fizikai valóságba – ezért realizálás nélkül nincs olyasmi, amit életnek lehetne nevezni. A realizálást a Jelenések könyve 20. fejezete uralkodásnak hívja, amit a hívek Krisztussal együtt gyakorolnak – éspedig ezer évig, azaz mindig és mindenhol. Gyönyörű kép – s hogy a tartalmáról se feledkezzünk meg: uralkodni indulatainkon, lelki sebeinken, állatias késztetéseinken, gyilkos haragunkon – de bizony még a sokszor méltónak tekintett úgynevezett “igazunkon” is, hiszen a Krisztussal együtt uralkodásról van szó – s valódi igazsága egyes-egyedül neki van. (Jel 3,14) A Heidelbergi Káté 32. felelete szerint azért hívnak engem Krisztusról keresztyénnek, mert „Hit által Krisztusnak tagja, így az ő felkenetésének részese vagyok, hogy nevéről vallást tegyek, magamat élő hálaáldozatul neki adjam, hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak – ez élet után pedig vele együtt minden teremtmény fölött örökké uralkodjam.” A felállított trónusok, amiket a látnok a könyv szerint megpillant, meg a hűségeseknek adott „ítélő hatalom” nem hagy kétséget arról, miről van szó: a létezés olyan szintjéről, amiben egyedül Isten részeltetheti az embert!

Ne uralkodjon tehát rajtam a bűn, sem a félelem, aggódás, irigység, se pedig a bosszúállás vagy rosszkedv – hiszen én magam arra hívattam, hogy Krisztussal együtt minden teremtmény fölött uralkodjak! Ez „az első feltámadás” – vagyis, aki ebben él, az már feltámadott, s az Úrban van. Az ezer év pedig, mint emberileg beláthatatlan, hatalmas időszak az ilyen élet végleges, megdönthetetlen voltát jelzi: a dolog egyszer s mindenkorra így van. Senki el nem veheti tőlem.

Ám az uralkodáson túl, amit hűséges helytállással, a puszta elvek beváltásával nyernek meg a hívek, az is fontos, hogy ezek a lelkek tényleg élnek. Mikor erről olvasunk, elszégyelljük magunkat, mi mindent is nevezünk mi életnek… Pénzt, karriert, hírnevet, mások hódolatát, legtöbbször pedig egyszerűen az évek számát – mindegy, mennyi gonoszsággal és hamissággal teli, csak minél több legyen… Hát itt nem erről van szó. Eleven, valódi életről, olyanról, ami az örök Lélekből származik, s ezért minden mozdulatával az ég jóságát és szeretetét hozza közénk, mint azt az örök Fiú, Krisztus is tette! Élet ott van, ahol szeretet is van, mégpedig áldozatos szeretet. Minden más hiúság, a még meg nem kötözött Hitető áltatása bennünk! Hát higgyük végre, hogy a Gonosz megkötözhető! Nincs végső hatalma, nem egyenlő Istennel! Ha olvassuk a Jelenések könyvét, ennél nagyobbra is találunk – hiszen meghal a halál is! (Jel 20,14)

S az a bizonyos „ezer esztendő”, amiről itt szó van, e pillanatban is elkezdődhet. Mi másért olvasnám én ezeket a sorokat? Az örök Jóság azt akarja, hogy vele együtt uralkodjam! Beérném helyette talmi ál-alakzatokkal – bálványokkal, amik nem hallanak, nem látnak és nem beszélnek hozzám soha? Hát vizsgáljam meg a kezemet és a homlokomat, kinek a pecsétjét viselem – és nem lesz nehéz a különböztetés. Benne élek az időben, elragadnak még a pillanatok? Talán még nem hallottam úgy igazán az ezeréves birodalomról! Vagy hallottam, de nem engedtem közel a szívemhez – minden elképzelhető!

Egy biztos, hogy ma újra kaptam egy indítást abból a könyvből, amit sokszor akartak már elégetni a történelem során, de nem sikerült – Isten igéjéből. Ott láthatom lelki szemeimmel a trónokat a mennyei világban – egy közülük rám vár, nekem készült! Van még megtenni való utam odáig, nem is tudom pontosan, mennyi – de a homlokomon és kezemen lévő bélyeg eldönti, enyém lesz-e valójában, vagy sem – éspedig véglegesen, ezer esztendőre.

Mert csak egyszer élünk. Hányan mondogatják, és nem is tudják, mit mondanak – pedig így igaz! Egyszer élünk, akkor viszont most és mindörökre. Aki eddig a fenevadat imádta volna, s hitt abban, amit ő hazudott az embereknek álnok, hamis beszédeiben, az hagyjon fel ezzel – még megteheti. Tisztítsa meg homlokát, tisztítsa meg kezeit – saját maga pontosan tudja, mit jelent ez az ő esetében. Boldog, akinek része van az első feltámadásban.

Isten és Krisztus papjai közé tartozik majd az ilyen, holott ott él továbbra is a küzdelmes többi között – csak éppen másként. Krisztussal együtt uralkodva. Néhány évig, vagy talán évtizedig testi értelemben, mégis ezer esztendeig – mert rajta már nincs hatalma a “második halálnak”. Akkor is könnyű a szíve, mikor kudarcok és csalódások keserítik, veszteségeit is másként viseli – hiszen a legnagyobb, kifogyhatatlan égi tartalékokból meríthet. Benne kezdetét vette az „ezeréves birodalom” – Krisztus uralkodása. Így legyen! Ámen.

 

 

Imádkozzunk!

Urunk Jézus, te győztél, hogy mi is győzelmesek legyünk. Add, hogy áldozatod csak egy morzsája is elérkezzék hozzánk, s azonnal megértjük, mit jelent megváltottnak lenni! Ámen.