Hosszútávú pillanat

Igehirdetés 2017. június 4.

Hosszútávú pillanat

 

Lekció: Préd 12,1-7

Textus: 2Kor 5,5

„…Isten az, aki a Lélek zálogát is adta nekünk.”

 

Igehirdetés

Pünkösd ünnepén uralkodik az öröm. A bibliai időkben aratási ünnep volt, hétszer hét nappal húsvét után: végre meglátták a munkálkodók a termést egészében. Nem volt hiába a sok munka – lesz kenyér egy egész éven át! Ennek napján jött el Isten égi tüze, a Szentlélek is a Jézus tanítványaihoz: ő megígérte ezt, s be is teljesítette!

A Lélek mindig ad, ajándékoz. Ez a természete, hisz ő maga Isten. A semmi helyén valami lesz: így jött létre a mindenség. Erre csak ő képes – teremteni! Időtlen állandóságot ad a természeti törvényeknek, megbízhatóan fenntart általuk mindent – ám váratlanul s meglepően újat is kezd… Vélnénk „szétfeszíti a kereteket”, mint az istenember Jézusban, s aztán az első pünkösdkor, a Szentlélek eljöttekor is: holott csak nem ismertük eléggé titkait…

Azon az első pünkösdön lehetővé tette ott, hogy övéi érthetően szóljanak külföldről Jeruzsálembe érkezett más nyelvű honfitársaikhoz Isten nagyságos dolgairól – ami az embervolt „anti-bábeli” szimbóluma, s e mostani robbantó-gyűlölködő világnak is egyetlen kiútja lehetne… Hittel higgyük, hogy pünkösd ünneplésünk, Szentlélek-hívásunk is pontosan ezt szolgálja!

Igemagyarázatunk ennek jegyében mozaikokat próbál összerakni: igéket, melyek mind az ajándékozó Szentlélekről szólnak. Nem ellentétek, noha annak tűnnek – összetartozó és egymást kiegészítő igazságok. Mint festő vásznán a színek, ha egészen más van mellettük úgy érvényesülnek – ezen igék is sajátos hangzásokat képviselnek, ám csak együtt teljesek. Figyeljünk üzenetükre!

Az első aspektus: már maga a teremtés is a Lélek munkája. Nekem semmi bajom az evolúcióval, de megvallom, a vállvonogatást nem állhatom. Legyen meg a biológusoknak, még a vegyészektől is elfogadom; a fizikusok már félig filozófusok, tőlük csodálkozva veszem – ám a cinizmus kifejezetten bosszant. Még hogy „nem más, mint fejlődés” – amikor egy barázdabillegető itt a kertben úgy tanítgatja csipegetni ivadékát az elébe rakott kukacokkal, mint a legjobb anyuka a kétéves, szakállkás gyerekét a családi asztalnál..! Engem sem meg nem nyugtat, sem ki nem elégit, hogy a hidrogén és a szén úgy döntöttek, szénhidráttá egyesülnek, az pedig egy idő után élni, sőt kifejezetten szaporodni akart – majd fogta magát, és gondolkodó emberré lett. Ha összesen ennyi az élet titka, éspedig blazírt mindentudással, nyugodtan jöhet ránk az üvegházhatás – tökéletesen meg is érdemeljük.

Ha egy egyszerű lepkét vagy hangyát látunk, vigyázzban kellene állni, mint díszőrségnek a delegáció előtt, mert csodák tanúi vagyunk! Még, hogy „nem más, mint…” – méghozzá vállvonogatással…! Felháborító. Aki nem tanult meg csodálkozni az élet jelenségein, nézze meg jobban, amit lát, aztán pedig kezdjen remegni. A kifejezhetetlen jön közel minden élőlényben, legkivált a hétmilliárd búzafogyasztóban, akit embervilágnak hívunk – tartson, ahol tart. A mindenkori fanatikusoknak pedig kivált üzenem, hogy „…jó lenne egy kis alázat és csend!” (Ady E.) – akkor simán abbamaradhatna egymás gyalázása, sőt még irtogatása is.

Első idézetünk ugyanis a teremtésről szól – de mint minden érdemleges irodalmi mű, ez is csak az utolsó szava elhangzása után nyeri el értelmét: „Emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelem napjai el nem jönnek, és míg el nem jönnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket! Amíg a nap meg nem sötétedik…  mielőtt elszakadna az ezüst kötél, és megromolna az arany palackocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba, és a por földdé lenne, mint azelőtt volt, a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt…” (Préd 12, 3-9)

Vagyis a lelket, az élő valóságot maga Isten adta – s az majd hozzá is tér vissza, amint útját bejárta. „…A lélek pedig megtér Istenhez, aki adta volt azt.”  Megrendítő fogalmazás, nincs mit hozzátenni. Ilyen mély igazság felett csak megremegni lehet: az élet titka mindenkor Istené, s az is marad. Sosem lesz belőle gép, amit sorozatban dobhat ki a gyári szalag, ha a befektetői érdek úgy kívánja. Mobiltelefon, autó, kakukkos óra készülhet így, lelketlenül – homo sapiens azonban sosem. Meg kell nézni az egy családban született testvéreket: szinte azonos a génállományuk, mégis egészen mások. Az embernek útja van, ami messze születése előtt kezdődik – akár a sarkutazónak meg a mélytengeri búvárnak, ahol bármi megtörténhet. A mi utunk az Örökkévaló akaratától indult, de a testi lét nagy kalandján és törettetésein át – visszavezet őhozzá…! A lelket, olvassuk – ő adta. Aki ezt nem tudja,  “standard elméletekre” hivatkozik – az valóban semmit nem tud, s még segíteni sem lehet rajta.

De nézzük a következő mozaikot. Ez már maga a pünkösdi történés: a tanítványok Jézus csodálatos valóságáról szólnak a jeruzsálemi piactéren nyüzsgő zarándokokhoz. Azok születési helyük szerint pártusok, médek, arabok, élámiak és más diaszporákból való zsidók, akik az ünnepre jöttek – csodálatos módon mégis pontosan értik, miről van szó: “Isten nagyságos dolgairól”! Így születik az egyház, vagyis a megszentelt emberiség, ahol az egyetlen igazán fontos törvény a szeretet. Ez a közösség befogadó, ugyanakkor erkölcsileg megtérést munkál; az igazsághoz mindenkor hű, ám anyai módon gyógyít és támogat is… A Szentlélek ezt a gyülekezetet teremti – az ő nyelve ott ma is mindenhol a szeretet!

Ez a Lélek adta a tanítványoknak „olyan nyelven” szólni, mely egyetemes és mindenkit egybefog: „Megteltek Szentlélekkel, és kezdtek szólni más nyelveken – amint a Lélek adta szólniuk.” (Csel 2,4) Ez kivételes pillanat. Nem lehet „üzembe állítani”, ellenáll minden intézményesítésnek, megszervezésnek – ilyesmi csak  kivételesen, az Örökkévaló közvetlen kegyelméből történhet.

Fölvetette viszont a pillanat az örök emberi kérdést, mi ér többet: megtagadni erkölcsösen az örömöket, hogy majd egyszer, a nagy távlatokban elérjük célunkat, vagy átadni magunkat a pillanat elragadtatásának. Vallási megközelítésben legtöbbször az első érvényesül: önkorlátozás az örök üdvért. De vannak kultúrák, sőt vallások, melyek éppen ellenkezőleg, örülni és ünnepelni tanítanak – a pillanat varázsának önfeledt megbecsülésére. Nem hiszem, hogy kiköthetnénk akármelyiknél: a választás emberi méltóságunk, s életünk mutatja majd meg, miként sikerült a varázslat. A költő mindenesetre úgy véli:

 

„Mert óvatosan, csak egyetlen pillanatra

száll meg az Isten az emberek otthonában,

mértéktartó, bár váratlan, jöttét ki se tudja.

Megfordul ott még az orcátlan is,

s eljő oda a világ széleiről

a vaderejű is, s kezét rábökve őrjöng

és elnyeri sorsát; hála azonban!

az isteni adományt sosem érheti fel;

csak mély bölcsesség fogja át.

Ha meg nem tartóztatta volna magát

az adományozó, áldása tüzétől

hegyünk-völgyünk felgyúlna lobogva.”

                                                          (Hölderlin: Békeünnep, ford. Bernáth I.)

 

Ha “óvatosan”, valóban csak “egyetlen pillanatra száll meg” Isten az emberek otthonában – úgy éberen, figyelő lélekkel kell várnunk: ám észre is kell venni, s nagyon megbecsülni a pillanatot, amikor eljön. Belátás, rádöbbenés, összefüggések átlátása, önmagunk megemberelése – mind idetartoznak. Ezt megértve kinyílik e mostani igehirdetés sajátos címe is: „Hosszútávú pillanat…” Mert az örökkévalóság és a most legmélyebben mégis összetartoznak – pontosan úgy kell vigyáznunk erre, mint megbecsülnünk amazt! A jeruzsálemi pünkösd kivételes percei is hozzáférhetők – ám bármikor el is játszhatók. Ha megtalálják egymást perc és öröklét, az a „hosszútávú pillanat” – s egy nagyon biztos: mindenért kár, ami nem ilyen! A tiszta tartam (Rilke) miatt születtünk – s boldog, aki azzal tölti meg hiábavaló vándorlása napjait.

Végül a jövő „mozaikja” – hisz emberek vagyunk, s a telő-múló idő számunkra megkerülhetetlen. „Isten az, aki a Lélek zálogát is adta nekünk.” (2Kor 5,5) Ha régente valaki visszatérését biztosítani kívánták, zálogát kérték, gyűrűjét vagy más, számára értékes dolgot – amiért biztos visszajön. Prózai változata ennek hitelt fölvenni építkezésre, beruházásra – amit csak megfelelő értékű ingatlant elzálogosítva lehet… Az ige szerint azonban  – milyen hihetetlen: maga az Úr ad visszajöttéről biztosítékot – s ez nem más, mint a bennünk munkálkodó Szentlélek!

Miből lehetünk bizonyosak arról, hogy ő szeret minket? Abból, hogy Szentlelke a szívünkben erőt ad, vigasztal, és megtart az úton! Óv az összeomlástól, elveszi kicsinyhitűségünket, képessé tesz mindarra, amire magunktól nem vagyunk. A sorrend ebben áll: engedjük őt munkálkodni magunkban, s aztán megbizonyosodunk örök szeretetéről. Engedelmességből bizonyosság – ez a hívő élet sorrendje. Mondhatjuk úgy is, hogy helyes életből üdv, mielőtt azonban valaki önmegváltást kiáltana, figyeljünk erre: „…Isten az, aki a Lélek zálogát adta nekünk.” Ez elég azoknak, akik őt valóban keresik. Nem kell hozzá az egekbe hágni – minden itt és most történik!

Három ige, három színes mozaik: eredet, jelen és következendők. Már a teremtés, a „valami” a semmivel szemben a Szentlélekről szól – kivált pedig az élet csodája. Meg ne szokjam, köznapivá ne silányítsam egyetlen megnyilvánulását sem! Saját életemet pedig főleg úgy becsüljem, mint az Úr nekem címzett, személyes ajándékát. Hozzam ki belőle a kétszeres, sőt ötszörös értéket, mint a hitelt adó úr is elvárta szolgáitól a talentumok példázatában! (Mát 25,14-30) Viseljem az élet megpróbáltatásait méltósággal, ha azok eljönnének – s legyek általuk tisztább és erősebb!

A Szentlélek hangja szól a szeretet igéivel akkor is, mikor az első pünkösdben „nyelveket egyező hitre” hoz. (370. dics. 1. v.) Ez a csoda ma is aktuális: a Jézus Lelke emberek közt egyetértést teremt. Családban, sőt nemzetek között is erre volna szükség, valódi megértésre – jobban, mint nagy anyagiakra vagy fegyverszállításokra. Ebből fakad a mindenkori tényleges prosperitás: kibeszélni az igazságot, megérteni és elfogadni abban mások részét, végül nagylelkűen, kölcsönösen ajándékozni a rendezésnél… Bábel gyógyulása egyedül így történhet. Pedig még nem is szóltunk itt részletesebben a Lélek újszövetségi “gyümölcseiről”: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség…! (Gal 5,22)

Az előttünk állók pedig? A jövő szükségképpen aggaszt mindenkit, amíg távol vagyunk Urunktól – ám ígéretessé válik, amint az ő Szentlelke méltó helyet kap bensőnkben. Ő tisztít és elevenít, jelenlétében nincs unalom, sem pedig fásultság. Történik az élet: új és jó dolgok születnek! Fölvirágzik a kreativitás – megoldásokra lelünk, amik egyszerre jók és szépek… Hogyan is lehetne másként, ha egyszer „Isten az, aki a Lélek zálogát adja nekünk”? Itt lakik a szívünkben, ha megnyitottuk előtte, éltet és lelkesít: s ami a legfontosabb, örök, isteni voltunkhoz vezet vissza! Így is legyen. Ámen.

 

 

Fohász

„Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket éppen,

Mennyei szent ajándékkal, szívbéli szent buzgósággal!

Melynek szentséges ereje, nyelveket egyező hitre,

Egybegyűjte sok népeket,

Kik mondván így énekeljenek:

Alleluja, Alleluja!”  Ámen.

                                            (370. dics. 1.v.)