A békesség visszaszáll rátok

2004. február 08.
dr. P. Tóth Béla

A békesség visszaszáll rátok

Lekció: János 14,18-27
Textus: Lukács 10,5-6

“Ha egy házba beléptek, legelőször ezt mondjátok: Békesség ennek a háznak! Ha ott a békesség fia lakozik, megnyugszik rajta a békességetek, ha pedig nem, reátok száll vissza.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük, hogy egybegyűjtöttél bennünket. Örömmel és hálaadással jöttünk, hogy megköszönjük ajándékaidat, és téged dicsérjünk, aki egyedül vagy erre méltó égen és földön. Megvalljuk méltatlanságunkat, a sok engedetlenséget és szívünk álhatatlanságát, hogy ígéreteinket, amiket neked tettünk, nem tartottuk meg. Elsodortak minket vágyaink, az élet eseményei és lehetőségei, és most szégyenkezve valljuk meg, hogy messzire jutottunk tőled. Szeretnénk visszatérni hozzád, részeltess minket újra közelséged örömében! Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Adj megvilágító üzenetet, Szentlelked erejét, és formálj minket a magad akarata szerint. Adj nekünk Krisztusban új életet, hogy tiszta szívvel szolgálhassunk téged. Legyen áldásod az ige hirdetésén és hallgatásán, hogy elmondhassuk, amit te magad ígértél, én tibennetek és ti énbennem.

Ámen.

Igehirdetés

Érdekes gondolat villan fel előttünk, amikor Jézus úgy beszél az ő békességéről, mintha az egy tárgy lenne, mondjuk egy kabát, amit a tanítvány oda akar adni valaki másnak, egy embertársának, hogy használja, éljen vele. Ilyenkor két eshetőség van, mondja Jézus: az illető vagy elfogadja azt, vagy nem. Ha elfogadja, akkor felveszi, mintegy viseli magán, vagyis használja, él vele és örömöt lel benne. De az is lehet, és ez a másik lehetőség, hogy nem kell neki, visszautasítja, nem él a tanítványtól átvehető jézusi békességgel. A békesség ilyenkor is megmarad, és nem romlik el, nem válik semmivé, hanem visszaszáll a tanítványra.

Ennek az a magyarázata, hogy valójában nem a tanítvány lelki békéjéről van szó, mert az önmagában nagyon is össze tudna törni, amikor megtépázzák a mindennapok, hanem a Jézus békességéről, ami időt álló, örök és megrendíthetetlen. Ez a békesség, mint isteni csoda Jézusban testet öltött, bejött ebbe a világba a mi megváltásunkra, és ha nem kell valakinek, akkor az nem él vele, ami meg is látszik aztán az emberek életén, de ezt a dolgot – mivel Isten adta a világnak – tönkretenni nem lehet. Az emberek lelkivilágát is csak akkor és annyiban tudják tönkre tenni az élet eseményei, amennyiben e nélkül a jézusi békesség nélkül élnek, ezért gondolkodjunk most együtt erről az elpusztíthatatlan békességről, mert nagyon is fontos, a keresztyén életre nézve központi dologról van szó benne.

I.

Nem nehéz észrevenni, hogy a mindennapokban mi emberek milyen nagy mértékben hatunk egymásra. Szokták azt mondani, hogy amilyen az “adjon Isten”, olyan lesz a “fogadj Isten” is, vagyis még a köszönésünk hangsúlya is visszatükröződik másoktól. Ez persze nem csak a köszönésre vonatkozik, hanem arra is, hogy miként közeledik egyik ember a másikhoz, nyitott szívvel, jó szándékkal vagy gyanakvással és ellenszenvvel. A kisgyermekeknél is megfigyelhetjük, hogy mint érzékeny műszerek, reagálnak a felnőttek gesztusaira. Néha elég egy hangsúly, egy tekintet, és a gyermek más el is sírta magát. De azt is halljuk, amikor megkérdezik a kis elsősöket, hogy miért szeretik a tanító nénit, hogy azért, mert kedves és mindig mosolyog. A negatívum negatívumot ébreszt, a pozitívumból pozitívum születik!

Amikor Jézus így bocsátja el a tanítványokat, hogy egy – egy házba belépve ez legyen első szavatok, békesség e háznak, akkor pontosan erre emlékezteti őket. Vigyetek mindenhova jó dolgot magatokkal! Ne a keserűség, gondterheltség és aggodalom sugározzon rólatok, mert ezek ilyesmit fognak kelteni másokban is körülöttetek. Vigyétek a békességet, ez legyen az első és legfontosabb, akár hová léptek is be. Persze, tudjuk, hogy ez a köszönés akkoriban olyasmi volt, mint ma a “jó napot”, de a zsidó ember akkor is, ma is tudja, hogy a békesség, ha igazi, akkor az Istennel való kapcsolatból fakad.

Ezért hát jó megkülönböztetni, ahogy Jézus is teszi, a világ adta békességet és az ő békességét. A világ békessége származhat jólétből, elteltségből, bővölködésből vagy egyszerűen abból a félálomból, hogy valaki nem is veszi észre, miben van valójában. A Jézus békéje azonban az Isten megtalálásából és így valójában magából Istenből fakad. Az ember saját békéje és a világ adta béke lehet hamis béke, amire van elég példa az Ószövetségben. Azt mondjátok, hogy békesség, békesség, békesség, és nincs békesség! – olvassuk a prófétai igékben. A Jézus békéje nem a szavakban és még kevésbé a jelszavakban rejlik, mert az a béke mennyei eredetű, Isten jelenléte az ember szívében. Nem véletlen, hogy az eljövendő Messiás egyik méltóságjelzője Ézsaiásnál éppen ez: hívják nevét tanácsosnak, erős Istennek, békesség fejedelmének.

Hát ő küldi a tanítványokat más emberekhez, és ő adja az ajkukra ezt a szót, hogy “Békesség néktek!” Ne a magatok törékeny lelki békéjét vigyétek, mert az nem lesz elég semmire! Az első ellenséges ember visszarettent, az első visszautasítás elkeserít, ha csak a magatok lelki békéjére építetek! Ennél sokkal többre van szükség és sokkal több is áll a rendelkezésetekre, ha és amennyiben kapcsolatban álltok az élő Istennel, ha ti magatok a békesség fiai vagytok.

Ez egyszersmind azt is jelenti, hogy – higgyetek a jó szóban. Emlékezzetek arra, hogy nektek is milyen fontos volt, amikor betegek voltatok és valaki meglátogatott és szeretettel beszélt hozzátok. Emlékezzetek arra is, milyen sokat ért, ha elkeseredésetekben valaki mellétek állt és talán nem tudott segíteni, de kifejezte a szeretetét. Higgyetek a jó szóban, mert ti magatok is kaptatok ilyen jó szót Isten igéjéből, az szült újjá benneteket élő reménységre! Ne gondoljátok, hogy a szavak csak semmiségek. Mint arany alma ezüst tányéron, olyan a helyén mondott ige, ahogy a Példabeszédek könyve mondja. Életet menthet, embereket új úton elindíthat, összetört szívűeket megvigasztalhat, amit a tanítvány mondani tud, ha ő maga valóban a békesség fia.

II.

De hát mi teszi a tanítványt “békesség fiává”? Olyan sokan szépnek és jónak tartják a jézusi tanításokat és mégsem aszerint élnek, amikor igazán fontos dolgokról van szó. Mitől lesz a tanítvány valóban tanítvánnyá? Attól, hogy komolyan veszi, mit örökölt mesterétől. Halljuk, Jézus valósággal és szó szerint végrendelkezik halála előtt. Lelkét az Atyának ajánlotta, testéről arimátiai József gondoskodott, köpenyére sorsot vetettek a katonák, édesanyját és Jánost egymás szeretetébe adta, de mit hagyjon szegény tanítványaira? Aranya és ezüstje nem volt, háza és lakása sem, pedig az égi madaraknak is van fészkük és még a rókáknak is van barlangjuk. Tanítványaira a békességét hagyta! Békességemet hagyom nektek, az én békességemet. Ez a ti örökségetek, amikor elmentek, mint bárányok a farkasok közé. Amikor körülöttetek mindenki fuldoklik a dühtől, az ellenségeskedéstől, a haragtól, akkor ti komolyan vehetitek ezt az örökséget, amit én hagytam rátok. Éljetek vele, a ti tulajdonotok!

Mennyivel fontosabb ez minden más hagyatéknál, amit ember örökölhet. Csak éljen is aztán vele, és ne úgy tegyen, mintha a saját erőire kellene hagyatkoznia, amikor bajban van. Állítólag Svájcban az a mondás járja, hogy az ember takarékbetétje olyasmi, amibe csak betenni szabad. Aki kivesz belőle, az nem számít rendes embernek. Mosolygunk ezen, pedig hányszor így vagyunk mi is a mennyei békességgel, amit Jézusban megkaptunk és amivel élhetnénk, de mégsem élünk.

Ne tegyük fölöslegessé és haszontalanná a Jézus keresztjét, amivel ezt a békességet nekünk elhozta, hanem éljünk vele, használjuk és fogyasszuk – minél nagyobb tételben, mert arra való. Aki szomjúhozik, jöjjön hozzám, és igyék – ilyen egyszerű ez a dolog! Maga Jézus biztat minket arra, hogy éljünk vele és éljünk ő belőle: az én testem bizony étel, és az én vérem bizony ital. Aki ebből a kenyérből eszik, soha örökké meg nem szomjúhozik! Egy másik helyen pedig: akié a Fiú, azé az élet. Hatalmas tartalékaink vannak elrejtve őbenne. Milyen jó, hogy nem a saját erőnk, a saját szeretetünk, a saját türelmünk az, amire életünket építenünk kell. Hányan próbálkoznak ezzel, és sok szomorú példa mutatja, szétesett családok és meghasonlott emberi életek, hogy ez nagyon kevés. Jézus az ő békességét megharcolta, megszenvedte, vérével megpecsételte, és ezért a tőle való békesség drága hagyaték, amit nagyon meg kell becsülnünk. El nem menjünk mellette, azt gondolva, hogy vannak nála fontosabb dolgok is, mert majd fordulhatunk vissza érte, nagy és fölösleges vargabetűk után.

III.

Végül a legkülönösebb tulajdonsága ennek a békességnek: visszaszáll arra, aki adni akarta másoknak, ha nem fogadták volna el. Az embereket az szokta legjobban bántani, ha szeretettel fordulnak valaki felé, és azt visszautasítják. És minél nagyobb a visszautasított szeretet, annál jobban fáj a visszautasítása. Jézus azt mondja övéinek, hogy ez azonban csak az emberi szeretettel van így, ami mögött sokszor érdek vagy számítás van, esetleg hiúság, hogy vegyék legalább észre és méltányolják a mi nagy szeretetünket, de az ő békessége nem ilyen. Az ő békessége nem függ attól, hogy miként reagálnak rá. Nem az erősíti meg ezt a békességet valakiben, hogy ünneplést kap érte. Az ő békessége nem környezetfüggő, nem tehetik semmivé emberek és események az életben, mert a forrása nem ebben a világban van, hanem Istenben.

Ezért az ilyen békesség nem is törik össze, és nem válik semmivé, ha emberek visszautasítják, esetleg kigúnyolják vagy akár fenyegetik is azt, aki ennek a jegyében jár. Ez a fajta békesség visszaszáll ti rátok. Ne bánkódjatok, ne legyetek csalódottak, ne menjen tönkre a lelketek. Nagyobb kincsetek van annál, mintsem emberek azt tönkre tudnák tenni! Visszaszáll rátok a békességetek, ha nincs ott olyan, aki azt elfogadná.

Ez a békesség nem csak harcmentes állapot, hanem maga az üdv, Isten jelenléte. Ez a nagyszerű dolog megjelenik mindenütt, ahol valaki magát igazán és szíve szerint Isten királyi uralma alá rendeli. Lehet, hogy nem lesz egyetlen szempillantás alatt minden megoldottá és tökéletesen probléma mentessé az életében, de lesz alapja az életének, amire építhet. Aki ismeri már Isten közelségének jó ízét, az tudja, hová kell visszatérnie, amikor minden összezavarodik és semmi sem úgy alakul, ahogy szeretnénk.

Ma ezeket adta a kezünkbe Isten igéje: mi emberek nagyon is hatunk egymásra, akarjuk vagy sem – higgyünk hát a jó szóban, az Isten békességét hirdető jézusi szóban, mert gyógyító erő rejlik benne. Lehet, és legyen is ez a szó több, mint a mi saját lelkiállapotunk dokumentuma: itt az ő békességéről van szó, nem a miénkről, arról a békességről, amit ő szenvedésével szerzett és vérével pecsételt meg. Becsüljük meg ezt a kincset, éljünk vele, merítsünk belőle, és adjuk másoknak is. Ha pedig nem fogadják el, hihetjük és tapasztaljuk is meg, hogy ez a békesség visszaszáll mireánk, és valóra válik, hogy akik azt Istent szeretik, azoknak minden javára van.

Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, te olyan gazdagon megáldottál minket lelki ajándékokkal, hogy az mindenre elégséges lehetne, és ebből mégis olyan kevés látszik meg mindennapjainkon. Légy áldott türelmes szeretetedért, amellyel újabb és újabb lehetőségeket társz fel előttünk, napjainkhoz napokat toldva. Kérünk, adj nekünk látó szemeket és halló füleket, hogy mind az, ami tőled származik, valóban eljusson hozzánk és építse életünket, erősítse hitünket. Imádkozunk tőled való mennyei békességért, amin nem fog az emberi gonoszság, és ami az üdvöt munkálja mibennünk. Imádkozunk egy beteg asszonytestvérünkért, aki szeretne itt lenni velünk és nem lehet, hallgasd meg az ő imádságait ezekben az órákban. Imádkozunk a gyászolókkal, akik emlékeiket hozták színed elé, légy az ő erősítőjük és vigaszuk a megválás időszakában. Kérünk tőled csöndes és áldott perceket, amikor veled beszélgethetünk és élő igét naponta, amivel tápláld a lelkünket a jóra. Adj erőt feladataink betöltéséhez, óvjál meg az ártó hatalmasságoktól és segíts bennünket megszentelt, tőled való békességre.

Ámen