A beszélgető Isten

2003. január 1.
dr. P. Tóth Béla

A beszélgető Isten

Lekció: I. Mózes 18:22-33
Textus: Máté 4:4

“Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten szájából származik.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, Köszönjük neked az új esztendő első napját. Köszönjük a szép téli napfényt, és azt, hogy első utunk a templomba vezethetett. Légy áldott szent házad békességéért, és mind azért a jóért, amit itt közöltél velünk az elmúlt esztendőben. Te tudod jól, milyen időket hozol a most következő évben mireánk a családban, munkánkban, nemzetünk életében. Légy hozzánk irgalmas, és hozz reánk víg esztendőt. Szeretnénk erőt meríteni és útmutatást kapni ma is igédből. Kérünk mutasd meg számunkra, hogy miben kell megtisztulnunk, miben kell növekednünk, hogy méltók lehessünk ahhoz a kegyelemhez, amiben napról napra részeltetsz bennünket. Adj életet, lelki tartalmat gyülekezetünk közösségének, és töltsd ki ránk Szentlelked erejét és világosságát. Megváltó Jézusunkért kérünk, hallgass meg minket igédben.

Ámen.

Igehirdetés

Gyermekkoromban sokat gondolkoztam azon, miért lettek a felnőtt emberek olyan sok félék. Egyik kedves, a másik goromba, a harmadik nyíltszívű és a negyedik hamis. Még az arcunk is annyi fajta, ahányan vagyunk, hát még a lelkünk. Később különböző elméleteket gyártottam a sokféleség magyarázatára, mint a tudomány is: öröklés, környezet, találkozások, begyűjtött sebek – és azt láttam, van is mindegyik magyarázatban valami, de az igazságot egyik sem meríti ki maradéktalanul.

Mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy nem lehetséges-e, hogy minden ember élet tulajdonképpen dialógus Istennel. Beszélget az ember az Örökkévalóval már a képességei kicsiszolása idején. Tulajdonképpen a szüleinkkel, aztán az iskolával, tanárainkkal való megküzdésünk is egy kicsit arra vall már, mire jutottunk Istennel, milyennek ismertük meg őt. Aztán felnőttebb fejjel, már az emberi kapcsolataink tudatos alakítása sem független attól, mire jutottunk Istennel, mit beszéltünk meg ővele, mit tartunk megengedhetőnek és mit nem embertársaink iránt. A saját mélyebb, emberi tulajdonságaink, gyarlóságaink felismerése és meghaladása pedig különösen is Isten-ügy, ami nélkül bajos az embernek valamennyire is úrrá lenni a saját természete felett. Azt látjuk, hogy sok ember élete megy szinte pocsékba, mert a saját átvilágítatlan lelkének természete vezérli; hiszen aki nem nézett szembe önmagával legalább alapszinten, azt ellenállhatatlanul sodorják is a saját emberi tulajdonságai a maga sajátos végzete felé.

Ha ez így van, akkor nagyon is fontos dolog, hogy milyennek ismertük meg Istent, milyen tartjuk őt, mert ez a róla szóló belső kép nyomot hagy a lényünkön, visszahat az emberi tulajdonságainkra. Azt is mondhatjuk, hogy a “teológiánk”, vagyis Isten-ismeretünk formálja a lényünket. Ha például valaki őt olyannak látja, mint aki kézzel irányít mindent, nem hagy az embernek döntéseket és felelősséget, akkor az ilyen ember előbb-utóbb tétlenné, passzívvá válik, talán bele is keseredik egy idő után abba, hogy neki semmibe nincs semmi beleszólása, nem tud változtatni a világ folyásán. A régi ember ebben a direkt módon irányító, és mindenben egészen közvetlenül cselekvő Istenben hitt, és ennek következtében nem igen akart változtatni a világ állapotán. Az Isten-képe őt ilyenné tette.

Aztán jöttek más idők, és az ember elkezdett egy olyan Istenről gondolkodni, aki ha van is egyáltalán, nincs jelen, elment messzire. Nekem a múltkorában fejtegette valaki, hogy Isten elment valahová vagy alszik, mert a világ folyása szerint ő nem látja a munkáját. Az így gondolkodó ember aztán ennek megfelelően rendezi is be életét, hiszen ha Istennel nem kell törődni, messzi van, vagy nincsen is, akkor az ember nyugodtan gátlástalanná lehet, semmi sem jó és semmi sem rossz, mindent lehet és mindent szabad is számára. Ettől olyan aztán a világ ma, mint amilyennek látjuk.
Érdekes módon a Biblia is tud ezekről az Isten-képekről, hiszen Sodoma ügyét Isten mintegy eljön, hogy közelről is megnézze, ami szerint tehát előzőleg mintha távolabb lett volna, és aztán ellenállhatatlan erővel cselekszik is. Az egyik evangéliumi példázat is úgy szól Istenről, mint a királyról, aki kiadta szőlőjét, majd messzire költözött. Hitem szerint azonban a Szentírás “Isten-tana” mégsem a mindent direkt módon, közvetlenül irányító Isten, és nem is a messzire költözött, eltávozott Isten, hanem az emberrel beszélgető Isten.

Újévi istentiszteletünkön őróla hallunk, és erősödjünk meg abban a hitünkben, hogy ez a most következő évünk első sorban olyanná lesz, amilyenné Istennel való beszélgetésünk révén válik majd. Ahogy Angelus Silesius mondja: “Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod, / Istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod.”

I.

Először is ebben érdemes elmélyednünk: valóban lehet Istennel beszélgetni! Nem mindig és nem minden állapotunkban vagyunk erre méltók, hiszen vannak egészen méltatlan szavak és cselekedetek, méltatlan indulatok és belső állapotok, amik lehetetlenné teszik az ővele való beszélgetést. De a Biblia első lapjától kezdve arról tanít, hogy Isten szóba áll az emberrel. Bármilyen parányiak is vagyunk, vagy elestünk, bűnbe merültünk, az ő számára mégis csak létezünk és szól is hozzánk. Néha közvetlenül, néha küldöttei révén, néha próféták, igehirdetők vagy tanítók által, de mindig van mondani valója számunkra. Akkor nehéz csupán ezt hinnünk, amikor nagyon el vagyunk telve a saját mondandónktól, és csakis és kizárólag azt akarjuk hallani, meg viszonthallani mindenhonnan, továbbá még akkor, amikor olyan nagyon okosnak gondoljuk magunkat, hogy bátran Isten helyébe tesszük saját magunkat – ilyenkor nehéz a beszélő Istenről valamit is felfognunk. A modern ember ilyennek látszik, aki roppant okos és hangos, de valójában a szívében ezer fajta félelmet rejteget és végtelenül bizonytalan afelől, hogy miért is létezik tulajdonképpen.
Úgyhogy nagyon is ránk fér ez az üzenet, Istennel lehet beszélgetni! Ábrahám ötvenről tízre alkudta le az igazak számát, akikért nem pusztul el Sodoma. Pálnak világos útmutatást adott a Szentlélek, hogy menjen át Macedóniába, és a Jelenések könyve hét gyülekezetének hét levelet diktált a Lélek.

Csak az ne felejtsük el, hogy amint mi magunk beszélhetünk vele, úgy mások is kérhetnek tőle kéréseket, és ha ő minden emberi sóhajt azonnal teljesítene, akkor a világ talán hamar a darabjaira esne szét. Egy antik kép szerint az emberek imái mint nyilak röppennek az ég felé, de az egyik esőt akar kérni, a másik meg napsütést, az egyik háborúzna, a másik békét akarna, és mire az imák feljutnának az égbe, már egymást kioltják. Ha ez a kép túl pesszimista is, hagyjuk meg Istennek, hogy mi a jó és mi nem. Amelyik imából hiányzik a “legyen meg a te akaratod”, az nem is igazán ima, csak vágy-bejelentés. Jézus egyik legfontosabb imája ezzel kezdődik: “Igen, Atyám?” Így érdemes imádkozni, sőt egyedül így érdemes. Még akkor is, ha lehetnek kéréseink, és Ábrahám alkudozása Sodoma igazainak száma körül megható példája annak, hogy Istennel igenis lehet beszélni.

II.

Van azonban olyan is, hogy Isten hallgat. Sok oka lehet ennek. Például az, hogy nem vagyunk alkalmas állapotban őt meghallani. Harag, düh, ellenségeskedés tölti el az embert, vagy öncsalásban, hazugságban él, esetleg elragadták a vágyai, az illúziói. De az is lehet, hogy korábban már mondott nekünk Isten valami fontosat, amit elengedtünk a fülünk mellett, és most nem szól nekünk addig, míg azt, amit már mondott, meg nem halljuk és komolyan nem vesszük. Aztán az is lehet, hogy azért hallgat, mert most annak az ideje van, hogy hallgasson, mi pedig tanuljunk megállni a lábunkon. Van olyan idő, amikor nem őt kell kérdezgetnünk, hanem tennünk kell a dolgunkat hűségesen, és teljesíteni megbízatásunkat, amit tőle kaptunk. És az is lehet, hogy egyedül ő tudja, miért hallgat, egyszerűen nem tartozik ránk a magyarázat, majd egyszer később talán megértjük.

Ne felejtsük el, hogy a Jézus keresztre feszítése idején egyetlen isteni szó nem hangzik el, ott teljes az Isten csendje. Vannak pillanatok, amikor magunkra maradunk a szenvedéssel. Ha kiáltunk is hozzá, nem válaszol. Amint a zsoltárban olvassuk: “Én kiáltok tehozzád egész napon, de mégsem felelsz meg, nincs, ki megtartson.” Az Isten csendjét jól értő ember bizonyosan sokat érlelődik lelkében. Ez talán életünk egyik legfontosabb leckéje. Még emberek közt is sok-sok jelentése lehet a csendnek, ha hallgatnak egymás közt. Mennyivel fontosabb Istennek irántunk való csendjeit megértenünk!

III.

Milyen jó, hogy Istennek nem csak csendjét tanulgathatjuk megérteni, hanem a szavát is. Ábrahám azt a következtetést vonta le első sikeres alku-javaslatából, amikor ötvenről negyvenötre sikerült leszállítania a szükséges igazak számát Sodomában a megmaradáshoz, hogy próbálkozhat esetleg még öttel. Aztán még tízzel, és megint tízzel és megint tízzel! De ott megállt Ábrahám, mert megtanulta Isten nyelvét beszélni. Ötvenről tízre le lehet alkudni az igazak számát, de nullára nem. Isten erkölcsi valósága nem csúfolható meg. A türelme nagyon nagy, a kegyelme égig ér, de igazak nélkül elpusztul a közösség.

És ami még ugyancsak megtanulható Ábrahámtól: ő nem saját magáért beszél itt Istennel, hanem a városért, amit szeretne megmenteni. Vagyis igenis lehet Istennel mások ügyében is beszélgetni. Megkeményedett valaki szíve irántunk? Biztosan adtunk rá okot. Imádkozunk-e ezért az valakiért, vagy pedig megállapítjuk róla, hogy nem lehet rajta segíteni? Áldjátok, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik titeket üldöznek! Ezt Jézus mondta. Tesszük-e már, vagy még tanulnunk kell az Istennel való beszélgetésnek ezt a dimenzióját? Ne felejtsük el, hogy ő akkor imádkozott értünk a kereszten, amikor mi mind az ellenségei voltunk!

Ábrahám a történet szerint már biztonságban van, ő már megmenekült, de nem ez foglalkoztatja, hanem szeretné megmenteni a várost. Valaki felvett egy ügyet, és ahhoz buldogként ragaszkodik. Elmegy a végső határig, ameddig csak elmehet, tíznél kevesebb igaz esetén Sodoma elpusztul. És bizony van olyan, hogy nincs tíz igaz ember, és beázik a templom teteje, és elkorhad a gyönyörű festett kazettás mennyezet, és a gyerekek az utcai káromkodásban hallják csak Isten szent nevét, a fiatalok pedig a képernyőről tanulják, hogy ha nincs cigaretta a kezükben, vagy pohár ital, vagy fegyver, akkor nem igazi emberek.

Mindez ugyancsak “beszélgetés Istennel”, a maga módján, és meg is van az eredménye tönkrement májban, elhasznált tüdőben és torokban, értéktelen eszköznek tekintett emberi kapcsolatokban.
Ám az Istennel való beszélgetésünk lehet valódi beszélgetés is. Olyan, amiben kenyér az ő szava. Jézus mondja, és mózesi igét idéz ezzel: “Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik.” Az ő szava táplálék, amiből erő származik. Ma sokat foglalkoznak az emberek azzal, milyen a helyes táplálkozás, és valóban rá is fér a sírját “késsel villával megásó” magyar emberre, hogy elgondolkodjon azon, milyen is lehetne az egészségesebb táplálkozás. Ám az igazi kérdés mégis a szellemi táplálék: egy életpélda az ismerősök között, egy valahol olvasott félmondat, egy képernyőn felvillanó kép – ami belehull az ember lelkébe és magként megfoganva szárba szökik majd termést hoz a maga idejében. Ezen sokkal több múlik még annál is, hogy fizikailag mit eszik meg valaki.
Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amik Isten szájából származik: így legyen ebben a most következő új esztendőben is!

Ámen

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük megszólításaidat, amikor nevünkön nevezel, és köszönjük éltető igédet, amivel táplálod lelkünket. Bizony, rászorulunk feddésedre, tanításodra, de szükségünk van erősítő és biztató szavaidra is. Köszönjük az írott igét, amit olvashatunk a Szentírásban, a hirdetett igét, ami szól templomainkban, a látható igét a sákramentumokban és leginkább a testté lett igét Krisztusban. Köszönjük, hogy tanulgathatjuk a te csendjeidet is érteni, hiszen azok is értünk vannak. Adjál a most következő évben lelki kenyeret egyéni csendességeinkben, amikor behajtott ajtajú belső szobánkban igédet olvassuk és veled beszélgetünk. Óvjad gyülekezetünket, anyaszentegyházunkat, és adjál előmenetelt hazánknak, melynek gyermekei vagyunk. Legyél velünk az egész esztendő során, hogy mi is veled maradhassunk.

Ámen.