A házasságról

Igehirdetés 2013. február 10.

A házasságról

 

Lekció: Mát 19,1-12
Textus: Márk 12,24-25

„Nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát?
Amikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, Édesatyánk! Köszönjük földi életünk csodáját, ezt a leírhatatlan vendégséget, amiben annyi, de annyit ajándékod van számunkra. Köszönjük szüleink szeretetét, ami révén testünket is megalkottad, köszönjük a gyermekkor áldott paradicsomkertjét, és a sok-sok tapasztalást és emléket, amikkel kiformáltad és ma is alakítod lényünket. Nem lehetünk mindenre büszkék, amit valaha is tettünk és szóltunk, hiszen jól ismerjük gyarlóságainkat és szégyelljük vétkeinket. De azt is tudjuk, hogy te szerető mennyei Édesatyánk vagy, aki nem csak földi életünk boldogságát, hanem örök üdvösségünket is szíveden viseled. Segíts bennünket olyan belátásokhoz, amik méltó módon kapcsolnak össze mennyei jóságoddal, és add meg mindnyájunknak, hogy megtisztult szívvel és meggazdagodott lélekkel térhessünk haza otthonainkba. Add meg a te dicsőséged gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjünk a Lélek által a belső emberben, és lakozzék hit által Krisztus a szívünkben, a szeretetben meggyökerezve és alapot véve, hogy megismerjük, mi a szélessége és hosszúsága, mélysége és magassága a te jó voltodnak. Ámen.

 

Igehirdetés

Ma kezdődik országunkban a házasság hete, ami Angliából indult mozgalom, és szerte a világon sokfelé megünneplik azzal a szándékkal, hogy segítsék és erősítsék a házasságokat.

Egyetlen adat sokat mondhat arról, hogy miért is fontos téma ez: itt, a mi országunkban például az elmúlt ötven év leforgása alatt egyharmadára csökkent az évenként kötött házasságok száma, ugyanakkor folyamatosan nőtt a válásoké. Elég szomorú adatok, de mégsem lenne jó, ha megpróbálnánk kívülről erősíteni a házasságokat, még nagyobb és még erősebb abroncsokat, akár egyházi abroncsokat is téve rájuk tilalmakkal és törvényekkel. Minden bizonnyal akkor járunk jó úton, ha belülről próbáljuk erősíteni az emberek e legelemibb, legközvetlenebb összetartozását. Meggyőződésem, nem is a házasság intézményét kell propagálnunk, mert nem azzal van a baj – hanem az emberekkel, akik a házasságban élnek. Kevés olyan jellemző vonásunk akad, mint éppen az, milyen a legközvetlenebb társunkkal, életünk párjával való kapcsolatunk. Nyugodtan kimondhatjuk, amilyen az ember, ahová ő maga eljutott lelki érettségében, tulajdonképpen emberségében, hát olyan a párjával való kapcsolata is.

Éppen ezért fontos tudni, hogy minden békességben és szeretetben élő emberpár kifejezetten erősítést jelent azoknak, akiknek ez még nem sikerült – lehet így is. Szétsugárzik a szeretet, a megértés, az egymásért hozott áldozat, és akik nem élnek még egészen bezárkózva saját bajaikba, példát és erőt is meríthetnek mások életéből. A rossz és békétlen életmód elsősorban azok életét rongálja, azok emberi energiáit pocsékolja, akik maguk ezt az utat választják. Leggyakoribb élet-rongálás a házasságon belül a kölcsönös áthárítás, amikor azt mondják, miattad vagyok boldogtalan, neked kellene változni – s akkor minden rendben lenne. Meg is próbálják ennek jegyében egymást nevelgetni, ami teljesen kilátástalan dolog. Valaki találóan megjegyezte: amíg fal és borsó lesz a világon, emberek nem tesznek le arról, hogy egymást meggyőzzék, a másiknak kellene változnia. A veszekedések például mindig átnevelési kísérletek, és jól tudjuk, hogy nem csak céljukat nem érik el, hanem legtöbbször kifejezetten még rongálják is az életet. A viták hevében emberek csúnya dolgokat ki tudnak mondani, amik aztán sokáig, talán örökre fájnak, és amiket igazából soha visszaszívni, ki nem mondottá tenni nem lehet.

Kár ezekért a meggondolatlanságokért, amiket utólag sokan megbánnak, de akkor már nehéz a súlyukon változtatni. Gyógyszerként hadd idézzük Lao-ce mondását, hogy “A nem viszálykodóval nem lehet viszálykodni” – vagyis minden veszekedéshez két ember kell. Ha csak az egyik is békés lelkű, önmagát megtalált lény, már nincs mód a veszekedésre. Ahogy Weöres S. mondja: “A rendezett belsejű emberek egymással összeférnek.”

Mostanában sok tanulmány szól arról, hogy a dolog “jobbik oldalával” is foglalkozzunk, hogy szeretni jó, sőt kifejezetten egészséges. Feltárták a biokémiájától kezdve a lélektanán át a szociológiájáig, hogy aki szeret, az boldogabb és egészségesebb, mint az, aki gyűlöl – és tovább is él. Ezt a jó házasságban élőkről külön is kimutatták. Mert a szeretet gesztusain át, ami egy simogatás vagy egy jó szó, éltető erők keletkeznek a másik emberben – de abban is, aki adja azokat. Még az állatok is azért nyalogatják kicsinyeiket, mert az érintés a jelenlét, a bensőséges közelség bizonyítása, s ez hormonokat szabadít fel a testben, amitől egészségesebbek és erősebbek lesznek. Ez ránk, emberekre is érvényes – mi is azokkal fogunk kezet, azokat öleljük meg, akiket szeretünk. És a fordítottja is igaz: a ridegség, a hideg távolságtartás lelkileg kételyeket támaszt, fizikailag pedig legyengít.

Felnőtt emberek között azonban mégsem akkor legjobb a kapcsolat, ha összemosódnak egymással, eltűnik a határ s már lélegezni sem hagyják a másikat – hanem akkor, ha mind a ketten egészségesen kiteljesedhetnek a saját lényükben, s egymást ebben még kölcsönösen segíteni is tudják. Tisztában vannak a maguk és a másik határaival, és tisztelik azokat. Nem akarják a másikat kisajátítani, egymás életét élni: azon vannak, hogy maguk is, párjuk is teljes egész lehessen – így lesznek aztán jók együtt is.

Ehhez azonban az embernek magát is szeretnie kell. Nem véletlen a nagy parancsolat szava, hogy úgy szeresd embertársadat, mint magadat. Aki mindig rosszat gondol, rosszat érez maga felől, ellentmondásban van magával, annak nehéz valódi szeretetet adni másoknak. Az sem állja meg a helyét, hogy mindenestől fel kellene magunkat számolni, csak akkor igazi a szeretet. Ezt a középkori egyház tanította így, és sokakban ma is ott él, pedig az ige azt mondja, hogy “ha a testemet tűzre adom is” – vagyis mindenestől nemet tudok mondani magamra, az sem ér annyit, mint az igazi szeretet. (1Kor 13,3) Ahhoz pedig az is kell, hogy magamat ne gyűlöljem, ne vessem meg, ne gyanakodjak magamra, ne féljek állandóan attól, hogy nem fogok megfelelni, ne tegyem magamat mindentől és mindenkitől függővé – hanem legyen ép és egészséges énem, ahonnan kiindulva aztán úgy szeressem a többieket, mint magamat. Se jobban, se kevésbé.

Tegyük hozzá, hogy az is jótétemény, ha módot tudunk adni másoknak, hogy szeressenek, mert képesek vagyunk erre méltók maradni. Ezért kell hiteles és őszinte embereknek lennünk, ezért kell barátsággal és nyitott szívvel fordulnunk egymás felé, hogy másoknak ne negatív érzések mozgósítására adjunk alkalmat, hanem tudjanak minket szeretni. Hallottuk, aki szeretni tud, az maga is egészségesebb tőle. Lelkileg erősebbnek, nagyobbnak érzi magát az ember, amikor szeret – hiszen aki a szeretetben marad, Istenben marad, ahogy Jánosnál olvassuk. (1Ján 4,16)

Szomorú, amikor ez átfordul, s valaki csak a gyűlöletben képes magát igazinak megélni. Ilyenkor nem Istenben vagyunk, hanem egy egészen más szellemi lényben – ő elhiteti velünk, vagyunk valakik, mert lám, milyen nagyon tudunk gyűlölni és megvetni. Sajnos sok ilyen elrontott, valójában beteg lélek van, akit a negatív érzések éltetnek, s akik azt hiszik, azok által lesznek nagyok. Mint Ádám és Éva, akik elhitték neki, olyanok lesznek, mint Isten, és kiderült, még  olyanok sem tudnak lenni, mint az embernek kellene lennie.

Mit mond Jézus a házasságról? Először is azt, hogy Isten országa még a házasságnál is nagyobb ügy, ezért maga sokkal többet beszél is arról. Őt Isten országa foglalkoztatta, összesen pár mondatot szentelt a házasságnak. Ezzel azonban nem a házasságot becsülte le, hanem Isten királyi uralmát emelte az őt megillető helyre.
Amikor mégis a házasságról ejtett szót, akkor is arról beszélt, hogy “amit Isten szerkesztett egybe, azt ember el ne válassza.” Ezt a mondatot az egyház kiforgatta eredeti értelméből, amikor a házasságkötést kisajátította, és valamikor a történelme során egyszer csak elkezdte állítani, hogy kizárólag az házasság, amit ő kötött meg.

Valójában azt jelenti az “Istentől való egybeszerkesztés”, hogy két ember naponként az ő kezéből fogadja egymást. Minden nap megköszöni a másikat imádságban, mint az ő drága ajándékát, és úgy vigyáz arra, mint élete jobbik felére. Akik így élnek – azokat „szerkeszti Isten egybe”. Azt jelenti ez, hogy páromat az ő kezéből “veszem át” naponként, hűséges megőrzésre. Akik így tekintenek egymásra, azokat ő  valóban szépen össze is szokta rakni, s az ilyet nagy kár indulatokkal és zabolázatlan vágyakkal szétszedni.

Eszembe jut, hogy az egyik általános iskolai első osztályban a tanító néni angyalokat és banyákat osztott, aszerint, hogy hogyan tanultak és viselkedtek. De úgy alakult a dolog, hogy több banyát sikerült kiosztania, sorra kaptak ilyeneket a gyerekek. Egy kisfiú pedig, aki még nem kapott, jelentkezett, hogy ő is kér, a többiek már mind kaptak,  csak ő nem. Ilyen az ember: Isten összeszerkesztené ugyan a párjával, de ő másra vágyik, és valójában nem is tudja pontosan, mi az, amit ő olyan nagyon szeretne.

Amit Jézus mond, az erre nézve így hangzik: “Ez kezdettől fogva nem így volt.” A keményszívűségből eredő bajokra mondja, amikből mindig törések és meghasonlások származnak. Igaz ez a hatalmas mondat, mert az ember eredeti állapota nem a veszekedés és a kapcsolat összetörése, hanem a békesség, a szép harmónia, amiben az ember teremtetett. Igaz abban az értelemben is, hogy minden kapcsolatnak volt egy kezdete, amikor két ember még nagyon szerette egymást, és sok szépet és jót tudott gondolni egymásról. Oda kell lélekben visszamenni, a kezdethez, ha bajok támadnak – amikor még „nem így volt”, nem bajok és meghasonlások között éltek, hanem idillben és szeretetben. Nagy evangélium ez a gondok idején: “…ez nem így volt!” A kezdet az volt, hogy szerettük egymást, s minden rendben volt. Oda kell lélekben visszamenni személyesen, és egyetemes értelemben is – az ember Isten-közeli, paradicsomi helyzetéhez, s onnan kell mindent újraépíteni! Akik erre képesek, azok házassága szépen meg is tud újulni.

Jézus szerint a Teremtő “kezdettől fogva férfiúvá és nővé teremtette az embert” – vagyis ajándéknak adta, hogy némelyek férfinak, némelyek nőnek szülessenek. Így kell tekinteni a magunk állapotára, s meg kell becsülni ezt az ajándékot. Ki kell fejleszteni magunkban a legjobb változatát képességeinknek, és ajándékká kell lennünk azok számára, akiket Isten nekünk adott. Jézus azonban tovább megy ennél, s azt mondja, hogy a feltámadáskor olyanok lesznek az emberek, mint az angyalok. Ennek a mondatnak messze nem csak halálon túli jelentése van. Minden bizonnyal arra vonatkozik, hogy a megtért ember, aki “feltámadt” az Úr számára, annak életében nem első és egyetlen ügy már a nemiség. Ő már nem csupán egy férfi, vagy nem csupán egy nő, annak minden jellegzetes korlátaival – hanem kezd részesülni az “angyali létezés” többletében. Számára már nem az a sorrend, hogy előbb a házasságom, életem nagy témája, s utána valahol még Isten országa, uralma is a lelkemen, hanem fordítva: első az ő országa, s abból majd másfajta házasság következik aztán. Szelídebb, igazabb, és bensőségesebb.

„Nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek sem az írásokat, sem Istennek hatalmát? Amikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.”

Igen, életünk nagy és fontos témája a házasság – amit mindnyájan olyanná teszünk, amilyen a lelkünk, mint amilyenek saját magunk is vagyunk. Ha szeretnénk magasabb világokba emelni, akkor “vissza a kezdetekhez”, mert kezdettől fogva ez nem így volt. A kezdeteknél ugyanis Isten szeretete van, oda kell visszamenni – az majd megújítja életünk minden kapcsolatát – legfőképpen pedig a legfontosabbat. Ha ezen az úton járunk, életünk egyre tisztább, átlátszóbb, finomabb és éteribb lesz – ahogyan Jézustól is halljuk – olyanok lesznek, mint az angyalok. Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Urunk Jézus, köszönjük, hogy arra tanítasz, Isten királysága mindennél nagyobb ügy, még az életünk legfontosabb kapcsolatánál is. Köszönjük a biztatást, hogy erre figyeljünk, s innen indulva mindig újra alapozhatjuk életünk döntő, nagy szeretetkapcsolatát. Áldunk az otthonért, mely védelmet jelent és táplál, a családért, akikért élhetünk, és ha adtál társat, akkor őérette is. Segíts, hogy mint férfiak és nők kiábrázolhassuk a te képmásodat, hisz erre teremtettél minket. Add meg, hogy úgy tudjuk szeretni egymást, mint magunkat. Nemesítsd át, töltsd el mennyei tartalommal azt, ami földi öröm és küzdelem, veled együtt pedig küldetés és angyali magasság. Vezess a következő hét napjain s adj engedelmességet, hogy valóban figyelhessünk igéd és Lelked csöndes útmutatásaira! Ámen.