Igehirdetés 2015. október 18.
Hiperbolikus út
Lekció: 1Kor 13,1-13
Textus: 1Kor 13,1-3
„Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom. És ha prófétálni is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem, semmi vagyok. És ha szétosztom az egész vagyonomat, és testemet tűzhalálra szánom, szeretet pedig nincs bennem: semmi hasznom abból.”
Imádkozzunk!
Istenünk, ha ezen a mércén mérsz, kicsoda állhat meg előtted? Van-e, aki maradéktalanul szeret, és csak szeret? Bizony, ennek csodája inkább hozzád tartozik, mintsem hozzánk, emberekhez. De látod, nélküle milyen üres és ízetlen az élet – add hát Jézus által a valódi szeretetet szívünkbe! Ámen.
Igehirdetés
A “Szeretet himnuszát” sokan ismerik, néhol még iskolában is tanítják, legalábbis egyszer elolvassák irodalom órán – de rendszerint önmagában értelmezik, vagyis el szokás szakítani az összefüggéseitől, amik között eredetileg elhangzott. Pál a lelki ajándékok, görögül karizmák között próbálja eligazítani olvasóit, amikor azt mondja, hogy egy „kiváltképpen való utat” (1 Kor 12,31) – az új fordításban „legkiválóbb utat” – szeretne megmutatni számukra. Az itt szereplő bibliai szó az eldobott lándzsa pályájára utal, amint a levegőben repül, és „túldobják” az akadály felett, ezért lehetne magasabb röptű útként is fordítani a „hiperbolikus” pályát. Az erkölcsi fölülemelkedés gondolata rejlik benne, mint ami Pál szerint többet ér ékesszólásnál, tudásnál, hitnél és elragadtatásnál, de még a meghozható legnagyobb áldozatnál, a keleti vallásokban ismert önkéntes tűzhalálnál is.
Felülemelkedni – de hogyan? Ezt még gyakorló keresztyének is sokszor kérdezik. Szeretetben? Tényleg? Hisz az emberek olyan hitványak, önzők, és némelykor bántóan szívtelenek is. A válasz nagyon egyszerű. Hiányzik ugyan ebből a szövegrészből, de a Biblia egészéből nem, hogy aki Krisztusban van, Krisztus pedig őbenne (1Ján 5,12) – annak mindez magától értetődő gyümölcstermés, nem pedig keserves igyekezet – ezért először a lelki egységet kell ővele helyreállítani, s utána már nem lesz magas mérce, ami a “Szeretet himnuszában” útmutatásként foglaltatik.
Az erkölcs magas rendűsége, s benne a szeretetre való képesség tehát nem kezdet, hanem gyümölcs, ami a szív Krisztusnak való odaszánásából következik. Segítsen e belső odaadásban minket a gondolat, hogy Krisztus is mindent adott értünk a kereszten – s ha ezt magunkban újra és újra felelevenítjük, szívünkben forgatjuk, önmagunkat is, másokat is emlékeztetjük felőle, akkor a mi odaszánásunk is megújul és elmélyül majd őiránta.
A felülemelkedés nem jelenti azonban a világ elutasítását. Isten is szereti a világot (Ján 3,16), és bár mi valóban ne legyünk „a világból valók” (Ján 8,23), vagyis ne sodródjunk a korszellem minden áramlatával – osztozzunk azért Istennel a világ, az élet szeretetében, s vegyük komolyan az emberek véleményét is! (1Tim 3,7) Az öncélú elzárkózás, az elitizmus, a „csak mi vagyunk az igazi keresztyének” mindig szektás alapállás. Gondos mérlegelést igényel – mintegy „tudományos elemzésnek” alávetve mindent (Róm 12,2), hogy micsoda Istennek tetsző, mi pedig nem az – e lelki vizsgálódásnak kínját pedig a világ akár áldozatos szeretete sem helyettesítheti.
Az élet sokkal bonyolultabb (Reményik S.: Ne ítélj), mint hogy a személyes erkölcsi döntéseket bármilyen pontos paragrafusok megtakaríthatnák számunkra. A “Szeretet himnusza” is csak szempontokat ad, lehetőségeket mutat fel, de nem egzakt paragrafusokat. Útjelző táblákat ezek egy magasabb élethez, és benső életünk világosabb, könnyebb érzéseiben kapjuk a visszajelzést, hogy érdemes volt ezt a “hiperbolikus”, azaz magasabb rendű utat választanunk. Keressük ezeket a pozitív érzéseket magunkban, mert többet érnek, mintha az egész világot megnyernénk is! (Mát 16,26) Akiből hiányoznak, az türelmetlen, ítélgető lelkületű lesz, s leginkább úgy ventilál, hogy mindig másokra önti a benne lakó negatívumokat.
Miben áll az igazi szeretet, amiről Pál itt beszél? Mindenesetre több mint érzelem. Sokan azt hiszik, szeretni annyi, mint érezni valaki iránt – s az érzések meg a szív valóban Isten ajándékai. Egy szép francia mondás szerint „A szellem kutat, de a szív az, ami talál” – L’esprit cherche, et c’est le coer, qui trouve. Mégis, a sokféle szeretet – családi, baráti, szerelmi – közül messze kiemelkedik az agapé – vagyis a feltétel nélküli szeretet. Ilyen igazából csak Istenből származik, az efféle szeretet őrá vall. Emberek közül azok képesek rá, akik közel vannak őhozzá. Nem nézni, mennyit ad vissza a másik a szeretetemből, még azt sem, megérdemli-e egyáltalán – csak szeretni, amint a Nap is süt, mindenre és mindenkire – ez az igazán isteni magaslat. (Mát 5,43-48) Már türelme is annyira megszégyenítően jó irántunk – s ő bizony még napfényt is ad hozzá…!
Az igazi szeretet több mint a puszta önfeláldozás. A buddhizmusban, hinduizmusban legfelső foknak tekintett önkéntes tűzáldozat sem ér semmit, ha csak vallásos teljesítményre igyekvés, ambíció áll mögötte: a szív jóságát mással pótolni nem lehet. Aki viszont egy embertársától ilyet kap, ebben részesül, az rendszerint örökre megjegyzi. De még a tudásnál is magasabb rendű ez a szeretet, hiszen„Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.” (1Kor 8,1-3)
A “Szeretet himnuszának” talányos része ez a mondat: “Tükör által homályosan látunk…” Mit gondoljunk erről? A Biblia sokszor rejtjelesen, feladatot adva, nem pedig „utcán át” árusítva a portékát szól hozzánk. Nem csak ránk bízza az értelmezést, hanem kifejezetten értelmezést provokál, követel tőlünk. Ilyen a „most” és az „akkor” dialektikája a “Szeretet himnusza” végén – kénytelenek vagyunk magunk következtetni, mit is jelentenek ezek tulajdonképpen. A „most” a jelen világot (2Tim 4,10), az „akkor” pedig a bármikor bekövetkező, az ajtónk előtt álló (Jel 3,20) Jézus hozta „jövendő világot” jelenti. (Zsid 2,5) Az élet ugyanis nem statikus egyensúly, hanem folyamat, mondja, amiben állandóan lelkileg fontos történések zajlanak – amik mindent megváltoztathatnak. Ilyen volt Jézus érkezése „az időnek teljességében” (Gal 4,4), vagyis amikor eljött a maga ideje – megváltoztatta a történelem folyását, új szakaszt és új lehetőséget nyitott abban. Az egyes ember életében is új szakaszt nyit, ha Jézus elérkezik hozzá!
Alázattal tudomásul kell azonban vennünk, hogy a mában tükör által, homályosan látnak még a keresztyének is, nincs zsebükben a tudás teljessége. Hányan hajlanak pedig az öntelt perfekcionizmusra! A vallásos gőg mögött mindig elfojtott, letagadott bizonytalanság rejlik – vegyük csak észre a lelkünkben, ha ott rejtőzne, s irtsuk ki az írmagját is magunkból! Sokkal többet ér az alázat: bizony, nem látunk mindent, noha elindultunk már a Jézus követése útján. Most még nem. Csak tükör által, homályosan. De eljön a teljesség, s akkor ez is másként lesz.
Az „akkor” a Biblia nyelvén Isten cselekvésének pillanatára utal, amikor ő beleszól a történésekbe. Ez olykor ítéletes dolog, ha éppen azt érdemeljük – máskor viszont megdöbbentően irgalmas megnyilvánulás. Az akkor-ban megnyílnak számunkra az addig ismeretlen távlatok – hiszen ott magunk is úgy ismerünk (az Ótestamentumban e szó jelentése: eggyé válni), ahogyan ő ismert, azaz átjárt minket. Legyen bennünk kellő odaadás, önmagunk gyermeki alávetése az Atyának, s ebben a Isten-fiúságban magunk is elkezdünk majd színről színre látni – pedig még egy Mózes is csak hátulról, elvonultában, vagyis utólag láthatta orcáját. (2Móz 33,22-23) Így érthetjük meg, hogy miért a legnagyobb – még a megmaradó dolgok között is – a feltétel nélküli szeretet, az Istentől való agapé. Aki ugyanis gyakorolni kezdi, az magának Istennek ad helyt szívében, s cselekedetei által mások életébe is ő, az élő Isten léphet be a maga “akkor”-jával. Ez az igazi felülemelkedés: a hiperbolikus, a kiváltképpen való, vagy ha úgy tetszik, legkiválóbb út. Ebben legyen részünk, s erre segítsünk másokat is – s erkölcsi közérzetünkkel nem lesz többé baj. Így is legyen! Ámen.
Fohász
Urunk Jézus, ha rád nézünk látjuk, milyen a szeretet. Ne engedd, hogy másra nézzünk. Mindig csak rád, terád, aki önmagadat adtad, hogy elvedd a világ bűneit…! Ámen.
