A megszentelt élet

2000. május 21.

A megszentelt élet

Lekció: Csel 10,9-16
Textus: Csel 10,34-35

“Erre Péter beszélni kezdett, és azt mondta: “Most kezdem igazán megérteni, hogy nem személyválogató az Isten, hanem minden nép között kedves előtte az, aki féli őt, és igazságot cselekszik.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te jóságos és emberszerető Isten vagy, aki nem akarod a vétkes vesztét, hanem hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson. Kérünk, taníts minket az igazság útjára, mert emberi erőink hiányosak, a szívünk indulatokkal van teli és az értelmünk is megromlott. Itt állunk előtted, szeretnénk megtisztulni és megújulni, és kérjük ehhez most a te igéd világos vezetését. Bocsásd meg, hogy olykor még hitünk is csak arra való, hogy magunkat különbnek képzeljük másoknál, pedig mi is azokat cselekesszük, amit egyebek. Kérünk Urunk, érintsd meg most a szívünk Szentlelkeddel, hogy ne legyen hiábavaló és üres ez a vasárnap, hanem megtelhessen szeretettel, örömmel és tőled való mennyei békességgel. Ezt kérjük tőled megváltó Jézus Krisztusunk nevében.
Ámen.

Igehirdetés

Tegnap ökumenikus családi nap volt a Skanzenben, és Iskola Egyesületünk szervezésében több százan lehettünk együtt, felnőttek és gyerekek, városunk legkülönbözőbb keresztyén felekezeteiből. Innét és most is hadd köszönjük meg azoknak, akik szeretettel fáradoztak ennek a alkalomnak, ennek a tartalmas, szép, értékes, alkalomnak a megrendezésében.
Áhítat is volt ennek a családi napnak a kezdetén, ahol elhangzott, hogy az emberi életet legalább három szinten lehet élni. A legalacsonyabb szint az, amikor az ember rossz lelkiismerettel él. Ehhez nincs mit hozzátenni, itt megtisztulásra van szükség. A második szint az, ahol nincsen ugyan rossz lelkiismeret, de valami mégis hiányzik: éppen a lényeg. Az élet többlete, ragyogása, dicsősége. Hiányzik az isteni Jelenlét. Ez a fajta a profán élet, a köznapiság, az “Isten-telen” élet.
És végül van még egy szint, ahol az öröm igazán öröm, a szenvedés igazán szenvedés, de mindezekben ott van valami fény: Isten jelenvalósága, dicsősége. Ez az, amit megszentelt életnek nevezhetünk. Ilyenek a megszentelt cselekedetek: ragyognak.
Ezt a tegnapi gondolatmenetet folytassuk most ezzel a kérdéssel, hogy tulajdonképpen micsoda ennek az életnek a többlete? Mi az, amiről maga Jézus is beszél, amikor ezt mondja tanítványainak: Több az élet, hogysem az eledel, és a test is több, nagyobb és fontosabb és titokzatosabb annál, mint amit ruhába öltöztetünk belőle. Vajon mire gondolhatott Jézus, amikor az életnek erre a többletére utalt?
Mielőtt megpróbálnánk felelni, emlékezzünk arra, hogy a megszentelt, az isteni élet kiábrázolója a Jézus előtti időben, az ószövetségi időkben a zsidóság körében leginkább az eleség ügye volt. Voltak tiszta és voltak tisztátalan ételek, mint ahogy voltak tiszta és tisztátalan állatok. Az előbbieket szabad volt fogyasztani, az utóbbiakat nem. Megint más kultúrákban maga a hús evés számított, vagy éppen számít ma is tisztátalannak, és a növényevés számít tisztának, megszentelhetőnek.
Ha az evangéliumot figyelmesen olvassuk, akkor azt találjuk benne, hogy maga Jézus nem azt tartotta igazán fontosnak, hogy fizikailag mit eszik az ember. Azt mondta tanítványainak, hogy nem az fertőzteti meg az embert, ami szájon bemegy, hanem sokkal inkább az, ami a szájon kijön, vagyis a beszéd, a gondolat, a szellemi tartalom, a szellemi táplálék az igazán döntő az emberre nézve. Nem a testi eleség, hanem a lelki, szellemi táplálék felvétel a döntő, az tudja megszentelni vagy az tudja szentségtelenné tenni asz ember életét.
Érdekes módon az a látomása is, amit az előbb fölolvastunk, az eleség jelképével akarja megmutatni Péternek, hogy mi a megszentelt és a megszenteletlen között a különbség.
Az első keresztyének idejében az volt a súlyos kérdés, hogy ha valaki Krisztus követőjévé akar lenni, akkor előbb zsidóvá kell-e lennie? És ha igen, akkor ezzel együtt a rájuk érvényes szertartási törvényeket, étkezési előírásokat, tilalmakat is, megkülönböztetéseket is meg kell-e tartania, vagy pedig nem.
Tudjuk, hogy az első jeruzsálemi Zsinaton, – amit az Apostolok Cselekedeteiről írott könyv 15. fejezetében olvashatunk megírva – azt döntötték az első apostolok, hogy nem kell a pogányoknak először zsidóvá lenni ahhoz, hogy Krisztus követőivé válhassanak. Ez egy nagy és jelentős döntés volt. Itt lett egy kicsi, elszigetelt zsidó szektából a keresztyénség az, ami valójában is: az egyetemes egyház, amelyben mindenkinek helye lehet.
Ezt a nagy és fontos döntést készíti elő Isten Szentlelke Péternek, a legfontosabb apostolnak látomásában, hiszen Péter volt a jeruzsálemi gyülekezet “oszlopa”, Jakabbal és Jánossal együtt. Péter volt az, aki a zsidók között hirdette az evangéliumot, Pál pedig az, aki a pogányok között. De ugyanaz volt a megbízójuk, az élő, a feltámadott Krisztus. Ő adta ezt a látomást Péternek, és ez a látomás egy éhes embernek adatott, aki déltájban az ebédre várva imádkozik. Imádság közben elragadtatást él meg, látomást lát; az égből aláereszkedő lepedőben mindenféle élőlényt lát, tisztát és tisztátalant vegyesen. Egy hang pedig azt mondja neki: “Kelj föl, Péter, öljed és egyél!” És mikor Péter tiltakozik, hogy nem, még soha nem ettem semmi tisztátalant, igaz zsidó vagyok, akkor egy hang azt mondja: “Amit Isten megtisztított, azt te ne mondjad tisztátalannak!” Péter még álmában elutasítja a gondolatot, hogy a zsidó vallási előírások étkezési szabályai ellen tegyen, de ahogy felriad a látomásból, nemsokára bekopognak hozzá megtért római katonák Cornélius százados vezetésével, és akkor Péter megérti, hogy a látomás mire vonatkozott: amit Isten megtisztított, megszentelt, az a tiszta, az a szent, nem pedig az, amit emberi rendelések annak tartanak.
Egyszóval a hangsúly áttevődik az emberi gondolatokról, hagyományokról Isten gondolataira, és a jelenben való cselekvésére. Megszentelt és ezért az élet többletét jelentő ezek szerint tehát az, ami Isten gondolatával egyezik. A legjobb, a legkedvesebb, a legígéretesebb, a legizgalmasabb, foglaljuk így össze: a “legéletesebb” gondolatunk, tervünk és szándékunk is lehet szentségtelen, ha nem esik egybe Isten gondolatával, és a legszentebbnek tűnő hagyomány megtartása is lehet istentelenség! Gondoljunk arra, ahogy Jézus megfeddi azokat, akik a korbánt, a templomi áldozatot – mondjuk így: egyházfenntartói járulékot – előbbrevalónak tartják, mint az idős, elaggott szüleiken való anyagi segítséget!
Tehát a legjobb emberi gondolat, a legszentebbnek tűnő emberi hagyomány is alacsonyabbrendű, mint amit ő, az Örökkévaló, itt és most mond nekünk! És ebből az következik, hogy így az embereknek kevésbé tetsző, talán a legnevetségesebb vagy éppenséggel a leglenézettebb szándék és cselekedet is lehet megszentelt. Gondoljunk Noéra, aki száraz idő közepette építette bárkáját. Hányan kinevethették érte! Vagy még inkább gondoljunk Jézus keresztjére, amikor emberek a fejüket hajtogatták, és köpdösték és csúfolódtak, és azt mondták, “szállj le a keresztről, és akkor majd hiszünk neked.” Mert hogy az életből micsoda igazán Élet, azt nem a mi vágyaink, hanem Isten örök szeretete tudja igazán megmondani nekünk.
Hogy meg tudnak csalni embereket saját vágyaik! A birtoklás, a szerzés, a hatalom, a hódítás micsoda ígéreteket tud az ember lelkébe égetni, hogy aztán amikor birtokba vette lelkünket egy-egy elszabadult vágy, és Isten helyett már a vágyain lettek istenünkké, akkor egyszer csak rádöbbentsen minket a valóság arra, amit jól tudunk, de mégsem akarunk meghallani, hogy a birtoklás vágya mindig nagyobb, mint öröme.
Hát vegyük most sorra, mi is az, amit életünk többletéről, Isten megszentelő jelenlétéről, a megszentelt életről mond az ige. Először is azt mondja, hogy takarítsuk ki bátran az életünkből azt, amiről tudván tudjuk, hogy nem egyezik Isten akaratával.
Furcsa dolog az emberi szív, testvérek! Van ugyan benne lelkiismeret, egészen lelkiismeret nélküli ember nincs is, de ez a lelkiismeret úgy el tud aludni, úgy meg tud romlani, olyan lazává, olyan tággá tud változni, hogy egyáltalán nem jelez, teljesen elhallgattatható. Csak sokkal később, utólag szólal meg, amikor már késő. Tipikus példája erre Raszkolnyikov a “Bűn és bűnhődésben”, aki azt mondja, hogy itt van ez a ronda, öreg uzsorás, ha agyoncsapom és a pénzét azoknak adom, akik rászorulnak, akkor csak jót teszek mindenkinek. És megteszi! Mert a lelkiismeretét elhallgattatja az ideológia, a saját okos gondolata. De eljön az az idő, – és ez az ő esetében összesen néhány hónap – hogy mégiscsak megszólal az a lelkiismeret. És minél kevésbé akarja hallani az ember, annál jobban dörömböl.
Valaki azt mondta, – és bizonyára igaza van – hogy a lelkiismeret szavaiból a legelső a legfontosabb, a legigazibb, azt kell meghallani. Egy biztos: ha valamiről tudván tudjuk, hogy nem egyezik Isten akaratával, azt tényleg bűn megtűrni az életünkben, mert nekünk fog majd ártani. Megbánjuk majd. Mi fogunk bánkódni, amikor eljön az ideje. Hány ilyen “vezeklő ember” van, aki a maga idejében nem hallgatott a lelkiismeret szavára, aztán időtlen időkig próbálja mosni a lelkét vagy a kezét, mint Ágnes asszony, aki “a patakban a ruháját mossa, mossa”. A “vezeklő emberek”, akik keresik a megtisztulást, és nem találják…
Ezért hát legyen ennek a vasárnapnak Istentől való üzenetévé, hogy mindazt, amiről tudván tudjuk, hogy nem fér össze teremtő Édesatyánk akaratával, azt bátran, habozás nélkül takarítsuk ki a szívünkből.
Aztán szabad hinnünk abban, hogy Isten tényleg idejében világossá teszi azt övéinek, hogy micsoda az, ami megszentelhető, amin megnyugszik áldása, amihez valóban hozzáadja az ő többletét. Hány embert látni, aki toporog tehetetlenül, érzi, hogy indulnia kellene, de nem tudja merre. Ezek az életválságok mindig olyan helyzetek, amikben egyszerre több sorslehetőség is kívánatosnak tűnik. Az ókori meséből ismerjük a szamár példáját; két illatos fűcsomó közül nem tudja melyiket válassza, végül éhen vész. Ennek a fordítottja szokott mainapság inkább megjelenni: az ember ebből is, abból is megtömi a gyomrát, nincs önkorlátozás. És aztán csodálkozik, hogy elrontotta a gyomrát a sok jótól.
Az az ember toporog, tipródik az élet útján, hogy merre menjen. Aki elvesztette kapcsolatát az élő igével: a beszélő, a megszólaló, az önmagát kijelentő Istennel. Akinek megporosodik a polcon a Bibliája, aki a templomban is mindig a másik fülével hallgatja az üzenetet: “Milyen kár, hogy nincsen itt, pont neki szól!” Amikor nagy a tanácstalanság, akkor arról van szó, hogy nem kell az ige. Kell a szomszéd véleménye, kell a Nők Lapja, kellenek a saját álmaink, de nem kell az ige. Akkor pedig nincs mit csodálkozni, hogy miért nem találjuk az utat, Isten megígérte övéinek, hogy vezeti őket!
Ezt olvassuk: “Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.” Hát keressük meg az ige urát, és vezetést fog nekünk adni. Világos útmutatást fogunk kapni arról, mi az, ami életünk igazi többlete, amiért érdemes volt megszületni. Mert az Istentől való élet többlete – és erre figyeljünk nagyon – derűt hoz az életünkbe. A megszentelt életen, a megszentelt cselekedeteken ott van a többlet-fény, az a többlet-ragyogás, amit semmivel összetéveszteni nem lehet. A Biblia a “Lélek gyümölcseinek” nevezi ezeket: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség. És azt is hozzáteszi: az ilyenek ellen nincs törvény. Vagyis ezek azok a dolgok, amik kétségen felül állnak. Ezekkel nem lehet vitázni. Ahol szeretet van, ott nincs tovább családi osztozkodás. Ahol a Lélek gyümölcsei megjelennek, ott bizonyára az ajándékozó Istennek adtak helyet. Mert lehet egy otthont a hiábavalóság érzetével is rendbe rakni, panaszolkodó lélekkel, hogy micsoda felesleges dolog, holnap újra kell kezdeni, de lehet ugyanazt az otthont derűvel, szeretettel is kitakarítani. Azzal az örömmel, hogy “de jó, hogy tehetem, még mindig van hozzá egészségem, még mindig vannak emberek, akiknek szolgálhatok ezzel”. Szeretet, öröm, békesség – egyszóval derű, jóság, belső rend! Ezek azok a dolgok, amelyek az élet többletei, amik a megszentelt életnek egészen bizonyos jelei. Amikért érdemes volt megszületnünk.
És végül még egy fontos tulajdonsága annak, ami megszentelt: az egészen bizonyosan krisztusi. A megszentelt élet Isten- gyermeki élet, ezért lényege a jézusi figyelés. Az a vezetettség, az az engedelmesség, amit az Egyszülött Fiúnál, Jézusnál láttunk. “Igen Atyám.” Ez volt az ő legfontosabb imádsága, ez az, amiben leginkább követnünk kell őt, hogy ha mi is megszentelt életet szeretnénk. Ezt az “igent” nem mindig könnyű kimondani. Vagy mindjárt hozzátennénk azt, hogy “igen, de “. És jönnek a kivételek, az engedmények, a könnyítések, meg a többi…
Jézus igenje teljes és valóságos igen volt, a keresztig való engedelmesség igenje! Ideje lenne ráébrednünk, hogy ez az igen nem egy kicsit, nem félig, és nem háromnegyedig volt igen, hanem ez az igen teljesen igen volt. Tanuljuk meg így kimondani a Jézus imádságát: “Igen, Atyám!” és csodálkozva fogjuk látni, hogy életünkben megjelenik a megszentelhető, a valódi élet, többlet, ami megkülönbözteti az Isten gyermekét a többiektől.
“Több az élet” – ne féljünk ettől, maga Jézus tanított bennünket így. És erről a többletről hallottuk ma ezt, hogy takarítsuk ki mindazt, ami Isten akaratával nyilvánvalóan ellentétes, ami csak lehúzná, összepiszkolná, elrontaná, homályossá, zűrzavarossá tenné azt, ami olyan szép, világos és tiszta. Ami Istentől való. Aztán higgyük el, hogy ő egészen és teljesen világossá teszi nekünk idejében, hogy mi az, amit ő megszentel. Vegyük észre, hogy ez a többlet, a megszentelt élet többlete csupa pozitívum: erő, szeretet, öröm, ragyogás, derű, józanság. És végül ne feledjük, hogy a mérce mindig, mindenkor ő maga, az élő Krisztus, akié a dicsőség örökkön-örökké.
Ámen.

Imádkozzunk !

Mennyei Édesatyánk, emberi értelmünk nem tudja megközelíteni örökkévaló, kimondhatatlan szentségedet, szívünk azonban érzi, nem gazdátlan a világ, még ha mi, emberke néha úgy is cselekszünk, mintha nem tartoznánk hozzád, minden lét forrásához. Köszönjük, Urunk a tőled való érintést, a hirdetett ige szavát, amely épülésünkre és előmenetelünkre tőled van. imádkozunk hozzád megtört szívű, gyászoló testvéreinkért, erősítsd és vigasztald őket gyászukban. Imádkozunk két asszonytestvérünkért, akik kórházi ágyon könyörögnek gyógyulásért, hozd vissza őket szeretteik körébe! Imádkozunk a most következő hét napjaiért. Adj nekünk engedelmes, rád figyelő gyermeki szívet, hogy megszentelt életedet élhessük a mi Urunk, Jézus Krisztus követésében.
Ámen