Igehirdetés 2000. február 27.

A mustármagnyi hit

 

Lekció: Mát 17,14-21
Textus: Luk 13,18-19

“Hasonló az Isten országa a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak ágain.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük neked, hogy tudunk ígéreteidről és hitet meríthetünk azokból. A te igéd nem pusztába kiáltott szó, hanem lélek és élet, testté lett valóság – élő, Megváltó Krisztusunk! Megadtad, hogy  ismét megállhassunk színed előtt, gyarló bűnös emberek, kiknek “minden igazságunk olyan, mint a megfertőztetett ruha.” Szeretnénk megtisztulni, és lélekben megbékélni, hiszen erre adod a hetedik napot. Gyermeki szívvel kérjük, jelentsd ki magad népednek, szólj azokhoz, akik éhezik és szomjazzák az igazságot. Jövel, Szentlélek Isten, szólíts nevünkön, adj élő üzenetet, mutasd meg jelenlétedet! Ámen.

 

Igehirdetés

Felmérések mutatják, hogy a környező népekhez képest a magyarok a legpesszimistább nemzet. Egész Európa úgy tekint ránk, mint a gazdasági, társadalmi átalakulások éllovasára, egy olyan országra, melynek legjobbak a kilátásai, amely sikerre van ítélve; az emberek mégis rosszat várnak. Valaki azt mondta, hogy egy olyan nemzet felől ez nem csoda, melynek egyetlen évszázad alatt háromszor törték el a gerincét. Bizonyára sok igazság van ebben. Félve mondom ki, de talán mégsem csupán a történelmi megpróbáltatások miatt van ez így. Azért is, mert kevés az igazi hit. A Kárpát-medencében mindig is kevés volt, ahogy Ady megállapítja. És ami volt is, az is mindig félrehúzódott, szemérmesen hallgatott, még akkor is, ha volt reménysége. Pedig az ember életminőségének döntő eleme, hogy mit lát maga előtt, milyen a jövője. A holnap nélküli ember nemcsak pesszimista, hanem előbb-utóbb depressziós is lesz, hiszen távlatok nélkül az ember lelke valóban csak megbénulhat.

A bibliai idők embere nem volt jövendő nélküli. Kivált a jézusi időkben hite egyre növekedett, teltebbé, feszültebbé vált. Amit vártak, az nem a még nagyobb jólét, hanem Isten királyi uralma volt. Várták, hogy ami bűnös megtisztul, ami töredékes és hiányos, az teljessé válik. Várták, hogy ahol igazságtalanság és erőszak uralkodik, ott igazság és szeretet legyen; várták, hogy a teremtett világ ne csak sóhajtozzon, nyögjön és fohászkodjon, hanem valóban eljusson eredeti rendeltetéséhez: Isten országához. Várakozásaiknak erkölcsi és szellemi tartalma volt. Mainapság, ha van egyáltalán várakozás, az leginkább anyagi jólétre vonatkozik. A bibliai időkben Isten királyi uralmát várták, s ezért van szó az evangéliumok lapjain minduntalan a “mennyek országáról.”  Ezért tanít Jézus is újra és újra erről.

Az emberi szív, ha még nem került egészen a semmi uralma alá, vágyik Isten királyi uralmára. Ebben az állapotában nem hallgat ajkán, s nem lesz megszokottá a könyörgés, amit a Miatyánkban mondunk, hanem éppenséggel egyre teljesebb szívvel, egyre forróbb lélekkel mondott imává válik: Jöjjön el a te országod!” Erről az “országról”, Isten uralmáról beszélt Jézus a legtöbbet tanítványainak. Erről mondta, hogy nagyon közel van, mindenkinek hozzáférhető, de hozzátette, hogy aki újonnan nem születik, nem mehet be abba. (Ján 3,3) Mennyek országa és Isten országa pontosan ugyanazt jelenti: az ő királyi uralmát! “Aki nem születik víztől és Lélektől, az nem mehet be a mennyek országába.” (Ján 3,5)

Erről az országról mondta Jézus, hogy nem kikövetkeztethetően, előre kiszámíthatóan jön el, “mert íme, immár közöttetek van” (Luk 17,21) – éspedig az ő személyében! Azt is mondta, hogy Isten országa az, amit az embernek mindenekelőtt és teljes erejével keresnie kell, s az összes többi dolog pedig “megadatik.” (Mát 6,33) De keresni kell – éspedig mindennél odaadóbban! Aki nem úgy küzd érte, mint a saját életéért,  nem is mehet be abba – ez Máté evangélista egy különös mondatának valódi értelme! (Mát 11,12)

Ma is olyan jézusi igét hallunk, ami erről tanít. Néhány szó az egész: Isten országa hasonló a mustármaghoz – az ember elvetette kertjében, az pedig felnőve fává lett, s egy idő után a madarak is fészket raktak rajta. Ezt a klasszikusan tömör példázatot adja most kezünkbe, hogy minket is tanítson. Bármennyire is tömör kép, mégis sokatmondó. Több szempontra is szeretném felhívni a figyelmét azoknak, akik maguk is várják Isten országát. Ahogyan az agg Simeonról olvassuk, hogy “várta Isten országát” – s meg is látta, a maga szemeivel! Sőt kezébe is vehette a gyermek Jézust: megáldotta, imádkozott érte, és próféciát mondott felőle.

A mustármag példázata mindenekelőtt azt mondja ki, hogy Isten országa egy életmaggal, impulzussal kezdődik, ami nem emberi produktum, Isten adja. Ahogy az ember nem tud a legmodernebb laboratóriumi körülményei között sem egyetlen mustármagot sem produkálni, úgy senki nem tudja elkezdeni egy másik emberben, de saját magában sem Isten országát – mert a kezdet egyedül tőle származhat. Ő viszont szeretetéből megalkotta nemcsak a mustármagot, meg a többi növény magvait is, hanem az “Isten-országa-magvakat” is. És nemzedékről nemzedékre gondoskodik arról is, hogy legyenek magvetők. A magvető az igét hinti – de a mag nem az igehirdetőtől, hanem Istentől van!

Azért fontos ezt tudni, mert néha elkeseredünk, mikor annyi dudvát látunk a világban. Gyomokat, amely mind szórja a maga magvát, s aztán magától terem, nem győzzük irtani. Miért van annyi tizenéves leány és fiú kezében cigaretta? Mert jó pénzért filmek sokasága, sorozatok agymosásként adják a példát: ha felnőtt akarsz lenni, ezt kell tenned, különben gyerek vagy. De vannak még mérgesebb gyommagok, amik ezrével úsznak a levegőben – s az ember tehetetlen és elkeseredik. Azt  érzi, hogy nem tud ennyi gyommaggal megküzdeni.

Nem is a mi dolgunk, hogy az egész világot gyomtalanítsuk. Van mindenkinek egy kis kertje, éspedig saját személyes életköre. Ott, azon a területen kell ezt elvégezni. Az értékes üzenet, az “Istenországa-mag” megadatik hozzá. Nincsen tőlünk távol, mondja Mózes könyvében: “Sem nem az égben, sem nem a tenger túlpartján van, hanem itt van szívedben, és itt van a szájadban” (5Móz 30,11-14) – vagyis egészen közel! Isten igéjét csak emberi száj mondhatja ki, és mindig emberi kéz írta le. Amikor testté lett, akkor sem különleges mitológiai lény, hanem valóságos, asszonytól lett ember jött közénk, aki “tökéletességre jutva örök üdvösség szerzője lett azokra nézve, akik engednek neki.” (Zsid 5,9)

Isten tehát gondoskodik élet-magról. Megadta és megadja a magvetőket, amint az idők teljességében arról is gondoskodott, hogy valóságos emberben álljon előttünk Igéje, vagyis szeretet-gondolata és szándéka. Megadja ő a kezdetet mindenkinek, hogy szépen felnőhessen benne Isten országa – nem kell elkeserednünk, mi lesz velünk! Ő gondoskodik igéjéről! Csak éljünk vele, s aztán ne tulajdonítsuk magunknak, amikor kezd bennünk növekedni. Régen rossz, ha úgy hisszük, hogy csak a mi elszánásunkról, a mi döntésünkről van szó, ez a döntő. “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – mondja a tanítványainak. (Ján 15,16) Ingatag és bizonytalan alapú mindaz, ami emberekre épül. Még ha jó és igaz emberekre is! Ha magunkra, a magunk okosságára, erkölcsösségünkre, szent elhatározásunkra, vagy akár más emberekre, tanítókra, vezetőkre.

Egy hírneves evangélizátorról írták le, hogy egyszer egy városban járt, ahol valamikor egy sokakra ható igehirdetés-sorozatot tartott. A város utcáján a nyakába akaszkodott egy részeg, és ezt mondta neki nagy vidáman: “Nem ismer meg…? Ön térített meg engem!” Az szomorúan felelte: “Igen, látom, tényleg csak én voltam – ezért tart megint itt…” Az Istenországa-magvak ugyanis – ha igaziak, akkor Istentől valók, nem pedig emberektől. Ez a tény megóv minden gőgtől, de elkeseredéstől is. El ne feledjük: a kezdet az Úré!

A példázatából nyilvánvaló, hogy Isten országa gyakran kicsi kezdetekből indul, s nekünk ilyen csöppnyi kezdeteket sem szabad lebecsülnünk. A mustármag piciny, el tud bújni az ember tenyerében – s lám, nagy fa lesz belőle, amin még a madarak is fészket rakhatnak! Azt jelenti ez, hogy egyetlen igaz gondolat, amit Isten igéje indít el lelkünkben, felnőhet életformáló erővé. A legtöbb emberi élet azért laposodik el, mert mindig valami nagyot, óriásit akar, s nem becsüli meg a kicsi, jelentéktelennek tűnő dolgokat. Pedig a Nobel-díjnál, a világbajnokságnál, vagy a megnyerhető főnyereménynél többet ér egyetlen tiszta gondolat, amit Isten indított el bennünk – ha azt következetesen továbbgondoljuk! Kicsi kezdet, ami jól folytatódik.

Az ember elgondolja a rá tartozó, nekiszánt igazságot. Valóban egy mustármag az egész. Nem verem nagydobra, nem fecsegem ki, nem várom érte az emberek dicséretét – ám ha valóban ott van, bármilyen kicsi, elkezdhet nőni. Holnap megint gondolhatok rá, s így szervesen építkezhet az életem. Mint a mag bámulatosan növekszik, gyönyörű rendben – hogy a tudomány is csodálkozva áll előtte, s valójában fogalma sincs igazi titkáról.

Kérdezzen most meg Isten igéje, vajon nő-e bennünk valami? Vagy megfeneklett, zátonyra futott, mozdulatlan “élet” az, ahol semmi nem történik? Engedjük-e egyáltalán, hogy az ige kezdjen a szívünkben építkezni? Van-e valami, ami mára nagyobb bennünk, mint tegnap, növekedett – vagy csak a gyom nő ott? Szomorú lenne! “Mindenestül fogva növekedjetek abban, aki a fej: a Krisztusban” – biztatja az apostol a gyülekezet tagjait. (Ef 4,15  2Pét 3,18) Növekedjünk, éspedig őbenne! Kicsi kezdetekből jó és fontos dolgok nőhetnek ki. Isten országa mustármagnyi életmagból épül krisztusi életté!

Ehhez azonban idő és türelem kell. Sokan vannak úgy, hogy azonnal mindent akarnak, türelmetlenségükben aztán sokat ártanak a maguk, vagy mások lelki növekedésének. Mi történne, ha valaki a zöldellő vetést elkezdené húzkodni, hogy nőjön már jobban! Sokszor éppen ez történik, amikor emberek, hívő emberek is türelmetlenek. Mindent kézben akarnak tartani, mindennek ritmusát meg akarják szabni, maguk akarják diktálni.

Nem figyelnek oda gyermekük életkori sajátosságaira, nem értik meg szüleik szomorúságát a sok elrontott feladat, életkudarc után. Nem értik meg, mennyi szenvedést kell az embernek végigélni, amíg eljut oda, ahová a pogány százados, az igazi szenvedést látva: “Bizony, ez az ember Isten Fia volt!” (Márk 15,39) Siettetnénk, lökdösnénk az embereket befelé Isten országába, pedig a mustármagból sem egyetlen nap alatt lesz fa. Tudni kell várni, tudni kell türelmesnek lenni!

Mennyi, de mennyi csöndes imádság, megbízható háttér szükséges ahhoz, hogy valaki szívében, vagy egy családban, egy közösségben tényleg fává növekedhessen az az életmag! De “…sem az nem valaki, aki plántál, sem az nem valaki, aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten.” (1Kor 3,6-7) A mi dolgunk annyi, hogy kivárjuk, amíg a növekedést adó Isten elvégzi művét bennünk is, másokban is!

A türelem azonban nem tétlenséget, hanem odafigyelést és gondozást jelent. Amikor a mag kikél a földből, ahová elvetették, egy pici zöld száracska az egész, alig néhány centiméter. Ha nem figyelnek oda, elnyomják a gyomok. Vigyázni kell rá, gondozni, nyomon követni. Őrizni és örülni a növekedésének, különben kihúzkodjuk a gyomokkal együtt. Minden kis életkezdemény, Isten országának bármilyen kis csírája gondozást követel, különben elvész. A gondozatlan hit, a gondozatlan ima-élet, a gondozatlan szeretet-kapcsolat, akár a legszorosabb a családi közösségben is, mind-mind életveszélyben van. Az életet gondozni kell!

Itt a templomkertben találtam egyszer egy néhány centis növényt kapálás közben. A leveléről megismertem, hogy magból kikelt parányi hársfácskáról van szó. Nem kapáltam ki, vigyáztam rá. Így tettem a második, harmadik évben is. Ma már kétméteres husáng, s talán egyszer ebből is olyan szép, évszázados fa lehet, mint ami itt áll a templom oldalsó bejárata mellett. De éveken át oda kellett figyelni rá, gondozni kellett. Ez a kultusz igazi értelme is. Hiszen “kultiválni” annyi, mint művelni, gondozni, őrizni. Vagyis nem letudni, nem “megmutatni”, nem demonstrálni. Nem ez a hit dolga. Hanem művelni, gondozni, őrizni mindazt, ami él!

Minél értékesebb egy élet-darab annál jobb gondoskodást igényel. A mustármag sem nő fává abban a kertben, ahol nem kapja meg a neki járó gondoskodást, művelést, őrzést: ha nekiesnek és kikapálják a gyomokkal együtt, vagy ha hagyják, hogy elnyomja a többi növény, ahogy Jézus beszél ezekről. Nevesíti, meg is mondja, mik azok, amik leggyakrabban elnyomják az értékes életet: a napi gond, és a gazdagság csábítása.

Legyen most lelki kenyerünkké ez a szép és egyszerű kép Isten országáról, királyi uralmáról: a fává növő mustármag. Ne feledjük, hogy a kezdetet Isten adja, s akkor nem leszünk önhitté. S nem is keseredünk el, amikor az hiányzik: ő megadja, efelől bizonyosak lehetünk. Azt se feledjük, hogy kis kezdetekből növekszik naggyá: becsüljük meg ezeket, vigyázzunk rájuk. Legyen türelmünk a növekedést kivárni, magunkban is, másokban is. S végül, a gondozás kötelességét se hagyjuk másokra. Isten ránk is bíz valamit. Ha ezt megtesszük, bizonyosak lehetünk, hogy a növekedést adó Úr is megteszi a magáét, és felnövekszik az ő országa, és eljut az ember egészen “Isten teljességéig.” (Ef 3,19) Így is legyen! Ámen.

 

Fohász

Istenünk, légy áldott, hogy nemcsak az anyagi világban mutatod meg teremtő szeretetedet, hanem a láthatatlan lelki, szellemi valóságban is jelen vagy. Légy áldott az élet-magvakért, az igéért, az indításokért, amik tőled valók.  Köszönjük az igehirdetés csodáját, és köszönjük, hogy együtt és közösségben megvizsgálhatjuk, valóban tőled való-e. Légy áldott, hogy tapasztaljuk, nem hagyod el népedet, velünk vagy, ahol a te nevedben akár ketten vagy hárman egybegyűlünk. Köszönjük, hogy megbiztatod hitünket, ezt a mustármagnyi kis kezdeményt. Köszönjük az ígéretet, hogy ha valódi ez a hit, még ha mustármagnyi is, csodákra képes. Könyörülj rajtunk, hogy növekedjen bennünk a tőled való, áldott mennyei élet. Ne engedd, hogy a lehúzó erők átvegyék a hatalmat az emberi szívekben. Könyörülj azokon, akik szívében szomorúság, elkeseredettség van: adjál nekik élő hitet. Áldd meg kezünk munkáját, az ügyeket, amelyekben járunk. Legyen kegyelmed anyaszentegyházunkkal, hogy betölthessük a küldetést, amire hívtál és szántál is minket! Ámen.