A mustármagnyi hit

2000. február 27.
dr. P. Tóth Béla

A mustármagnyi hit

Lekció: Máté 17: 14-21
Textus: Lukács 13: 18-19

“Hasonló az Isten országa a mustármaghoz, amelyet fogott egy ember, és elvetett a kertjében; az pedig felnövekedett, és fává lett, úgyhogy az égi madarak fészket raktak az ágain.”

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy tudunk ígéreteidről, és erőt és hitet meríthetünk belőlük földi útonjárásunk közepette. Köszönjük a bizonyosságot, hogy igéd nem pusztába kiáltott szó, hanem lélek és élet, testté lett valóság, élő, Megváltó Krisztusunk. Légy áldott Atyánk, hogy ismét megadtad, hogy megállhassunk színed előtt, mi, a gyarló, bűnös emberek, akiknek “minden igazságunk olyan, mint a megfertőztetett ruha”. Szeretnénk megtisztulni, és lélekben megbékélni, hiszen erre adod a hetedik napot. Kérjük tőled gyermeki szívvel üzenetedet, jelentsd ki magad népednek, szólj mindazokhoz, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot. Jövel, Szentlélek Isten, szólíts minket nevünkön, adj élő igét, mutass meg minket magunknak. “Mutasd meg nékünk az Atyát, és elég az nékünk”.
Ámen.

Igehirdetés

Felmérések mutatják, hogy a környező népekhez képest a magyarok a legpesszimistább nemzet. Egész Európa úgy tekint ránk, mint a gazdasági, társadalmi átalakulások éllovasára, egy olyan országra, melynek legjobbak a kilátásai, amely sikerre van ítélve; az emberek mégis rosszat várnak. Valaki azt mondta, hogy egy olyan nemzet felől ez nem csoda, melynek egyetlen évszázad alatt háromszor törték el a gerincét. Bizonyára sok igazság van ebben. Félve mondom ki, de talán mégsem csupán a történelmi megpróbáltatások miatt van ez így. Azért is, mert kevés az igazi hit. A Kárpát-medencében mindig is kevés volt, ahogy Ady Endre megállapítja. És ami volt is, az is mindig félrehúzódott, szemérmesen hallgatott, még akkor is, ha volt reménysége. Pedig az ember életminőségének egyik döntő része, hogy mit lát maga előtt, milyen jövője van. A jövendő nélküli ember nemcsak pesszimista, hanem előbb-utóbb depressziós is lesz, hiszen távlatok nélkül az ember lelke valóban csak megbénulhat.
A bibliai idők embere nem volt jövendő nélküli. Sőt, kivált a jézusi időkben, egyre növekedett, egyre teltebbé, feszültebbé vált. Amit ők vártak, az azonban nem a még nagyobb jólét, hanem Isten királyi uralma volt. Várták, hogy ami bűnös, az megtisztul, ami töredékes, hiányos, az teljessé válik. Várták, hogy ahol igazságtalanság és erőszak van, ott igazság és szeretet uralkodjon. Várták, hogy a teremtett világ ne csak sóhajtozzon, nyögjön, fohászkodjon, hanem eljusson céljához és eredeti rendeltetéséhez: Isten királyi uralmához. Az ő várakozásaiknak erkölcsi és szellemi tartalma volt. Mainapság, ha van egyáltalán várakozás, akkor az leginkább anyagi jólétre vonatkozik. A bibliai időkben azonban Isten királyi uralmát várták, s ezért van szó az evangéliumok lapjain minduntalan Isten országáról. Ezért tanít Jézus is újra és újra erről.
Mert az emberi szív, ha még nem került egészen a Semmi uralma alá, akkor vágyik Isten királyi uralmára, “országára”; akkor nem hallgat el ajkán, nem lesz megszokottá az imádság, amit a Miatyánkban mondunk, hanem egyre teljesebb szívvel, egyre forróbb lélekkel mondott imádsággá válik: “Jöjjön el a te országod”. Erről az “országról”, Isten országlásáról beszélt Jézus a legtöbbet tanítványainak. Erről mondta, hogy nagyon közel van hozzánk, mindenkinek hozzáférhető, de azt is hozzátette, hogy aki újonnan nem születik, az nem mehet be ebbe az országába. Az, hogy “mennyek országa”, vagy “Isten országa” csak szóhasználat kérdése, ezek ugyanazt jelentik. Aki nem születik víztől és Lélektől, az nem mehet be a mennyek országába. Erről az országról mondta Jézus, hogy nem kikövetkeztethetően, előre kiszámíthatóan jön el, “mert íme, immár közöttetek van” – éspedig az ő személyében. És azt is mondta, hogy ez az Isten országa az, amit az embernek mindenekelőtt keresnie kell, és az összes többi dolog megadatik. De ezt keresni kell, éspedig mindennél inkább. Aki nem úgy küzd érte, mint a saját életéért, az nem mehet be ebbe az országba.
Ma is egy olyan jézusi mondást hallunk, ami erről tanít. Néhány szó az egész: Isten országa hasonló a mustármaghoz. Az ember elvetette kertjébe, az pedig felnőtt és fává lett, s egy idő után az égi madarak is fészket raktak rajta. Ezt a klasszikusan tömör példázatot adja most kezünkbe, hogy minket is tanítson. Bármennyire is tömör a kép, mégis sokatmondó. Négy szempontra is szeretném felhívni a figyelmét azoknak, akik maguk is várják Isten országát. Ahogyan az agg Simeonról is olvassuk, hogy “várta Isten országát”, és meg is látta, a maga szemeivel. Sőt kezébe is vehette: a gyermek Jézust. Megáldotta, imádkozott érte, és próféciát mondott felőle.
A mustármag példázata mindenekelőtt azt mondja ki, hogy Isten országa egy olyan életmaggal, impulzussal kezdődik, ami nem emberi produktum, hanem Isten adja. Ahogy az ember nem tud még a legmodernebb laboratóriumi körülményei között sem egyetlen mustármagot sem produkálni, úgy senki nem tudja elkezdeni egy másik emberben, de saját magában sem az Isten országát, mert ez a kezdet egyedül, tőle magától származhat. Ő viszont szeretetéből megalkotta nemcsak a mustármagot, meg a többi növény magvait is, hanem az “Isten-országa-magvakat” is megalkotta. És nemzedékről nemzedékre gondoskodik arról, hogy legyenek magvetők. A magvető az igét hinti, de a mag nem az igehirdetőtől, hanem Istentől van.
Azért fontos ezt tudni testvérek, mert néha elkeseredünk, amikor annyi gyomot látunk a világban. Gyomokat, amely mind szórja a maga magvát, és azután magától terem, nem győzzük irtani. Miért van annyi tizenéves leány és fiú kezében cigaretta? Mert jó pénzért filmek sokasága, sorozatok is agymosás-szerűen adják a példát: ha felnőtt akarsz lenni, ezt kell tenned, különben gyerek vagy. De vannak még mérgesebb gyommagok is, amik ezrével úsznak a levegőben, és az ember szinte tehetetlen, és elkeseredik. Mert érzi, hogy nem tud ennyi gyommaggal megküzdeni.
De nem is a mi dolgunk, hogy az egész világot gyomtalanítsuk. Van mindenkinek egy kis kertje: saját személyes életköre. És ott, azon a területen kell ezt elvégezni. Az értékes mag, az élet-mag, az “Istenországa-mag” megadatik ehhez. Nincsen tőlünk távol, mondja Mózes könyvében: “Sem nem az égben, sem nem a tenger túlpartján van, hanem itt van a szívedben, és itt van a szájadban”- egészen közel van hozzád. Isten igéjét mindig csak emberi száj mondhatja ki. Mindig is emberi kéz írta le. Amikor testté lett, akkor sem különleges mitológiai lény, hanem valóságos ember formájában jött közénk.
Isten gondoskodik az élet-magról. Megadta, és megadja a magvetőket, ahogy az idők teljességében megadta, hogy asszonytól született, valóságos emberben álljon előttünk az ő igéje, szeretet-gondolata, szándéka velünk. Megadja ahhoz a kezdetet mindenkinek, hogy felnőhessen benne Isten országa. Nem kell elkeserednünk, mi lesz velünk! Ő gondoskodik igéjéről! Csak éljünk vele, és aztán ne tulajdonítsuk magunknak, amikor elkezd bennünk növekedni az ő országa. Régen rossz, ha úgy hisszük, hogy a mi elszánásunkról, a mi döntésünkről van szó, ez van a fő helyen, ez a döntő. “Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket” – mondja a tanítványoknak. Ingatag és bizonytalan alapú az, ami emberekre épül. Még ha jó és igaz emberekre is! Ha magunkra, a magunk okosságára, erkölcsösségünkre, szent elhatározásunkra, vagy akár más emberekre, tanítókra, vezetőkre.
Egy nevezetes evangelizátorról írták le, hogy egyszer egy olyan városban járt, ahol előzőleg egy sokakra ható sorozatot tartott. A város utcáján a nyakába akaszkodott egy részeg ember, és ezt mondta neki: Nem ismer meg? Ön térített meg engem! Az szomorúan felelte: Igen, látom, tényleg csak én voltam. Ezért tart itt megint.
Az “Istenországa-magvak”, ha igaziak, Istentől valók, nem emberektől. Ez megóv minket gőgtől, de megóv az elkeseredéstől is. El ne feledjük: a kezdet az Úré.
A példázatából az is nyilvánvaló, hogy az Isten országa gyakran nagyon kicsi kezdetekből indul, és nekünk az ilyen csöppnyi kezdeteket sem szabad lebecsülnünk. A mustármag piciny, el tud bújni az ember tenyerében, és lám, nagy fa lesz belőle, amin még a madarak is fészket rakhatnak. Azt jelenti ez, hogy egyetlen olyan igaz gondolat, amit Isten igéje indít el lelkünkben, felnőhet életformáló erővé. A legtöbb emberi élet azért laposodik el, mert mindig valami nagyot, valami óriásit, valami jelentőset akar, és nem becsüli meg a kicsi, jelentéktelen dolgokat. Pedig a Nobel-díjnál, a világbajnokságnál, vagy a megnyerhető főnyereménynél mennyivel többet ér egyetlen tiszta gondolat, amit Isten indított el bennünk, ha ezt mi következetesen továbbgondoljuk. Egy kicsi kezdet, ami jól folytatódik. Az ember elgondolja a rátartozó, nekiszánt, kicsi kis igazságot. Valóban egy mustármag az egész. Nem verem nagydobra, nem fecsegem ki, nem várom érte az emberek dicséretét, de ha valóban ott van, akármilyen kicsi, elkezdhet nőni. És holnap megint gondolhatok rá, és így szervesen építkezhet az életem. Ahogyan a mag csodálatos módon növekszik, gyönyörű rendben, hogy a tudomány is csodálkozva áll meg előtte.
Kérdezzen most meg Isten igéje mindnyájunkat, nő-e bennünk valami? Vagy csupa megfeneklett, zátonyra futott, mozdulatlan élet, ahol nem történik semmi? Engedjük-e, hogy az íge elkezdjen bennünk építkezni? Van-e valami, ami mára nagyobb lehet már bennünk, mint tegnap, mert növekedett, vagy csak a gyom nő? Szomorú lenne! “Mindenestül fogva növekedjetek abban, aki a fej: a Krisztusban” – így bíztatja az apostol a gyülekezet tagjait. Növekedjetek, éspedig Krisztusban! Kicsi kezdetekből jó és fontos dolgok nőhetnek ki. Isten országa mustármagnyi életmagból épül jézusi életté.
Ehhez azonban idő és türelem kell. Sokan vannak úgy, hogy azonnal mindent akarnak, türelmetlenségükben aztán sokat ártanak akár a maguk, akár mások lelki növekedésének. Mi történne, ha valaki a zöldellő vetést elkezdené húzkodni, hogy nőjön már jobban. Sokszor pedig ez történik, amikor emberek, hívő emberek is türelmetlenek. Mindent kézben akarnak tartani, mindennek ritmusát meg akarják szabni, maguk akarják diktálni. Nem figyelnek oda gyermekük életkori sajátosságaira, nem értik meg szüleik szomorúságát a sok elrontott feladat, a sok életkudarc után. Nem értik meg, mennyi szenvedést kell az embernek végég élni, amíg eljut oda, ahová a pogány százados néhány óra alatt eljutott, az igazi szenvedést látva: “Bizony, ez az ember Isten fia volt!” Siettetnénk, lökdösnénk az embereket befelé Isten országába, pedig a mustármagból nem egyetlen nap alatt lesz fa. Ez időbe telik, egy folyamat. Tudni kell várni, tudni kell türelmesnek lenni. Mennyi, de mennyi csöndes imádság, megbízható háttér szükséges ahhoz, hogy valakinek a szívében, vagy egy családban, egy közösségben tényleg fává növekedhessen az az életmag! De “sem az nem valaki, aki plántál, sem az nem valaki, aki öntöz, hanem a növekedést adó Isten.” A mi dolgunk az, hogy kivárjuk, amíg a növekedést adó Isten elvégzi a maga művét bennünk is, másokban is.
Ez a türelem azonban nem tétlenséget, hanem odafigyelést és gondozást jelent. Amikor a mag kikél a fölből, ahová elvetették, egy pici zöld száracska az egész, alig néhány centiméter. Ha nem figyelnek rá, elnyomják a gyomok. Vigyázni kell rá, gondozni, nyomon követni. Őrizni és örülni a növekedésének, különben kihúzkodjuk a gyomokkal együtt. Minden kis életkezdemény, Isten országának bármilyen kis csírája gondozást követel, különben elvész. A gondozatlan hit, a gondozatlan ima-élet, a gondozatlan szeretet-kapcsolat, akár a legszorosabb a családi közösségben is, mind-mind életveszélyben van. Az életet gondozni kell.
Itt a templomkertben találtam egyszer egy néhány centis növényt kapálás közben. A leveléről megismertem, hogy magból kikelt parányi hársfácskáról van szó. Nem kapáltam ki, vigyáztam rá. Így tettem a második, harmadik évben is. Ma már kétméteres husáng, s talán egyszer ebből is olyan szép, évszázados fa lehet, mint ami itt áll a templom oldalalsó bejárata mellett. De éveken át oda kellett figyelni rá, gondozni kellett. Ez a kultusz igazi értelme is. Hiszen “kultiválni” annyi, mint művelni, gondozni, őrizni. Vagyis nem letudni, nem “megmutatni”, nem demonstrálni. Nem ez a hit dolga. Hanem művelni, gondozni, őrizni mindazt, ami él. És minél értékesebb egy élet-darab annál jobb és gondosabb gondoskodást igényel. A mustármag sem nő fává abban a kertben, ahol nem kapja meg a neki járó gondoskodást, művelést, őrzést: ha nekiesnek és kikapálják a gyomokkal együtt, vagy ha hagyják, hogy elnyomja a többi “növény”, ahogy Jézus beszél ezekről: az élet gondja meg a gazdagság csábítása. Nevesíti, meg is mondja, mik azok, amik leggyakrabban elnyomják az értékes életet: a gond és a gazdagság csábítása.
Hát legyen most lelki kenyerünkké ez a szép és egyszerű kép Isten országáról, királyi uralmáról, a fává növő mustármag. Ne feledjük, hogy a kezdetet Isten adja, s akkor nem leszünk önhitté. S nem is keseredünk el, amikor hiányzik: ő megadja, efelől bizonyosak lehetünk. Azt se feledjük, hogy kis kezdetekből növekszik naggyá: becsüljük meg ezeket a kicsi kezdeteket, vigyázzunk rájuk. Legyen türelmünk a növekedést kivárni, magunkban is, másokban is. És végül: a gondozás kötelességét se hagyjuk másokra. Isten ránk is bíz valamit. Ha ezt megtesszük, bizonyosak lehetünk, hogy a növekedést adó Isten is megteszi a magáét, és felnövekszik az ő országa, és eljut az ember egészen az “Isten teljességéig”. Így legyen!
Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott, hogy nemcsak az anyagi világban mutatod meg teremtő szeretetedet, hanem a láthatatlan lelki, szellemi valóságban is jelen vagy. Légy áldott a tőled való élet-magvakért, az igéért, az indításokért, amik tőled valók. A hírekért és üzenetekért, amiket te adsz magadról. Köszönjük az igehirdetés csodáját, és köszönjük, hogy együtt és közösségben megvizsgálhatjuk, valóban tőled való-e. Légy áldott, hogy tapasztaljuk, nem hagyod el népedet, velünk vagy, ahol a te nevedben akár ketten vagy hárman is egybegyűlünk. Köszönjük, hogy megbíztatod hitünket, ezt a mustármagnyi kis hitet. Köszönjük az ígéretet, hogy ha valódi ez a hit, még ha mustármagnyi is, csodákra képes. Könyörülj rajtunk, hogy növekedjen bennünk a tőled való, áldott mennyei élet. Ne engedd, hogy a lehúzó erők átvegyék a hatalmat az emberi szívekben. Könyörülj azokon, akik szívében szomorúság, elkeseredettség van. Adjál élő hitet az embereknek. Áldd meg kezünk munkáját, az ügyeket, amelyekben járunk. Legyen kegyelmed anyaszentegyházunkkal, hogy betölthessük a küldetést, amire hívtál és szántál minket.
Ámen