A negatív indulatokról

2004. május 16.

A negatív indulatokról

Lekció: Csel 21,27-40
Textus: Róm 6,12-13

“Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedelmeskedjetek kívánságainak. Tagjaitokat se adjátok oda a bűn szolgálatára, hogy a gonoszság fegyvereivé legyenek. Hanem adjátok oda magatokat Istennek, mint akik a halálból életre keltetek. Tagjaitokat is adjátok oda az igazság fegyvereiként Istennek.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük megtartó szereteted. Köszönjük az otthont, ahol fedél van a fejünk felett és ahol emberi szeretetben élhetünk. Köszönjük az egészséget, testi erőnket és minden jó ajándékodat, ami csak örömmel töltött el bennünket az elmúlt héten. Minden jó ajándék és tökéletes adomány tőled, a világosságok Atyjától száll alá. Megvalljuk előtted sok gyarlóságunkat, legfőképpen önzésünket és szeretetlenségünket, amivel csak a magunk javát kerestük és nem hordoztunk másokat türelmesen és jósággal. Megvalljuk, hogy nem kerestünk téged úgy, ahogy az hozzád méltó, egész szívünkkel, teljes lelkünkkel és minden erőnkkel. Légy hozzánk irgalmas és ne távozz el tőlünk. Vedd el fáradtságunkat, fásultságunkat és közönyünket, és add meg nekünk, hogy hadd legyünk egy darab agyag a te kezedben, amit úgy formálsz, amint a fazekas az agyagot, amiből hasznos tárgy és szép edény válhat a te kezedben. Küldd el hozzánk Szentlelkedet, a Krisztus lelkét, és töltsd el szívünket ajándékaiddal. Ámen.

Igehirdetés

A Biblia azért is az élet könyve, mert folyton lehetőségeket mutat fel számunkra: lehet így is élni és amúgy is. Számtalan élethelyzettel találjuk szembe magunkat ebben a könyvben, amik mind azt mutatják fel, milyen az ember Isten nélkül és milyen ővele. Nem úgy általában beszél tehát a Biblia az élet sokszínűségéről és gazdagságáról, ezt a világirodalom és a költészet megteszi, hanem ebben az összefüggésben: milyen az ember Istennel szövetségben és milyen nélküle.

Mai történetünk egy feldühödött tömeget mutat meg nekünk, akik az igazhitűséget védelmezik és Pál halálát követelik. Elég ismerős ez a kép, hiszen nincs olyan nap, amikor ne láthatnánk a képernyőn embereket, tömegeket is, akik az égre rázzák öklüket és még sok más módon is kifejezik, hogy nekik és csak nekik igazuk van. Ez a hangulat nem csak a politikusok kedvelt játékszere, akik általában szívesen ülnek fel az emberi indulatok hullámhegyeire, hanem sajnos a legsötétebb, embergyilkos, démoni indulatoknak is útkészítője. Ha nekem igazam van, akkor lerombolhatom a másik ember házát és ha nekem igazam van, akkor levághatom a másik ember fejét is.

Történelmi tény, hogy a széteső, vagy általában a maga belső egységét, összetartozását nem találó közösségeknek van leginkább szükségük valamilyen ellenségre, akit először gondosan ördögnek mutathatnak be és aztán ellenük vezényelhetik a naiv és tudatlan embereket akár meghalni is, általában persze hangzatos és egyébként igaznak tűnő jelszavak hangoztatása mellett. Nagyon valószínű ráadásul, hogy ez nem csak nagy méretekben, a tömegekre nézve van így, hanem az egyes emberre is igaz: mert a meghasonlott, belülről bizonytalan, talán önellentmondásban élő ember kap azon leghamarabb, hogy valakit gyűlölhessen. Aki igazán komolyan végzi a maga munkáját, felelősséget vállal, mint családapa vagy családanya másokért, odaszántan helytáll egy jó ügyért, ami betölti őt mindennapi feladatokkal – annak nincs szüksége arra, hogy kifelé negatív indulatokat mozgósítson, megvessen és gyűlöljön, s ebben a borzalmas pótszerben találja meg önmagát. Nézzük meg magunkat az ige tükrében, s gondolkozzunk együtt azon, milyen üzenet rejlik a Pált meglincselni akaró, felheccelt tömeg bibliai képében!

Úgy hiszem, hogy valamennyi vakbuzgóság közül a éppen vallási fanatizmus és ellenségeskedés a legalantasabb, hiszen az emberek szembefordítása és egymás ellen vezénylése van legtávolabb minden igaz hittől és emberi reménységtől. Az Úr testvére Jakab, aki a vénekkel együtt vezette a jeruzsálemi ősgyülekezetet, felhívja a harmadik missziói útjáról hazatért Pál figyelmét, milyen sok ezren vannak éppen Jeruzsálemben, akik valóban hívők és rajonganak a törvényért. Van valami szép és hátborzongató abban, amikor az ember nagy tömeget lát, akik ugyanabban a hitben járnak és egy akarattal ugyanazt teszik, énekelnek vagy leborulva imádkoznak – mintha egyetlen ember lennének!

Ám az eredeti ünnepi öröm s az egyiptomi szabadulásért érzett kimondhatatlan hála helyén, mely szabadulás megteremtette Izrael nemzeti közösségét, ezer esztendő alatt már csak a törvény marad a legtöbb zsidó ember számára az Istennel való kapcsolatból. Ez lett az istentisztelet tárgya. Ahol más népek bálványaikat tartották, ott a zsidók számára egy szekrényben a tóra volt, amire ezüstből koronát tettek, mintha ember, egy valóságos uralkodó lett volna. Ünnepi külsőségek között nyitották ki a szekrény ajtaját, ez a mozzanat volt a kultusz középpontjában. De ahelyett, hogy megvetnénk emiatt a korabeli zsidókat, gondolkozzunk el inkább azon, számunkra vajon mi van Isten helyett a főhelyen.

Lesz, aki ott egy másik embert talál majd, akit bálványoz, ilyen vagy olyan okból. Lesz, aki egy házat vagy egy autót, és lesz olyan is, aki egy szenvedélyt, amitől nem tud szabadulni vagy akár egy sérelmet – de az is meglehet, hogy egyszerűen a maga feltétel nélküli önzését, saját nagy énjét. Teljesen mindegy, hogy mi foglalja el Isten helyét bennünk, mert ő az egyetlen, aki meg tud minket tartani az emberségünkben, minden más előbb-utóbb kivetkőztet minket magunkból. Ezt nagyon sok példa bizonyítja.

Ezek a derék és nagyon is törvényimádó emberek például ott Jeruzsálemben habzó szájjal kiabálják Pálról az ezredesnek, hogy “végeztesd ki!” A templomra, tudjuk, szinte ráépült az Antónia-erőd Jeruzsálemben, aminek az volt a célja, hogy onnan a hatalom, ez esetben a rómaiak – szemmel követhessék a templomudvaron és környékén zajló eseményeket, és elejét vehessék a zavargásoknak. Pontosan ez történik éppen: egy cohors, vagyis egy szakasz katonát vezényel a templom udvarára a római ezredes, mert az őrszemek jelentik, hogy zavargás, tömegjelenet van odalent.

Különös, hogy a törvény, amint az élő Isten helyébe lép, nem hogy akadályozná az ellenséges indulatok feltörését, hanem így használva – gerjeszti azokat. Mert Isten helyébe még az ő törvénye sem léphet, az embernek és Istennek nem elveken és igazságokon át, hanem személyesen és valóságos beszélgetésben kell találkoznia. Ahol ez nincs, ott maradnak az elvek, az igazságok, meg a magunk gyártotta szabályok: hogy csak egyet mondjak példának: “ha valaki átlépi a területem határát, amit magaménak tudok, akkor harapok” – és emiatt hal meg annyi ember minden nap a világon híres-nevezetes modern világunkban is! Az állatvilág mélységéből hozott territórium-védelem vezérel minket észrevétlenül, mint a gyíkokat és erdei élőlényeket, ennek a szabálya a legfőbb törvény számunkra – ennek jegyében aztán igazolható minden ellenségeskedés és negatív indulat, de még a kínzások és kegyetlenkedések is. Isten helyébe nem léphet semmi és senki, s ha mégis ez történik, annak megvannak a következményei: az ember boldogan gyűlöl, és azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik, mikor ellenségeskedik és pusztítja ellenfeleit!

Pálra azért haragudtak sokan, mert a pogányok közé ment a Krisztus nevét hirdetni, és akkoriban Jeruzsálemben minden ellenszenves volt, ami idegen vagy nem zsidó ügy volt. Ilyen volt a közhangulat! Tudjuk, Rómában ekkor Néró uralkodott, az ő kegyetlenségei is táplálták az ellenszenvet a zsidókban minden pogány nép iránt, és a rómaiaktól való megvetettségük is szította nacionalizmusukat, tehát Pál azt a tanácsot kapja a keresztyén elöljáróktól, hogy bizonyítsa be, ő jó zsidó. Bizonyítsa be nyilvánosan, hogy félreértésről van szó, ő nem mondja azt a zsidóknak, hogy ne metéljék körül gyermekeiket, csak a pogányokból lett Krisztus-követőknek adja meg ezt a szabadságot az első jeruzsálemi zsinat. Megkérik arra, hogy vállaljon részt annak a négy názír fogadalmat tett embernek a költségeiből, akik a maguk fogadalmának lejárta után éppen most készülnek hajukat levágatni a templomban és költséges áldozatot bemutatni. Ilyen költségek átvállalása a kegyesség különleges jele volt, azonkívül Pál azt is vállalja, hogy hét napon át tisztulási szertartáson vesz részt a templomban, mivel külföldön járt és az a törvény szerint azt jelenti, hogy tisztátalanná lett. Mindez látványos bizonyítása annak, hogy Pál nem akarja megváltoztatni a mózesi törvény szokásait.

De az efézusi zsidók közül némelyek meglátják a városban, oldalán Trofimosszal, aki görögből lett keresztyén, és azt hiszik, hogy őt is bevitte magával a szent helyre, megszentségtelenítve ezzel a templomot, és így tör ki a gyűlölet hulláma, amely embervért akar látni aztán. Milyen pontos ez a diagnózis is rólunk! Ha Isten nélkül járunk, ha nem kell a vele való beszélgetés bensőséges csendje, megbékéltető lelkülete, akkor rémeket látunk, adatokat kreálunk, és előbb-utóbb biztos értesülésként mondjuk ki a gyanúinkat, azt, amit semmivel nem ellenőriztünk, csak úgy gondoljuk, hogy az pontosan beleillik a képbe, amit az ellenségünkről magunkban táplálunk.

Ez pedig az igazság eltorzítása, de a szívében Isten nélkül élő embert egy idő után már nem érdekli az igazság, csak a maga igaza, pedig ez a két dolog ég és föld. Így meg tudunk romolni, és ezt a tényt a nagyon is törvénytisztelő, sőt, a mózesi törvényt imádó, mégis vért látni akaró tömeg képe által üzeni nekünk ma az ige Ura.

Mit szögez szembe mind ezzel a Biblia? Mert hogy ez nincsen jól így, az egészen bizonyos. Azt mondja, hogy rajtunk múlik, kinek szolgálunk: az élő Istennek vagy a saját bálványainknak. Ne szánjátok oda tagjaitokat a bűn szolgálatára. Lehet, hogy édes, lehet, hogy kényelmes, lehet, hogy nagy kielégülés a lelkünknek, hogy tiltott gyümölccsel élünk, és az is lehet, hogy nincs erkölcsi erőnk az igazság megvalósításához. A dolgunk mégis egyszerű és világos: adjátok oda magatokat Istennek, mint akik halálból életre keltetek. Az ember szívében a halálból életre kelt ember dicsőítő hálájának van helye, nem pedig a saját vágyteli énje szolgálatának. Mert mindnyájunknak van egy ilyen énje is, és amikor ez különválik, elszakad az ember teljesebb, isteni énjétől, amikor az ember a maga bensejében megkettőződik, akkor mindegy, hogy ezt bűnnek vagy betegségnek nevezzük, a lényege ugyan az, a megromlottság.

Mert mi emberek létegységre vagyunk teremtve. Amikor mások gyalázni akarnak, mindig azt mondják, s joggal, nézd csak, neked van egy ilyen éned, meg egy olyan is, nincs sehol az egység – te önmagaddal meghasonlott, kettéosztott énű ember vagy. S ennél jobb vád valóban kevés akad. Mert mind arra hivattunk, hogy egyetlen ember legyünk. Egyszer élünk és egyszer fogunk meghalni, életünket is egy darabban fogjuk visszaadni annak, akitől kaptuk. Milyen kár lesz akkor a lehasított, eltagadott, észre nem vett vagy el nem ismert részekért, amik darabokra szedték személyünket!

Adjátok oda magatokat Istennek – ez az útja annak, hogy valóban egyetlen emberré legyünk: üdvösséges lelkű emberré. Jézusban ezt látjuk, ezért valljuk őt Megváltónknak. Benne látjuk, hogy ez lehetséges minden asszonytól született embernek. Nekünk is, ma is lehetséges, mind addig, amíg dönthetünk még életünk dolgai felől. Adjátok oda magatokat Istennek, mint akik Krisztusban a halálból életre keltetek!

A negatív indulatainkról szólt ma az ige. Minél szétesettebbek, meghasonlottabbak vagyunk, annál inkább szükségünk van a hallottakra. S minél inkább odaadjuk szívünket méltó tulajdonosának, az élő Úrnak, annál több öröm, hála és dicsőítés lesz bennünk. Úgy, mint azok lényében, akik a halálból életre keltek. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, te örök teremtő szeretet vagy, jóságodból van minden, ami csak létezik és te küldted ennek a világnak Krisztust, a testté lett igét. Téged kérünk, hogy töltsd el a mi szívünket is éltető erőkkel, szeretettel és jósággal, mert a világ csak ellenségeskedést és gyűlöletet sugall az embereknek és mi magunk is könnyen elsodródhatunk ezekbe az irányokba bűneink és erőtlenségünk miatt. Ne hagyj magunkra bennünket, váltsd valóra ígéretedet, amit a régieknek adtál: nem hagylak el, sem el nem távozom tőled. Szeretnénk a most következő hét napjain inkább egymás javára lenni és részt venni országod építésében, mint ahogy az eddig sikerült. Vágyunk a tiszta és igaz életre, erősíts meg minket igéd igazságával és Szentlelked ajándékával. Imádkozunk betegeinkért, egy asszonytestvérünkért és egy férfi testvérünkért, akik nagy mélységből kiáltanak hozzád. Légy erejük és vigasztalásuk. Fogjad kezünket, hogy el ne tévelyedjünk a most következő hét napjain, hanem téged dicsőíthessünk örömmel és hálaadással a Krisztusban nekünk adott új életért, mint akik a halálból az életre keltünk. Ámen