A Szentlélek lehetőségei

Igehirdetés 2003. június 8.

A Szentlélek lehetőségei

 

Lekció: Csel 2,1-12
Textus: Ef 4,30-32

“Meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét, aki által el vagytok pecsételve a megváltás napjára. Minden keserűség, indulat, harag, kiabálás és istenkáromlás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasok, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.”

 

Imádkozzunk!

Örökkévaló Istenünk, tőled van a világ minden szépsége és az élet csodája. Tőled van ez a mai pünkösdi ünnep is, amikor hálát adunk ajándékaidért és könyörgünk jelenlétedért. Semmi nincs a világon, ami nélküled lett volna, és ha nem látunk is téged szemünkkel, megtapasztalunk szívünkkel és életünkkel. Te hívtad el az atyákat, akik engedelmesek voltak, te szólítottad meg a prófétákat, hogy rólad tanúskodjanak, és tőled volt az egyszülött Fiú, a Páratlan, megváltó Jézusunk, aki önmagát adta értünk áldozatul. Minden szeretetedet ránk pazaroltad, amikor eljöttél a Lélek által az első pünkösdben, s azt kérjük, most is jöjj el közénk! Szomjazunk jelenlétedre, töltsd ki ránk ma is ajándékaidat! Szentlélek, végy körül bennünket, valljuk istenséged! Hisszük, hogy az új ember szíve saját kezed műve – te vagy a hitnek mind szerzője, mind elvégezője! Ámen.

 

Igehirdetés

Az első keresztyén gyülekezet abból született, hogy emberek megtapasztalták az Úr jelenlétét. Alig valószínű, hogy kétezer éven át megmaradó közösség fundálható másképpen, mint Isten jelenléte által: az anyaszentegyház húsz évszázadon át megmaradó csodája arról beszél, amit az apostoli igehirdetés körül ott Jeruzsálemben háromezren átéltek: “Itt van Isten köztünk!”  (165.dics.1.v.)

Amikor a világban kétely, zűrzavar és ellenségesség uralkodik, mint ma is, akkor bizonyosan távol van az Úr. Az ő távollétére utal az ember önmaga istenítése, a hiúság, ami annyi baj okozója. Az ő távollétére utal a megvásárolhatóság, hogy az ember pénzért immár mindenre hajlandóvá lett. Az ő távollétére utal az engesztelhetetlen ellenségeskedés emberek között és még sok más, nagyon is jól ismert vonása a mindennapok életének. Nincsen is ezért fontosabb imádságunk, mint ez: Jövel, Szentlélek Isten! Jövel, élő Urunk, formáld ki bennünk a mennyei életet! Ezzel az alázattal és készséggel hallgatták a Jézusról szóló igehirdetést azok, akik az első pünkösdkor újjászülettek, s kövessük most őket alázatukban mi is. Mit ad a Szentlélek ma, Isten jelenvalósága közöttünk?

Lehetőség! A Szentlélek által az ember előtt kinyílik az ajtó, amin Isten világába belépünk. Szentlélek nélkül, a Szentlélek ellenében élve ez az ajtó zárva marad. Sokan érdeklődnek az isteni dolgok iránt, könyveket vesznek, előadásokat hallgatnak, titkos társaságokba próbálnak bejutni és Isten világa mégis zárva marad előttük. Mert amikor Jézus elküldte Szentlelkét tanítványainak, akkor az ő saját követésére erősítette meg őket ezzel, és ahol embereknek ez nem kell, ahol nem követik Jézust a Szentlélek által, ott nem nyílik meg az égi világ előttük. “Senki sem mehet az Atyához, csak én általam!” – mondja Jézus. (Ján 14,6)

A Szentlélek annak lehetősége, hogy elkezdjük Jézust követni, s ezáltal életünk újra alapozódik. Őnélküle marad az irigység, az önzés és a gyanakvás, a régi élet – vele pedig az ember átéli, hogy nem vagyunk magunkban, s nem vagyunk a harag és a kétségbeesés eljegyzettjei. Megtapasztaljuk, hogy ő jelen van életünkben akkor is, mikor mások elmagányosodnak körülöttünk. Jelen van, amikor tolnak be a műtőbe egy kerekes kocsin, sőt jelen van akkor is, amikor orvosilag már nincs semmi segítség!

A megtapasztalást, hogy ő jelen van a megtért életében, oly mámorosan élték át az első keresztyének, hogy azt mondták róluk, édes bortól részegedtek meg. Pedig csak igazán boldogok voltak, mert lehettek is, magát Istent fogadták a szívükbe – hogyne lettek volna boldogok! Persze, jött az ő életükben is még próba, akadály és nehézség, de ezt az egyet már senki elvenni nem tudta tőlük: Istent fogadták szívükbe a Szentlélek által!

Az új pünkösd erre emlékeztet mindenkit: megnyílhatsz és megtapasztalhatod a Szentlélek jelenvalóságát! Keseregtél erőtlenségeid miatt: ő ad erőt minden jóra! Fájlaltad a magányt, elhagyatottságot – ő ad neked fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat! Nem tudtad, mitévő légy, nem találtad az utat – ő világosságot gyújt szívedben, sőt előbb-utóbb magad is világosság leszel mások számára! Máig emlékszem annak az örömére, amikor életemben először megértettem, nem vagyok egyedül. Fiatal gyermek voltam még, s rátaláltam az imádság örömére. Most, amikor a felnőtt élet gondjai és törettetései közt olykor igazi, nagy örömöm van, az mindig pontosan ehhez a  tiszta, gyermeki örömhöz való visszatalálás!

Nincs is nagyobb ünnepi jó kívánságom, mint hogy fedezzük fel újra, a Szentlélek ünnepén kivált, hogy mennyi örömre nyílik lehetőség ebben az egyszerű tényben: ő eljött és ma is jelen van – egész a világ végezetéig! És ha még sincsen valami miatt: hát hívjuk, várjuk, kérjük őt, s meg fogjuk tapasztalni, meghallgatja kérésünket. Mert a Szentlélek lehetőség, éspedig Isten jelenvalóságának lehetősége!

Ám a Szentlélek követelmény is. Ezt hallottuk: “Meg ne szomorítsátok az Isten Szentlelkét!” Az ember meg tudja szomorítani, azaz meg tudja tagadni a Szentlelket. Megtagadja önmaga nagy állításával, azzal, hogy nem lát és nem hall semmi mást, csak saját magát, az ő igazát, az ő sérelmeit, az ő kisemmizettségét vagy éppen a másokat lefőző gazdagságát. Ézsaiás próféta könyvéből való ez az idézet: “Megszomorították Szentlelkét, ezért ellenségükké vált és harcolt ellenük.” (Ézs 63,10) Hányszor lehetett s lehet ennek tanúja ma is Isten népe! Berendezkedünk, megszokjuk a jót, nem vagyunk hálásak az ajándékokért, nem kérjük a vezetést, nem figyelünk az igére, nincs igazi, állhatatos imádság – ilyenkor megszomorítjuk vagy éppenséggel megtagadjuk a Szentlelket, Isten jelenvalóságát! Ezért a Szentlélek nem csak kinyíló ajtó, áldott lehetőség az ember előtt, hanem követelmény. Szentlélek nélkül magad maradsz: begubózol, gyanakvóvá és ellenségessé leszel – meg ne szomorítsd hát az ő jelenvalóságát!

Gyermekkori emlékem az is, amikor egyszer hosszabb ideig nem volt víz a lakásban, ahol éltünk. Hozni kellett kannákban, távoli kútról, minden cseppjére vigyázva, mennyit használunk a főzéshez, mennyit a mosakodáshoz, a ruhák kimosásához, takarításhoz. Aztán eljött az ideje, megint megindult a csapból a víz, szinte zuhogott, örültünk és gyönyörködtünk benne. Ahogy víz nélkül vagy kevés vízzel beszűkül az élet, minden keservesebb lesz, úgy válik az emberi élet is szánalmas vánszorgássá, szomorú magánossággá Szentlélek nélkül. Ő a bőség, az ajándékozó szeretet, ő a Krisztus lelke, ő maga a jelenlévő Isten!

Saját magának tesz rosszat az ember, amikor nemet mond a Szentlélekre. Ez a megtagadás, a Lélek megszomorítása ritkán tudatos tett. Leggyakrabban egyszerű köznapiság, az ember hitetlenné válása. Elhisszük, hogy úgysem megy, elhisszük, hogy kicsik vagyunk, elhisszük, hogy nem érdemes. Azokról pedig, akik benne bíznak, azt halljuk, hogy szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el. (Ézs 40,30-31) Ennek a titka pedig ennyi: el ne toljátok magatoktól, meg ne tagadjátok a Szentlelket, meg ne szomorítsátok őt!

Ez bizony komoly és állandó lelki feladat, ránk szabott követelmény: “Kérjetek, és megadatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek! Mert aki keres, mind talál, aki kér, az kap, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Mát 7,7-8)

Amikor ilyen szép ígéreteket hallunk, az ember azon gondolkodik, van-e ennél több, amit egyáltalán kaphatunk. Igénk azt mondja, hogy van. A Szentlélek minden ajándékával együtt is csak pecsét, amivel el vagyunk pecsételve a megváltás napjára, és ez azt jelenti, hogy a Szentlélek előleg. Kapunk valami fontosat abból, mintegy előzetesen, aminek teljessége még előttünk van, hogy igazán győzedelmesek legyünk a bűn hatalma és a halál végzete felett. Ez az, amit megváltásnak nevez az apostol, és ami egy része még előttünk van. Isten elfogadott bennünket gyermekeinek, felszabadított minket a bűn rabszolgasága alól, és az ő felszabadító tette “okmánynak pecsétje”, a hitelesítése az immár bennünk lakó, hozzánk beköltözött Szentlélek.

Ha valóban behívtuk és tényleg beengedtük őt szívünkbe, akkor az ő jelenléte az üdv teljességének elő-ízét adja nekünk. Azt ígéri, hogy ami most öröm, az egykor teljes örömmé lesz, ami most igazság, azon semmi folt nem lesz egykor, ami most szolgálat, az egykor az üdv teljességévé válik őbenne. Minden, ami most van, csak mintegy elő-íz, utal csupán arra, ami teljes. Most rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás, de egykor eljön a teljesség, és akkor úgy ismerünk majd, ahogy minket is megismert az Isten. Most tükör által, homályosan látunk, akkor pedig színről-színre. Ez a pünkösd is azért adatott minekünk, hogy a mennyeit, a teljeset reméljük általa, amikor majd mindnyájan az Úrral leszünk.

Lehetőség, követelmény, előleg. Vagyis fölfedezni a nyitott ajtót, a számunkra elkészített cselekedeteket, azt a kinyújtott kezet, amit a Szentlélek eljötte jelent: élni azzal a lehetőséggel, hogy kivétel nélkül mindenki megtapasztalhatja jelenlétét, aki megtér, azaz hozzá fordul. Követelmény, mert az ember jól teszi, ha nem épít gátakat eljötte elé, és lebontja, ami mégis ott van még akadályként. Kérje, hívja és várja őt az ember, s ő eljön, ahogy megígérte! Végül pedig előleg, ami csodálatos módon még önmagán is túlmutat: “Szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit Isten készített az őt szeretőknek.” (1Kor 2,9) Ebben a hitben kérjük tőle: “Jövel, Szentlélek Úr Isten, töltsd be szíveinket éppen!” Így is legyen! Ámen.