A világosság a sötétségben fénylik

2004. december 25. Karácsony I. nap
dr. P. Tóth Béla

A világosság a sötétségben fénylik

Lekció: Lukács 2:1-14
Textus: János 1:5

“Kezdetben volt az ige. És az ige Istennél volt és Isten maga volt az ige. Ez kezdetben Istennél volt. Minden ő általa lett és nála nélkül semmi nem lett, ami lett. Őbenne volt az élet és az élet volt az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta azt be.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük az új karácsony ünnepét, hogy megtartottál minket életben és egészségben és íme, itt lehetünk előtted ünnepi lélekkel és neked hódoló szívvel. Légy áldott az első karácsonyért, amikor az ige testté, amikor megszületett Jézus, a világ Megváltója. Köszönjük neked őt, aki úgy szeretett minket, hogy áldozatul értünk adta magát. És köszönjük az anyaszentegyház hitét, amely megőrizte és továbbította nekünk az evangéliumot. Áldunk téged, Istenünk, hogy nem ment feledésbe, amit az egyszülött Fiú tett a világért, és azt kérjük tőled, adj nekünk most olyan ünneplést, amelyben Jézusé lehet az első hely szívünkben és közösségünkben egyaránt. Megvalljuk, kegyelemre és bocsánatra szorulunk, mert sokszor vétettünk az örök rend ellen, amit kijelentettél a törvényben és az evangéliumban minden embernek. Segíts most minket, hogy a testté lett ige világosságánál jobban lássunk téged, magunkat és a világot egyaránt. Bízd ránk a Jézusban adott új élet evangéliumát és erősíts meg minket Szentlelkeddel.

Ámen.

Igehirdetés

A karácsony fényei itt világítanak bennünk. Jön velünk a készülődések emléke, a vásárlások forgataga, aztán a karácsonyest a maga gyertyafényeivel – és nem is tudjuk pontosan, miért szeretjük annyira ezeket a napokat. Az esztendő legsötétebb napjai lassan mögöttünk vannak, most már hosszabbodni kezdenek a nappalok, de jól tudjuk, hogy a karácsony igazi öröme mégis csak a belső, a lelki fény. Ha ebből részesültünk, akkor igazi a karácsony. Miért örülünk annyira a karácsony fényeinek? Mert a világban sötétség van ugyan, de a világosság a sötétségben fénylik igazán.
Mondják rólunk, hívő keresztyén emberekről, hogy mi túlságosan sötétben látjuk a világot. De vajon túlzás-e azt mondani, hogy sötétség van körülöttünk, akár csak itt, ebben az országban is, ahol élünk, ha gyermekeinket folyamatosan erőszakra tanítják a képernyők, vagy ha arra gondolunk, hogy csak az asszonyaink közül háromszor annyian halnak meg nálunk 45 és 65 éves kor között, mint az európai országok átlagában, minden bizonnyal nem a kímélő életmód és nem a barátságos, emberies állapotok miatt – vagy ha azt látjuk, hogy egy nemzet, amelynek mi is tagjai vagyunk, olyan meghasonlott és annyira anyagias, mint amilyennek éppen mostanában bizonyult? Nem hiszem, hogy túlzás azt mondani, sötétség vesz körül bennünket.
De azt hiszem, ugyanakkor az is igaz, hogy Jézus nélkül mindig is sötétség volt ebben a világban. Mert vajon világosságnak nevezhető-e az, ami egyébként a világtörténelem egyik vezérmotívuma, hogy az erősebb nép mindig meghódoltatja és leigázza a gyengébb népet. Világosságnak nevezhető-e, hogy maradjon csak életben az erőszakosabb, mint az erdőben, aki gyorsabb az első ütésben, a javakat pedig szerezzék meg maguknak a mindenkori fürge huncutok és az a bolond, aki a saját javán túl még valaki másra is gondol? Világosság-e az, hogy együnk, igyunk, holnap úgy is meghalunk? Mert alig-alig lehet ezeken az elveken túl valami mást is találni az embervilág történelmében – úgy tűnik, mindent ezek a dolgok mozgatnak. Bizony, sötétség van a világban, és Jézus nélkül mindig is az volt, és az is lesz.
Hát ezért szeretjük a karácsony fényeit, mert őróla, a világ világosságáról szólnak ezek a fények, aki a betegeket és a kivetetteket is emberszámba vette, aki a szegényeknek evangéliumot mondott és aki azért jött, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett.
Mikor azt halljuk, hogy a világosság a sötétségben fénylik igazán, akkor még az is eszünkbe juthat, hogy az Isten nélküli ember itt, ebben a világban mindig csak az életet magát látja, azt is csak lefokozott, anyagi mivoltában csupán, elfelejtkezve az élet teremtőjéről, és ezért aztán az ilyen ember teljes megsemmisülésnek gondolja a halált. Valóban vannak a mindenségben, a kozmoszban rejtélyes sötét foltok, ahol a fény megakad, eltűnik. Azt mondják a csillagászok, hogy ezeken a helyeket hatalmas tömegű anyag sűrűsödött össze, aminek olyan irdatlan nagy aztán a vonzása, hogy magához ránt anyagot, fényt, teret és időt, és ott minden egyszerűen eltűnik. Jaj annak, ami egy ilyen sötét, fekete folt vonzásába kerül, mert azt mintegy megeszi, felfalja a semmi, onnan kijárat nincs. Távlatot, folytatást és jövőt semmit hozzárendelni nem lehet ezekhez a helyekhez, ott mintegy vége mindennek.
A karácsonyi Jézus-világosság ennek pont a fordítottja. Bejön a világba egy olyan világos és fényteli lény, amikor Jézus megszületik Betlehemben, aki még az ilyen kilátástalanul sötét helyeken is tud világosságot felragyogtatni. Ahol őt befogadják, ez a tapasztalat, ott régi sérelmek csodálatos módon elkezdenek gyógyulni. Ahol neki első helyet adnak, ott a már-már reménytelenül megromlott házasságba is újra lélek költözik. Ahol őt szívesen fogadják, ott nem teljesen kilátástalan már egy láthatólag teljesen padlón lévő nemzet sorsa sem. Mert amit ő hozott, az nem tőle való, hanem Istentől, aki küldte őt, és az a világosság is Istentől való, sőt maga Isten, ami belőle sugárzik. Azt hiszem, erről beszél János evangélista, amikor azt mondja, hogy a világosság a sötétségben fénylik igazán.
Miben áll tehát a Jézus világossága, amitől a karácsony fényei olyan kedvesek nekünk? Miért lelkesül fel annyi millió ember még ma is az ő születése napján, hogy ajándékokat adjon egymásnak? Mi az a többlet világosság, ami Krisztusban van, és máig mutatja az utat az egész embervilágnak?
Amikben most a választ erre megfogalmazzuk, azokról azt mondhatjuk, hogy egy és ugyanazon gyümölcsnek a magva, a húsa és a külső burka. Jézusban a lényeg, a legbenső mag az istenfiúság, minden ebből következik. Ami erre épül és magát a gyümölcsöt ízessé teszi, az a megvalósítás, vagyis az, hogy nála nem mások a szavak és a tettek, nem térnek el egymástól az elvek és a tényleges cselekedetek. A magot és a gyümölcs húsát pedig a szeretet fogja össze, ad neki egységes, értelmes és szép formát. Mind a három fontos, mindegyiknek szenteljünk egy-egy percet.

I.

Jézus minden ereje és komolysága abból fakadt, hogy minden erejével igyekezett Istent szeretni. Ő valóban Isten fia volt, amikor jókor reggel elment egy puszta helyre csak maga egyedül, hogy az Atyával beszélgethessen, imádkozzék. Vajon hányan kezdik a reggelt hasonlóan, nem rohanással és belevetve magukat a küzdelmekbe, hanem elcsöndesedve és Istennel beszélgetve? Milyen más az élet és milyen mások a döntéseink, a viszonyulásaink egymáshoz, ha imádságra épülnek!
Jézus világossága azért világít évezredeken át, és azért tudja felgyújtani karácsonyfák fényeit még a sötét korszak közepén is, mert ő nem magát istenítette, mint az egyén szabadsága ürügyén teszi azt számtalan modern ember, hanem lehajtotta fejét és ha kellett, mint az utolsó éjszakán tette a Getsemáné kertben, a földön térdre borulva imádkozott Istenéhez. Világosság ma is csak így jöhet be ebbe a világba. Istentől, a világosságok Atyjától, a fiúságon, vagy más szóval az istenemberségen át. Erre kell rádöbbennünk, hogy lehetünk mi is mindnyájan Isten fiai, mert hiszen azok is vagyunk tulajdonképpen. Hiszen annak szánt minket a teremtő, és akkor milyen kár kevesebbel beérni az életben!
Ez az alap, innét kell indulni. Aki jót akar magának, annak ezt kell felfedezni magában – hiszen Istenhez tartozom! Hiszen megszólíthatom őt, és amikor ő akar, szól és válaszol is nekem. Valaki elmondta, hogy családjával éppen autóban mentek, és arról beszélgettek egymás között, hogy mindenük megvan, egészségesek és boldogok. És ő akaratlanul is így fogalmazott, ami addig pedig nem volt szava járása egyáltalán: Isten ajándéka mindez. És a saját hitvalló szavain át az Örökkévaló valami csodálatos belső boldogsággal és békével ajándékozta meg, amit azóta úgy tart számon, hogy bár ő beszélt, de maga Isten szólt általa.
Igen, Istenhez tartozunk, még a szavaink is lehetnek tőle valók, és a beszédünk és a cselekedeteink által is bejöhet ő ebbe a világba, mint ahogy annyi próféta és apostol szava által bejött már ide annyiszor. Ezt kell helyreállítani magunkban, hogy mi emberek az övéi vagyunk, és azok is maradunk. Ezért hát az alap, a fundamentum, vagy a legbenső mag, hogy a képünknél maradjunk, valóban az istenemberség. Ahol ez helyreállt, ott már épülhet az új élet, a Krisztusban való élet.

II.

Azt mondtuk az előbb, hogy a gyümölcs húsa, lényegi tartalma a megvalósítás. Jézusnál ez azt jelentette, hogy nem volt más az elv, amit a zászlókon lobogtatnak, és a cselekedet, amivel megtelik a mindennap, hanem szó és tett, beszéd és cselekedet ugyanaz volt. Őnála nem csak hangoztatott elv volt az ellenségszeretet, hanem ő tényleg imádkozott azokért, akik őt kínozták. Nála a beszéd és a cselekedet nem vált szét. Nálunk sem lehet ez másképpen. Ha nem így van, akkor legjobb esetben is csak szánalmas idealizmusról van szó, hiteles élet nélkül, vagy, ami még rosszabb, álszentségről, ahol a szép látszat, a templom és keresztyén elvek hangoztatása csak a bűn palástja.
Némelykor hallani olyan vélekedéseket, hogy ebben a világban, ahol élünk, nem lehet megvalósítani az istenemberséget, mert itt akkora rajtunk a nyomás, hogy ha életben akarunk maradni, akkor ahhoz nekünk is gonoszabbaknak kell lennünk, ahogy mások is azok. De kár, mondják, hogy ezeket az egyébként szép elveket, például a keresztyénséget, nem lehet megvalósítani.
Egy ismert író mesélte el a minap, hogy a háború után hadifogságban volt, már a harmadik éve, sok ezer kilométerre a hazájától, amikor behívatta a tábori titkosrendőrség tisztje, hogy beszervezze őt, szolgáltasson adatokat a többi foglyokról. Ő akkor azt felelte ennek a tisztnek, hogy ha tíz évig se engedik haza, akkor sem fog ilyet tenni, mert ő nem így nevelkedett, ő egy egyházi gimnáziumban tanult, neki mások az erkölcsi elvei. Legnagyobb megdöbbenésére azt látta, hogy amíg így beszélt, a tiszt szeméből patakozni kezd a könny, mert minden bizonnyal arra gondolt, hogy igen, valahogy ilyen tartása kellene legyen minden embernyi embernek, talán neki is. És legnagyobb csodálkozására ez a tiszt, ahelyett, hogy tíz évig ott tartotta volna, intézte el számára, hogy nagyon hamar hazatérhessen a hazájába.
Nem lehet megvalósítani? Túl rossz ahhoz a világ? Ugye, milyen szánalmasak az ilyen érvelések egy ilyen példa hallatán. Nincs olyan nehéz helyzet, ahol az ember ne próbálhatna meg ember maradni. A megvalósításra mindnyájan szabadok vagyunk, senki nem dönthet helyettünk. Emberségünk igazi anyaga, hogy kik is vagyunk valójában, azon múlik, hogy mit valósítunk meg ebben a néhány évtizedben, amit földi vendégeskedésünkre kaptunk. Ha az istenemberség a gyümölcs magva, akkor a gyümölcs húsa, igazi lényege a megvalósítás. Jézus asszonytól született, és ezen az úton járt. Mi is asszonytól születtünk, és mi is járhatunk ezen az úton.

III.

Végül pedig a gyümölcs héja, ami mind ezt összefogja, egybe tartja, formát ad és szépséget az egésznek, az a szeretet. Ha van valami, ami világít ebben az életben, az a szeretet. Karácsonykor mindig újra tanulunk adni, ajándékozni, jól van ez így. Ránk fér évente legalább egyszer. De jól tudjuk, hogy nem lehet kifizetni valakit egy még oly drága ajándékkal sem, ha egész évben nem figyeltünk rá. Mert a szeretet még az ajándékozásnál is sokkal több: önmagunk odaadása. Jézustól ezt tanulhatjuk egy életen át.
Önmagunkat adni sokféle módon lehet. A tisztességgel végzett munka, a hivatás megbecsülése biztosan ilyen dolog. Aztán az őszinte, megbízható emberi odatartozás, hogy valóban számíthat ránk valaki ebben az életben – nem utasítjuk el, ha tudnánk érte tenni valamit s neki szüksége volna arra. Vagy a hűséggel hordozott imádság egy betegért, vagy egy-egy fontos ügyért. Aztán a türelem, ami Isten legnagyobb tulajdonságainak egyike, és még sok-sok más, emberileg igenis megvalósítható lehetőség – ezek mind-mind lehetnek a szeretet útjai.
A Biblia világossá teszi számunkra: ha szeretet nincsen énbennem, semmi vagyok.
Karácsonykor minden ember kap egy új lehetőséget. Ha eddig nem sikerült, akkor most hozzá lehet kezdeni megint.
De ebben a sorrendben: belülről kifelé. Első a mag, az istenemberség, ez van legbelül. Ezt kell helyreállítani legelébb, mert minden erre épül – Istennel való kapcsolatunkat. Aztán hozzákezdeni a mindennapokban a megvalósításhoz, annyi elv és szó és beszéd és ígéret után. Ez adja a gyümölcs húsát, az élet lényegi tartalmát, ezt visszük majd magunkkal a halálon is túlra, hogy mit is tettünk ebben a testben, vagy jót, vagy gonoszt. Végül pedig ami a magot, a gyümölcs húsát héjként összefogja, megformálja, egyben tartja, értelmes egésszé teszi, az a szeretet. Jézus, hiszem és vallom, ezt hozta nekünk és maga is ezen az úton járt, ezért világít az ő fénye olyan szépen minden karácsonyban, ebben a mostaniban is.

Az életnek szent Ura, dicsőség királya,
Itt fekszik a jászol mélyén nagy szegényen.
Nagy dicsőséges, szent és örök Isten! Ó jöjjetek, imádjuk, ó jöjjetek, imádjuk,
Ó, jöjjetek imádjuk, az Úr Krisztust!

Ámen

Úrvacsoraosztás