Adventi látomás

Igehirdetés 2007. december 9.

Adventi látomás

 

Lekció: Zsolt 130, 1-8
Textus: Jel 22,1

„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága közt van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, félve szólítunk meg, akit nem láthatunk szemeinkkel, de tudjuk, hogy örökkévaló szent Isten vagy. Áthatja életünket a megszokás – alig pislákol bennünk a remény, hogy egyszer mégis igaz és ragyogó lesz minden, ahogy azt te elgondoltad. Köszönjük az adventet, mely egyetlen csöndes ünnep négy héten át, s készülhet a szív a karácsonyra. Adj új hitet, mely felemeli szívünket és eltölt reménnyel. Hadd tegyük le a rosszkedvet, kudarcokat, minden szégyent és a hiábavalóság érzetét. Add, hogy semmi más fontos ne is legyen, mint Jézus ígérete, hogy eljön hozzánk. Erre készülünk, erre vágyakozunk – Urunk Jézus, jöjj el hozzánk! Ámen.

 

Igehirdetés

A Jelenések könyve tele van titokzatos képekkel, amiket meg kell érteni. Ez nem egyszerű dolog, sokan le is teszik és nem olvassák tovább – meghagyják a világvége-váró rajongóknak. Pedig egy hatalmas vigasztaló irat, ami akkor született, amikor folyt már a keresztyén-üldözés. Az evangélium ügyéről rejtjelesen, szimbólumokkal kellett beszélni, pedig nagyon szükség volt a vigasztalásra, hogy a hívők helyt tudjanak állni a veszélyek közepette. Aki keresi, ma is megtalálja benne a hatalmas vigasztalást, amint kétezer éve is megtalálták a keresztyének – imádságos szívvel olvasva sorra kinyílnak a képek, érthetővé válnak a szimbólumok.

Azt is mondhatjuk, hogy ez a könyv egy adventi irat, hiszen a veszélyek közt élő emberhez szólva azt mondja: érdemes helytállni, hűségesnek maradni az evangéliumhoz, mert úgy más jövő részese lesz az ember. Ez a “jövő” az ajtó előtt áll és zörget – Jézus személyében; mindenkihez bemegy és vele vacsorál, aki csak megnyitja számára az ajtót. Üldöztetéses, nyomorúságos jelen az egyik oldalon és az eljövendő Jézus a másikon. Fáradt, kiábrándult, fásult emberek az egyik oldalon, adventi várakozás a másikon, hogy mégis eljön hozzánk az üdv.

A Jelenések könyve “adventi üzenetek” fűzére, mely nem csak a most következő karácsonyra mutat előre, hanem még tovább, a hozzánk visszatérő Jézusra, aki elhozza az üdv teljességét. Így olvasva ezt a könyvet megértjük, hogy bár most még a régi farkastörvények uralkodnak, azért mégis csak előttünk áll, mint Jézustól megígért lehetőség, az új ég és új föld! Mi azt látjuk, hogy a város tele van hazugsággal és erőszakkal – ő pedig azt mondja, hogy előttünk van az új Jeruzsálem, az eljövendő emberi közösség és lakóhely, amelyen nem lesz már átok. És látjuk az égből aláereszkedő mennyei Jeruzsálemet, amely olyan szép, mint a férje számára felékesített menyasszony, és azt halljuk róla, hogy ott még templom sem kell legyen, mert a Mindenható mindenütt jelen van benne, az utcákon, a házakban, és az emberek szívében! Ugye, milyen más így szemlélni a jövőt; ezek az ígéretek mind nekünk szólnak, számunkra elérhető dolgokról van szó – ez az Isten által nekünk szánt folytatás. S az advent pontosan arra való, hogy felkészüljünk erre, alkalmassá tegyük a szívünket e hatalmas dolgoknak befogadására! Igen, meg lehet újulni egy emberszívnek, hogy valósággal új ég legyen a fejünk fölött s új föld a lábunk alatt. Meg lehet újulni egy közösségnek, hogy ott az élő Isten jelen lehessen és mindent betöltsön. Ezek az ígéretek tehát nem csak ígéretek, hanem mind valóságok – amint van, aki befogadja őket.

Ennek jegyében, rátalálva az “élet vizéről” szóló evangéliumra a Jelenések könyvében, első dolgunk, hogy fölfedezzük: a Biblia nem életellenes könyv. Persze igaz, hogy önkéntes és erkölcsi alapon álló önkorlátozás nélkül szétesik az élet, és minél nagyobb valahol a habzsolás, annál kisebb a valóságos élet, végül pedig már morzsák sincsenek belőle. Elég sok ilyet látni: valaki rohan, habzsol és szerez – és az egészről végül azt látja, nincs sehol, amit keresett. De a Biblia mégis az élet oldalán szólal meg. Nem általában beszél az üdvről, hanem az életet, a mi itteni, mostani életünket akarja szebbé és tartalmasabbá, igazibbá tenni – ezért használ ilyen gyönyörű metaforákat is, mint az „élet vize”.

A nagy dolgok mindig egyszerűek, mondta valaki – és lám, az életről is ilyen egyszerű dologgal lehet a legtöbbet mondani, mint a víz. Az az üdv jelképe, ami mindenütt ott van, földünk felszínének kétharmadát borítja. Testünk jó része víz, s néhány nap után meghalunk, ha nem jutunk egy korty vízhez. A keleti uralkodók palotájuk legszebb ékességének a vízmedencét szánták, ez volt középen – mert ez az elem hoz közel valami egyszerű és nélkülözhetetlen dolgot, magát az életet. Ami azt is mondja számomra, hogy sem a Biblia, sem az élő Isten nem életellenes, nem irigyli és nem akarja elvenni tőlünk az életet – hanem egy jobb és értékesebb módjáról akar minket tudatni. Ezért az „élet vize” az, amiről szól! A legegyszerűbb, nélkülözhetetlen és köznapi elem az üdv jelképe – mert Isten igenis az életet akarja.

Ő szereti az életet, sőt, saját szeretete tükrének szánta. A napokban elgondolkodtam, amikor egy szerencsétlen mozdulattal sebet okoztam kezemen. Lám, vérzik, aztán var lesz rajta, hegesedik és meggyógyul. És ezt nem csak az én kezem tudja, hanem minden élet. Még egy kicsi féregnek is van valami csodálatos, öngyógyító képessége: belé van építve, hogy egészítse ki ő is a maga sebét, forrassza be, pótolja ki, legyen újra egész, újra egészséges! A legtudatlanabb lénybe is beleépítette a Teremtő, hogy amint ő maga egész, teljes, mondjuk így, hogy „önmaga” – úgy egy kicsi élőlény is akarjon s tudjon egész lenni, teljes, és önmaga! Ez az élet igazi méltósága: minden egyes lény a végső nagy szeretet tükörképe, amely őrá utal! Nekünk, embereknek egészen kivételes feladatot adott ebben. Azért baj a zavarodott, hamis élet, az önmaga alatt lévő, meghasonlott élet, mert nem a Teremtőt ábrázolja ki – csupán az egyéniségünket. Isten pedig az igazit akarja. Azért adta e világnak a Páratlant, hogy aki hisz őbenne, az el ne vesszen, hanem – nem is akármilyen, hanem örök – élete legyen! Nem égi harmóniákról és dúskáló elíziumi lakomákról beszél nekünk a Biblia, mikor az üdvről tanít, hanem egészen egyszerűen az élet vizéről. Igyunk belőle egyetlen kortyot és más lesz az életünk – erről szól az ige. Isten az élet oldalán áll, s akarja, hogy egy magasabb és minőségibb életünk legyen, mint amilyen most van.

De hallunk az élet vizéről egészen konkrét üzeneteket is, nem csak e nagy igazságot, hogy Isten üdve mindig a mi jobb életünket akarja. Azt is halljuk róla, hogy ragyogó, mint a kristály. Vagyis tiszta. A tisztaság mindig a szentséget jelenti a Bibliában – de ha nem is megyünk most ilyen messzire, fontos maga a tiszta víz is. Szennyezett világunkban nem kell ezt sokat magyarázni. Amit Isten ad nekünk italként – és ez az ő Lelke – az tiszta és szent! A világ nem kínál  ilyen tiszta italt. Sok a hamisítvány, sőt a kifejezetten megtévesztő ital – az olyan szellemi táplálék, ami látszólag igaz és fontos, holott rossz dolgokat hoz be életünkbe. Amit Isten ad, az sosem táplál bennünk hamisságot vagy szeretetlenséget, főleg nem gyűlöletet. Az élet vize ragyogó és tiszta, mint a kristály. Össze ne tévesszük hát mással, sokan hamisítják. Ezekről csak később derül ki, hogy mit munkálnak életünkben, de akkor már talán késő.

Ezért tanít az ige, miként tudjuk azonosítani, hogyan tudjuk megkülönböztetni más italoktól. Onnan, hogy rámutat, honnan ered. Ott a forrása, az élet vize ott buzog fel, ahol emberek meghajolnak Isten és a Bárány királyi széke előtt. A hódolat és alázat sok ember szívében megterem – ám néha micsoda méltatlan dolgokra pazarolják! Sztárokra, mágusokra, néha tárgyakra vagy éppen állatokra: se szeri, se száma a „királyi” trónusoknak, amiket emberek így állítanak, hogy előttük hódoljanak. A szívünk alázata azonban egyedül Istent s a Bárány Jézust illeti, és ahol ez világos és egyértelmű – ott élet vize fakad! Emberi életek új erőre kapnak, mint a sivatagi vándor, aki újra vízhez jut. Szívek megtisztulnak, családi békesség születik, régi neheztelések meggyógyulnak, újra lesz értelme a helytállásnak. Az élet kivirul és él, nem pedig senyved és gyötrődik, mert volt, aki ott hódolt, ahol egyedül szabad, Isten és a Bárány Jézus trónusa előtt.

S végül még egy fontos részlet. E folyóvíz, ami a trónusoknál ered, az “élet fáját” táplálja. A fa az emberélet jelképe minden kultúrában; a Bibliában is. Olvasunk népmesékben égig érő fákról, aztán látunk nemesi címert, amelyen fejjel lefelé van ábrázolva a fa, az égbe nyújtja gyökereit – és még sok változatban áll előttünk a fa. A bibliai Absolon nagy hajánál fogva akadt fenn egy fa ágain a csatában, így érték el ellenségei, akik átszögezték lándzsával. Sokféle lehet tehát a fa. Az „élet fája” viszont elveszett (1Móz 3,22-24), amihez csak azoknak lesz újra joguk, akik győztek.  (Jel 2,7). Nincs emberi élet, melyben ne lenne ott az elveszett életfa vesztesége. Néha egy szerencsétlen döntésben, máskor az elveszett ifjúságban, vagy a bűnben, ami rombolt – a közös az, hogy “nincs meg” valami fontos; elveszett, s már nem lehet visszahozni. Maga az üdv, az Isten-közelség veszett el! Ezért fontos hallanunk, hogy lehet úgy győzni – és ezt adja nekünk Jézusunk – hogy újra méltók legyünk az élet fájáról enni!

 

„Paradicsomnak te szép élő fája,

Ó, kegyes Jézus, Istennek Báránya,

Te vagy lelkünknek igaz Megváltója,

Szabadítója.”

(337. dics. 1. vers)

 

Ez a fa folyton terem, az év mind a tizenkét hónapjában! A Krisztusban élő ember sosem él hiába – mindig megtalálja, hogyan teheti magát hasznossá. E “fának” még levelei is gyógyszerek; az emberek, a népek gyógyulására valók. Igen, Jézus valóban meg tudja gyógyítani a történelmi sebeket, a régi “rossz szomszédságokat”, a komoly és súlyos bűnök ütötte fájó, fekélyes sebeket. De csak azokban, akik az élet vizéből isznak – ma ezt halljuk. Isten biztosan a mi oldalunk áll; nem elvenni akar, hanem adni, éspedig egy magasabb életet. Amit ő ad, ragyogóan tiszta, mint a kristály: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”  (3Móz 11,44) Az “élet vize” a hódolat helyén fakad, ahol a Bárány Jézus imádják. S ő nem kevesebbet ad nekünk, mint a régen elvesztett életfát – a gyermekkor mélyének bizodalmát, az ifjúság bátor hitét, a szentség és a tisztaság felnőtt emberhez méltó akarását – az elveszett paradicsomot. Mindez az adventben előttünk áll, mint látomás – az eljövendő Jézus pedig valóságában is hozza. Bárcsak nekünk is odaadhatná! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy megmutatod az élet tiszta folyóját. Ments meg a kicsinyességtől, türelmetlenségtől és a szeretetlen élet minden formájától. Tégy alkalmassá, hogy javára lehessünk másoknak, mint a látomásbeli fa levelei. Adjál nyitott, adventi szívet, hogy készen álljunk, ha eljössz, és egy másik életet hozol, mint amit élünk. Bizony, jövel Urunk, Jézus! Ámen.