Adventi látomás

Igehirdetés 2007. december 9.

Adventi látomás

 

Lekció: Zsolt 130, 1-8
Textus: Jel 22,1

„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, s az Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága közt van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak.”

 

Imádkozzunk!

Istenünk, félve szólítunk meg, akit nem láthatunk szemeinkkel, de tudjuk, hogy örökkévaló szent Isten vagy. Áthatja életünket a megszokás – alig pislákol bennünk a remény, hogy egyszer mégis igaz és ragyogó lesz minden, ahogy azt te elgondoltad. Köszönjük az adventet, mely egyetlen csöndes ünnep négy héten át, s készülhet a szív a karácsonyra. Adj olyan új hitet, mely felemel és eltölt reménnyel. Hadd tegyük le a rosszkedvet, kudarcokat, minden szégyent és a hiábavalóság érzetét. Add, hogy más fontos ne is legyen, mint Jézus ígérete, hogy eljön. Erre készülünk, erre vágyakozunk: Urunk Jézus, jöjj el hozzánk! Ámen.

 

Igehirdetés

A Jelenések könyve teli titokzatos képekkel, amiket meg kell érteni. Nem egyszerű dolog, sokan le is teszik és nem olvassák tovább – meghagyják a világvége-váró rajongóknak. Pedig hatalmas vigasztaló irat, ami akkor született, amikor már zajlott a keresztyén-üldözés. Az evangéliumról rejtjelesen, szimbólumokba szőtten kellett beszélni, pedig nagyon szükség volt a vigasztalásra, hogy a hívők helyt tudjanak állni az életveszély közepette. Aki keresi, ma is megtalálja benne a nagy vigasztalást, amint kétezer éve is megtalálták a keresztyének: imádságos szívvel olvasva sorra kinyílnak a képek, érthetővé válnak a szimbólumok.

Azt is mondhatjuk, hogy a könyv adventi irat, hiszen a veszélyek közt élő emberhez szólva mondja: érdemes helytállni, hűségesnek maradni az evangéliumhoz, mert akkor más jövő részese lesz az ember. Ez a “jövő” az ajtó előtt áll és zörget Jézus személyében – mindenkihez bemegy és vele vacsorál, aki megnyitja számára az ajtót! Üldöztetéses, nyomorúságos jelen az egyik oldalon – eljövendő Jézus a másikon. Fáradt, kiábrándult, fásult emberek az egyik oldalon: adventi várakozás a másikon, hogy mégis csak eljön hozzánk az üdv…!

A Jelenések könyve tehát kifejezetten adventi üzenetek fűzére, mely nem csak a most következő karácsonyra mutat előre, hanem a visszatérő Jézusra, aki elhozza az üdv teljességét. Így olvasva megértjük, hogy bár még a régi farkastörvények uralkodnak, azért előttünk áll, mint Jézustól megígért jövendő, az új ég és új föld! Azt látjuk, hogy a város tele hazugsággal és erőszakkal – ő pedig azt mondja, hogy előttünk van az “új Jeruzsálem”, az eljövendő emberi közösség és lakóhely, melyen nem lesz már átok…! És látjuk az égből aláereszkedő mennyei várost, mely olyan szép, mint a férje számára felékesített menyasszony; s azt halljuk, ott már templom sem kell, mert a Mindeneket Átható jelen van az utcákon, házakban, és az emberek szívében…!

Ugye, milyen más így szemlélni a jövőt: az ígéretek mind nekünk szólnak, számunkra készítettek  – ez az Isten által nekünk szánt folytatás! Az advent pontosan arra való, hogy alkalmassá tegyük szívünket e hatalmas jó befogadására. Igen, meg lehet újulni egy emberszívnek, hogy valósággal “új ég” legyen fejünk fölött s “új föld” a lábunk alatt! Meg lehet újulni egy közösségnek, hogy ott az élő Isten jelen lehessen, és mindeneket betöltsön. Ezek nem csak ígéretek, hanem valóságok – amint akad, aki befogadja őket!

Ennek jegyében, rátalálva az Élet vizéről szóló evangéliumra a Jelenésekben, első dolgunk, hogy fölfedezzük: a Biblia nem életellenes könyv! Persze igaz, hogy erkölcsi alapon álló önkorlátozás nélkül szétesik az élet, s minél nagyobb a habzsolás, annál kisebb a valóságos élet, végül már morzsák sem maradnak belőle. Sok ilyet látni: rohan, habzsol és szerez az ember – s az egészről végül azt látja, nincs sehol, amit keresett… A Biblia azonban valóban az élet oldalán szólal meg. Nem általánosságban beszél az üdvről, hanem a mi mostani életünket akarja szebbé és tartalmasabbá, igazibbá tenni: ezért használ ily gyönyörű metaforákat, mint az „Élet vize” is.

A nagy dolgok mindig egyszerűek, mondta valaki – s lám, az életről is ilyesmivel lehet a legtöbbet mondani, mint a víz. Az tehát az üdv fontos jelképe, ami mindenütt ott van: földünk felszínének kétharmadát borítja. Testünk jó része is víz, s néhány nap után meghalunk, ha nem jutunk egy korty italhoz. A keleti uralkodók palotájuk legszebb ékességének a vízmedencét szánták, ez volt középen – mert ez hozza közel, mint valami egyszerű és nélkülözhetetlen dolgot, magát az életet… Ami azt is mondja, hogy sem a Biblia, sem Isten maga nem életellenes, nem irigyli és nem akarja elvenni tőlünk az életet – hanem éppenséggel jobb és értékesebb mivoltáról akar tudatni. Ezért szól az „Élet vizéről” ! A legegyszerűbb, nélkülözhetetlen és köznapi elem az üdv jelképe – mert Istenünk igenis az életet akarja…!

Szereti az életet, és kifejezetten saját szeretete tükrének is szánta. A napokban elgondolkodtam, mikor egy szerencsétlen mozdulattal sebet okoztam kezemen. Lám vérzik – aztán var lesz rajta, hegesedik és végül meggyógyul… Ezt pedig nem csak az én kezem tudja, hanem minden élet! A kis féregnek is van valami csodálatos, öngyógyító képessége: belé van építve, hogy egészítse ki a maga sebét, forrassza be, pótolja ki azt, legyen újra egész-séges! A legtudatlanabb lénybe is beleépítette, hogy amint ő maga egész, teljes „önmaga” – úgy valamennyi élőlény is akarjon s tudjon egész lenni, teljes önmaga! Ez az élet valódi méltósága: minden lény a végső nagy szeretet tükörképe, amely Teremtőjére utal!

Nekünk, embereknek pedig még kivételes feladatot is adott ebben. Azért nagy baj a zavarodott, hamis, önmaga alatti, meghasonlott élet, mert az nem a Teremtőt ábrázolja ki – csupán a saját egyéniségünket. Isten az igazit akarja: azért adta e világnak a Páratlant, hogy “aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem  örök – élete legyen!” (Ján 3,16-17) Nem égi harmóniákról és dúskáló elíziumi lakomákról beszél a Biblia, mikor az üdvről tanít, hanem egészen egyszerűen az Élet vizéről. Igyunk belőle egyetlen kortyot, s más lesz az életünk – ezt mondja az ige. Isten az élet oldalán áll, s akarja, hogy magasabb létezésünk legyen, mint amilyen jelenleg van…!

Szól azonban az Élet vizéről egészen konkrét üzenet is, nem csupán a nagy igazság, hogy Isten mindig a mi jobb életünket akarja. Azt is halljuk róla, hogy ragyogó, mint a kristály – vagyis tiszta. A tisztaság mindig a szentséget jelenti a Bibliában – de ha nem is megyünk most ilyen messzire, fontos maga a tiszta víz is. Szennyezett világunkban nem kell ezt sokat magyarázni. Amit Isten nekünk italként ad, az ő Lelke – az tiszta és szent! A világ nem kínál  tiszta italt. Sok a hamisítvány, a kifejezetten megtévesztő ital – az olyan szellemi táplálék, ami látszólag igaz, holott rossz dolgokat hoz be életünkbe. Amit Isten ad, az nem táplál bennünk hamisságot vagy szeretetlenséget, főleg pedig gyűlöletet nem. Az élet vize ragyogó és tiszta, mint a kristály! Össze ne tévesszük mással, sokan hamisítják. Ezekről csak később derül ki, mit munkálnak életünkben – ám akkor rendszerint már késő.

Megtanít az ige, miként tudjuk azonosítani, hogyan tudjuk megkülönböztetni más italoktól: onnan, hogy honnan ered! Ott a forrása, az “Élet vize” ott buzog fel, ahol emberek meghajolnak Isten és a Bárány királyi széke előtt! A hódolat és alázat sok ember szívében megterem – ám néha egészen méltatlan dolgokra pazarolják. Sztárokra, mágusokra, néha tárgyakra vagy éppen állatokra: se szeri, se száma a „királyi trónusoknak”, amiket állítanak, hogy előttük hódoljanak. Az önimádat, az egocentrizmus is idetartozik – talán éppen a leggyakoribb valamennyi között… A szív alázata egyedül Istent s a Bárány Jézust illeti: ahol ez világos és egyértelmű – az “Élet vize” ott fakad! Emberek új erőre kapnak, mint a sivatagi vándor, ha vízhez jut. Otthonok megtisztulnak, családi békesség születik, régi neheztelések meggyógyulnak, újra lesz értelme a helytállásnak… Az élet kivirul és él, nem pedig senyved és gyötrődik, amint valaki ott hódol, ahol egyedül szabad: Isten és a Bárány Jézus trónusa előtt…!

Végül még egy fontos részlet. E folyóvíz, ami a trónusoknál ered, az “Élet fáját” táplálja. A fa az emberélet jelképe gyakorlatilag minden kultúrában – a Bibliában is. Olvasunk mesékben “égig érő fákról”, aztán látunk nemesi címert, amelyen fejjel lefelé van ábrázolva a fa, égbe nyújtva gyökereit – s még sok változatban áll előttünk. A bibliai Absolon nagy hajánál fogva akadt fenn egy fa ágain a csatában, így érték el ellenségei, akik átszögezték lándzsával. A világ Megváltóját szégyenfára szögezték a Golgotán. Sokféle lehet hát az a fa… Az „Élet fája” az Éden-kerttel együtt elveszett (1Móz 3,22-24) – amihez azoknak lesz újra joguk, akik győztek…! (Jel 2,7). Nincs emberi út, melyben ne lenne ott az elveszett életfa vesztesége. Néha egyetlen szerencsétlen döntésben, máskor az elveszett ifjúságban, vagy a bűnben, ami rengeteget rombolt – a közös bennük az, hogy “nincs meg” valami nagyon fontos: elveszett, s már nem lehet visszahozni… Mert maga az üdv, az Isten-közelség veszett el! Ezért fontos hallani az adventi igében, hogy lehet úgy győzni, s ezt adja nekünk Jézusunk – hogy újra méltók legyünk az Élet fájáról enni!

 

„Paradicsomnak te szép élő fája,

Ó, kegyes Jézus, Istennek Báránya,

Te vagy lelkünknek igaz Megváltója,

Szabadítója.”

                                                                (337. dics. 1. vers)

 

Ez a fa folyton terem, az év mind a tizenkét hónapjában! Milyen gyönyörű. Krisztusban az ember nem él hiába – mindig megtalálja, miként teheti magát hasznossá. E fának levelei is gyógyszerek; az emberek, a népek gyógyulására valók… Igen, Jézus valóban be tudja gyógyítani a történelmi sebeket, a régi “rossz szomszédságokat”, még a komoly és súlyos bűnök ütötte fájó, fekélyes sebeket is! Ám csak azokban, akik az Élet vizéből isznak – ma ezt halljuk ebben az igében.

Isten a mi oldalunk áll; nem elvenni akar tőlünk, hanem adni, éspedig egy magasabb életet. Amit tőle kapunk, az ragyogóan tiszta, mint a kristály: „Szentek legyetek, mert én szent vagyok!”  (3Móz 11,44) Az “Élet vize” a hódolat helyén fakad, ahol a Bárány Jézus imádják. Ő nem kevesebbet ad, mint a régen elvesztett életfát – a gyermekkor mélyének bizodalmát, az ifjúság bátor hitét, a szentség és a tisztaság felnőtthöz méltó akarását – az elveszett Paradicsomot…! Mindez előttünk áll az adventben, mint látomás és drága lehetőség – az eljövendő Jézus pedig valóságában is elhozza. Bárcsak újra odaadhatná ma minden vágyakozónak…! Így is legyen. Ámen.

 

Fohász

Urunk, te megmutatod számunkra az Élet kristálytiszta folyóját. Ments meg a kicsinyességtől, türelmetlenségtől és a szeretetlenség minden formájától. Tégy alkalmassá arra, hogy javára lehessünk másoknak, mint a látomásbeli fa levelei gyógyítják a népeket. Adj nyitott, adventi szívet, hogy készen álljunk, ha eljössz, s egy másik életet hozol nekünk. Bizony, jövel Urunk, Jézus…! Ámen.