Akik megtalálják az élet fáját

Igehirdetés 2009. szeptember 6.

Akik megtalálják az élet fáját

 

Lekció: Jel 22,1-21

Textus: Jel 22,1-5 Jel 22,20

„Azután megmutatta nekem az élet vizének folyóját, amely ragyogó, mint a kristály, és Isten és a Bárány trónusából ered. A város főútjának közepén, a folyó két ága közt van az élet fája, amely tizenkétszer hoz termést, minden egyes hónapban megadja termését, és a fa levelei a népek gyógyítására szolgálnak. Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, és látni fogják az ő arcát, és az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka nem lesz többé, és nem lesz szükség lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.

Így szól, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony, eljövök hamar. Ámen. Jövel, Uram Jézus!”

 

Imádkozzunk!

Hatalmas Isten, mennyei Édesatyánk! Te az üdvösségről beszélsz nekünk csodálatos igédben, mi pedig homályban, gyanakvásban és gyakran reményvesztetten élünk. Látjuk lelki szemeinkkel a megígért várost, amelyen nincsen hatalma átoknak többé, ott fakad az élet vize és ott nő az élet fája, s nem lesz benne éjszaka többé s nincsen szükség lámpásra sem, mert te magad fénylesz az emberek fölött – de mi nem ilyen városban élünk. Ismered szívünket, nincsenek rejtve előtted küzdelmeink és szégyeneink sem. Szeretnénk megtelni azzal a jóval, amit te készítettél el azoknak, akiknek homlokán a te neved van felírva. Hadd legyünk most ilyen emberekké mindnyájan – ezt kérjük tőled, hiszen ezért jöttünk szent igéd hallására. Áldd meg a téged keresőket tiszta szívvel és áldott csönddel, amiben meghallatszik a te szavad, az életet teremtő és megújító ige. Légy közöttünk, áldott Isten, és töltsd ki ránk Lelkedet és kegyelmedet! Ámen.

 

Igehirdetés

Akik az irodalommal vagy zenével foglalkoznak mondják, hogy a művek első és utolsó sorai sokatmondóak a mű egészének értelmére nézve: kiemelt helynek számítanak az alkotásban. Azért választottam mai igénkül a Jelenések könyvének éppen utolsó fejezetét – melyet pénteken olvastunk Kalauzunk szerint napi olvasmányul – mert ez is igen hangsúlyos üzenetek hordozója, ami mellett érdemes megállnunk.

Az Ószövetségnek 39 könyve van, vagyis éppen eggyel kevesebb a negyvennél, ami a hagyományban a halál száma. Negyven évig vándorolt Isten népe a pusztában – egy nemzedéknek ki kellett halnia, csak a gyermekeik léphettek be az ígéret földjére. Negyven napig böjtölt Jézus, vagyis teljesen felszámolta régi életét. Ez arra emlékeztet, hogy aki ezt a könyvet olvassa, az még él, nem halt meg. De meg kell, hogy becsülje minden napját és óráját azzal, hogy megjobbítja életét és Isten akaratához szabja azt, mert egy lépésre van minden halandó az elmúlástól. Az Újszövetség könyveinek száma viszont 27, amely számtanilag a háromszor-háromszor-három – az Újszövetség szerkesztői a kanonizáláskor ugyanis a Szentháromság valóságára kívántak utalni. Az Atya, Fiú, Szentlélek valóságáról szóló könyvnek, az Újszövetségnek utolsó darabja a Jelenések könyve, amely 22 fejezetre oszlik, éppen annyira, amennyi a héber ABC. A fejezet-felosztás középkori készítői sem véletlenszerűen dolgoztak tehát – azt fejezték ki, hogy a Jelenések könyve hibátlan, teljes egész mű.

Megvallom, jómagam már tizenéves koromban is sokszor és nagy érdeklődéssel olvastam a Jelenések könyvét, mindig félelemmel teli borzongással, mint ami lerántja a leplet egy számunkra ismeretlen valóságról. Később, amikor jelképeit már jobban értettem, még jobban megszerettem, és ma is nagy lelki haszonnal olvasom mint vigasztaló, megtérésre hívó, és hallatlanul erősítő iratot.

Miről szól a Jelenések könyvének, s ezzel együtt az egész Bibliának ez az utolsó fejezete? Nem nehéz egyetlen szóban összefoglalni: az üdvösségről. Nem fenyeget, nem tanít, nem is tanulságos eseményeket foglal össze, hanem beszél arról, amit az ember csak Isten közelében találhat meg – az üdvösségről. Azt mondhatjuk tehát, hogy a Biblia igazán nagy mondanivalója, amit e hatalmas könyv utolsó oldala is lelkünkre akar kötni nem más, mint az üdvösség. Az, hogy egyetlen egyszer élünk, s Teremtőnk nem vergődésre, hiábavaló küszködésre szánt, hanem örömre, szeretetre és békességre, röviden kifejezve – üdvösségre. Minden másért kár! Ez a szó rejtőzik a „kárhozat” kifejezésben, ami az üdv ellentéte. Kár érte, hogy annyit dühösködünk, hogy sok bennünk a hamisság s már észre sem vesszük és nem is fáj. Kár érte, mert „kárt hoz” – kárhozatos az ellenségeskedés, az erőszaknak minden formája, és „kárt hoz” a szeretetlenség, de legfőképpen az istentelenség – amely utóbbiak ezer formáját mutatja be hatalmas példatárában a Szentírás. A lélektan „optimumra törekvésről” beszél, mint legfőbb emberi tulajdonságunkról – mi emberek szeretjük elérni mindenből a legjobbat. A Biblia azonban többet mond ennél: egész emberi életünk nem csak az optimumra, hanem az üdvösségre irányul, amit viszont egyedül Isten adhat meg.  Mindnyájan ezt keressük, ezt szomjazzuk – és ha nincsen, érezzük, hogy nagyon „kár”.

Az üdvösség a mindennapokban úgy van jelen, mint igazság, békesség és Szentlélek által való öröm (Róm 14,17). De milyen konkrétumot mond erről a Biblia utolsó fejezete? Mi táplálja, adja meg az üdvöt, kik azok, akik egyáltalán megtalálják, és ha megtalálták, hogyan néznek ki?

Az üdvöt, amiről a Biblia utolsó lapja szól az “élet vize” táplálja. Azt halljuk róla, hogy ragyogó tiszta, mint a kristály. Milyen érdekes, hogy az üdvösségről tehát ez az egyik legfontosabb mondanivalója a Bibliának, hogy köze van a tisztasághoz, mégpedig a kristálytiszta ragyogáshoz. Azt is mondhatnánk, az áttetszőséghez, az átláthatósághoz, az őszinteséghez, vagyis a nyíltsághoz, hitelességhez és az igazsághoz. Ilyen minden, ami Istentől származik, s tőle jön hozzánk gondolat, szó és cselekedet formájában. Nem fér össze vele takargatás, hazugság vagy eltagadás, mert az élet tápláló vize olyan tiszta, mint a kristály. Érdemes ezen elgondolkodni, hiszen pontosan ezt mondja a Jelenések könyve, hogy senki nem megy be ebbe az üdvösségbe, aki szereti és szólja a hazugságot (Jel 22,15  Jel 21,27). Leplezzen le ez egyszerű evangélium minden álságot, hamisságot és eltagadást bennünk, hiszen éppen azt mondja, hogy Isten legfontosabb ajándéka, az élet vize nem homályos és piszkos, hanem kristálytiszta! Ilyen, ami tőle jön, és ilyenné válik az ember is, aki az övé. “Boldogok, akiknek szívük tiszta, mert ők az Istent meglátják.” (Mát 5,8). Az igazak fénylenek, mint a hajnal világossága (Péld 4,18), és olyanok, mint az égbolton ragyogó csillagok (Fil 2,15). Az őket tápláló “élet vize” is csak kristálytiszta lehet, semmi más.

Ez a forrás azonban, ami ezt adja, így halljuk – Istennek és a Báránynak trónusából ered. Ismét egy jelkép, amit megint nem nehéz megfejtenünk. Arról van szó, hogy ahol Istennek és a Bárány Jézus uralma van, ott fakad fel az “élet vize”. Sokan keresik máshol, rossz helyeken is. Nem találják, mert nem is lehet máshol fellelni, csak ahol van, vagyis Istennek és a Báránynak trónusánál. Ez a bibliai kifejezés abban igazít el, hogy milyen Istenről szól is a Szentírás. Nem általában szól Istenről, hiszen sokfajta vallás beszél istenhitről. Sorolhatnánk a vallásokat, és mindegyikben lehet valami szép és jó –  itt azonban nem általában van szó az istenhitről. Istenünk az, aki a Jézus Krisztus Atyja – s ez pontos meghatározást ad hitünk tartalmáról. Ez az Isten az, aki szerette Fiát, és gyönyörködött benne (Mát 3,17) sőt még jelek által is bizonyította, hogy vele van – de mégsem tette kivételezetté, nem óvta meg a szenvedéstől, sem a szégyentől, a megköpdöséstől, sem pedig a haláltól. Vele maradt azonban mindezeken át hűségesen, és mivel igaznak találta Fiát abban, ahogyan az a szenvedést, szégyent, átszögeztetést és halált viselte, ezért maga mellett adott helyet neki mennyei trónusán. (Csel 7,55)

Ha gyakorlati szavakban akarjuk összefoglalni, mit is jelent mindez, azt mondhatjuk, hogy rendelje alá az ember önmagát Istennek és a Bárány uralmának – s akkor csodálatos élet fakad majd abból, amit1 kap. A fa az emberi élet egyik legszebb szimbóluma, hiszen szerény, egy helyen álló növény, nem pedig hatalmas és ellenállhatatlan lény, mint az oroszlán, nem is magasan szárnyaló erős madár, mint a sas. De az a fa, amit az élet vize táplál, minden hónapban terem, tizenkétszer egy évben, vagyis folyton kreatív, hasznára van másoknak, segítő éltető és tápláló. Milyen jó így élni az embernek! Határainkon túli magyar testvéreink például milyen sokat kapnak azoktól, akik időt és fáradtságot nem kímélve, legtöbbször saját költségükön elmennek hozzájuk és segítik őket küzdelmeikben. De idehaza is van mit tenni éppen eleget. Aki csak városunkban körülnéz, fog majd találni rászorulókat, idős embereket, magányosokat, gyászolókat és küszködőket is. Az élet fája, amit a paradicsomban elvesztettünk, Krisztusban megtalálható, és nem csak folyamatosan terem, hozza a maga gyümölcseit, hanem még levelei is gyógyítók! Ilyen azoknak élete, akik alárendelték magukat Isten és a Bárány uralmának. Imádják őt, látják az arcát, és az ő neve van a homlokukon.

Ez utóbbi azért fontos, mert mindnyájunkhoz hozzánőttek a szüleinktől örökölt vagy eltanult tulajdonságaink. Voltak meghatározó találkozásaink gyermekkorunktól, aztán a saját döntéseink is mind rajtahagyják nyomát azon, amit végül egyéniségnek szokás nevezni. Így lesz az egyik hallgatag, de ha megszólal, szúró és vágó szavú, a másik meg lelkesedő, mindig lobogó és szalmalángként hamar el is lobbanó; megint más fontoskodó, aki nem bírja ki, hogy valamihez hozzá ne szóljon, véleményét ne hangoztassa, akár ért a dologhoz, akár nem. És akad még sok egyéniségtípus. Akik az üdvösség közelébe jutnak, ahhoz a “városhoz”, amelyiken nem fog az átok, nincs éjszaka és nem kell lámpás sem, mert Isten világossága ragyog be mindent, ott az emberek már nem egyéniségük bilincseiben vergődnek, homlokukon sem a saját nevük, hanem az Örökkévalóé van felírva!

 

Igen, egyéniségünk csendes és áldott szétolvadása, valójában átnemesülése  így lehetséges – ha homlokunkon az ő neve van felírva. Ha gondolkodásunkat és cselekvésünket már nem a magunk ó-embere, hanem az ő jelenléte határozza meg. “Élek többé nem én, hanem él bennem a Krisztus” – amit nyugodtan mondhatunk így is: nem én élek többé, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20) Ezt jelenti, ha valakinek a homlokára az ő neve van felírva.

 

Még egy fontos dolgot mond az ige az üdvre jutott emberről: uralkodik. „Nem lesz többé átok a városon, hanem Isten és a Bárány trónusa lesz benne: szolgái imádják őt, látni fogják arcát, s az ő neve lesz a homlokukon. Éjszaka nem lesz többé; nem lesz szükség lámpásra, sem napvilágra, mert az Úr Isten fénylik fölöttük, és uralkodnak örökkön-örökké.” Ez az uralkodás könnyen félreérthető: a “Jézus Krisztus szupersztár” című darab szövegírója is úgy énekelteti a tanítványokat, mint akik házakat és szőlőket kívánnak szerezni cserébe a Messiás szolgálatáért. De az uralom, amiről itt szó van, nem hatalmat és gazdagságot jelent, nem is szolid sikert, vagy folyamatos jó egészséget – hanem azt, hogy semmi nem veheti el többé az ilyenektől a szabadságot, hogy saját maguk határozzák meg, miként viszonyulnak azokhoz, ami érik őket. (V. E. Frankl) Uralkodni a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy nem sodornak el a körülmények, sem a belülről fakadó szenvedélyek – de a mindenható korszellem vagy a többségi vélemény, a sok magától értetődő  “igazság” nyomása sem. Ezek az emberek nem saját nagyszerűségüknél fogva ilyenek, hanem azért, mert így imádkoznak:  “Bizony, jövel Uram, Jézus!” (Jel 22,20) Ez az imádság teszi őket képessé a szabadságra, hogy bármi érje őket, maguk határozzák meg, miként viszonyulnak ahhoz. Uralkodnak, nem pedig sodródnak.

 

Segítsen az üdvöt mindnyájunknak elkészítő Úr, hogy hittel higgyük: az élet vize igenis tiszta, mely ragyog, mint a kristály. Nem fér hozzá zűrzavar, szenny és álság semmilyen formája. Higgyük, hogy e víz nem máshol, hanem éppen Isten és a Bárány trónusából fakad – s mi is ott találjuk meg. De hittel higgyük azt is, hogy e víz örök életre s igaz uralkodásra képesít mindeneket, akik ezt így kérik: “Bizony, jövel Uram, Jézus!” Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Úr Jézus Krisztus, légy segítségül erőtlenségünkben, s adj megtisztulást zavaros szívünknek. Ha nem te uralkodsz, erőt vesznek rajtunk tulajdonságaink, amiket megszoktunk gyermekségünktől, s össze is tévesztünk igazi önmagunkkal. Pedig az te magad vagy, aki mindig voltál és mindig leszel. Te vagy az Alfa és az Ómega, aki van, volt, és aki eljön, a Mindenható. Örök szeretet, ne hagyj magunkra küzdelmeinkben! Tekints a betegekre, a megterhelt életekre, és hallgasd meg imáját minden fohászkodónak. Külön szeretettel imádkozunk a gyermekekért és az ifjakért, akiknek életében új iskolaév kezdődött. Áldd meg gimnáziumunkat és óvodánkat, az ott szolgálókat, a ránk bízottakat és szüleiket. Imádkozunk a határainkon túl élő magyarokért, hogy el ne veszítsék a hitet és a reménységet, s megmaradhassanak a benned való szeretetben. Segíts minket, hogy gyümölcstermő, hasznos életünk lehessen, ami te táplálsz az élet vizével! Ámen.