Akiknek Jézus feltámadt

Igehirdetés 2007. április 8. Húsvét I. nap

Akiknek Jézus feltámadt

Lekció: Márk 16,1-18
Textus: Ef 5,14

„Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!”

Imádkozzunk!

Feltámadott Jézus, hozzád száll szívünk éneke az új tavaszban! Téged dicsér a napfény, a friss tavaszi levegő, a madarak hangja és a zöldülő rügyek. Áldunk az életért s a teremtett világ tavaszi megújulásáért! Leborulunk előtted, akit az Atya kihozott a halálból, s akinek oly nevet adott, mely minden név fölött való. Méltatlanok vagyunk arra, hogy hozzád menjünk, pedig tudjuk, végtelen jóságodból van földi életünk, s te vagy az, aki által az Atya a világot is teremtette. Segíts megérteni most életet és halált, mulandóságot és öröklétet. Mélységes titkok számunkra, kicsoda érti őket? Csak az, akinek te kegyelmesen kijelented – tégy erre méltókká! Gyógyítsd lelkünk-betegségeit, vigasztald a gyászolókat és adj mindnyájunknak megújult életet, amint a világ is megújul most az éledő tavasszal. Add, hogy fölserkenjünk az álomból, föltámadjunk a halálból magunk is, s felragyogjon számunkra az örök élet Krisztusban! Ámen.

Igehirdetés

Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy szívesen ajánlgatom mindenkinek, hogy olvasson végig legalább egy evangéliumot a Bibliából lehetőleg rövid idő, egy-két nap leforgása alatt, különösen ünnepekre készülődve. Magam is ezt szoktam mindig tenni, éspedig nagy lelki haszonnal. Megtelik ilyenkor az „evangélium” szó a maga igazi, eredeti tartalmával: úgy érzi az ember magát végigolvasva egy evangéliumot, mint amikor jól átfújja a szél egy szép napfényes tengerparton. Az olvasott szöveg ilyenkor valóban újra jó hír lesz, éspedig olyan jó hír, ami képes kinyitni és kitágítani a mai ember besavanyodott és odakozmált lelkét is, odaállítva őt megint az élet legtágabb, örökkévaló horizontjaira. Olyan érzés ez, mint amikor valaki nagy betegségből gyógyulva visszakapja az életét, kilép a betegszobából és azt mondja, lám, mégis csak élek! Nagyon szeretném, ha sokan lennének közöttünk, akik meghallják a húsvéti örömhírt: „Serkenj fel, aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus!”

Márk evangéliuma, amit az idén húsvétra készülve végig olvastam, három asszonyt mutat fel előttünk, ők találtak rá először az üres sírra és ők vették először az angyali hírt: Nincsen itt, mert feltámadott! Irigyeljük őket ezért és szeretnénk egy kicsit a helyükben lenni, hiszen olyan közel voltak minden fontos pillanathoz.

A legtöbbet Mária Magdalénáról tudjuk közülük: belőle hét ördög ment ki a Jézus szavára. A másik két asszonnyal együtt ő is Galileából való volt, akik mind együtt jöttek Jézussal, egy zarándokcsapatban, követték őt és szolgáltak neki. Még annyit tudunk róluk, hogy mind a hárman ott voltak a kereszt alatt, távolról nézték, ami történt. Azt mondhatjuk tehát, hogy lélekben nagyon közel voltak Jézushoz, szerették és hallgatták őt, és a követőivé is lettek. De hát ki ez a három asszony? Különleges emberek? Többek és jobbak, mint mi? Rendkívüli képességekkel rendelkeznek? Miért ők a feltámadás jó hírének első részesei?

Cseppet sem különleges emberek, nincsenek rendkívüli képességeik. Nem mások, mint mi, csak éppen pár lépéssel előttünk járnak a lelki úton. És ezen az úton ők a szemünk láttára szépen előre lépnek egyet, amikor ennek jön el az ideje. Nem akadnak el, nem stagnálnak, nem feneklik meg az életük, nem futnak zátonyra, hanem lépnek előre egyet. Ezt kívánom minden szeretett testvéremnek, mi is lépjünk ma mind, bátran, legalább egyetlen lépést előre a lelki úton! Miközben a szent asszonyokra figyelünk, eszünkbe juthat, magunk hol is állunk, és javunkra lehet, amit az evangélium megírt róluk.

Először is azt, hogy ezek az asszonyok napfelkelte idején már a sírnál voltak! Nem otthon sajnálgatták magukat, mi lesz velünk, minden elromlott, hiszen meghalt a Mester – hanem mentek, és tették a dolgukat, éspedig frissen és serényen. Tették, amit tenni tudtak, és ez ott és akkor balzsamozó fűszerszámok sírhoz vivéséből állott. Csodáljuk ezeknek az asszonyoknak lelki erejét. Milyen borzalmas lehetett az előző napi élmény  képe a szívükben, látni Jézust a kereszten vergődni! És ők nem adják át magukat a tehetetlenségnek, nem zárják magukra az ajtót, nem telnek meg bénító világfájdalommal, hanem a nap első sugara már a kötelesség útján találja őket.

Akik ilyen komolyan veszik életük feladatait, azok megérdemlik, hogy a feltámadás részesei lehessenek. Mennyi hanyagsággal találkozik az ember a mindennapokban! Emberek, komoly felnőtt emberek igyekszenek letudni a munkájukat, beszűkítik feladatukat, vállukat vonogatják, amikor vége a hivatali időnek és nem törik a fejüket azon, mivel járulhatnának hozzá mások életéhez, a gyülekezet, az ország felemelkedéséhez.

A szent asszonyok hajnali útja ébresztőt fúj minden elkényelmesedett keresztyénnek. Erőfeszítések nélkül, önmagunk megregulázása nélkül nem megy! Tudni kell erőt venni kényelmünkön, megszokott semmittevésünkön, és most a lelki semmittevésről van szó. Arról, hogy esetleg ott vagyunk lelkiekben, ahol tíz, vagy húsz éve voltunk, semmit nem léptünk előre, maradt minden a régiben – pedig időközben felnőttek a gyerekek, megvannak az unokák is, talán már készülni kellene a hazatérésre is, és mi még mindig ugyanabban a félálomban járjuk életünk útját, mint kamasz korunkban: elvarázsolva magunkat látva a világ közepének, arra várva, hogy minket szeressenek és elismerjenek.
Jó megmosni arcunkat a húsvétreggel harmatában, amiben az asszonyok is jártak ott a kertben, ahová a Jézus testét tette arimátiai József és Nikodémus nagypéntek este!

De nem csak a törekvés és igyekezet embereit láthatjuk a három asszonyban. Azon tanakodnak, hallottuk, kicsoda hengeríti el nekik a követ a sírról. Ez nekik nyilván lehetetlen lett volna. És ők nem szépítenek ezen semmit. Azok, amik, gyenge asszonyok. Milyen nehéz elismerni életünk és lehetőségeink határait! Legszívesebben mindenki híres tudós, politikus vagy nevezetes művész lenne. Egy római polgár állítólag csak azért gyújtotta fel a várost kétezer éve, hogy neve valahogy bekerüljön a történelembe.

Pedig önmagunk elfogadása nagy jó tétemény. Tisztába jönni lehetőségeinkkel és lehetetlenségeinkkel – ez a legtöbb, amire eljuthatunk. Aki túlbecsüli magát, minduntalan mások életébe kaszál, olyasmibe ártja magát, ami nem rá tartozik. Aki alábecsüli önmagát, az tétlenségre és eredménytelenségre kárhoztatja életét, pedig meglennének a lehetőségei. Ezért fontos a valósághoz való helyes viszony. Úgy venni a dolgokat, ahogy vannak, tehetetlenkedés és hősködés nélkül.

Hogyan jöhet tisztába önmagával az ember? A három asszony tanítvány volt, ami azt jelenti, hogy ezek az emberek elkezdték már a saját életüket a Jézus szemén át látni. És ez nagyon fontos dolog! Kitágult a lelkük, látva a gyógyulásokat Jézus körül. Ott volt köztük Mária Magdaléna is, akiről tudjuk, hogy borzalmas ember volt, amíg Jézus meg nem változtatta az életét. Kodolányi János nagyszerűen leírja ezt az „Én vagyok” című regényében. De történt valami – egy ember találkozott Jézussal. Már nem csak a hívő szüleivel, nem csak a gyülekezettel vagy az egyházzal találkozott, hanem az élő Jézussal – és új ember született. Így volt ez bizonyára a „másik Mária”, vagyis a Jakab anyja, és Salomé esetében is. Ezek az emberek élik az életet reálisan, ahogyan azt élni kell, túlzások és rajongás nélkül, józanul és őszintén. Magunkhoz őszintének lenni a legnehezebb. De ők ebben is előttünk járnak – tanuljunk tőlük! Még akkor is, ha az események fölülírják realizmusukat és kiderül, hogy igenis van, aki elhengeríti nekik a követ.

Az önmagunkhoz való őszinteség a húsvét egyik legszebb ajándéka. Jézus követőinek felülről adatik, mint hitbeli többlet. Kérjük el a Feltámadottól – s megadja!

Az asszonyok azonban angyalt látnak, s azokkal beszélgetnek – itt kapcsolódik össze a húsvéti történetben a föld és az ég. E két világ a bűn miatt kettészakadt – de a megszentelődés útján járónak ismét összekapcsolódik. Jézusnak magának is megnyílt az ég, s Isten Lelke úgy ereszkedett rá alá, ahogyan a galamb teszi. Imádságaiban beszélgetett Istennel, mint a legjobb földi atyával gyermeke, a megdicsőülés hegyén pedig azt mondta felőle az égi hang: “Ez az én szeretett fiam, benne gyönyörködöm, őt hallgassátok!” Jézusban újra összekapcsolódott a bűn miatt meghasonlott ég és föld!

A bűn során az ember bezárul az ég iránt – aki pedig Isten útján jár, annak megadatik, hogy angyalokkal beszélhessen! Ezt látjuk a húsvét titkában: asszonyok, akik sem híresek, sem tehetségesek, nincsenek egetverő képességeik vagy rendkívüli tudásuk, de a szívük nyitva az ég felé – ezért Isten adhat nekik angyalokat, akik mindent elmondanak, amit csak tudniuk kell. A Biblia könyveiben többször találkozunk „magyarázó angyallal”, aki nélkül még a próféta, a szent látnok sem tudja, mit is lát tulajdonképpen. De Isten elküldi küldötteit az élet  mélységeibe, ha kell, a sírverembe is, hogy tőlük tudjuk meg, mi is a helyzet igazán. Csak legyen, akinek a szíve nyitva, látja Isten angyalait s legyen, aki beszélget velük!

De húsvét óta magával a Páratlannal is találkozhat az ember – sőt beszélgethet vele, mert ő feltámadott s él: ennek örömében részesüljünk ez ünnepen!

Kikhez jön el a Feltámadott? Egyszerű asszonyokhoz, akik olyan emberek, mint mi. Annyit tudunk róluk, hogy Jézus követői voltak, és járták a tanítványok útját. De tudjuk róluk azt is, hogy nem tétlenkedtek, nem sajnálgatták magukat és hajnalok hajnalán már talpon voltak, hogy tegyék, ami tehető. Tették is, ami tőlük telt, az egyetlen lépést, amit a tanítvány akkor tehetett – s a feltámadás hírnökeivé lehettek! Tegyük meg mi is azt az egyetlen lépést, amit ma kell megtennünk. Talán egy békülésre nyújtott kéz, egy segítő gesztus, talán egy lelkiismeretesebben elvégzett feladat – ki tudja, melyikünknek mit készített el a Feltámadott!

Ám ne csak a serény törekvés, hanem a reális önismeret emberei is legyünk, mert lehetünk. Ki hengeríti el a követ – nem tudjuk. Nagyobb erőkről van szó, amikkel meg kell küzdeni, mint amelyek nekünk rendelkezésre állnak. Nem baj – a követ már elhengerítették helyettünk – ebben áll a húsvét lényege. Aki ezt tudja, annak már az angyalok látására is van szeme, s az angyalok szavát is meg fogja hallani. Így legyen! Ámen.