Akiknek nem árt a második halál

Igehirdetés 2004. augusztus 1.

Akiknek nem árt a második halál

 

Lekció: Jel 21, 1-9
Textus: Jel 21, 7-9

“Aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem. A gyáváknak pedig és a hitetleneknek, és utálatosaknak és gyilkosaknak, és paráznáknak és varázslást űzőknek, és a bálványimádóknak és minden hazugoknak helye pedig a tűzzel és kénkővel égő tóban lesz, ami a második halál.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, minden jó adomány és tökéletes ajándék tőled, a világosságok atyjától száll alá. Neked köszönjük, hogy eljöhettünk szent házadba. Neked adunk hálát életünkért, egészségünkért, otthonunkban a terített asztalért és minden gondoskodásodért, amivel fenntartod életünket. Köszönjük az anyaszentegyház közösségét, ahová te hívtál el bennünket. Kérünk ennek a mai együttlétünknek áldásáért, hogy ne csak emberi beszéd, hanem tőled való élő ige is szólhasson közöttünk. Add nekünk most jelenlétedet, a Szentlélek világosságát, erejét és megújító hatalmát, ami nélkül hiábavaló a mi minden erőfeszítésünk. Segíts minket, hogy a te gyermekeid és Megváltó Jézusunk követői lehessünk sokkal inkább, mint eddig voltunk. Ébreszd fel az alvót, erősítsd a megfáradtat és szólíts meg mindnyájunkat! Ámen.

 

Igehirdetés+

Azt szokták mondani, hogy egyetlen életünk van és ez az egyetlen életünk mindennél többet ér. Amikor egy haldokló ágya mellett megállunk, vagy amikor a saját életünk van veszélyben, pontosan érezzük, hogy ez valóban így is van. Az élet egyszeri és megismételhetetlen, amit mindnyájan most és mindörökre élünk, ezért hát illő vigyázni rá. Fáj is az ember szíve, amikor olvassuk a statisztikákban, hogy mennyi létrontás történik éppen itt, a mi országunkban nikotinnal, alkohollal, a változatlanul növekvő kábítószerezéssel és sok más módon is, mert ezek a visszaélések mind-mind éppen életellenességükkel rombolnak. Az élet Isten ajándéka és így mindig ő ellene vétünk igazán, amikor az élet ellen vétkezünk, akár túl sok evéssel-ivással, vagy munkában való agyonhajszolással, akár pedig harag, irigység, bosszú önmagunkban való megtűrésével vagy éppen tenyésztésével, mert ezek mind életellenes dolgok. Vigyáznunk kell az életre, biológiai mivoltunkra, hiszen törékeny, sérülékeny edény, jól tudjuk.

Van azonban valami, ami még az életnél is nagyobb – és ez az üdv. Mert az élet, akár milyen szép és élményekkel teli dolog is, önmagában csak hordozója, valóban mintegy edénye az üdvnek, de még nem maga az üdv. Az életet tele kell töltenie és át kell járnia az isteni többletnek, mert az élet önmagában üres és tünékeny, elszalad és csak emlékeket hagy maga után. Nem az élet a legnagyobb hát, hanem az életben megvalósuló üdv. És ha az nem jön létre, az élet igazából üres maradt – akkor is, ha volt benne élmény, siker és gazdagság.

Erről szól a mai igénk, amikor azt mondja, hogy aki győz, annak nem árt a második halál. Különös ez a kifejezés, hogy “második halál”, hiszen azt gondolnánk, hogy valaki vagy meghal, vagy nem, életből és halálból is csak egy van – de a Biblia nem ezt mondja. Itt egy lelki titkot fed fel előttünk. Az első halál a biológiai működéseink leállása, a “második” pedig az, hogy minden ember elfoglalja helyét az örökkévalóságban. Van, aki lelki-erkölcsi értelemben nem visz magával semmit, ami megállhatna ott, úgy élte le életét. Amint a Jelenések könyve mondja: gyáván, hitetlenül, hazugságban. Amikor leáll szíve, azzal nem csak biológiai létezése szűnik meg, hanem az erkölcsi-lelki énje is, mert már nincs több lehetősége, eljátszotta mindet: ilyen módon véglegesen benne marad a halálban. De vannak, akiknek nem árt a második halál, a nagy megméretés, mert lelki-erkölcsi értelemben élő, Isten számára is létező emberek voltak. Nem csak ettek-ittak, dolgoztak, nem csupán biológiai gépezetük működött, hanem meghozták a maguk döntéseit, áldozatait – erkölcsi lények voltak. Nem csak az élet, hanem az örökkévalóság számára is léteztek. Ők sem érdemeik elismeréseként, hanem Isten kegyelméből jutottak az üdvhöz – de a szívükben igent mondtak rá, s nem dobták el, nem játszották el annak lehetőségét.

Ilyen értelemben az élet egyetlen reális tartalma az üdv, amit vagy megtalálunk, s akkor nem üres kézzel megyünk az örökkévalóságba, vagy nem – s akkor árt a második halál.

Azért örömteli olvasmány a Jelenések könyve, mert az élet és a történelem borzalmai mellett, amiket nagyon pontosan ismer, gyönyörűségesen szól az üdvről is – az élet igazi tartalmáról – hogy akik vágynak arra, felismerjék, szeressék és meg is valósítsák magukban.

 

Mai igénkben mindenek előtt úgy hallunk az üdvről, mint ami valami új dolog. “Láttam új eget és új földet, mert az első ég és az első föld elmúltak.” Biztosan sokan ismerik azt az érzést, amikor leszámoltak életük egy lehúzó terhével, talán bűnével, hogy a megfordulás, mondjuk így, megtérés következményeként úgy érezték, más ég lett felettük és más föld a lábuk alatt. Az egész valóság átalakul, ha az ember szíve átalakult. Aki belül keserűséggel van bélelve, az a világot is gonosznak és ellenségesnek látja. Aki boldog, mint a menyasszony vagy a vőlegény a menyegzőjekor, az a világot is szépnek látja. Nem véletlen, hogy ezt a nagyon is életes képet használja a szentíró: a szent város, a mennyei Jeruzsálem úgy száll alá a mennyből, olyan szépségesen, mint a férje számára felékesített menyasszony. Ez a kép azért is szép, mert a házasságkötés nem csupán egy pecsét és nem csupán egy papír, amint azt degradálva mondogatják mainapság, hanem egy egészen új életszakasz, ami semmi máshoz nem hasonlítható. Tényleg új dolog az ember életében, hogy valakiért igazán és szíve szerint élni akar, ilyesmit gyermek nem tud sem eldönteni, sem megvalósítani. Aki ebben él, az maga mögött hagyta a gyermekkort és valósággal egy új életszakaszba lépett.

Ehhez hasonlítja az üdvöt az ige. Valami új kezdődik, a régiek elmúltak, íme, újjá lett minden. Az üdv az ember életének mozgásba lendülése, megújulása. Van, amikor tényleg akkora a változás, hogy mintegy új ég és új föld lesz körülöttünk, de azt hiszem, olyasmi is ide tartozik, amikor Istennek egészen egyszerű, szinte apró ajándékát tudjuk elfogadni az ő kezeiből. Egy új tulajdonság megjelenik, ami eddig ismeretlen volt. Ez is az üdv része, még akkor is, ha nem látványos a dolog. Eddig türelmetlen voltam, sietős, nem bírtam elviselni, ha valaki az utamat állja vagy mást akar, mint én, de most képessé válok a csöndes, türelmes szemlélődésre is, nem csak a hatékonyságra és az eredményességre.

A zsidó lelki mozgalomnak, a haszidizmusnak a lelkisége kis történetek formájában maradt fenn, amiket összegyűjtöttek és magyarra is lefordítva olvashatóak. Ezek között található egy, amely egy nevezetes rabbiról szól. Meghívták egy ünnepségre, de nem lehetett megkezdenie a szertartást, mert nem volt ki a tíz férfi, csak kilencen voltak. Ráadásul esett az eső egész nap, és sokáig hiába vártak egy betoppanó vándorra. A rabbi nagyon bosszús és ingerült lett, mert nem szerette, ha várakoztatják. Végre arra jött egy koldus, aki a felkérésre, hogy legyen tizedikként jelen a szertartáson, azt mondta, úgy legyen, és betért a házba. Amikor forró teával kínálták, azt mondta, úgy legyen. Amikor az evőasztalhoz invitálták, megint csak ez volt a válasz. Megkérdezték tőle, te mindig ezt mondod, úgy legyen? Mire ő így válaszolt: a Zsoltárban az áll, hogy “boldog a nép, amelynek így van dolga” (Zsolt 144,15) – és el is tűnt a szemük elől. A következő éjszakán nem jött álom a rabbi szemére. Újra és újra a koldus szavajárására gondolt “így legyen”, amíg nyilvánvaló nem lett a számára, hogy az nem más volt, mint Illés próféta, aki azért jött el, hogy megrója bosszankodásra való hajlama miatt. “Boldog nép az, amelynek így van dolga!” – suttogta, és rögtön el is aludt.

Igen, az üdv néha egyetlen új tulajdonság megjelenéseként van jelen, semmi több. Legyen az türelem, legyen az állhatatosság, legyen az szelídség vagy kedvesség – kiből mi hiányzik. Minden nap egy követ rakni a házhoz, végül egy egész várkastély is felépül ilyen módon, jól tudjuk. Az üdv, mint Isten adta újdonság az életünkben. Valami, amivel gazdagodtunk. Egy belátás, egy felismerés, egy önmagunkra ismerés, egy elhatározás. Olyan megrendítően szép élmény lehet, ha Isten kezéből fogadjuk, mint amikor a vőlegény magához öleli a menyasszonyt, aki számára van felékesítve. Mint az új ég és az új föld, mint a mennyei Jeruzsálem.

 

Az üdv Isten jelenléte, halljuk továbbá, melyben vigasztalás van. “Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek és maga Isten lesz velük, az ő Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemükről, és a halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.”  Igen, e világban sok a könny, a gyász és a jajszó – és akad fájdalom is elég. Emberélet nem járható úgy végig, hogy ezeket meg ne ismernénk. És ha nincs is éppen közvetlen veszteségünk, maga az élet szenvedés, ezt tudjuk. A sikeres,  hatékony, eredményes élet is. Nem véletlenül kérdezi a Káté mindjárt első kérdésében, hogy “Micsoda tenéked életedben és halálodban egyetlen vigasztalásod” – mert vigasztalásra szorul, aki ember fia. Csak azért, mert ember: mulandó, gyarló, megsebzett szívű ember.

És ezt a vigasztalást nem adja a világ, a siker, nem adja semmi, egyedül az élő Isten jelenléte. Az, hogy ő – mivelünk, mi pedig ővele! (Róm 8,31) Hogy köztünk lakozik az anyaszentegyházban, ahogy szép énekünk mondja. (168. dics.) Az, hogy beszélgethetünk vele behajtott ajtajú belső szobánkban. (Mát 6,5-6) Hogy megszólít igéjében, hogy mellettünk áll életünkben, és nem hagy el halálunkban. Hogy Jézus, amikor a kereszten minden oka megvolt, hogy tőle is elhagyottnak érezze magát, kétszeresen is “Én Istenem, én Istenem!”-nek szólíthatta őt.

Legyenek vigasztaló együttléteink az Úrral! Az Isten sátora az emberekkel van: velük lakozik, s azok az ő népei lesznek! Maga Isten lesz velük, az ő Istenük – ez az üdv, testvérek: az Istennel töltött idő! Ez nem vész el akkor sem, amikor a test lebomlik rólunk. Jön velünk az örökkévalóságba – mert ez az igazi tartam. A vele töltött időben értjük meg, hogy ő  “…az Alfa és az Ómega, a kezdet és a vég, aki inni ad a szomjúhozóknak az élet vizének forrásából ingyen!” (Jel 21,6)

 

Végül még egy arca az üdvnek: a döntés. “Aki győz, örökségül nyer mindent, annak Istene leszek és az fiam lesz nékem.”  Az üdv tehát nem hull ölünkbe, a magunk harcait meg kell vívni, döntéseinket és áldozatainkat meg kell hozni. Örökségül nyerni mindent azt jelenti, hogy az ember saját döntése, az üdv útján akar-e járni vagy sem. A döntés, igenünk Isten kegyelmére elengedhetetlen része az üdvnek. Nem lehet kívül is, meg belül is lenni Isten országán: dönteni kell, bemegyünk-e a szoros kapunk, s járunk-e a keskeny úton, vagy sem. Nem lehet az ember egyszerre “hideg is meg hév is” – mert a langyosat kiköpi Isten. (Jel 3,15-16) Vannak, akik könnyen hoznak döntéseket, s vannak, akik sokat morfondíroznak. Amikor azonban az üdv dolgáról van szó, énünket kell feladni: hiszen “…aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, aki pedig elveszti érettem és az evangéliumért, örök életre eleveníti meg azt.” (Mát 8,35   Márk 10,29-30)  Ne féltsük hát magunkat. Adjuk fel régi énünket, hogy Jézus adhasson mennyei, örökkévaló és üdvösséges ént.

 

Istentől való “új” az üdv – életünk meggyógyulása. Új ég és új föld is – ám néha csak egy új képesség: megjelenő türelem, szívesség, jóság, ami Istentől jön. Valójában jelenléte az üdv – párbeszéd és összetartozás, ami megvigasztal, s letörli szemeinkről a könnyet. Végül pedig döntés: hiszen aki győz, örökségül nyer mindent. Istene leszek, az pedig fiam lesz nekem – az ilyen embernek nem árt a második halál. Így legyen! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Istenünk, te úgy alkottad életünket, hogy abban megvalósulhat a mennyei lét, az üdv. Adj áldott, csendes perceket, amikor veled beszélhetjük meg dolgainkat. Áldd meg a munkálkodókat, adj pihenést a nyaralóknak és lelki megfrissülést mindnyájunknak! Ámen.