Akit ismert az Úr

Igehirdetés 2006. július 30.

Akit ismert az Úr

 

Lekció: 5Móz 34,1-12
Textus: 5Móz 34,10

“És nem támadott többé Izraelben olyan próféta, mint Mózes, akit ismert volna az Úr színről-színre.”

 

Imádkozzunk!

Köszönjük, Istenünk, hogy mindig voltak emberek, akik engedelmesen éltek, figyelve útmutatásaidra és kutatva törvényeidet. Légy áldott az évezredeken át világító példákért és légy áldott a hívő szülőkért és imádkozó nagyszülőkért egy olyan korban, amikor minden erő a te igazságod ellen fordult. Kérünk ennek a mostani órának áldásáért, hogy megértsük és felfogjuk, amit te mondasz nekünk. Imádkozunk az igéért, hogy élő és ható legyen, ami elhat az ízeknek és velőknek megoszlásáig. Kérünk a Szentlélek ajándékáért, hogy átjárjon minket az erő, szeretet és a józanság Lelke. Ami nálunk lehetetlen, az mind lehetséges nálad. Könyörülj rajtunk és tedd áldottá istentiszteletünket, hogy megújult szívvel és új lélekkel térhessünk majd haza. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

 

Igehirdetés

Egyik napilapunkban egy neves kutató a minap azt mondta, hogy a teológiailag még oly igényes igehirdetések is, amik mai napság hangzanak, kétezer év távolából zengnek és az emberek nem érzik, hogy róluk szólnak. Félve kezdek bele ebbe a mai igehirdetésbe, mert amiről ma szó lesz, az nem kétezer, hanem háromezer-kétszáz éves dolog, hiszen Mózes története és az egyiptomi exodus akkor zajlott. Mégis örömmel beszélek arról, amit a Bibliában erről éppen a minap olvashattunk, mert jó magam akár hol nyitom is ki a Bibliát, legyen az a különböző háborúk vagy nemzetségtáblázatok része is éppen, pár perc olvasás és elmélyedés után ki sem kerülhetem az érzést, hogy ezek a dolgok pontosan rólam szólnak.

Ezért hát úgy döntöttem, hogy akár mit is írnak a lapok, a mai prédikációban kivételesen megint arról lesz szó, ami a Bibliában van és hitem szerint minden ma élő embert nagyon is megszólít.

Mózes haláláról hallottunk, aki százhúsz évesen úgy költözhetett át Isten láthatatlan világába, hogy meglátta ugyan a megígért földet a hegytetőről, de oda nem mehetett be. Ő is ahhoz a nemzedékhez tartozott, akikről azt mondta Isten, hogy kishitűségük, hitetlenségük miatt nem kaphatják meg az ígéret földjét. És bár kiemelkedett közülük, és nem is támadt Izraelben azóta sem olyan próféta Jézuson kívül, akit színről-színre ismert az Úr, de ő is osztozott népe sorsában és nem lehetett a megígért föld lakója, csak a következő nemzedék.

Olvassuk ki most ebből a tényből azt az üzenetet, hogy nem csak az egyes ember tudja eljátszani Isten jóságát, ajándékait, hanem egy egész nép is. Nem csak egyéni vétkek vannak, hanem egy egész nép is elkövethet olyasmit, amit még a gyermekei is sínylenek. Vannak és lehetnek egy közösség életében olyan megromlottságok, amiket maga a közösség már észre sem vesz vagy éppenséggel igazol, jónak tekint, és Isten előtt az a dolog mégsem áll meg. Szerintem ilyen ma az, hogy kényelemre törekedni a világon a legtermészetesebb és legjogosultabb dolog, és ennek jegyében mindent szabad. Ennek jegyében meg sem születhetnek az utódok, nincs helyük a szeretetünkben. Még a törvény is azzal foglalkozik, hogy ki, mit és mikor tehet az ellen, hogy neki egyáltalán leszármazottai lehessenek. De ilyen dolog az is, hogy nyugodtan életre hívhatok gyermekeket, ha nekem éppen ahhoz van kedvem, ám ha nincs kedvem a párommal élni és fel is nevelni őket, akkor még külön jutalmat, segélyt is kapok erre a célra a társadalomtól, mert az egyénnek mindenhez joga van az ég egy adta világon, még a következő generáció életét lelkileg és emberileg megcsonkítani is.

Sorolhatnánk a közösségi megromlottságokat, amiket már észre sem veszünk vagy kész magyarázat van rájuk, de fölösleges. Izrael hitetlen volt, magát a csőcselék lelki-erkölcsi színvonalához szabta, nem akart hozzákezdeni a fáradtságos és áldozatokkal járó honfoglaláshoz, ezért aztán további negyven évig vándorolhatott a pusztában, amíg az a nemzedék kihalt és csak a következő nemzedék volt méltó arra, hogy ott lakhasson, ahol Isten ajándékai vártak rá.

Ne legyünk tehát kishitűek, mert azt is elveszítjük, amink van. A hitetlenség a gyávaság testvére, merjünk Istenben bízni és akarni. Nem csak az egyes emberre, hanem egy népre is van bízva valami, meg kell azt találni és ahhoz szabva magunkat bátran cselekedni kell. De honnan tudjuk meg, mi van ránk bízva? Jogos a kérdés.

Mózes az Istennel való beszélgetésből tudta meg. Egy párbeszédet rekonstruál a szentíró, és abból mondja el nekünk, hogyan is álltak a dolgok ott a Nébó hegyén háromezer-kétszáz évvel ezelőtt. Az Úr azt mondta Mózesnek, olvassuk. Mert – mondhatta! Beszélő viszonyban voltak, közelség és bensőségesség volt Isten és Mózes között. Semmi más üzenetet ebből ki nem olvashatunk, mint azt, hogy lehetséges ilyen kapcsolat az Örökkévaló és egy halandó ember között. Törekedjünk erre a kapcsolatra. Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Közeledjetek Istenhez és közeledni fog hozzátok! Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket, mint a pusztában, az elkeseredéskor! Soroljuk még az igei biztatásokat? Talán szükségtelen.

Mert ezer példa mutatja, hogy aki nem tanul meg Istennel beszélgetni, az először is önző lesz, mint minden énjéhez kötött ember. Aztán gyanakvó és vádoló másokkal, akár az eszelősségig is, aztán hipochonder, aki mindig talál valami izgalmasat a saját testének érzeteiben, mivel semmi más fontos dolog nincs számára a világegyetemben saját magán kívül. Végül pedig kétségbeesik és talán egészen szét is esik a személyisége. Legyen imádságunk igazibb, őszintébb és bensőségesebb! Ne adjuk olcsón, ne tudjuk le formálisan. Aki újra tanul imádkozni, annak újra épül a személyisége, ez ilyen egyszerű. Megváltó Jézusunkról olvassuk, hogy gyakran ment el hajnalok hajnalán egy magános, puszta helyre csak ő maga egyedül, hogy imádkozhasson.

Jó lenne őt ebben a dologban is követnünk, nem csak szép nevét használnunk a magunk megjelölésére!
Aztán Mózesről azt halljuk, hogy százhúsz évet élt. Ez a szám a teljességre utal: azt fejezi ki, hogy ez az ember betöltötte rendeltetését. Nem volt üres és értelmetlen az élete. Minden ember ugyanerre törekszik, de nekünk különböző mértékben szokott ez a dolog sikerülni. Ő szép és teljes életet élt, volt értelme az életének Minden emberi munka mögött ez a törekvés áll: nem a hasznosságra törekszünk, amikor ebédet főzünk, amikor munkába megyünk vagy építkezünk vagy takarítunk vagy gyermeket nevelünk, hanem az értelmet akarjuk megvalósítani. Értelem pedig annyi, hogy van egy nálunk nagyobb, egyetemleges emberi rend, ami nincs itt, hanem meg kell valósítani. Ez a tudás rejlik minden emberi tevékenységünk mögött, nem pedig a hasznosság. És erre törekedni nagyszerű dolog.

A minap hallottam, amint a kép-keretezőnél egy igen idős asszony egy tenyérnyi, kicsorbult képkeretbe tükröt kért. Van otthon tükör, mondta, nem azért akarom megcsináltatni. Ez valamikor édesapám borotválkozó tükre volt, és úgyis feloszlik az ember, ne hagyjon maga után roncsokat. Elgondolkodtam a szép szándékon. Neki, ő úgy érezte, már csak ennyi hozzátenni valója lehet a világhoz, de ezt legalább hozzáteszi, hogy “ne hagyjon maga után roncsokat”. Vajon foglalkoztat-e bennünket is, hogy mit hagyunk magunk után? Van-e hitünk már azzal is törődni, ami utánunk következik, vagy még mindig csak önmagunkkal vagyunk elfoglalva? Elég szomorú dolog a széteső európai kultúra gyermekének lenni, elég szomorú dolog egy önmagát pusztító, hitetlen nemzet tagjának lenni, senki ne mondja, hogy itt nincs is miért élni. Ha csak a jövendő nemzedékekre gondolunk, már ezer feladat vár ránk!

Az utolsó mozzanat, ami mellett nem szabad elmennünk az, hogy Mózest ismerte az Úr, mégpedig színről-színre, amit a Bibliában úgy olvasunk, hogy arcról-arcra. Ismerni a Biblia nyelvén azt jelenti, hogy átjárni, eggyé válni, ez tehát itt azt jelenti, hogy az Úr tudta ugyan Mózes fogyatkozásait is, de engedelmességéért mellé állt, és igazolta a jelek és nagy tettek által, amiket Mózes véghezvihetett népéért. Isten tehát elismerte őt a magáénak. Milyen nagy dolog, amikor a cselekedeteinkben ott van már ő maga is, az Örökkévaló is, nem pedig csak a mi igyekezetünk és ambíciónk. Ez is lehetséges! Ha nem is vagyunk Mózesek, azért ott lehet a pecsét tetteinken, hogy azokat nem a magunk nevében, hírnevünkért, nem a magunk érvényesüléséért tettük. Ez a dolog “jó illatán” mérődik meg. Ami önzésünktől, nagyravágyásunktól bűzlik, azon nincs ott az igazoló pecsét – Mózes tettein ott volt. Isten is megmutatta hűségét, esküvésére emlékeztette Mózest.

Boldog hát az ember, aki nem azonosítja magát saját nemzedéke elfogadott, polgárosított vétkeivel, a sokak által igazolt cselekedetekkel, azzal, hogy “mindenki így teszi”. Mózes sem ezen az úton járt. Legyen hitünk kiállni a sorból és azt mondani: sokan így teszik, én mégsem fogom így tenni.

Boldog ember az, aki megújul az imádságban, akinek imádsága valódi beszélgetés Istennel, mert az ilyen ember újjáépül majd lényében.

Boldog ember az, aki betölti feladatát és megvalósít valamit abból az értelmes rendből, amit az Örökkévaló mindenkori lehetőségként odatett az emberi sorsok mellé. Járhatsz ezen az úton magad is!

És végül boldog, sokszorosan boldog ember az, aki már nem a maga tetteit teszi, hanem az Isten-átjárta, általa “ismert” és elismert, igazolt és magának pecsételt tetteket. Milyen mások ezek, mint a mi egyéni buzgalmaink! Háromezer-kétszáz év múlva is lehet erőt meríteni belőlük. Hát még annak tetteiből, Aki a kereszten értünk imádkozott, Mózes neki csak előképe. Krisztusban teljes az emberi élet – legyen a miénk is az ő benne! Ámen.

 

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy arra méltattál bennünket, kereshetjük az értelmet, örök gondolataidat – a rendet, amit elgondoltál. Légy áldott minden pillanatért, amikor ebből csak fel is csillanhat valami előttünk. Légy áldott az ige minden megszólításáért és kérjük, ha ma beszéltél velünk, tégy képessé arra is, hogy megvalósítsuk az értelmet, a te igédet, örök gondolataidat. Segíts megújulni az imádságban, taníts hűségesen betölteni feladatunkat, helytállva és odaadással, magunkat se kímélve. Légy áldott, Urunk Jézus, hogy te mindnyájunkért végigmentél az úton. Kérünk hallgass meg, amikor nemzetünkért, hazánkért imádkozunk, hogy meggyógyulhassunk az önpusztításból, az értelmetlen anyagi hajszából, a gyűlölködésből és az ellenségeskedésből. Hallgass meg minket megváltó Jézusunkért! Ámen.