Az álmok revideálása

Igehirdetés 2015. április 12.

Az álmok revideálása

Lekció: Gal. 2,13-24

Textus: Lk 24,21

„Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük neked az elmúlt húsvéti ünnepeket, amik öröme itt él a szívünkben. Köszönjük a feltámadás csodálatos hírét, amivel megújítottad hitünket és általa ismét a helyes lelki alapokra állítottál; a te bűnön, szenvedésen és halálon is diadalmaskodó irgalmas szeretetedre. Ma is csak ezt kérjük, erősítsd meg gyarló hitünket, hogy ne magunkra építsünk, és ne a világtól meg az élettől várjuk, amit egyedül te adhatsz, az üdvösséget. Különösen is segíts meg bennünket, amikor át kell alakítsuk vágyainkat és elképzeléseinket, mert te újat hozol azok helyett az életünkben. Adj az ilyen időkhöz lelki éberséget, elegendő józanságot és mindenekfölött tőled való Szentlelket! Ámen.

Igehirdetés

Ennek a mai igehirdetésnek azt a címet adhatnánk, hogy „Az álmok revideálása”. Maga a húsvéti történet tanít minket erre, hiszen még Jézus tanítványai is egészen mást képzeltek Izrael megváltásáról, mint amit Jézus a valóságban hozott, és Pál is úgy kell beszámoljon élete történéseiről, hogy volt idő, amikor maga is nagyon mást gondolt erről a dologról. De nem csak a Szentírásban, hanem a modern élet mindennapjaiban is ott van ez, mint fontos emberi életmozzanat – amikor az emberi álmainkat, terveinket át kell alakítsuk, újra kell fogalmazzuk, mert valami megváltozott. „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt” – mondják az emmausi tanítványok, és beletelik egy időbe, amíg felfogják, hogy régi elképzeléseik nem fedik azt, amit az Örökkévaló gondolt az ember megváltásáról. Újat kell gondoljanak, más tervet kell készítsenek, mert a valóság nem az, amit ők arról eddig gondoltak. Néha szükség van az álmok revideálására.

De kezdjük az elején, vagyis ott, hogy embernek lenni valóban annyi, mint álmodni, annyi mint terveket készíteni és azokat dédelgetni. Már a családi otthonból, a szülői házból hozunk ambíciókat, a szüleink értékvilágát alapjaiban rendszerint átvesszük és folytatjuk – igaz, hozunk sérelmeket is, mert bizonyos nevelést mindnyájan kaptunk, és nem minden szándékunk kapott megerősítést. Meg aztán – ha részesülhettünk egyáltalán a testvér élményében – a rivalizálás, a versengés is előfordulhatott ott valamikor, ami némelyeket aztán élethossziglan el is kísér, mint lelki program – egyszóval nagyon színes a kép, hogy kinek milyen álmok is születnek gyermekként a lelkében és főleg, mit kezd azokkal majd felnőttkorában.

Álmok nélkül lehet talán élni, de nem nagyon érdemes. Az egészséges lelkű ember mindig készül valahová, mindig szeretne valahova bejutni, valamit elérni, valamit felmutatni, és ez teljesen természetes és egészséges így. Akinek üres az élete, mert nem akar semmit, az maga szenved attól a legjobban. Nem is tanácsos úgy hagyni az életünket, hogy mindenről leteszünk, magunkat célok elérésére érdemtelennek vagy képtelennek tekintjük, mert könnyen eljöhet, hogy ez a vélekedésünk aztán elkezd működni és tényleg olyanná válunk, amilyennek magunkat ítéltük. Nagyon is helyénvaló, ha az ember hordoz álmokat, amik megvalósulásra várnak. Úgy annyira az, hogy Joel könyve szerint maga a Szentlélek adja az ő népének álmait, és Péter is idézi ezt jeruzsálemi pünkösdi igehirdetésében: „Azután majd kitöltöm Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálnak, véneitek álmokat látnak, ifjaitok látomásokat látnak.” (Joel 3,1) Tehát maga a Szentlélek adja a látomásokat, amikkel egy-egy ifjú ember, ha valóban Isten népéhez tartozik, az életnek indulhat, és amikor az a kép őt lelkesíti, amit a szívében hordoz. Valaki elmondta, még főiskolás korában, amikor az életben való helyét kereste, hogy ha nagyon a szívébe néz, akkor úgy látja magát, hogy áll a katedrán az osztály előtt és tanítja a gyerekeket. Pedig éppen akkor nagyon össze volt keveredve az élete, nem tudta, mit is kezdjen magával – de azért ott volt a mélyben az a kép. És azóta elteltek évtizedek, ő pedig ma kitűnő tanárként valóban ott áll az osztály előtt a katedrán és tanítja őket, és nagyon szereti a hivatását. Mert fontos a kép, amit a szívünkbe fogadtunk.

Ám jó itt megállni egy percre és kitérnünk arra, hogy bizony vannak azért eltúlzottan „jó” és ugyanúgy, eltúlzottan „rossz álmok” is, éspedig rendszerint akkor, amikor valaki nem Istentől vette a látomását, hanem csupán a saját lényéből, és annak is talán éppen egy szerencsétlenebb lelkiállapotából. Ide tartoznak a túlméretezett ambíciók, amikor valaki világbajnok sakkozónak gondolja magát, és közben egy általános iskolás megyei győztes sakkozó ronggyá veri három mérkőzésben egymás után. Néha lebecsüljük a fiatalokat (sőt, sajnálatos módon felnőtt embertársainkat is), pedig éppen a fiatalok tehetsége kellene több alázatra tanítson bennünket. Sok ember tökéletességet vár például az élete párjától, legyen ő hibátlan. Ezt az álmot őrizgeti magában, hogy az ő társa az tökéletes – de nem jut eszébe, hogy ő maga sem tökéletes és egyáltalán nem is hibátlan. Más szeméből a szálkát szívesen eltávolítanátok, a magatokéban pedig ott a gerenda, mondja Jézus. A magunk tökéletességének téves gondolata igen gyakran eredményezi mások lebecsülését, vagy éppen leckéztetését, ezért jó szembesíteni olykor a magunkról alkotott képet a valósággal.

De ugyanilyen kártékonyak lehetnek a „rém”-látomások is, amikor valaki nem túltengő önbizalomban, hanem éppenséggel az ellenkezőjében, vészes önbizalom-hiányban szenved, és azt gondolja magáról, hogy ő aztán semmire nem alkalmas. Ezekkel a negatív énképekkel kapcsolatban mindig eszembe jut az az idősebb asszonytestvér, akit egy másik gyülekezetben ismertem meg, és aki arra panaszkodott, hogy nem mer bejönni a templomba, mert ő ott biztosan rosszul lesz. Mondtam neki, hogy ha eleve ezzel a gondolattal érkezik, akkor tényleg megtörténhet, mert amilyen képet az ember az immaginációjába helyez, az megvalósul. Amin túl sokat álmodozunk, az egyszer csak valóban olyan lesz. És ez bizony érvényes lehet a rossz irányba is. Egyetlen biztosítékunk van az álmaink mértékének, helyes voltának megítélésében, és ez Isten Szentlelke. Amikor a hívő ember őrá figyel, az ige által pontosan megkapja minden álmának minősítését, természetesen az engedelmessége és alázata mértéke szerint. Mert hiába szól az ige, hiába jön el még maga a Feltámadott is, amíg a szemeket még valami zárva tartja: hiúság, akarnokság, egetverő ambíciók.

Mai igénk pontosan azokról az időkről szól, amikor a tanítványoknak radikálisan kellett újrafogalmazni álmaikat, mert még ott tartottak: „Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izraelt.” Ha ezt a mondatot igazán megértjük, akkor elég szomorú kép bontakozik ki a tanítványok hitbeli állapotáról. Fehéren-feketén azt mondják ugyanis ezzel, hogy politikai Messiást vártak, aki helyreállítja a nagy, erős és független Izraelt. Jézus pedig nem ezt hozta. Ő szenvedni tanította őket, a szenvedés felemelésére és átnemesítésére adott számukra példát. Ő ilyen megváltást hozott, nem pedig hatalmi átrendeződést, ahol a hiúságuknak megfelelő, kedvezőbb szerephez juthatnak. A hívő embert is mindig megkísérti, hogy szépen csendben, szinte saját magának is észrevétlenül átmenjen a testi oldalra, ahol állásokat osztanak, ahol pénzt és hatalmat lehet szerezni, és bár hivatalosan nem tagadta meg hitét, a valóságban már régen mást tart igazán fontosnak, mint a Jézus követését. Így kell érteni azt, hogy „pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izraelt.” Jézus nagyon türelmesen magyarázza el az emmausi tanítványoknak, amit régen megmondtak a próféták, hogy pontosan ezeket kellett szenvednie a Krisztusnak. (Lk 24,25-26) És mi, mai tanítványok nem ítélhetjük meg őket értetlenségükért, főleg akkor, ha tőlünk sem állnak távol ott bent a szívünkben a pusztán testi értelmű „üdvösség” dolgai.

A tanítványoknak revideálniuk kell álmaikat, ahogyan a mai életben is eljönnek az idők, amikor ilyesminek kell történnie a keresztyének életében. Megfigyelések szerint az élet közepe táján mindenki áttekinti, mit is ért el az álmaiból, és mi az, amit újra kell fogalmazzon azokból, immár hozzáigazítva azokat a valós helyzetéhez, a valós képességeihez és valóban megalapozott, hitből jött céljaihoz. Ez nem mindig megy keserves szembenézés nélkül, néha egészen válságos pillanatok is eljöhetnek, ami az ember belső életét illeti. Gondoljuk csak meg, már a mi életünkben is micsoda történelmi változások tanúi és elszenvedői voltunk, és ha nem is ezeket a nagy, világtörténelmi változásokat vesszük, akkor is akad éppen elég, a saját életünkön belül történt változás is, aminek a kihívására mind meg kell feleljünk valahogyan.

Ám a bibliai történet nem hiába világítja meg a mi utunkat is immár két évezrede, mert íme, most is valami nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmünket. Arra, hogy meglehet, revideálni kell egy álmunkat, vagy akár többet is, amely álmok esetleg éppen saját vigyázatlanságunk miatt ejtették meg a lelkünket – de az új, amit kapunk majd helyette, ha megvan hozzá a kellő engedelmesség és alázat, jobb lesz, mint amilyen a régi volt. Így voltak az emmausi tanítványok is, akik a kenyér megtörésében, vagyis az úrvacsorában végre felismerték Jézus jelenlétét. Igen, lehet, hogy fáj egy megválás, és nehéz egy dédelgetett tervünkről letenni, de ha már maga Jézus magyarázhatja nekünk az Írásokat, mint ahogy megteszi, és élő hittel ott vagyunk a gyülekezet úrvacsorai közösségében, akkor a születő új sokkal többet ér majd a réginél, amitől meg kellett válni. Erről beszél Pál is, amikor azt mondja, bizony, elég fanatikus voltam, atyáim hagyományaiért végtelenül buzogtam, de amikor eljött az ideje, és tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, s kegyelme által elhívott, hogy kijelentse magát bennem….akkor nem tanácskoztam testtel és vérrel. (Gal 2,14-16) Mert valóban ez a kérdés: testtel és vérrel tanácskozzuk meg életünk dolgait, vagy pedig felszabadulunk az Isten fiainak szabadságára. Mert a fiak szabadok, mondja Jézus. (Mt 17,26) És ennél a szabadságnál nincsen jobb érzés, ami persze messze több mint érzés, sokkal inkább létállapot. Más szintre lép az ember. Izrael katonai megváltása helyett immár Jézus jelenléte fontos a számára, mert megnyíltak a szemei látni nem csak a testi valóságokat.

Hát ne féljünk az álmok revideálásától, mert a javunkat szolgálhatják. Amint maga Jézus magyarázhatja nekünk az Írásokat, már ott vagyunk a küszöbön, s egyszer csak valóban megnyílik a szemünk látni, amire eddig vakok voltunk. Legfontosabb pedig, hogy őt magát lássuk, őt szeressük, hiszen itt van velünk, feltámadott és él – az összes többi pedig akkor már magától adódik. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, köszönjük, hogy megnyitod tanítványi szemeinket, hogy többet lássunk, mint földi, testi szemeinkkel. Lássunk téged, aki itt vagy, élsz és jelen vagy közöttünk. Nélküled az Írásokat sem értjük igazán, a te szavadra azonban minden világossá lesz. Vedd el szívünk félelmeit, nélküled való indulatait, sőt terveinket is, hogy azok lehessenek valósággá, amit valóban te akarsz velünk. Imádkozunk ezen a vasárnapon a kárpátaljai magyar reformátusokért, és minden ott élő magyar testvérünkért, hogy nehéz anyagi helyzetükben is megmaradhassanak a hűséges szolgálatban. Imádkozunk a hittan-beíratásokért is, hogy minél többet lehessenek, akik már gyermekként is hozzád mehetnek, hiszen te magad is ezt akartad. Te magad mondod igédben, hogy szem nem látta, fül nem hallotta, ember szíve meg sem gondolta, amit azoknak készítettél, akik téged szeretnek – engedd, hogy ezt mi is megtapasztalhassuk és dicsőítsünk téged. Ámen.