Az ég és a föld elmúlnak

Igehirdetés 2013. március 3.

Az ég és a föld elmúlnak

Lekció: 1Kor 3,6-15 és 21-23
Textus: Mt 24,35

„Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”

Imádkozzunk!

Istenünk, bizonyosságot keresni jöttünk ide a bizonytalan világban, ahol minden az ember vágyairól és sikereiről szól, amely ember azonban, és mi magunk is esendő, törékeny, sőt gyarló és vétkes, de leginkább mulandó. Hiába keressük önmagunkban a végleges valóságot, csak változó érzések és gondolatok rohannak, mert üres a te helyed, mindenható és örök Isten. Valóban így jöttünk mindnyájan ma is, mint tehetetlenek és kicsinyek. Azt is megvalljuk, hogy sok szép ígéretünk mind sorra megtagadtuk, fogadalmainkat elfeledtük, és nem vagyunk mások, csak kegyelemre szoruló bűnösök. Félelemmel gondolunk a napra, amely mindent tűzben fog megpróbálni. De te azért jöttél hozzánk Krisztusban, hogy megkeresd és megtartsd, ami elveszett, és feltámaszd, ami meghalt – kérünk, tedd ezt a csodát közöttünk és bennünk is, újra és újra. Néped hozzád könyörög, hallgasd meg kiáltásunkat. Ámen.

Igehirdetés

Március első vasárnapja magyar református egyházunkban minden évben Biblia-vasárnap. A mi gyülekezetünkben talán nem is kellene megtartani, hiszen itt alig hangzik igehirdetés, amiben ne szólna buzdítás, hogy szeressük és olvassuk a szent könyvünket, és valóban, alig van olyan család, ahol ne volna belőle legalább egy példány. Igaz, hogy sok helyen még nem mindennapi lelki kenyér, csak dísz és dekoráció, de ma már egyre többen fölfedezik benne az élet könyvét, és minden nap úgy olvassák, mint Isten igéjét. Mielőtt arról szólnánk, hogy tulajdonképpen mi is ez a könyv valójában, érdemes pár szót arra is szánni, hogy mi nem a Biblia.
Említsük először azt, hogy a Biblia nem biológiai vagy geológiai szakkönyv. Sokan egész életükben vívódnak a kérdésen, hogy a tudománynak vagy a Bibliának van igaza, holott ez álkérdés, amit a modern kor jellegzetes zűrzavara erőltet csak ránk. A tudomány fel sem tudja tenni azokat a kérdéseket, amikre a Biblia választ ad, nem hogy méltó módon felelne azokra. Ettől még persze a tudomány nagyon hasznos a maga helyén, és kifejezetten Alkotónk parancsának engedelmeskedünk, amikor műveljük, hiszen ő mondotta: hajtsátok uralmatok alá az egész földet – de életünk igazán nagy kérdéseit a tudomány még csak nem is érinti. Nyugodtan túlléphetünk azon a problémán, hogy melyiknek van igaza, hiszen a Biblia nem is kíván azokkal a dolgokkal foglalkozni, amik a tudomány tárgyát képezik, mivel sem nem biológiai, sem nem geológiai szakkönyv – ezeket a dolgokat máshol kell keresni. A Szentírás az embernek teremtő Istenétől adott életrendjét mutatja fel, éspedig olyan mély és megalapozott formában, olyan örökkévaló távlatokat kinyitva, amiket sehol máshol nem találunk, csak éppen és pontosan ebben a könyvben.
Ugyanakkor rögtön hozzá kell tennünk, hogy a Biblia mégsem valami egyöntetű szövegezésű törvénykönyv, ahogyan ezt sokan olvasni szeretnék, melynek minden sora még a leglaposabb köznapi értelem számára is azonnal összhangban van az összes többi sorával, mert ilyesmi elvárható ugyan a polgári törvénykönyvtől, ahol ez követelmény is, de a Szentírás ennél sokkal magasabb rendű műalkotások sora. Szellemében, lelkületében ugyan tényleg egységes, de a maga hatvanhat könyvében mégis rengeteg műfajt, vagy ha úgy tetszik, sok nyelvet használ, s ezek mindegyike a maga módján szólongat bennünket. Az egyik iratban krónikába, a másikban nemzetség-táblázatba, a harmadikban pedig himnuszba vagy éppen legendába csomagolva találjuk az üzenetet a helyes emberi alapállásról, és személyes feladatunk, hogy ezt magunknak tényleg kiaknázzuk. A Biblia minden sora értelmezést provokál, kihív bennünket kényelmes mindennapiságunkból és feljebb akar emelni onnan, ahol állunk. Ellenáll az egyszerűsítéseknek, és azt sem engedi, hogy egységes ideológiát faragjunk belőle, még egyházi ideológiát sem. Mindig személyes állásfoglalásra, a hit döntésére kényszerít, és éppen ezzel táplálja méltó módon a lelkünket és a szellemünket.
Aztán a Biblia nem jóskönyv. Minél bizonytalanabb valaki a saját dolgaiban, minél kevésbé állt rá arra a sziklafundamentumra, Krisztusra, „amelyen kívül más fundamentum nem is vethető”, ahogy az előbb is hallottuk, annál könnyebben lesz az áldozata különböző jóslásoknak. Az pedig tényleg részletkérdés, hogy állatok belsejéből vagy a madarak vonulásából, esetleg elhalt személyek megidézéséből, vagy pedig a csillagok járásából kerül sor a jóslásra, mert a Biblia ezeket egyértelműen mind elveti. Tavaly december 21-re is esett egy megjósolt világvége, és a népszerű, képes magazinok különösen is elképzelhetetlenek a következő hét napjainak minősítése nélkül, de a Biblia egyáltalán nem kíván menetrendet adni a kezünkbe sokértelmű sejtetésekkel, hanem azt követeli tőlünk, hogy hitünkben mindig legyünk készen, legyen bennünk elegendő élő reménység és megbízható szeretet.
Ide tartozik, mint ennek a dolognak mintegy az alfejezete, hogy a Biblia még csak nem is elsősegélynyújtó könyv, még hívő emberek számára sem, amit csak úgy fel lehet csapni valamelyik oldalán, amikor bajban vagyunk, hogy most aztán segítsen rajtunk – mert a Biblia mind az ezerötszáz oldala egyetlen dologról, az istenemberségről szól, és ebben a tekintetben valóban szerves egységet képez. Megértéséhez egyszerre van szükség ebből a döntő mondanivalójából, vagyis az „egész” felől kiindulni, és úgy megérteni aztán a részt, az egyes sorokat, sőt szavakat is, mint arra, hogy először az egyes részeit, tehát a betűjét és a sorait külön-külön megértsük és felfogjuk, s ezekből a mozaikokból rakjuk aztán össze az egészről, a teljes bibliai mondanivalóról szóló tudásunkat. Ezért tanácsos a Bibliaolvasó Kalauz szerint olvasni, amit egy család szeretetéből immár évek óta minden karácsonykor valamennyi szentendrei református gyülekezeti tagunk ajándékba megkap, mert annak használatával, három év leforgása alatt ugyan, de végigolvashatjuk mind az ezerötszáz oldalt, ami csak a Szentírásban található.
Ha mármost ezeket a dolgokat szépen világosan látjuk, hogy a Biblia sem nem tudományos szakkönyv, sem nem egységes törvénykönyv, ami könnyedén és mintegy utcán át eligazít, ezen kívül pedig még csak nem is jóskönyv, ami menetrendet akarna a kezünkbe adni a saját utunk, vagy akár a nagy világfolyamat egészére nézve, akkor ezek után pozitíven is megfogalmazhatjuk, hogy a Biblia mégis Isten igéje, azaz üzenete hozzánk. Ez pedig nem kevesebbet jelent, mint amit Jézus mond: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”
Ha ezzel a komolysággal vesszük naponta kezünkbe a Szentírást, akkor előbb-utóbb felfedezzük, hogy ez a könyv sokkal több, mint betűk összessége, mert a benne foglalt isteni ige révén értelmet ad az életünknek. Elképesztő, hogy mi minden ki tud üresedni ebben az életben, olyasmik, amikbe pedig valaha nagyon is illúziókat fektettünk. Egy kisfiú vallomásaiban olvashattuk, hogy gyűjtötte a bélyegeket, örült minden egyes új darabnak, amit elkérhetett valakitől, és szépen el is rendezte őket az albumában. Aztán valamelyik rokona hozott neki kétszáz gyönyörű színes sorozatot külföldről, s ő azóta nem gyűjti a bélyegeket. Pontosan így ki lehet szeretni egy sor dologból, tulajdonképpen az élet felkínálta bármelyik lehetőségből, sőt üresnek és értelmetlennek bizonyulhat minden, de minden, amibe csak álmainkat fektettük. Ezért zárul a Biblia a Jelenések könyvével, aminek görög neve apokalüpszisz, vagyis lelepleződés. Az ember földi élete ebből áll: sorra derül ki szinte mindenről, hogy sem ez nem az, sem az nem az, amit olyan nagyon kerestünk. Minden lelepleződik, megmutatja igazi arcát, és kiderül róla, hogy valójában micsoda. És minden ember, akit csak istenítettünk, végül mégis csak gyarló embernek bizonyul, mi pedig ott állunk illúziótlanul és kisemmizetten. Hát ettől a kiüresedéstől ment meg minket az értelmet adó ige. Visszaadja hitünket, visszaadja életünk értelmét, amikor Krisztushoz vezet.
V.Frankl írja le egyik könyvében, hogy egy kórház főorvos együtt dolgozott osztályán egy főnővérrel évtizedeken át, amikor azt váratlanul terminális betegség érte, és lelkileg teljesen összetört. Érthető módon lesújtotta a hír, hogy már csak rövid ideig élhet. Azt kérdezte a főorvosától, mi értelme van még az ő pár hónapjának, ha úgyis meg kell halnia. A válasz az volt, hogy nőjön fel ehhez az állapothoz, és adjon példát másoknak, miként kell méltó módon viselni az ilyen visszafordíthatatlan időket. Az asszony megértette és elfogadta ezt, megnyugodott, és valóban másoknak erőt adó módon ment el ebből a világból, mert így mégis volt értelme még annak a pár hónapnak is. Nekünk a Biblia minden nap mond valami olyasmit, ami megtölti értelemmel életünket – csak éppen találjunk rá, olvassuk el, értsük meg és fogadjuk el, mert ez a könyv valóban az élet könyve. „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképpen el nem múlnak.”
Erre vonatkozik az apostoli intelem is, hogy végül úgyis a tűz fog megpróbálni mindent, a tűzben pedig csak az arany, ezüst és a drágakő marad meg, de ami fa volt, széna és pozdorja, az mind megég, megsemmisül. Nyilván lelki jelentésében kell ezt érteni. Földi életünk egyetlen igazi értelme valóban a végleges kincsek gyűjtése, és ami nincs alávetve a mulandóságnak, az jön velünk odaátra is. Shakespeare mondja a Vihar-ban: Olyan szövetből vagyunk, mint álmaink, s kis életünk álomba van kerítve. Ez a gyönyörű költői mondat azt jelenti, hogy tényleg minden azon múlik, milyenek az álmaink, még pontosabban fogalmazva, milyen a hitünk. Egy másik költő, Angelus Silesius pedig így fogalmazza ugyanezt: Ember, amit szeretsz, azzá lesz változásod, / Istenné, ha hiszed, s földdé, ha azt imádod.
Hát ezért van szükségünk az igére, mert nélküle életünk valóban csak apokalüpszisz és lelepleződés, illúzióvesztések sora. A kiábrándult ember pedig nem csak üres lelkű, hanem rendszerint hozzá is fog magának vigasztalást, nem ritkán saját bálványokat gyártani, amik aztán még komiszabbul meggyötrik, mint előző, már elveszett illúziói. Nem álmokra és illúziókra van szükségünk, mert azok valóban előbb vagy utóbb cserbenhagynak, hanem az élő Isten igéjére, Krisztusra, aki a kezünkbe tudja adni saját elvesztett életünket.
Mindig eszembe jut a történet, amit egy szomszédos gyülekezet idős lelkésze mesélt el falujából. A háborúba besoroztak legényeket, köztük gyülekezete egy valamikor konfirmált fiatalemberét is. Ez a fiatalember magával vitte a Bibliáját a frontra, és a kabátja belső zsebében, a szíve felett tartotta. Aztán egy csatában eltalálta egy puskagolyó, de ezt a lövedéket felfogta a Biblia, abban akadt el a golyó, ő pedig életben maradt. Jelképesen is érthető ez a nagyon szép történet: ha ott van az életünkben Isten igéje, akkor az akár veszedelemből is meg tud menteni. Elkeseredéstől, kétségbeeséstől, kísértésektől, félelemtől. Bizony, még az ürességtől és értelmetlen élettől is, de leginkább a mulandóság gyötrelmétől, amit pedig az első emberpár vétke óta hordozunk mindnyájan: Por vagy te, és ismét porrá leszel, olvassuk a Szentírás első lapján. Van-e ennél szomorúbb mondat? Aztán ahogy haladunk a Bibliában előre, elérkezhetünk az Újszövetségig, abban pedig egészen odáig, hogy „aki hisz én bennem, ha meghal is él, és aki csak él és hisz bennem, soha meg nem hal.” (Jn 11,26) Hát ezt a dolgot nem adja meg nekünk sem a nevezetes tudományunk, sem a híres nagy humanizmusunk, sem semmi más. Ezt a megmenekvést az elmúlás félelmétől egyedül a feltámadott és élő Jézus adhatja meg igéjében, aki nem csak értelmet és gondolatot, szellemi igazságokat ad, hanem életet is, éspedig olyat, ami nem a születésünkkel kezdődik, és nem a halálunkkal ér véget, mert belőle való. Végül pedig tegyük hozzá mindehhez, hogy az Ige mintegy külön ajándékként még szép rendet is ad mindenhol, ahol az értelmet, és a mulandóságtól való szabadulást már elfogadták tőle. Minden megtalálja a helyét, szépen a helyére kerül az életünkben. Lesz ritmusa, szépsége és általában lesz rendje az ilyen életnek, mert a rendet felülről, az Örökkévalótól kapja az ember. És mi ezt az ige által kapjuk, aki a Krisztus. Róla szól a Biblia első lapjától kezdve az utolsóig. Kapjunk kedvet újra az ő követésére, és nyerjünk naponta útmutatást ennek mikéntjéhez. Úgy valóban érdemes élni, ahogyan ő megmutatta azt számunkra a maga harminchárom évével. Őt követve visszakapjuk az elveszett értelmet, s magát a megdönthetetlen, Istenből való életünket, de mindehhez még szép rendet is kusza, zűrzavaros, alig átlátható életünkben. Hát ehhez ajánlgatjuk jó szívvel segítségül, útmutatás gyanánt mindenkinek a Szentírást.
Bibliavasárnapi igehirdetésünket zárja most le a gyermeki versike, amit konfirmáló ifjakkal mindig be is írunk Bibliájuk hátlapjára:

Becsüld meg e drága könyvet
És olvassad minden nap,
Mert az Isten szent igéjét
Tárja eléd minden lap.

Az élet nagy harcainál
Igéje lesz fegyvered,
Békés reggel, csöndes estén
Legyen lelki kenyered! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük Istenünk, hogy nem hagytad magára az embervilágot, hanem sokszor és sokféleképpen szóltál hajdan az atyáknak a próféták által, az idők teljességében pedig a páratlan, az egyszülött Fiú, Jézus által elmondtad nekünk végtelen nagy jóságodat. Köszönjük, hogy arról is gondoskodtál, mindez nem maradjon pusztába kiáltott szó, hanem leírásra kerüljön, és itt lehessen a kezünkben minden nap az évezredes Szentírás, amely rólad szól és rólunk, emberekről, és visszaadja nekünk az elveszett örök életet. Segíts bennünket a magános percek áhítatában, behajtott ajtajú, csendes szobánkban, hogy épüljünk és erősödjünk igéd által. Imádkozunk hozzád könyörgő szóval egy asszonytestvérünkért, aki nagy betegségében kiált hozzád, és mi is ővele. Könyörülj rajta, add vissza őt családjának, szeretteinek és mindnyájunknak. És gyógyítsad minden betegünket, vigasztald a megszomorodottakat, erősítsd az erőtleneket; mindnyájunknak pedig adj igédben naponként vezetést és útmutatást. Ámen.