Az életünk megjobbítása

Igehirdetés 2012. január 1.

Az életünk megjobbítása

Lekció: Zsolt. 107,1-16
Textus: Róm. 2,4

„Megveted jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát és nem veszed észre, hogy téged Isten jósága megtérésre indít?”

Imádkozzunk!

Urunk Istenünk, köszönjük, hogy ennek az évnek első útja a te házadba vezethetett. Mögöttünk van egy naptári év, amiben volt sok ajándék és voltak veszteségek, sőt gyász is. Néha sikerült helytállnunk és méltó módon hordozni a próbákat, ami mindig a te jóságod ajándéka volt, de voltak bukásaink is, különösen akkor, amikor nem figyeltünk rád. Te mindig készítgettél minket az előttünk álló jövendő ismeretlen ajándékaira, mi pedig legtöbbször mégis készületlenül találkoztunk a holnappal. Úgy szeretnénk most tanulni mindazokból, amik már elmúltak és mögöttünk vannak, hogy ne legyen terméketlen egy helyben járás az életünk – segíts minket ilyen önvizsgáló szívvel visszatekinteni az elmúlt időkre, hogy képesek legyünk okulni azokból. És őszintén valljuk, nagyon szeretnénk felnőni az előttünk álló időkhöz, hogy képesek legyünk nemesebb és tisztább életre, mint az eddig sikerült. Ezzel a kérésünkkel is hozzád jövünk, mert egyedül te tudsz képessé tenni minket ilyen növekedésre. Tudjuk, hogy az ige éppen ezekért lett testté, hogy lehetővé tegye mindezt ebben a világban minden embernek, és áldunk téged, aki velünk is megteheted, hogy az ige bennünk is testté és élő valósággá legyen. Jézusért kérünk, munkáld ezt most mindnyájunkban. Ámen.

Igehirdetés

Esztendő fordulóján elgondolkodunk, mit is szeretnénk, ha megtörténhetne a most kezdődő újévben. Vannak egetverő kívánságok, amik biztosan nem is teljesülhetnek, és valószínű, hogy ebben a tekintetben Arany Jánosnak van igaza, aki szerint „Földi ember kevéssel beéri / Vágyait ha kevesebbre méri.” (Vágy) Sok népmese szól arról, milyen csapásokat hozhat az emberre, ha minden kívánsága teljesül – emlékezzünk csak az egyszeri házaspárra, ahol a három kívánság közül a férj először mindjárt egy rőf kolbászt kívánt. A feleség pedig, hogy nem valami sokkal értékesebbet, fazék aranyat vagy más egyebet kívánt, hát dühében azt mondta, ragadjon az ura orrához a rőf kolbász, s az úgy is lett. Nem volt mit tenni, a harmadik kívánság már nem is lehetett más, mint hogy az odaragadt kolbász váljon el valahogy a férje orrától. Így tanít bennünket a népmese, hogy helyes megszűrni a kívánságainkat újév táján, mert nem mindegyik hoz áldást azzal, ha maradéktalanul teljesül.

Van azonban egy kívánság, ami valószínűleg a legmélyebben lakik bennünk, s ez nem más, mint hogy szeretnénk az életünket megjobbítani. Ez néha eltorzulva összesen abban jelenik meg, hogy az anyagi világban teljesüljenek kívánságaink ennek vagy annak a dolognak megszerzésével – ám az ember, ha eléri is ezeket, a tapasztalat szerint ezzel nem szokta beérni. Eszembe jut egy kultusz-film a hatvanas évekből, ahol a főszereplő egy rock-koncertre tévedve látja, amint a szólógitáros eksztázisában összetöri a gitárját, a közönség meg öli egymást, hogy a gitár egy darabjához hozzájusson. Beleveti magát a küzdelembe ő is, meg is szerzi a gitár egy csonkját, amivel aztán kiszabadul az utcára. Ott a külső csendben, amikor egyedül van, nézi-nézi, mi is van a kezében – végül pedig eldobja. Emlékezetes a filmből a nyers, durva zörej, amit a járdára eső csonk kelt, s aki egyszer is hallotta már életében ezt a zörejt, tudja, hogy a birtoklás vágya sokszor valóban nagyobb, mint öröme.

De nem csak ilyen eltorzult formában, a szerzés és a megszerzés világában tévelyegve törekedik az ember élete „megjobbítására”, hanem sok más úton is. Néha önkorlátozással, aszkézissel, máskor értékes alkotások létrehozásával vagy hősi helytállással, el egészen az önmaga odaáldozásáig, ha egy arra érdemes ügyet talál. Mert ez a dolog, hogy életünket valahogy feljebb emeljük annál, mint ahol az van, nagyon is mélyen a lelkünkben lévő vágy, és vannak, akik ezt a dolgot nem kevesebbnek, mint egyenesen a belénk oltott megistenülési szomjúságnak nevezik. A Biblia is tud erről, mikor Péter levelében azt írja, hogy az ember előtt nyitva áll, hogy „isteni természet részese legyen”. (2Pét 1,4) Ha egy kicsit jobban körülnézünk, azt látjuk, ezer módon ugyan, de mindenki pontosan ebben mesterkedik – istenülni szeretne.

És ez nem valami gőgös lázadás, nem is pogány istentelenség a részünkről, hanem a Teremtő által belénk oltott legmélyebb és legszentebb vágyunk. A Kísértő sokszor sikeresen kisiklatja, valami tetszetősnek tűnő álutat kínálva elhiteti, hogy neki engedve „olyanok leszünk, mint Isten” (1Móz 3,4) – hogy aztán még olyanok se tudjunk lenni, mint az ember. Nem azzal van a baj, hogy mi „isteni természet részesei” szeretnénk lenni – Isten valóban a maga számára teremtett bennünket, s ezért az élet beteljesedése csakis az lehet, hogy hozzá eljutunk. Hanem azzal, hogy ennek az a „hogyan”-ját Isten nélkül, közvetlenül vágyaink pszichés vezérlete alatt akarjuk meghatározni.

Legyen hát ennek az újévnek szívbéli jókívánságává, és magától értetődő, belső vágyává, hogy mi isteni természet részesei legyünk – azzal a fontos kikötéssel, hogy ennek módját egyedül Isten határozhatja meg – nekünk pedig gyermeki szívvel és alázattal kell figyelni a hogyan dolgában, különben messzebb kerülünk tőle, mint eddig voltunk.

Bontsuk hát ki életünk megjobbításának – ezek után félelem nélkül mondhatjuk, életünk “istenülésének” útjait. A Biblia egésze jegyében megállapíthatjuk, hogy rossz dolgok is, jó dolgok is, sőt, maga a semmi is alkalmas lehet arra, hogy elindítsa az embert ezen az úton – s ha megfeneklett, újra elindítsa. „Akik Istent szeretik, minden javukra van, mint akik az ő végzése szerint elhívottak” – mondja az apostol (Róm 8,28), s ha ez tényleg így van, miért ne lehetnének javunkra a most következő évben eljövő megpróbáltatások, egyáltalán minden, ami csak rossz lehet az életünkben? Aztán a jó dolgok is, az ő jósága, elnézése és türelme szintén őhozzá és őfelé terelgethetnek bennünket – végül pedig, furcsa mód még az is a jó irányba mozdíthat bennünket, ha magával a Semmivel szembesülnénk az életünk útján. Vegyük csak rendre-sorra ezeket a lehetőségeket.

A rossz dolgok ügye paradox módon könnyebb, mert azok általában még fel tudnak ébreszteni. Az előbb felolvasott zsoltárrészlet is csak sorolja az ilyen próbatételes helyzeteket: pusztában bolyongás úttalan utakon, ahol nincs egyetlen lakott város sem, aztán sötétségben és a halál árnyékában ülés, amikor a létezésünk kerül fenyegetésbe, meg hajózás a tenger mélységei fölött, amikor a hullámok az égig emelkednek, hogy aztán a mélységbe zuhanjon a hajó. „De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket.” – ez a refrénje a 107. Zsoltárnak. És valóban, a bajban lévő ember megtanul az Úrhoz kiáltani, megtanul újra imádkozni, „számban nevednek jó íze van” – aki bajba jutott, az valóban sokszor megjobbítja életét. De szögezzük le, mert ez is bibliai igazság, hogy egyáltalán nem minden próbatétel büntetés. Jób könyve kimondja, hogy van olyan szenvedés, ami az istenfélő, igaz és bűngyűlölő embert éri, és még csak azt sem tudja az illető, mi okból. Nem minden baj és szenvedés .büntetés, de minden baj és szenvedés alkalmas arra, hogy felébresszen. Ha ilyesmi ér a következő évben, ne feledkezzünk el erről: a szenvedés arra való, hogy az embert felébressz!

Nehezebb az ügy akkor, amikor minden nyugodt és békés, szalad a kocsi és bejön a vállalkozás. Amikor mindenki egészséges a családban, nincsenek visszafizethetetlen adósságok, és az egyetlen kérdés az, mire költsük el a pénzünket a sok lehetőség közül. Ilyenkor nagyon is hajlamosak vagyunk elaludni, és ahogyan a népi mondás tartja, a kutya is jó dolgában ugrik a kaszának. Vagyis nagy csapda a jólét és a zavartalan egészség, meg a sikerek és a háborítatlan békesség, mert ilyenkor észre sem szoktuk venni, hogyan csúszunk egyre mélyebbre és mélyebbre. Ezért kérdezi az apostol, hogy nem látod, ember, a jó idők különösen is ráébreszthetnének arra, eljött a pillanata életed belső megjobbításának, el ne játsszad ezeket az időket. Amikor nincsen teher, nincsen szenvedés, hanem jól és szépen halad minden, nem érezzük magunkon az ítéletnek és a számonkérésnek még a lehetőségét sem. Ilyenkor már sokkal nehezebb valakinek felébrednie, és arra gondolni, hogy van tovább, növekedni és tisztulni kellene, Isten a maga számára teremtett engem is. Ilyenkor leginkább elkényelmesedünk, átadjuk magunkat az önelégültségnek, és az sem ritka, hogy észrevétlen olyan bilincsek is kerülnek ránk, amiktől aztán valóban Isten mentse a lelkünket. Ezekben az időkben aktuális a Római levél intése: „Megveted az ő jóságának, elnézésének és türelmének gazdagságát és nem veszed észre, hogy téged Isten jósága megtérésre indít?”

Igen, most nincs rajtam az ítélet, Isten jóságából, elnézéséből és türelméből éppen minden zavartalan és sima az életemben – de azért nagyon is itt az ideje életem megjobbításának! Nehogy azok közé tartozzam, akik megvetik az ő jóságát, elnézését és türelmét – jöhetnek idők, amikor ezek elfogynak, s ott leszek a betegségben, kísértésben készületlenül – s a mulandóságban, amiben mind készületlenek vagyunk.

Végül pedig a Semmi, mert azzal is lehet találkozni. Igaza van a görög filozófusnak, aki ilyen fölösleges dolgokat mondogatott, hogy “a nem létező az nem létezik, csak a Létező létezik”. Ami tökéletesen megfelel a valóságnak, de mi emberek mégis szembesülni tudunk a nem létezővel is. Számos példája van annak, mikor valaki átéli ezt, gondoljunk Tolsztojnál Iván Iljics halálára. Jön az elkerülhetetlen elmúlás, és az ember azt sem tudja, mivel szembesül – csak annyit ért, hogy ezt a földet itt kell hagynia. És mivel nincs élő hite, a semmi áll előtte, oda készül távozni – ami természetesen mindenestől elfogadhatatlan számára.

De nem csak a testi mulandóságban lehet a semmivel találkozni. A földi élet elérhet egy olyan belső állomásra, amikor már minden illúzióról kiderül, hogy micsoda, minden látszat véglegesen lelepleződik és megtetszik a dolgok önmagukban való tökéletes üressége. Sokan vetik el ilyenkor maguktól az életet – mert azt hitték, az élet azonos a szép illúziókkal. És amikor azok lelepleződnek, nem marad más, csak a semmi. Mi marad nekünk, hívő embereknek, amikor az illúzióink már nem áltatnak többé minket sem, és minden látszatról kiderül, hogy látszat volt és velejéig üres? A válasz egyértelmű, éspedig szent könyvünknek mind az ó, mind az újabb lapjairól. „Én az vagyok, aki tényleg van. Ezt mondd a te népednek: a Vagyok küldött engem hozzátok.” – így olvassuk a választ Mózesnél. Az Újszövetség lapjain ugyanez a hang szólongat minden „Én vagyok…” igében. Én vagyok az út, az igazság és az élet, én vagyok a jó pásztor, én vagyok az igazi szőlőtő, én vagyok az ajtó – nem is kell tovább sorolni. Ezek mind arról szólnak, hogy ahol emberek megtapasztalják a semmit, ott nem kell kétségbeesni – mert Krisztusban a Vagyok szól hozzájuk. Az a Vagyok, akiben nincs keletkezés és elmúlás, mert ő a Kezdet és a Vég, az Alfa és az Ómega, “aki van, volt, és aki eljön.” Nagy vigasztalás van ebben nekünk, akik nem voltunk mindig itt és nem is leszünk mindig itt, ezért bennünk él a félelem. De nem csak vigasz és megnyugtatás rejlik a Vagyok-ban – világos útmutatás is. Ha tényleg ő az Út, akkor mi nem járhatunk akármilyen úton. Ha ő az Igazság, akkor mi az igazságot sehol máshol nem is kereshetjük, csak benne. És ha ő az Élet, akkor mi ő benne „élünk”, nem pedig vágyainkban és nélküle való örömeinkben. Ha ő az ajtó, akkor nem léphetünk be akárhová, csak oda, ahová rajta át léphetünk be.

Újév reggelén adjon ébredést minden megpróbáltatásunk, ami rossz csak ért bennünket eddig. De ugyanezt tegye, ébresszen megtérésre minden jóság, elnézés és türelem is – mert ezek is erre valók! És ha a semmi is szembejött már, az is arra ébresszen rá, aki a Vagyok, s akiben ezért megbízhatunk örökkön örökké! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy újév reggelén nem csak mércét adsz elénk, aminek meg kell felelnünk, hanem közlöd velünk erődet és vezetésedet is. Sőt, önmagadat adod, kitöltve szívünkbe Szentlelkedet és ránk bízva igéd útmutatását is. Te, aki mindig voltál, vagy és eljössz, segíts minket ébredezésünkben, hogy ne féljünk odahagyni a félálmot, és ne féljünk látni és elfogadni azt, amit akaratod szerint látnunk kell és el kell fogadnunk. Add értenünk felséges dolgaidat, mi kegyes Urunk, ó, irgalmas Isten! Rád bízzuk életünket, törékeny hitünket, szeretteinket, s mindazt, ami fontos számunkra ebben a világban. Add, hogy méltó módon és szentségesen élhessünk drága ajándékaiddal, önzés és hitetlenség nélkül. Adj a szívünkbe élő reményt, hogy a küzdelmet, amit ránk bíztál, soha fel ne adjuk, hanem mindig hittel higgyük, hogy veled együtt győzelmesen megharcolhatjuk azt. Áldd meg anyaszentegyházunkat, gyülekezetünket, országunkat, nemzetünket és elöljáróinkat, ezt az egész vívódó, küszködő világot. Add, hogy a most következő évben előre haladjunk, ne pedig visszafelé, lépésről lépésre hozzád közeledve, aki a magad számára teremtettél minket. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket, és áldd meg az előttünk álló 2012-ik esztendőt. Ámen.