Az értelmesek világítanak

Igehirdetés 2011. február 6.

Az értelmesek világítanak

Lekció: Dán 12,1-4

Textus: Mt 13,41-43

„Az Emberfia elküldi angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe dobják őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek van füle, hallja!”

Imádkozzunk!

Istenünk, Urunk, alázattal és gyermeki szívvel hajtjuk meg fejünket előtted, mert bár te mindenütt jelen vagy, a mi lelkünk nincs mindig készen arra, hogy őszintén és igazán megálljunk előtted. Tudjuk, hogy sok jót kaptunk tőled, de azt is tudjuk, hogy nem éltünk mindig méltó módon ajándékaiddal. Eléd hozzuk szívünk félelmeit, hogy sokszor gondoljuk azt, lemaradunk az életről, és elveszítjük a nagy csatát, életünk egyszeri és megismételhetetlen csodáját. Segíts most minket meghallani azt, amit te mondasz, a te értelmet adó és üdvözítő igédet, ahogyan Krisztusban szólongatsz minket, embereket egy magasabb életre. Őérte kérünk, hajolj le hozzánk és cselekedj velünk irgalmasan Szentlelked által. Ámen.

Igehirdetés

Nemrégiben egy hittanórán megkérdeztek a középiskolások, hogy mit gondolok 2012-ről. Nem tudtam, hogy mit gondoljak, mire felvilágosítottak a diákok, hogy az interneten, ahol ők élnek, terjed a hír, hogy akkor lesz a világvége. Hirtelenjében felidéztem, hogy csupán az én rövid földi életemben eddig már legalább három ilyen időpont-kijelölés tanúja voltam, ezért aztán alapjában véve nyugodt vagyok. De azt is hozzátettem, amit Luther mondott, hogy ő mit tenne egy ilyen hír hallatán: elrendezné minden adósságát, kibékülne minden haragosával, ugyanakkor azonban ültetne egy diófát is, annak reményében, hogy a fa gyümölcséből még ő maga is ehet majd. És valóban, ha komolyan vesszük azt az alapállást, amit a Biblia embereinél találunk, akik az élet legtágabb horizontjaira tekintenek, akkor azt kell mondjuk, egyáltalán nem szabad cinikusan mosolyognunk a világvége dolgáról, mert ha a nagy világegyetem ügyéről keveset tudunk is, a mi kis Földünkről azért pontosan tudjuk, hogy nem volt mindig és nem is lesz mindig.

Két friss élményemet hadd osszam most meg, ami ezzel a nagy témával kapcsolatosak: az egyik élmény a tudomány világából ért, a másik pedig a művészet világából.

Arnold Benz, svájci asztrofizikus professzor nagyszerű könyvet írt „Az univerzum jövője” címmel, és ezt a könyvet a Kálvin Kiadó 2001-ben magyar fordításban kiadta. Ez a könyv foglalkozik a világegyetem létrejöttéről tudható dolgokkal, meg az évmilliók múlva várható bekövetkezésekkel is, és megállapítja, hogy hiába ismerünk már tudományos alapon sok természeti törvényt, azért pontos és egzakt jóslásokba egyáltalán nem bocsátkozhatunk, mi fog történni a világgal. Még az ismert törvények alapján is teljesen kiszámíthatatlan a jövő. A nekünk életet adó, most még szép fényes Napról ugyan elég nagy biztonsággal tudható, hogy 5-6 milliárd év múlva egy hatalmas fellángolás, ún. hélium-villanás után egészen ki fog hűlni, és fokozatosan olyan hideggé válik, mint maga a világegyetem űrje. De a nagy Univerzum ettől még nyugodtan él tovább, és nekünk most fogalmunk sincs róla, hogy akkortájt majd éppen mi minden is történik meg benne. Új formák jöhetnek létre, új összefüggések léphetnek működésbe, és valami olyan valóság és olyan világ bontakozhat ki, amiről mi most itt még álmodni sem tudunk. A könyv tudós szerzője itt emlékeztet arra a Bibliában olvasható igére, mint egy fontos párhuzamra, amit az Úr így mond Jeruzsálem pusztulása után a babiloni száműzetésben egészen hitetlenné és rosszkedvűvé vált népének: „Íme, én újat cselekszem, már kezd kibontakozni. Hát nem veszitek észre?” (És. 43,19) Azért idézi az asztrofizikus ezt a bibliai igét, hogy emlékeztessen minket arra, az egyik valóság pusztulása akár valami új és más valóság létrejöttéhez is vezethet. Azt hiszem, nagyon is érdemes elgondolkodni ezen, éspedig el egészen a mi egyéni kis életünk törékenysége, és személyes múlandóságunk dolgában is.

De ha a tudomány a Nap és a mi Földünk összetartozásáról végül is azt mondja, és ezt sajnos nem lehet félreérteni, hogy valamikor biztosan eljön az idő, amikor ez a gyönyörtű fény ki fog hunyni – hát hadd idézzem ehhez a témához ezért másik friss élményemet is, és ezt már a művészet világából. Ez azt mondja, hogy „az igazak akkor majd fénylenek, mint a nap az ő atyjuk országában.” (Mt. 13,43) Mendelsohn Éliás c. oratóriumában hallottuk a minap ezt a csodálatos idézetet egy pompás kórus egyik soraként, sok-sok egyéb, Illés életével kapcsolatba hozható ószövetségi prófétai és zsoltár-idézet társaságában. A zeneszerző tíz évig dolgozott ezen a nagyszerű oratóriumán, és dessaui evangélikus lelkész barátja javaslata ellenére, aki a szövegkönyv összeállításában segítségére volt, teljesen kirostálta művéből az újszövetségi gondolatokat és értelmezéseket, hogy végül egészen szikár módon kizárólag az Illés-történet részletei, és kizárólag ószövetségi igék szóljanak benne. Egyetlen kivételt hagyott, a Dániel könyvéből előbb hallott, az ószövetségben nagyon ritka, a feltámadásról szóló igét mégis abban az alakjában illesztette egy hatalmas kórusba, ahogyan azt a Máté evangéliumában magától Jézustól halljuk: „az igazak akkor majd fénylenek, mint a nap az ő Atyjuk országában.”

Ez a jézusi mondás tehát ószövetségi idézet, Dániel könyvéből való, de ott még így olvassuk: „Abban az időben eljön Míkáél, a nagy vezér, aki a te néped mellett áll. Nyomorúságos idő lesz az, amilyen nem volt, mióta népek vannak, addig az időig. De abban az időben megmenekül néped, mindaz, aki be lesz írva a könyvbe. Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.”

Ez az ige tehát nem csak kihunyásról tud, a fények nagy kialvásáról, mint a tudományról hallottuk az előbb, hanem arról is, hogy még a nagy nyomorúságon át is lehet győzelemre jutni, és még a föld porából is föl lehet kelni úgy, hogy az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.

Próbáljunk meg elmélyedni ezekben a gondolatokban. Valóban vannak földi életünknek olyan mozzanatai, amikor közel vagyunk a kétségbeeséshez. Istenünk igéje tud erről. Sőt, még azt is hozzáteszi, hogy jöhetnek olyan súlyos idők is, amilyen nyomorúság még sosem volt, amióta népek vannak a földön. Mit kezdjünk mi az ilyen időkkel? Magunktól valószínűleg összeroppannánk vagy elzüllenénk, de legvalószínűbben kétségbe esnénk. Ha Isten gyermekei vagyunk, akkor azonban van más út is, nem csak ezek. Itt mindjárt azt halljuk, hogy Mikáél, akit magyarul Mihálynak szoktunk nevezni, a nagy angyalfejedelem, eljön és mellénk áll. De a Bibliát értő módon olvasva rögtön megértjük, hogy ez nem azt jelenti, csak úgy magától csoda történik és a főangyal majd megvéd minket. Ez sem lehetetlen persze, de itt ennél többről van szó. Nem véletlenül említődik az angyal neve, Mikáél ugyanis ez szó szerint fordítva azt jelenti, hogy „kicsoda olyan, mint Isten?” Ez tehát egy „beszélő név”, vagyis a főangyal a nevébe hordozza az üzenetet, éspedig ezt: ott van segítség, ahol Isten iránti hódolat és alázat is van. „Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosoknak kegyelmet ad”, olvassuk Jakab levelében, (Jak. 4,6) és a valóság is pontosan ezt igazolja. Hányszor megtapasztalhattuk ezt már mi magunk is! Amíg önhitten megy előre az ember, azt hiszi, mindenre képes, nincs lehetetlen, aztán az első komolyabb akadálynál kiderül, hogy milyen közel van az elbukás és a megszégyenülés. És a fordítottja is igaz. Legyen a világon még sosem látott nyomorúság, ha ott valaki alázatban van, és Isten gyermekeihez méltó módon csöndben tud maradni, magába száll és elgondolkodik valóban az Örökkévaló színe előtt, aztán ki tudja mondani, a homlokára fel tudja írni, „kicsoda olyan, mint Isten?”, ott mindig valódi szabadulás terem. Mikáél és a szabadulás összetartoznak! Az angyal azokhoz jön el, akik alázatban vannak az Örökkévaló iránt.

De van itt egy fontos szó: Máténál azt halljuk, az „igazak” fénylenek, mint a nap, az eredeti Dánieltől való ige pedig, amit Jézus idéz, igazából „értelmesekről” beszél. Értelmesnek, bölcsnek lenni, erről azt szoktuk gondolni, hogy ajándék. Valakinek vagy megadatott, és akkor értelmes, vagy nem. De ez az ige a maga eredeti ószövetségi formájában mintegy kötelezővé teszi számunkra, hogy mi legyünk értelmesek! Azt mondja, hogy igenis, a mi dolgunk, hogy felfogjuk, hol vagyunk, mivé lettünk, hová jutottunk. A mi dolgunk, hogy fogékonyak, megérteni tudók legyünk Isten dolgaira nézve. Ne mondjuk azt, hogy ezek úgyis túl vannak a mi értelmünkön, mert ami ránk tartozik belőlük, azt igenis nekünk kell felfogni és megérteni. Az okosság, mint követelmény – ugye, erre nem is gondolnánk magunktól. Pedig itt erről van szó. Növekednünk kell a megértésben, abban, hogy fel tudjuk fogni, meg tudjuk ragadni, kicsoda is az életünk Ura. És növekednünk kell abban is, hogy értelmesebben, bölcsebben éljünk, felfogjuk, éspedig a magunk érdekében, hogy mi van a javunkra, és mi hoz kárt az életünkbe. Márai Sándor mondja, hogy ha ostobán viseli magát az ember, akkor mindig rosszabb és rosszabb helyzetbe hozza magát. Nekünk magunknak kell tudnunk bölcsebbekké válni, a mi dolgunk, hogy megértsünk és értelmesek legyünk.

Dániel igéi azonban nem csak a saját sorsunk értelmes alakításáról beszél, mint ami feltétele, hogy az ember élete ne múljon el az anyagi világ és a test működéseinek kihunyásával, hanem azt is hozzáteszi, hogy azok fénylenek majd, mint a fénylő égbolt, akik sokakat igazságra vezetnek. Mert annak a jónak megosztása, a másokkal közlése, amit mi is úgy kaptunk Istentől nem csak egy lehetőség a sok közül, hanem kötelesség is. Az ember nem vonulhat el a sarokba a kincsekkel, amiket az ég rápazarolt. Az első keresztyének hatalmas dinamizmusa itt volt megalapozva. Ők találkoztak a Feltámadottal, és az életük ettől olyan mértékben megváltozott, hogy Saulusból nem csak Paulus lesz, hanem amikor Listrában megkövezik, vagyis kövekkel agyonverik, és azt hiszik, már meghalt, akkor ő éjszaka kimászik a kövek alól és elmegy még aznap a harminc kilométerre lévő Derbébe. Ilyen erők szabadultak fel Jézus feltámadásával, és ő ma is ilyen erőket közöl azokkal, akik vele találkoznak, akik megnyitják a szívüket előtte. Ne késlekedjünk ezzel. És ha már valamikor egyszer megtettük, ma újra tegyük meg, mert a tegnapi erők ma már semmit nem érnek, a mai naphoz mai erőkre van szükségünk.

Végül a legszebb és talán legfontosabb üzenet. „Azok közül, akik alusznak a föld porában, sokan felébrednek majd: némelyek örök életre, némelyek gyalázatra és örök utálatra. Az értelmesek fényleni fognak, mint a fénylő égbolt, és akik sokakat igazságra vezettek, mint a csillagok, mindörökké.” Ennek a mondhatatlan titoknak felfogásához bizony le kell vetkőzzük magunkról azt a földöz ragadt materializmusunkat, ami kizárólag „azt hiszi, amit lát”, és csak azt tekinti valóságnak, amit a kezébe foghat. Az ember számára nem szabad, hogy félelmetes legyen, ami a halál után van, legfeljebb csak annyira, amennyire az életünk előtti évmilliárdokat is annak látjuk. A jövőről mi emberek mindig csak a jelen jegyében látunk sötéten, ami azt jelenti, hogy ha a jelenünk, a „most” tisztázott és igazi, akkor semmi okunk arra, hogy a jövőt félelmetesnek lássuk, akár még a testi elmúláson túli részt is beleértve. A föld porából is fel tud minket ébreszteni magának az, aki testi életünkkel megajándékozott, mert a maga számára teremtett is minket.

Alázatban lenni Istennel, a lázadást és a tagadást elvetni – vagyis megérteni, ki is ad értelmet a mi életünknek, felfogni, bölcsnek, okosnak lenni ebben az értelemben – igen, ez a legelső. Aztán bátran megosztani ezt másokkal, akiknek nincs még meg ez az értelmük, így folytatódik. Végül pedig hittel hinni, hogy ő még a föld porából is magához tud ölelni minket, embereket, hogy az igazak, vagy értelmesek, tulajdonképpen ez egy és ugyanaz, fényesen világítsanak az ő Atyjuk országában. Így legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, ments meg minket attól, hogy okosnak gondoljuk magunkat nélküled, és bölcsek legyünk mi magunkban. Tudjuk, akkor senki sem segíthet rajtunk, és még a bolond felől is jobb reménysége lehet bárkinek. Köszönjük, hogy igédben elénk adod, mi is találkozhatunk a Feltámadott Krisztussal, és ő a mi életünket is átalakíthatja mennyei és örök életté.

Kérünk, vigasztald azt a két családot, akik az elmúlt héten álltak meg drága szerettük porai felett. Te tudod, milyen módon állsz most ő melléjük, legyen irgalmas szereteted vigaszukra és lelki megbékélésükre. Imádkozunk mindnyájunk tőled való hitben megerősödéséért. Ne engedd, hogy ennek a világnak erői legyőzzék szívünk irántad való csöndes vágyakozását. Kérünk adj útmutatást, világos tanítást és vezetést, fogd a kezünket, hogy el ne tévedjünk a most következő hét napjain. Áldd meg munkánkat, családi otthonainkat, szívünk döntéseit, te magadnak dicsőségedre, nekünk pedig boldogságára és üdvére. Ámen.