Az ötödik és hatodik pecsét feltörése

Igehirdetés 2016. április 17.

Az ötödik és hatodik pecsét feltörése

Lekció: Jel 6,9-17
Textus: Jel 7,14-17

„Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”

Fohászkodjunk!

Urunk, azt sem tudjuk, mik jönnek ránk, és bizony a hitünk is erőtlen. Add, hogy örömmel fogadjuk, amikor az élet vizének forrásaihoz terelgetsz minket! Ámen.

Igehirdetés

Az apokalipszis négy lovasa után, akik veszedelmeket és súlyos rombolásokat hoztak, következik az ötödik és hatodik pecsét feltörése. Titkok tárulnak fel, milyen próbatételekre készüljenek a Jézus követői, amik bekövetkezte alól semmi nem menti fel őket. Ezek azok a dolgok, „amiknek meg kell lennie” (Lk 21,9 Jel 4,1) – de nem mindegy, miként viszonyulunk hozzájuk, amikor valóban eljönnek. V.E.Frankl szavaival élve „…Az embert mindentől megfoszthatják, még életétől is, de azt nem vehetik el tőle, hogy maga döntse el, miként viszonyul azokhoz, amik őt érik.”

Az egyre súlyosabb terhek közt tehát a mártíromság a következő, szám szerint ötödik próbatétel – ennek titkával, „sorspecsétjével” foglalkozik itt János. Embereket megölnek hitükért, Isten igéjéért és a Jézus nevéért – nem kellett sokat várni erre az első pünkösd után. Néró, Domitianus, majd később Decius és Diocletianus császárok alatt hivatalos birodalmi politika volt öldöklésük. De tudjuk, hogy ma is robbantanak keresztyén templomokat Egyiptomban, géppisztolyoznak istentiszteletről kijövő keresztyénekre Indonéziában, Algériában és a világ több pontján is. Az első század végén is sokan kérdezték ilyen időkben: Meddig még? Hiszen nem ártunk senkinek, éppenséggel a szeretetet és megbékélést képviseljük! Ám a hatalomféltés és a vallási fanatizmus nagyon vak tud lenni, s legtöbbször szüksége is van az ellenségre – akik aztán mindenért okolhatók. Mikor az ártatlan, hitükért megölt emberek vére bizonyos helyeken patakokban folyik, joggal hangzik a kérdés: Meddig még, Uram?

Mint ahogyan jogos e kérdés ott is, ahol emberek hónapok vagy olykor évek óta betegágyban fekszenek, s testükből különböző csövek ágaznak szerte szét – „meddig még, Uram?” Amikor embereket nem hagy nyugodni, felháborít a világban tapasztalt rengeteg csalás és igazságtalanság – „meddig még, Uram?” Vagy amikor magatehetetlen, bénult öregeket ápolnak valahol, akik még megköszönni sem tudják az évtizedes, hűséges gondoskodást: „meddig még, Uram?” S természetes, hogy a hívő ember szívében felmerül a kérdés, amikor a mártírok vérét látja: meddig tűröd ezt Uram – hiszen te szent és igaz vagy! Miért nem ítélsz már, mikor szolgáltatsz végre igazságot az ártatlanul kiontott vérnek?

A két dolog nálunk, embereknél együtt, összefonódva szokott megjelenni: a türelmetlenség és az Isten igazságossága iránti kérdés. Az élet olykor elhoz helyzeteket, mert olyan a történelmi valóság – ám az ige szerint fehér ruhákat kapnak azok a lelkek, akik valóban tanúskodásuk hűségéért szenvedtek mártíromságot, s arra kérik őket, nyugodjanak még egy kis ideig, amíg betelik azoknak a szolgatársaknak és testvéreknek száma, akiket még ugyanúgy megölnek, mint őket. Meghökkentő, sőt kifejezetten szürrealista kép, hogy ezek a lelkek „az oltár alatt” vannak – de hamar megértjük, hogy egyrészt szent még a hely is, ahol valaki a hitéért vértanúságot szenvedett, s még tovább gondolva ugyanezt: „templom” csak ott lehet, ahol a helytállást és a megvalósítást olyan komolyan veszik, mint amilyen a mártíromság. Az „oltár” és a „templom” itt nem csak a szakrális célra emelt, kőből való épületet, hanem a Szentlélek templomát, az emberhez valóban méltó életet jelenti. (1Kor 3,16-17) Komoly érték csak nagy helytállásból, és valódi áldozatból születhet. Ami az ember ölébe hull, vagy amit alkotásként mintegy a kisujjából ráz ki, általában nem tartozik ezek közé. Dante mondja élete legnagyobb munkájáról:

„Ha lesz egykor, hogy mint szívem kívánná,
a Szent Dal, melynek ég s föld munkatársa
s amely több évre tett engem sovánnyá…” (Isteni színjáték, 25.ének)

Bizonyosak lehetünk, hogy a költő nem testsúlyának kilóira utal, mikor soványságról beszél, hanem lelki-szellemi erőfeszítéseire és áldozatára, hogy végül saját igényeinek megfelelő tökéletességgel és igazmondással, száműzetésben is – de megírta a Divina Comedia mind a száz énekét.

Miben segíthet bennünket az oltár alatt lévő lelkek „még egy kis várakozásra” kérése? Nagy és sértődött türelmetlenségünk leleplezésében – amennyiben ez a kérés szembesít minket türelmetlenségünkkel, és Isten végtelen, felfoghatatlan türelmével is. Itt messze nem csak a postán és a rendelőben való, órát néző emberi türelmetlenségről van szó, hanem egyrészt az embertársainktól várt tökéletesség dolgáról (Mt 7,3-5), amennyiben azonnal és kérlelhetetlenül megítéljük őket a legapróbb hiányosságaikban is, s még inkább a magunk türelmetlen és mohó életéhségének ügyéről. Ezen vétkeink sehogy másként meg nem rendszabályozhatóak, mint hogy lehajtott fejjel megállunk mennyei Édesatyánk nagy jósága előtt, s belátjuk, mi magunk milyen gyarlók is vagyunk! Szégyenkezve rádöbbenni türelmetlenségünkre, amikor ítélünk eleveneket és holtakat – s ugyanazzal a türelmetlenséggel semmiről nem akarunk lemaradni, amit még megszerezhetünk az életben, mert az nekünk jár, éspedig most, rögtön. Hát emlékezzünk a vértanúk lelkére, akikre valóban templomok épülhettek – és emlékezzünk a velük kapcsolatos válaszra is, hogy ugyan meddig kell még várni az ártatlan vérükért járó igazságszolgáltatásra!

Azt gondolnánk, hogy ez már tovább nem fokozható, ám a következő, a hatodik pecsét olyan titkot rejt, amit igazán elképzelni sem tudunk. Megrendül a föld, a nap elsötétedik, az ég csillagai lehullnak a földre. Nem innen, hanem fossziliák tudományos vizsgálatából tudjuk, hogy 65 millió éve például az élőlény-fajok fele kihalt, nagy valószínűséggel egy aszteroida földbe csapódása következtében, amikor is a légkörbe jutó hatalmas por és törmelék hosszú évekre „elsötétítette a napot” – tehát teljesen reális, kozmikus lehetőségről van szó, ami elvileg ma is bármikor újra bekövetkezhet. Az, hogy János honnan értesült erről, éppen olyan rejtély, mint hogy a Genesis szerzője honnan tudta, volt olyan földtörténeti kor, amikor még nem volt víz a föld felszínén (1Móz 2,5-6) – de hát a Szentlélek valószínűleg nem csak a tudósokban munkálkodik.

A hatodik pecsét tehát egy kozmikus kataklizma titkát rejti, amikor olyan szenvedések jönnek, hogy az előle barlangokban rejtőző királyok, fejedelmek és vezérek, meg a szolgák és szabadok mind azt kérik, essenek rájuk a hegyek sziklái. „Essetek ránk, és rejtsetek el minket a királyi trónuson ülő arca előI, és a Bárány haragja elől – mert eljött az ő haragjuk nagy napja, és ki állhat meg?” (Jel 6,12-17) Egy egyszerű földrengés is sokak halálával jár, itt azonban „nagy földrengésről” van szó, ami egészen más dimenzióra utal. A Noé napjaiban sem készült senki semmire, „ettek-ittak, házasodtak, férjhez mentek az emberek”. (Mt 24,36-42) A hívő keresztyénnek ettől a lehetőségtől nem rettegnie kell, hanem lelki életében készen állnia, hogy bármikor bármit és bárkit elveszíthet, beleértve a saját jólétét, családját, egészségét, boldogságát. Ez a készenlét és éberség azonban pozitív dolog, hiszen azt jelenti, hogy hálásak vagyunk minden egyes óráért és napért, amit mind ajándéknak tekintünk, nem olyasminek, ami jár – s ennek megfelelően töltjük is meg azokat tartalommal. Másként él, aki így néz élete óráira és napjaira, mint akinek „ragadomány” számba mennek! (Ésa 61,8 Ez 18,7) Becsüljük meg azokat, akiket még szerethetünk, vigyázzunk a velük való kapcsolatunkra. Tegyük meg a tőlünk telhetőt, és ne rettenjünk vissza áldozatok meghozásától sem – most még megtehetjük! A lelki éberség a szent olaj készenlétben tartását jelenti. (Zak 4,11-14 Mt 25,1-13)

Ez a szent olaj pedig a hit. Lehet, hogy éppen kicsi és erőtlen – de a Biblia minden egyes lapja arról szól, hogy karban kell és lehet tartani – sőt, imádkozni is lehet érte. „Kérjetek, és megadatik, keressetek és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek! Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik. Ugyan ki az közöttetek, aki ha kenyeret kér a fia, követ ad neki, vagy ha halat kér, kígyót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!” (Mt 7,7-11) Lukács evangélista ugyanezt a jézusi mondást idézve nem csak általában „jókat” említ, amit Isten megad a tőle kérőknek, hanem kifejezetten Szentlelkét, vagyis személyes jelenvalóságát is. (Lk 11,13) Ahol pedig Szentlélek van, ott a hit is rendre megterem!

Erről a hitről, ennek vallóiról és megvalósítóiról halljuk az ötödik és hatodik pecsét feltörését követő jelenetben: „Ezek azok, akik a nagy nyomorúságból jöttek, és megmosták ruhájukat és megfehérítették a Bárány vérében. Ezért vannak az Isten trónusa előtt, és szolgálják őt éjjel és nappal az ő templomában, és a trónuson ülő velük lakik. Nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség, mert a Bárány, aki középen a trónusnál van, legelteti őket, elvezeti őket az élet vizének forrásaihoz, és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”

Nehéz ehhez bármit is hozzátenni. Inkább csak aláhúzunk egy-egy különösen fontos momentumot, mint például azt, hogy ezek ott mind megtisztult emberek. Nem a tökéletességük folytán, hanem alázatukkal – megmosták és megfehérítették ruhájukat a Bárány vérében! A ruha a cselekedeteket jelenti a Szentírás nyelvén, tehát azokról van szó, akik törekednek életüket tisztán és igazán tartani, s a Krisztus követését komolyan veszik. Nem a „vallásuk tartásáról” van tehát szó, hanem belső odaszántságról, a szív elkötelezettségéről, amiről a cselekedetek is tanúskodnak. Ők azok, akik ugyanúgy átélik az élet bajait, mint mások, sőt éppenséggel a „nagy nyomorúságból jönnek” – de folyamatosan Isten trónusa előtt állnak, éspedig még ebben az életükben! „Szolgálják őt éjjel és nappal, s a trónuson ülő velük lakik.” Ez a keresztyén hit lényege: Isten jelenlétében élni. S nem a túlvilágról van szó, még egyszer hangsúlyozzuk, hanem erről a földi életről, ahol éppen most élünk! Itt és most, mindenkor lehet az Úr jelenvalóságában élni, még akkor is, ha embereket éppen a vadállatok elé dobnak a cirkuszokban hitükért, és ha éppen kozmikus katasztrófával fenyeget a nagy tudományos és technikai haladás, vagy a nap már el is homályosodik tőle. A kérdés összesen annyi, hogy ilyen „sorspecsétek”, mint az ötödik és a hatodik feltörésének idején is akadnak-e, akiket a Bárány Krisztus az élet vizének forrásához terelgethet? Mert akkor olyanok is lesznek bőven, akik „nem éheznek és nem szomjaznak többé, sem a nap nem tűz rájuk, sem semmi más hőség – és az Isten letöröl szemükről minden könnyet.”

Ez a megvigasztalt emberek leírása. Olyanoké, akiknek vannak ugyan kudarcaik, amikkel nem szeretnek dicsekedni, vannak betegségeik, amiket hordozni kell, terheik, sőt félelmeik és aggódásaik is – de mégis megvigasztalt emberek, mert lélekben folyamatosan Isten trónusa előtt állnak, neki szolgálnak éjjel és nappal, itt és most, ebben a földi életükben! Ennél többet pedig soha, senki nem kérhet az élettől. Ebben ugyanis ott az öröm és ott a megtisztulás, ebben ott a jövő és ott a megbékélés is. Hát ezért érdemes olvasni a Jelenések könyvét – hogy ilyen biztatásokat nyerjünk belőle! „Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják ennek az igehirdetésnek szavait, és megtartják azokat, amik abban megírattak, mert az az idő – közel van!” (Jel 1,3) Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk, te mindig többet adsz, mint amit mi kérni tudunk. Add, hogy a nagyon nehéz időkben is a tiéid maradhassunk! Ámen.