Bíztatásra szorulunk

2000. augusztus 27.

Biztatásra szorulunk

Lekció: Róm. 6,19-23
Textus: Róm 6,23

“A bűn zsoldot fizet, és zsoldja a halál. Isten ajándékot ad, és kegyelmi ajándéka az örök élet, Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.”

Imádkozzunk!

Istenünk! Kérjük segítségedet, hogy megismerhessünk téged, a megismerhetetlent, amennyire ez az igazi emberi élethez szükséges. Megvalljuk erőtlenségünket, hogy sem értelmünk, sem képzeletünk nem elég erős ahhoz, hogy téged befogadjon. De a szívünk valamilyen módon ismer és hozzád tartozik. Add meg nekünk ezen a vasárnapon a megújulás csodáját, hadd teljünk meg vigasztalódással, új hittel, erővel, Szentlélekkel! Hadd nyíljon ki előttünk az út, ami hozzád vezet, és hadd tegyünk a te erőddel lépéseket az igazi, a mennyei élet felé, amilyennek elgondoltad emberi létünket már itt a földön. Urunkért, Megváltónkért kérünk, hallgass meg minket! Ámen.

Igehirdetés

Mi emberek olyan teremtmények vagyunk, hogy valamennyiünknek biztatásra van szüksége: jó szóra, ami erősít és megtart. Még akik erőseknek látszanak is, akik sokat tesznek, akik hatékonyan élnek és sikereik vannak, azoknak is szükségük van arra, hogy jó szót kapjanak. Erre van hangolva a lelkünk. Születésünktől, kisgyermek-korunktól a sok-sok élmény, ami ér bennünket, a jó szándékú nevelés, amely azonban olykor feddéssel, a rossz következmények felmutatásával is jár, úgy formálja ki a lelkünket, hogy felnőttként rászorulunk a biztató szóra, ami erősít és megtart. De nem csak lelkünk van erre hangolva, nem csak azt élteti a pozitívum, hanem a testünket is.

Nemrégiben végeztek az egy kísérletet kétszáz egyetemi hallgatóval, az immunrendszerüket vizsgálták. Mintát vettek tőlük, s aztán megnézettek velük egy filmet. Ezen Kalkuttai Teréz anya, az életét szegények, betegek és leprások gondozására szánó, áldozatos életű lélek ápolja a betegeket. Utána megkérdezték a véleményüket a filmről. Hetven százalékuk azt mondta, jó, érdekes, szép, de valahogy távol áll tőlem az egész, nem az én világom, nem ezek a filmek érdekelnek. A megkérdezettek hetven százaléka tehát valami negatívumot mondott a filmről. Megvizsgálták azonban immunrendszerüket is, s azt találták, hogy mind a száz százalékuk belső készenléti állapota jobb és egészségesebb volt, immunrendszerük pozitív impulzust kapott a puszta látványától, hogy valaki jó valakihez. Miközben a tudatuk a kritikára kiélesített, a test azt mondja, hogy a pozitívumnak még a látványa is közvetlen fizikai jótétemény az ember számára. Javára van, erősíti ellenálló képességét, hiszen az immunrendszer az, ami az embert a betegségektől megóvja. A legtöbb betegség, amelyben meghalunk, éppen ennek a fölborulásából fakad. Vagyis míg a tudatunk a negatívumra van kiéleződve, a testünk őszintén megvallja, hogy szükségünk van támogatásra, a jóra – annak már a puszta látványa is erősít.

Amit Pál mond a rómaiaknak, az csupa jó szó és biztatás. Buzdítja őket, s most két üzenetet emelek ki ebből a “jó szóból”. Az egyik, hogy van az embernek elrontott, régi élete, ám lehet mindenkinek új élete is Krisztusban. A régit ismerjük: ez az elpiszkolódott élet, aminek lényege az önzés és az, hogy magunkat istenítjük. Magyarázgatjuk, szebbre festjük, de mégis olyan, mint a foltos és elpiszkolódott régi ruha. A mindennapok szükségképpen megviselik: az életharcban kompromittáljuk magunkat. Minduntalan túllövünk a célon, elveszítjük az arányokat. Mindnyájan ebben élünk, ebbe születtünk bele, de most az ige emlékeztet, hogy van új élet Krisztusban.

Mi a különbség, hiszen vétkeink, bűneink most is vannak! Az, hogy nem ez már az alaphangja életünknek, nem erre szánjuk magunkat – nemet mondva az új életre, vagy semmibe véve azt. “Új életben vagytok, megszabadultatok bűneitektől”, abban az értelemben, hogy készek vagytok felismerni vétkeiteket, s Krisztusnak alávetve magatokat az új élet útján elindulni – nem pedig megkeményedett szívvel, szándékaitok szerint élve abban, ami régi. Hittel hiszitek már, hogy van új élet.

Mily felszabadulás, mikor az ember megtisztul valami régen hordozott romlástól! Senki sincs, aki ezt már meg ne tapasztalta volna. Ahogy lelkiismeretünk fölszabadul ilyenkor, s szinte más égbolt van fölöttünk, úgy szabadul föl életünk horizontja, ha Krisztus valósággal megjelenik életünkben. Onnét ő már nem csak egy név, hanem a jobbik énünk, az igazi valóságunk. Onnét már nem lebilincselt szolgája az ember a saját régi életének: valóság az új élet számára. Vajon e “most”-ban élünk-e már, amiről az apostol itt beszél, vagy még az “akkor”-ban, ahol ismeretlen még a hite is, hogy van új élet? Pál fölmutatja e lehetőséget, s ez önmagában is pozitívum, jó hallani, olvasni – hát még milyen benne élni!

A másik, amit Pál mond, hogy e kétféle élet nagyon más irányba visz. “A bűn zsoldot fizet, ami a halál, Isten pedig ajándékot ad, ami a kegyelemből való élet.” Tudom testvérek, hogy a bűnről rengeteget beszélt az egyház az évszázadok során, sokan a témát is elutasítják és bedugják a fülüket, ha a szót hallják.

Most csak annyit szeretnék mondani, hogy a bűn nem azért rossza, mert benne van egy katalógusban, ezt ne tedd. A törvény csak segítségül van egy magasabb élethez. A bűn azért rossz, mert Isten életre szánt minket, s minden istentelenség a halál irányába visz – életellenes. A bűn valódi mélységében rongálja az életet. Odáig, hogy gyermekek meg sem születhetnek, mert nincs hit, amely fogadná őket. Nincs akarat sem, mely javítani akarna lehetőségeken, amikkel fogadni lehetne őket. A bűn lényege az önállítás és önistenítés, vagyis az a horizont, ahol az én uralkodik, nincs jelen az Örökkévaló s akiben ő megmutatta magát nekünk: az élő Krisztus. Végső kiteljesedésében minden bűn életellenes bűn: elvesz a másiktól azzal, hogy magának azt megragadja, teret csinál magának és elveszi a lehetőséget, az életet a másiktól.

A kultúra, amiben élünk, a fogyasztásra van berendezve: annyit érsz, amennyit vásárolni tudsz. Oly mértékben sikerült ezt elhitetni emberekkel, hogy egyre többen más értelmét sem látják életüknek, mint hogy gazdagodjanak és szerezzenek, a fogyasztás örömében részesüljenek.

Ennek következménye, hogy naponta harmincezer hektár erdő pusztul ki a földön, és naponta 10 faj hal ki madarak, tengeri élőlények és más élőlények közül. Nyugati életmódunk óriási energiaigénnyel jár, s mivel a jólétet az egész világ irigyli, ötven éven belül kétszer annyi energiára lesz szükség, mint amennyit ma a világ elfogyaszt. Legkésőbb száz éven belül ki fog merülni a föld kőolajtartaléka, amiből ma az elektromosság, a közlekedés, a kamionon történő szállítás zajlik. Hatalmas energiákat pazarolva üdítők formájában szinte az ivóvizet fuvarozzák száz és száz kilométereken át – mivel a masinériát működtetni kell. Máshonnan pedig népvándorlás indul, mert nincs ivóvíz, nő a sivatagosodás.

Testvérek, ennek mélyén önzésünk, kényelmünk és az a felfogás van, hogy annyit érünk, amennyit fogyasztunk. Ez az életmód lehet, hogy már ötven éven belül össze fog dőlni. Valami másnak kell születni, amit még nem tudunk, micsoda. Komoly megrázkódtatások várhatók. A közel-keleten 2 dollárért kitermelt kőolajat 30-50 dollárért árusítják, és ez az ötszörösére emelkedhet, ha igazán szimatot vesznek, akik ebből jó pénzt keresnek. Nem véletlen a térségben a szűnni nem akaró háborúzás. Olyan megrázkódtatások várhatók, amelyeket el sem tudunk képzelni. Alapvető átalakulásokra volna szükség, amikről egyelőre fogalmunk sincs, miként fognak végbemenni.

Ha csak ezt komolyan vesszük, látjuk, hogy a bűn valóban “zsoldot” fizet, s nem csak erdők és állatfajok halnak ki, hanem az ember is magának tesz rosszat, ha nem ébred föl, hogy új életre van szüksége – mégpedig nem csak az egyes emberek lelkében, hanem egész gondolkodásmódunkban, a társadalom jövőjét illető célok kitűzésében is.

A bűn végső kiteljesedésében valóban életellenes. Állítsuk most szembe ezzel azt, hogy míg mi szerzésre vagyunk berendezkedve, ami a fogyasztásért van, addig az Örökkévaló arra van berendezkedve, hogy adjon. Ő nem elvenni akar tőlünk. És mikor ezt az igehirdetést hallgatjuk, teljes félreértés lenne, hogy az igehirdető, vagy az őt lelkedző Lélek bármit el akarna venni tőlünk – ha csak nem életellenes szándékainkat.

Isten ajándékot ad: ez lényege! Tessék fölnézni az égre: egyetlen nap leforgása alatt annyi energia éri földünket, mintha az egész föld olajkincsét elégetnénk! Kapjuk és kapjuk az éltető erőt, fizikai értelemben is, és ezt kínálja Ajándékozónk lelkiekben is. Adja önmagát! “Isten ajándékot ad, és ajándéka az örök élet.” Az örök élet nem a mennyiségileg végnélküli élet, hanem a helyes élet. A teremtés rendjének megfelelő, Isten gondolata szerinti élet. A legtöbb ember nem is hiszi, hogy volna ilyen. Filozófiák állítják, hogy nincs igazi élet – mindenki tegye, amit csak akar. Pál azt mondja, hogy van olyan élet, ami örökre érvényes, minden világkorszakban megállja a helyét, s ezt Isten adja. Kegyelmi ajándék Krisztusban.

Aki Krisztusban van, nem is tehet mást, mint hogy az ő módján él. Odaadással az Atya iránt, s jósággal az emberekkel. Átrendezi életünket, ha találkozunk az Úrral – nem lehet ugyanúgy továbbmenni. Emberek leteszik a poharat, aminek addig rabjai voltak, rendezik zűrös dolgaikat – mert megismerték az Urat. Újra elfogadják egymást, mert megszégyellik magukat, mit is jelent a kereszt: ő elfogadott ott mindenkit, még azokat is, akik odaszögezték! Igen, ebben a Krisztusban van az örök élet. Ott a forrás, menjünk csak hozzá! Akkor majd lesz ötletünk, hogyan rendezzük életünket, miként formáljunk új célokat, új értelmet földi életünknek, még embervilágunk tekintetében is. Ehhez adjon kellő alázatot a Lélek mindnyájunknak! Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, légy áldott az újszülöttekért, szüleik hitéért és szeretetéért. Köszönjük, hogy a nyár végeztével új iskolaév kezdődhet. Imádkozunk az iskolásokért, akik életében fontos új kezdet a mai nap. Imádkozzunk a Szentendrei Református Gimnáziumért. Megköszönjük, amiket eddig adtál ebben a dologban küzdelmes és nehéz utunkon, amit csak ebben az elmúlt nyárban is elvégezhettünk iskolánk területén. Legyen áldásod az új tanéven. Imádkozunk az idős és beteg testvérekért, és azokért, akik elvesztették reménységüket. Köszönjük, hogy biztatsz, nem hagysz magunkra: hirdetteted igédet. Köszönjük a magányos csendes perceket, amiket hét közben veled tölthetünk. Nyisd meg mindig újra az ige üzenetét, ne legyen üres a lelkünk, szólj hozzánk! Segíts munkánkban a következő hét napjain, hogy élhessünk rád figyelő, éber szívvel. Hadd örvendezzünk ajándékaidnak, és higgyük hittel, hogy Krisztusban megadod az új életet mindnyájunknak! Ámen.