Egy elmaradt megtérés története

Igehirdetés 2008. február 10.

Egy elmaradt megtérés története

Lekció: Máté 14,1-12
Apcs. 20,20-21

„Semmit sem hallgattam el abból, ami hasznos, hanem inkább hirdettem és tanítottam azt nektek nyilvánosan és házanként, bizonyságot tettem zsidóknak is meg görögöknek is az Istenhez való megtérésről és a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitről.”

Imádkozzunk!

Urunk, megvalljuk, hogy tévetegen járjuk földi utunkat, ha nem a te vezetésed szerint járunk. Nem vesszük észre kincseidet, amikkel naponta megajándékozol, és elmegyünk a rászorulók mellett, akiken segíthetnénk. Rosszul értjük egymást és süket a fülünk a te igéd iránt. Kedvenc gondolatainkat forgatjuk magunkban és nem tudunk határt szabni érzéseinknek, amik aztán félre is vezetnek bennünket. Könyörülj rajtunk, és adj nekünk megtisztuló szívet és olyan értelmet, amit Szentlelked átjár és felemel ennek a világnak dolgaitól tehozzád. Várjuk most az érintést, amit igéd, az örök szeretet adhat lelkünknek. Prédikáltasd szent igédet, felséges Isten, ne hagyd szomjúhozni a mi lelkünket. Jézus nevében kérünk erre. Ámen.

Igehirdetés

A Heródes történetének nyugodtan adhatnánk azt a címet, hogy „Egy megtérés elmaradásának története”. Ebben a történetben, ahogy hallottuk, jóvátehetetlen dolgok történnek, házasságtörés és gyilkosságok, amik alapjában semmi másra vissza nem vezethetők, mint arra, hogy valaki nem akart megtérni. Ez a Heródes Kr.u. 4-től 39-ig uralkodott Galilea és Pérea felett, mert „negyedes fejedelem volt”, csak az ország egy negyed része volt az övé. Már az apjától sem látott túl jó dolgok, mert az volt a nevezetes betlehemi gyermekgyilkos, de ő maga sem gondolt túl sokat a Tízparancsolattal, amit jól ismert gyermekkorától. Nem számított neki a más ember házassága, sőt, ahogy hallottuk, még az élete sem. Ment előre a kívánságai és az érzelmei szerint, némelykor a helyzetek és főleg a presztízs parancsolta kívánalmak mentén, de lelkiismeret-furdalás nélkül megölette a saját testvérét, Fülöpöt, mert így tudta elvenni tőle a feleségét, akit megkívánt magának.
Most éppen abban találjuk, hogy rémeket lát. Kísértetnek nézi Jézust, amikor hall felőle, mert eszébe jut János, akit szintén ő öletett meg, és rossz lelkiismerete miatt most azt hiszi, hogy az támadt fel a halálból. Saját maga is beszélt valamikor Keresztelő Jánossal, akiről Jézus azt mondta, hogy az asszonytól születettek közt a legnagyobb ember, hallotta is a János igehirdetését, komolyan vehette volna, megtérhetett volna, de nem tette. Megmaradt a bűnben és abban is halt meg.
Talán jól tesszük, ha először a rémeket látó Heródesből indulunk ki. Tudjuk, hogy lehet az ilyesmi ideggyengeség, öröklött terheltség és sok más, orvosi körbe tartozó dolog, de a Heródes esetében nem az volt, hanem egyértelműen lelkiismeret-furdalás. Egy eltagadott bűn, egy át nem világított, el nem takarított sötét folt, ami évek múlva jelenik meg. Tudjuk a Bibliából, hogy néha nem csak a saját vétkei terhét hordozza az ember, hanem harmad-negyedíziglen a szülei és a nagyszülei vétkeit is. A nagyapa volt alkoholista és az unokája lesz lelkileg terhelt, a dédnagyapa kártyázta el a család minden vagyonát és a gyermekei éltek súlyos nélkülözésben, hogy aztán esetleg a dédunokái szenvedjenek majd konkrét, fizikai hiánybetegségben – és lehetne sorolni a dolgokat, a fizikai következményeken túl most a lelkieket nem is említve. De itt nem erről, a generációs vétkek soráról van szó. Egy ember, látjuk, megkapja az élettől, hogy beszélhet Keresztelő Jánossal és Jézusnak, a világ Megváltójának kortársa lehet, és mégis úgy hal meg, hogy nem tér meg. Kapott az élettől több évtizedet arra, hogy elgondolkodjon azon, miért is él ő, jó irányba megy-e az élete, de ő élt bele a világba ösztönösen, önmagával való szembenézés nélkül. És az ilyen emberről a Biblia azt mondja, hogy nem lehet rajta segíteni. Az ember számára mindig ott van a megtérés lehetősége, de akinek ez nem kell, az valóban reménytelen eset.
Az evangélista azonban nem csak Heródesről beszél, hanem azt is megmutatja nekünk, hogy az igazság útján járni nem mindig jár élet-előnyökkel. Heródes kivégeztette Keresztelő Jánost és most a rémlátomásait Jézusra vetíti, amivel azt mondja el nekünk a szentíró, hogy a Jézus élete is veszélyben forgott már a kezdetektől fogva. János és Jézus élete azt példázza, hogy az igazság útján járni nem mindig kifizetődő, nem mindig kényelmes, sőt, nem is mindig előnyös. Gazdagság, kényelem, háborítatlan jólét nem követik feltétlenül Isten embereit. Azok a boldogok, vagy mondjuk úgy, azok élnek igazán áldott életet, akik tudnak háborúságot szenvedni az igazságért.
És ezt a mélységes bibliai igazságot most fordítsuk a magunk életének szintjére. Mi nem mérhetjük magunkat Jézushoz, de még Keresztelő Jánoshoz sem, ez azonban ránk is érvényes, hogy az igazság útján járni nem mindig jelent élet-előnyöket, gazdagságot, kényelmet és háborítatlanságot. És ha ezt az igazságot tovább gondoljuk, akkor elérkezünk egy ponton egészen oda, hogy igen, minket, mai embereket is éppen a szenvedés ébreszthet fel, vagy pedig semmi, és igenis az emberi megrázkódtatások és küzdelmek érlelhetnek a leginkább. Akinek jól megy a sora, mint Heródesnek, mert nem volt semmi gondja, az nagy veszélyben van, mert nincs, ami felébressze.
A bajokkal küzdő embert nem kell ugyan irigyelnünk, de ha a bajok közt sem ébredünk rá, mi az igazán fontos az életben, akkor nincs, aki segítsen rajtunk. A belülről elsivárosodott, megszólíthatatlan szívű ember van a legnagyobb veszélyben, mert azt hiszi, minél többet vásárolhat a bevásárló központokban, annál boldogabb lesz majd. Holott pont a fordítottja igaz: minél kevesebbel beéri valaki, annál könnyebb lehet a szíve. És minél több mindent faraghattak le valakiről az őt ért szenvedések – igényeket, akár elvárásokat és követeléseket is – annál derűsebb a szíve. Ahogy Goethe mondja: Ha merő fény bent a szívünk, Nap nélkül is megleszünk; Amit megtagad az élet, Szívünk nyújtja azt nekünk.
Hát Heródesről nem azt halljuk, hogy „merő fény” lett volna bent a szíve. De hát aki a testvérét megöleti, a feleségét elveszi, és az egészet még azzal tetőzi, hogy Keresztelő Jánost is kivégezteti, annak mi legyen a lelkében, ha nem agyrémek? Kevés dolog ér annyit, vagy talán nem is igen van többet érő dolog a világon, mint éppen a jó lelkiismeret.
De mégis vissza kell térnünk oda, hogy Heródes esetében nem a bűnökkel volt igazán baj, bár azok sem voltak akármilyenek, hanem a megtérés elmaradásával. Véteni minden ember vét, bűneink is vannak bőven mindnyájunknak, ha talán gyilkosok nem is vagyunk éppenséggel. De aki, mint bűnös ember nem is akar megfordulni, aki elutasítja a megtérést, az önmaga megjobbításának még a szándékát is, az majd ilyen nevet visz magával az örökkévalóságba, mint Heródes vitt. Mert a meg nem térő ember nem csak az új életet utasítja el, hanem azt is, aki az új életet adja, Istent magát. Azt a végtelen nagy kegyelmet, amelyről a zsoltáros azt mondja, hogy „Jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről-nemzedékre való az ő hűsége” (Zsolt. 100,5), és a Jeremiás Siralmaiban pedig ezt halljuk felőle: Minden reggel meg-megújuk, nagy a te hűséged!” (Sir. 3,23)
Az elmúlt hetekben újra olvastam Goethe Faust-ját – Mahler VIII. szimfóniája miatt, aminek csodálatos előadását meghallgathattuk a Művészetek Palotájában. Ebben a halhatatlan drámában, ami a zenemű egyik alapjául szolgál, a reggelről, a felkelő nap hozta emberi érzésekről egy helyen ezt olvassuk:

„Frissen lüktet az élet érverése,
S az éteri hajnalpírt köszönti újra;
Ó, föld, nem ingatott meg ez az éj se,
Üdén pihegsz a lábamhoz simulva;
Megkörnyékez derűd s mozdítja bennem
Az elszánást, hogy szakadatlanul a
Lét legfelsőbb fokára törekedjem.”

Mert a reggelről nem csak azt lehet érezni, hogy sötét van és odakint hideg, vagy köd, és kell kezdeni megint a napi robotot, hanem azt is, hogy a föld „üdén piheg a lábunkhoz simulva”. Aztán: megkörnyékez a derűje! És igen, még akár azt is el lehetne mondani minden egyes reggel, amikor csak felébredünk és letesszük lábunkat a földre, hogy „Ó, föld, nem ingatott meg ez az éj se!” Aki ilyen földet, ilyen végtelenül jóságos, hűséges földet érez a lába alatt, amely ráadásul még derűs is, az nem csoda, hogy a maga részéről, cserébe szakadatlanul a lét legfelsőbb fokára törekszik!
Az igazi vétek tehát a házasságtörésen és a gyilkosságon túl az, hogy valaki nem veszi észre Isten hűségét és végtelen kegyelemét olyan alapvető dolgokban, mint a földben, amit a lábunk alá ad, vagy napban, amit ma megint felhozott miránk, és nem tér meg. Pál elborzadva kérdezi a Római levélben, hogy miként menekül meg az ember, ha megveti Isten elnézésének és türelmének gazdagságát, nem véve tudomásul, hogy Isten jósága őt megtérésre kellene indítsa. (Róm.2,4)
Mert az emberi egzisztencia igazi alapja nem a döntés és a szabadság, amivé szűkítették ezt a kérdést a filozófusok, és sokszor még a moralizáló teológusok is, hanem az emberi egzisztencia igazi alapja Isten hűsége és a kegyelem, ami talapzatot ad az emberi létezésnek, hogy az egyáltalán álljon valamin, ne pedig a levegőben lógjon. Aki pedig még ezek tudatában is bizonytalanul érzi magát, annak semmi más nem tanácsolható, mint hogy amint csak ráér, van erre egy kis ideje, térjen vissza ehhez az alapzathoz, helyezkedjen rá, vackolódjon el rajta és oda építse az élete házát, ne pedig máshova.
Aki ezt nem teszi, az válogathat Heródes rémlátomásai, a felesége sötét indulatai, vagy annak lánya bamba, tömegemberes sodródása között. És még van egy pár változat ezeken kívül is, de egyről sem mondható el közülük, hogy „merő fény” volna bent a szív, az bizonyos.
Érdekes dolog, hogy amióta a tudomány vizsgálja a világot, a valóság lényegéről, tartalmáról, szerkezetéről kizárólag anyagi tudásunk van és ezért nem azt tanuljuk az iskolában, hogy derűs a föld a lábunk alatt, hiszen ugye, milyen butaság lenne ma ilyesmit mondani. Fel kell sorolni, hogy milyen fémekből és kőzetekből állnak a csillagok és miből áll a föld. A világűrről is csak azt halljuk, hogy csillagközi por, meg meteorok és bolygók vannak benne, aztán rengeteg gyilkos röntgen-sugárzás, de általában üres és semmire nem jó. Az előbb már említett költő azonban másként vélekedik, és ezt mondja: „….ilyen szelemeledellel van tele a szűzi éter, Sosem múló Szeretettel, mely az üdvösségre érlel.” (Faust II. V. felv.)
Hát ezen megint csak érdemes elgondolkodni. A világról nem csak azt gondolhatjuk, hogy üres vagy veszélyes, hanem azt is, hogy telis-tele van „szellem-eledellel”, vagyis –talán kevésbé költői kifejezéssel élve – lelki táplálékkal, ami kivétel nélkül mindenkinek hozzáférhető. Ehet belőle bárki annyit, amennyit csak akar. Ez a lelki táplálék pedig, ami a világot mindenestől betölti, a sosem múló szeretet, „mely az üdvösségre érlel”. Mert azt valóban látjuk, hogy üdvre csak ott érik meg az emberszív, ahol az örök szeretet, vagyis Isten szeretete a mindennapos táplálék Harapjunk belőle mi is magunknak jó nagyokat, táplálkozzunk vele! Járjon át minket, határozza meg szavainkat, döntéseinket, még az érzéseinket is. És akkor nem kell majd féltenünk magunkat sem a rémlátomásos úttól, ami a Heródesé, sem a keserűség és a szüntelen bosszúállás heródiási lelkületétől, sem pedig a tömegember módján sodródó, felelősség-nélküli Salómé cinkossága útjától. Megyünk majd, nem a kalandorok útján, mint ezek hárman, mindig keresve az újabb és újabb célt, keresve az újabb kalandot, hanem a zarándokok csöndes céltudatával, mint akik tudják, hova fognak majd megérkezni. Így legyen! Ámen.

Imádkozzunk!

Urunk Jézus, légy áldott, hogy olyan földet adsz a lábunk alá, amelyből a te szelíd derűd sugárzik, és olyan napot a fejünk fölé, amely a te személyválogatás nélküli jóságodra emlékezetet. Megvalljuk, nem vagyunk igazán érettek az üdvre, hiszen életünk szenvedéseit és megpróbáltatásait nem tudjuk mindig úgy felfogni, hogy megértsük belőlük tanításaidat, amikkel pedig javunkat akarod. De áldunk a kegyelemért, a te minden reggel megújuló hűségedért, azért, hogy lehetőségre lehetőséget halmozol és valóban azt akarod, hogy mindnyájan a tőlünk telhető legmagasabb fokra jussunk el a létezésben. Köszönjük neked ezt a mostani alkalmat is, szent akaratod hirdettetését, a megtérés és az újat kezdést áldott lehetőségét, amivel megszólítasz és megerősítesz minket. Segíts minket hűséges életre, gyermeki bizodalomra, tanítványi figyelésre és lelki éberségre, hogy ne romboljuk egymás életét, hanem inkább építsük. Te mondtad igédben, hogy a tudás felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít, ezért segíts minket a szeretet útján járni családunkban, közösségünkben, minden helyen. Így légy velünk a most következő hét napjain. Gyógyítsad betegeinket, vigasztald a keserű szívűeket és adj mindnyájunknak áldott, tőled való, éltető hitet. Ámen.