Egy lélek sem vész el

Igehirdetés 2013. június 23.

Egy lélek sem vész el

Lekció: Csel 27,18-26
Textus: Csel 27,22

„….bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.”

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, sok baj és veszedelem közt is megőrzöd azokat, akik téged szeretnek, és a próbatételeket is azért adod, hogy hitünk erősebbé és kipróbáltabbá váljon. Nagy jóságodra mi méltók nem vagyunk, rossz útra térve gyakran elhagyunk. Mégis áhítjuk szent igéd szavát, és azt kérjük, minden hozzád térőt ma is fogadj kegyelmedbe. Tudod rólunk, hogy mennyire féltjük magunkat, egyetlen egy, gyönyörű szép életünket, de azt is tudod, minél inkább meg akarjuk nyerni és fel akarjuk habzsolni ezt a tüneményt, az életet, annál inkább vész el a kezünk között. Áldd meg kérünk ezt a mostani órát Lélekkel és igazsággal, hogy méltó imádóid lehessünk, akik meg tudnak halni ó-emberüknek, és akik lényén, a tőled való, új énjükön már átragyog a te fényed, s akik által már nem sötétség, hanem világosság, sőt, a te dicsőséged jöhet be ebbe a világba. Jézusért kérünk, hallgass meg minket, hogy ez így lehessen. Ámen.

Igehirdetés

Lassan egy évszázada annak, hogy Magyarországnak nincs saját tengerpartja és tengeri kikötője, és kevés embernek akad közöttünk élménye arról, hogy valaha is hajózott volna igazi tengeren. Ha mégis van ilyen, az többnyire biztonságos, nagy tengerjárón tette, aminek nem szokott ártani a mérete miatt még a komolyabb vihar sem, vagy a partok közelében más, megbízható sétahajón vagy sportalkalmatosságon – de arról általában kevés fogalmunk van, hogy miként is festett Pál apostol idejében egy valódi tengeri hajóút. Az akkori hajók leginkább egy jókora úszó ládához voltak hasonlatosak, amik át volt alulról kötéllel kötözve, hogy szét ne essenek, ha nagy vihar támad, de egyáltalán nem volt ritka, hogy néha így is akkora hullámokba kerültek, hogy mégis széttöredezett a deszkákból egybetákolt alkalmatosság.
Ez a nagyon is bizonytalan szerkezet volt tehát akkoriban a hajó, de jól tudjuk, hogy a modern időkben, amikor olyan büszkék vagyunk a technikai vívmányainkra, a legjobbnak és legbiztonságosabban megépítettnek kikiáltott Titanic is el tudott süllyedni, az idén immár százegy éve, mert a hajó mindig hordoz magában valami bizonytalanságot és mindig veszélyek fölött jár. Nem véletlen, hogy Ady költészetében, ahol olyan sok a kép és a metafora, az emberi élet mivoltára alkalmazott egyik gyakori hasonlat éppen a hajó. Embernek lenni azt jelenti, mondja a költő, hogy bizonytalan úton járunk, mindig veszélyek fölött, sosem egészen kiszámítható körülmények között – aki ember, azt bármikor érheti veszedelem.
Ez történt a megbilincselve Rómába utazó Pál hajójával is. Amikor nagy vihar támadt, először kidobálták a tengerbe a rakományt, pedig nyilván nagy értéket képviselt, másnap aztán magát az egész hajófelszerelést, de az árbocokat, vitorlákat is, hogy könnyítsenek a hajón és mentsék az életüket – ám több napon át tombolt a vihar úgy annyira, hogy sem napot, sem csillagokat nem láttak. Még enni sem tudtak, kezdett már mindenki legyengülni, amikor Pál kiállt közéjük és azt mondta, egyetek, mert éjszaka elém állt annak az Istennek az angyala, akinek szolgálok, és azt mondta, ne félj Pál, neked a császár elé kell állnod. Egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja – de a legfontosabb, amit mondott a hajón utazóknak mégis ez volt: „….bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.”
Ezt a mondatot néhai drága szüleim akkor olvasták a Bibliában a II. világháború idején, amikor a közeledő front miatt el kellett dönteniük, maradnak-e a szépen berendezett emeletes házukban ott Kárpátalján, ahol édesapám missziói lelkészként szolgálta, vagy pedig mindent odahagyva menekülnek, hogy az életüket és a családjukat mentsék. Ez az ige adott nekik erőt ahhoz, hogy tudjanak minden, de minden tulajdonukat odahagyva indulni, bele az ismeretlenbe, két pici gyermekkel és a harmadikkal, aki már éppen úton volt. Isten megtartotta őket, és megtartotta nekik adott szavát is, mert valóban egy lélek sem veszett el közülük, csak a „hajó”, a szép otthon a bútorokkal, a berendezésekkel együtt.
Merítsünk most erőt és biztatást mi magunk is ezekből a nagyszerű szavakból: „Bizakodjatok, mert egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó.”
Ez a mondat eredetileg annak a 273 embernek szólt, akik azon a hajón ott utaztak és éppen rettegtek, de azért jó, ha tudjuk, hogy a mi mai, küzdelmes és veszélyekkel teli életünk fölött is ott őrködik valaki, aki még éjszaka sem felejtkezik el rólunk. Íme, nem szunnyad, és nem alszik el Izrael őrizője! – mondja a zsoltáros (Zsolt 121,4), és valóban jöhetnek bajok, veszélyben lehet még az életünk is, de a hívő ember sosem feledi, hogy nekünk még a fejünk hajszálai is számon vannak. (Mt 10,30, és Lk 12,7) Milyen más így járni a világban! Ez a fajta hit nem önhittséget vagy elbizakodottságot terem, hanem gyermeki bizodalmat, amiből az következik, hogy ha valaki számon tartja a hajszálainkat is, akkor nekünk is vigyáznunk kell a testünkre. Egy tizenöt éves fiú ikerpárral történt vagy tíz éve Budapesten, hogy nyári szünetben vidéki nyaralás alatt horgászni mentek a folyópartra, és fémből való horgászbotok voltak a kezükben, amikor a hirtelen jött viharban csapkodtak körülöttük a villámok. Ők is tudták, hogy a hatalmas természeti erőkkel nem lenne szabad dacolni, nagyon hamar haza kellene sietni, amikor jönnek a sötét felhők és dörög az ég, de ők mégis folytatták a horgászást, és a kettő közül az egyik végleg ottmaradt egy villámcsapás után. Isten őrködik felettünk, de olykor az értelmünket is fel akarja használni ebben az őrködésben, és azt várja tőlünk, hogy mi magunk is vigyázzunk a testünkre, a lényünkre, az életünkre – ha már ilyen drága ajándékot kaptunk tőle.
Egy lélek sem vész el közületek, csak a hajó – ez a mondat azt is kimondja, hogy nincs olyan hajó, amelyik örökre megmaradna. Uralkodókról elnevezett, büszke óceánjárókból, amikor lejár az idejük először étterem és szálloda lesz egy védett kikötőben, aztán pedig, amikor már arra sem jók, ócskavas, amit szétszednek, és jó esetben felhasználják egy újabb hajó építéséhez. A mi emberi testünk sem végleges építmény, bármilyen csodálatos alkotás is. Az apostol egy helyen földi sátorháznak nevezi. (2 Kor 5,1) Aki táborozott már a szabadban, az emlékezhet arra, milyen érzés is volt, amikor a sátrat, ahol napokon át éjszaka megaludtunk, egy reggel aztán szétbontjuk, mert megyünk tovább – és a helyén nem marad más, csak üresség és letaposott fű. Pedig ott laktunk, ott voltunk benne, az volt az életünk – és egyszer csak nincs ott már semmi, mindennek csak a hűlt helye, még mi magunknak is. Hát ilyen mulandó az emberi test is, mindnyájunk teste, bármennyire szeretjük és dédelgetjük is. Egyszer cserben fog minket hagyni, mert „földi sátorház”, vagyis olyasmi, amit elbontanak a maga idejében. És hogy pontosan mikor, azt nem tudjuk, csak azt, amit szép énekünk így mond: „”Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, Éltem határát kimérte, Szükségem s elégségem.” (269.dics. 2. v.) Igen, így kell gondolnunk a mulandóságunkra. Ő az, a mi mennyei Atyánk, aki éltünk határát kimérte – és ezért mi nem a betegségben fogunk meghalni, hanem pontosan addig élünk majd, ameddig ő nekünk az életet adja. De nem ez az egyetlen, a testi élet – mert egyszer minden, de minden odakerül majd Isten elé.
Ez a mondat, hogy egy lélek sem vész el, csak a hajó, örökkévaló értelemben azt is jelenti, hogy nincs egyetlen lélek sem, amely ne őrződne meg Isten számára – mert mindenki feltámad őneki. Igaz, némelyek az örök életre, mások pedig az örök halálra támadnak majd fel, de egyetlen lélek sem vész el itt a földön örökre. A testi halál – akár milyen nagy ügy is – csak a sátorházat illeti, de aki a sátorházban lakik, az saját maga mind oda fog állni Isten elé – mert egyetlen lélek sem vész el. Ez azt jelenti, hogy igenis visszük majd magunkkal a halálon túlra minden kimondott szavunkat, minden cselekedetünket, amit e testben tettünk, de leginkább magát a hitünket, hiszen életünknek az a legértékesebb és legfontosabb része. Amilyen a hitünk, olyan lesz az örök életünk is. Úgy szerette Isten e világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. (Jn 3,16) Aki hisz őbenne, annak lesz, sőt, annak van már itt is örök élete. De nem szabad elfelednünk, hogy jön velünk mindaz is, amit e testben tettünk – vagyis az, hogy egy lélek sem vész el, azt is jelenti, hogy senki közülünk az ítéletet el nem kerülheti. Szent és komoly dolog minden egyes szó, amit kimondunk, és még az üres fecsegésért is számot kell majd egyszer adnunk. (Mt 12,36) Szent és komoly dolog, hogy mit írunk le, mihez adjuk az aláírásunkat, a nevünket – és nem a világi törvény miatt, hanem emiatt nem szabad hamisítanunk. Szent és komoly dolog, hogy mivel fog telni ez a szabadságos, nyári szünetes időszak – mert életünk minden pillanat szent és komoly dolog, függetlenül attól, hogy hány évesek vagyunk.
A bibliai történetben szereplő hajótörés azonban különösen is figyelemre méltó kép. Megmenekül ugyan 273 ember, de egy hajótörésen keresztül. Mert az élet már csak ilyen, nem lehet megúszni benne a hajótöréseket. Néha ez életünk valamilyen külső eseményeiben zajlik, egy nevezetes kudarcban, egy betegségben, egy családi tragédiában – de nagyon sok formája lehet. Tulajdonképpen a testi halál maga is olyan, mint egy hajótörés, amiben minden el szokott veszni. Tavaly januárban volt a Földközi tengeren a Costa Concordia nevezetes hajótörése, ami 32 ember halálát okozta – és utólag kiderült, a kapitány csak a legénység egy részének akart kedveskedni, akik azon a környéken laktak, és miattuk kormányozta a hajót olyan közel a partokhoz, hogy az végül aztán sziklára futott. Senki sem akarta a hajótérést, mégis eljött – igen, az életet nem lehet megúszni hajótörések nélkül.
És nem az a kérdés, hogy vannak-e hajótöréseink, vagy nincsenek, mert azok mindenképpen vannak – hanem az, hogy hitben mit kezdünk velük, ha már egyszer vannak. Az a nagy kérdés, hogy vajon fog-e a rosszból jó kijönni – hogy leszenek-e, akik megértik a hajótörést és aztán a szabadulás üzenetét. Akad-e olyan, aki tudja, hogy létezik a mi személyes kicsiny életünknél sokkal nagyobb ügy is – ott és akkor az volt, hogy Pál eljusson Rómába, és az evangélium így hatalmasan megerősödjön, vagyis Isten szabadítása rengetegen emberhez eljusson. Emellett az ügy mellett eltörpült a máltai hajótörés, és emellett a mi életünkben is kicsivé lesz minden egyéb kérdés, mint ahogyan az ember mindig eltörpül Isten mellett. Igen, sok nagy ügy van a világon, és sok nagy ügy akad a mi parányi, egyéni életünkben is, de Isten országa mindegyiknél nagyobb.
Aki járt már Genovában, az megnézhette ott Columbus szülőházát. Mondják a városban, hogy ez a felfedező egyszer a kikötőben egy romlófélben lévő narancsot látott úszni a vízen, és az gondolkodtatta el, hátha nagyon messziről sodródott ide az a narancs. Így indult aztán kalandos útjára, amiben eredetileg csak Indiát akarta elérni egy másik úton, de közben fölfedezte Amerikát, egy egészen új világot. Ha lehet hinni ennek a legendának, akkor egy vízben úszó, romlófélben lévő narancs volt az, ami végül is egy egészen új világgal ajándékozott meg bennünket. Nem tudni, kinek mi az életében ez a romlófélben lévő narancs, ami talán cseppet sem kívánatos dolog úgy önmagában – de ami mégis kinyithat előttünk akár egy egészen új világot is. Rátalálhatunk valami nem szép és nem kívánatos általa olyasmire, amit eddig nem is ismertünk, s eljuthatunk egy nemszeretem dolog általa valahova, amiről nem is tudtuk, hogy létezik egyáltalán. Így jöhet ki jó a rosszból, így lehet áldássá még a nagy keserűség is. (És 38,17) Így találhat rá az ember, félelem és nyomorúság által is – az élő Istenre.
Hát legyen hitünk abban, hogy valaki akkor is szeretettel és jósággal tekint le ránk, ha éppen próbatételben vagyunk. Legyen hitünk abban, hogy egy lélek sem vész el, és így mi magunk sem, soha örökké. Legyen hitünk abban, hogy ehhez méltón kell élnünk, mert mindent viszünk magunkkal, és még a nemszeretem dolgokat is azért kapjuk, hogy azok az üdvünket munkálják. Így legyen. Ámen.

Imádkozzunk!

Mennyei jó Atyánk, légy áldott, hogy a nagy mélységből is lehet hozzád kiáltani, mert számon tartod sóhajainkat, és tömlőbe szeded könnyeinket. Légy áldott, hogy meghallgattad Egyszülöttedet, aki a halál és a pokol mélységéből sikoltott hozzád, és megmaradt gyermekednek a legnagyobb borzalmak közepette is. Add, hogy méltók lehessünk hozzá, a mi életünk sokkal kisebb és jelentéktelenebb próbáiban. Sőt, engedd meg, hogy ezek által felébredjünk, és mindenből idejében okuljunk. El ne kövessük mindig újra ugyanazokat a hibákat és vétkeket, hanem előre léphessünk a szabadulás útján, életünk újabb lépcsőfokára. Ámen.