Egy történelmi tragédia értelméről

2004. március 21.
dr. P. Tóth Béla

Egy történelmi tragédia értelméről

Lekció:Lukács 20,9-19
Textus: Lukács 20,17

“Az a kő, amelyet az építők megvetettek, lett a sarokkő. Aki erre a kőre esik, összezúzódik, akire pedig ez a kő ráesik, szétmorzsolja azt.”

Imádkozzunk!

Istenünk, szívünk szerint keresünk téged, aki láthatatlan és örökkévaló úr vagy. Vágyunk arra, hogy megértsünk valamit igazságodból és megpillantsunk valamit műveidből, holott a szemünk előtt van minden, ami tőled származik. Te alkottad a földet és a csillagokat, az egész mindenséget, és a te műved az élet csodája is, amely az új tavasszal megint megpezsdül körülöttünk. Köszönjük, hogy megérhettük ezt az időszakot és bocsásd meg, hogy annyi zúgolódás és elégedetlenség volt bennünk az elmúlt tél idején is. Köszönjük, hogy újra világos van reggel, amikor felkelünk, és megszólaltak a madarak, köszönjük a szél fújását, az áldott, tiszta levegőt. Köszönjük, hogy Szentlelked fuvalma áttisztíthatja bensőnk legmélyebb és legrejtettebb zugát is. Kérjük is tőled, hogy adjál nekünk megtisztulást, segíts minket ráeszmélni arra, mihez ragaszkodjunk és mitől váljunk meg szívfájdalom nélkül, hogy életünk méltó legyen a Krisztus nevéhez, akiről keresztyénnek neveztetünk. Ő érte kérünk, hallgass meg minket és adj élő igét mindnyájunk épülésére.

Ámen.

Igehirdetés

Ma egy történelmi tragédiáról gondolkozzunk együtt, amely tragédia kétezer éve kezdődött és ma is tart. A szőllőművesekről szóló bibliai példázat képekben beszéli el ezt a tragédiát, hallottuk az előbbiekben. Szó van ebben egy emberről, aki szőlőt ültetett, aztán hallunk a szőlőművesekről, akik egészen furcsán és méltatlanul bánnak el ennek az embernek a szolgáival, sőt a szeretett fiával is, aminek az lesz a vége, hogy eljön a szőlő ura, elveszti a munkásokat és másoknak adja a szőlőt. Tudjuk, hogy a választott nép akkori elöljáróiról mondta Jézus ezt a példázatot, de a példázat üzenete túl megy az ő sorsukon, és valójában minden bérlőről, minden munkásról szól, aki csak méltatlanná válik megbízójához, holott szép szőlőt kapott művelésre.
Vegyük most sorra a példázat üzeneteit: először magáról a gazdáról, aztán a bérlőkről, végül pedig a bekövetkezett törésről és a tragédia értelméről.

I.

A példázatbeli gazda maga Isten, aki szőlőt telepít. Olyan szép ez a kép, hiszen azt sugallja, hogy a szépen telepített szőlő, amiben mi, emberek tevékenykedhetünk, nem gazdátlan. Nem a semmiből állt elő a kert véletlenek furcsa összjátéka során, hanem telepítették. Valaki szeretetből akarta, hogy legyen. Ha erre gondolunk, mindjárt látjuk, mennyire nem csupán ítéletes, mennyire nem csupán negatív üzenettel bír ez a példázat. Úgy beszél Istenről, mint akinek az a gondja, hogy minél értékesebb dolgot hozzon létre. A szőlő telepítése távlati gondolkodásra valló dolog, hiszen évek, sőt néha évtizedek múlva lesz valami igazán értékes a telepített szőlőből, és erről sokan gyakran elfelejtkeznek. Hányan gondolkodnak úgy, mintha a földi élet csak valami siralomvölgy lenne, amiben egyik szenvedés jön a másikra, egyik csalódás követi a másikat, mert ők éppen abban élnek – pedig a gazda eredeti célja egyáltalán nem ez, hanem ünnepi öröm létrehozása. Ő azért ültet szőlőt, mert értéket akar teremteni. Gyümölcsöt, ami táplál és bort, ami örömöt ad, hiszen szőlőt éppen ezekért ültet valaki. Jó lenne újra ezzel a szemmel nézni például akár csak a tavasz, nyár, ősz tél váltakozását is körülöttünk, hogy minden évszak tőle van, mindegyiknek megvan a szerepe abban, hogy valami szép és értékes dolog jöjjön létre.

Jó lenne így gondolkodni a jó és napfényes időkről és a nehéz, megpróbáló időkről, a boldogító és a nem szeretem napok váltakozásáról is, amit senki emberfia el nem kerülhet. Nem gazdátlan a világ, még akkor sem, ha a gazda esetleg hosszú időre idegenbe távozott, miután elültette a szőlőjét. Hány embert megtéveszt a köztes idő, amikor az ő jelenléte nem kézzel fogható, a szavát is legfeljebb csak szolgái közvetítik hozzánk, próféták és apostolok az évszázadok mélyéről, ő maga azonban messze van. Ilyenkor vizsgázik az ember, ezekben a köztes időkben, hol is áll lelkileg valójában. Amikor úgy tűnik, Isten messzi ment, körülöttünk, az un. modern világban sokan abban vannak, hogy Isten nincsen is, az ember állat és a halál teljes megsemmisülés – hiszen így gondolkodik a mai ember, és aki mégsem, annak magyarázkodnia kell, mert ő nem korszerű és nem modern eléggé.

A szőlőművesek példázata tegyen minket mindenek előtt hálásakká, hogy mi tudunk a gazdáról, és hozzá még azt is tudjuk, hogy ez a gazda elég nagy úr ahhoz, hogy szépen telepített szőlőjét teljesen ránk, emberekre bízza egy időre. Nekünk adja, odaadja, hogy műveljük és így mi is részt vegyünk a gyümölcsök létrehozásában. A választott nép régen is, ma is abban a megtiszteltetésben részesül, hogy külön szerepe, megbízatása van az értékek létrehozásában. Nem véletlenül mondja Ézsaiás próféta, hogy a “Seregek Urának szőlője Izrael háza, és gyönyörű ültetvénye Juda férfiai.” (És.5,7) Isten az ő mindenkori népétől többet vár, mint másoktól. Ők azok, akiktől gyümölcsöt kér. Ők azok, akik nem élhetnek öncélúan, önmagukért, nekik szent feladatuk van, meg kell adni a gyümölcsüket a maga idejében.

Vajon milyen módon veszünk részt ebben az értékteremtő munkában? Ott vagyunk-e egyáltalán azok közt, akik a nap hevében kapálnak, kötöznek, viselik a kert terheit, vagy csak nézőközönség vagyunk, akik szeretnek tapsolni, ha van mások által produkció, és kifogásolnak és méltatlankodnak, ha nincsen? A kert gazdája minden esetre felfogadott némelyeket, és helyes eldönteni magunkról, hogy mi ezek közé tartozunk-e valóban, vagy sem. “A Seregek urának szőlője Izrael háza, és gyönyörű ültetvénye Juda férfiai.”

Isten népéről, a látható egyházról van itt szó, akik abban különböznek a többiektől, hogy tudnak a gazdáról. Tisztában vannak azzal, hogy a kert nem gazdátlan, hogy azt valaki nagy szeretettel és messzire tervezve ültette, telepítette, és ha ez így van, akkor mi nem élhetünk önmagunkért, magunknak kapálva és magunknak szedegetve.

II.

De lássuk most már valóban a gazda után a bérlőket is. Ezek az emberek kaptak megélhetést, valami többet, mint sokan mások. Megszabadultak a szegénységtől, a nyomortól, a piacon való hivalkodástól, üres álldogálástól, attól, hogy majd csak lesz valami. Kaptak egy meghatározott feladatot, emberi biztonságot, vagyis sokakkal szemben privilegizált helyzetbe kerültek. Lett kenyerük szegénység helyett és lett életüknek tartalma üresség helyett.Igaz, hogy bérbe kaptak mindent, vagyis a tulajdonjog nem szállt rájuk, de mivel a gazda messzi ment, elkezdtek tulajdonosként viselkedni. Figyeljük meg, hogy az evangélium milyen pontosan ismeri az emberi természetet, amikor ezt leírja. Amikor az ember privilégiumokhoz jut, lesz valamilye, lesz belőle valaki, azonnal elkezd telhetetlenkedni. Már nem elég, hogy van pénze, nagyon sok pénzt akar. Már nem elég, hogy vannak társai, azokat a egészen maga elképzelése szerinti módon akarja tökéletesnek látni. Már nem elég, hogy van munkája, fel van háborodva, hogy abban fáradtságosan helyt kell állnia és néha vannak frusztráló sikertelenségek is.

Az emberi életben főleg ott jelennek meg a telhetetlenség jelei, ahol a bérlők elfelejtkeznek arról, hogy ők csak bérlők, a gazdáról pedig azt hiszik, hogy olyan messzi ment, hogy már soha vissza sem jöhet. Amikor az ember már nem emlékszik arra, hogy mindent bérbe kapott, a testét, az egészségét, a tehetségét, a fizikai erejét, a lehetőségeit, ott megjelenik az elpimaszodás és a bérlő ember elkezd tulajdonos emberként viselkedni. Ami persze jogtalan elbirtoklás, és ebből is van éppen elég. Amikor emberek elbirtokolják egymás lehetőségeit, mert hiszen szabad versenyben élünk, elbirtokolják egymás hitvesét, mert a szerelem jogán mindent szabad, elbirtokolják egymás csendjét, mert az én zeném mindenkinek kell, hogy tessék, amikor indiszkrét módon behatolnak egymás életének belső titkaiba és azokat egymás háta mögött megvitatják és ellenőrizetlen híreket örömmel terjesztenek, igen, van elég elbirtoklás, amikor idegen területekre behatolunk és más tulajdonára rátesszük a kezünket.

Ilyesmit csak az tart persze megengedhetőnek, aki szerint Isten nincs, vagy olyan messzi van, hogy nem kell vele törődni. Akinek van élő Istene, az rögtön elszégyelli magát, ha ilyesmit tesz, mert eszébe jut, hogy ő nem is tulajdonos, hanem csak bérlő, és minden egyes tőke gyümölcsével el kell majd számoljon a gazda előtt, hova tette, mit csinált vele, mire használta.

Milyen jó, amikor nem tragédiáknak és visszafordíthatatlan veszteségeknek kell ráébreszteni minket arra, hogy csak bérlők vagyunk, és a bérleti idő, még a saját testünk bérletének ideje is, lejár egyszer. Milyen jó, amikor valaki úgy tud fülelni Isten szavára, mint a kis inas Rilke versében a szomszéd szobában alvó mestere óhajaira:

” Szomszédom, Isten, hogyha néhanap
éjjel kemény kopogtatással zavarlak –
azért van ez, mert lélegezni hallak,
s tudom, szobádban csak te vagy magad.
S ha valamit kívánsz, nincs senki ott,
hogy italt érjen kereső kezed:
figyelek mindig. Adj egy kis jelet.
Közel vagyok.2

Ezt a közelséget, ezt a “mindig figyelést” érdemes megtanulnunk a költőtől. “Figyelek mindig. Adj egy kis jelet. Közel vagyok.” – igen, közel vagyunk hozzá, és milyen más olyankor az élet, amikor azt a kis jelet, amit ő ad, valaki tényleg észre is veszi, meghallja és a szívébe írja. Akkor nem lesz elbirtoklás, nem lesz agresszivitás és nem lesznek gyilkos indulatok, mint a példázatban és mint az életben olyan sokszor. Hanem lesz a gyermek alázata mestere iránt, kérésnek egy szóra való örömmel teljesítése, ahogy az a kisinashoz illik.

III.

Végül pedig arról, hogy amikor eljön a gazda és véget vet a sok méltatlan cselekedetnek, amikor a szolgák megverése és meggyalázása után már a szeretett Fiú megölésében is részessé válik az ember, akkor miféle remény maradhat még egyáltalán.
Valóban, a történelemben ez mind megtörtént, és noha a szeretett Fiút is megölték, és nem csak a zsidók, mint azt tévesen emlegetni szokás, hanem a pogányok is, hiszen Pilátus adta őt keresztre és római katonák végezték ki, nem csak a zsidók követelték halálát, tehát mind a két nemzetség vétkes ebben, akkor tetszett a történelem Urának, hogy amely követ az építők megvetettek, az legyen a sarokkő. Félredobták, ez nem lesz jó semmire, aztán amikor oda jutott az építés, az lett a zárókő, a legfontosabb az egész épületben. Ma is ő a világ legfontosabb építőköve. Ahol hiányzik, a ház összedől. Lesz épület helyett összedőlő ház és terror és etnikai tisztogatás, lesz nemzeti megújulás helyett milliárdok eltüntetése, lesz modernizálás címén állatok és növények kipusztítása és lesz még sok más borzalom, mert ha ez a kő nem támaszthat, akkor majd ráesik az emberre vagy az ember esik rá.

Egy dolga van az embernek, hogy tanuljon a sok zúzódásból és összemorzsoltatásból, amit a történelemben és a mában lát, akkor megmenekülhet.

A gazda jót akar, ez biztos, máskülönben nem telepített volna gyönyörűséges szőlőskertet minekünk. Meg ne tévesszen, ha éppen messzi ment, mert a tulajdonos akkor sem mi vagyunk: el kell számolnunk bérlők módjára mindennel, amit csak ránk bízott, amihez hozzáférünk az életben. Döbbenjünk rá telhetetlenségünkre, az elbirtoklásokra, a kegyetlenségre és a gyilkos indulatokra, amik jellemeznek mindenkit, aki távol hiszi őt.
És ha sok minden elromlott is volna már, ha megtörténtek olyasmik is, amikért nagyon kár, ne feledjük: a kő, amit az építők megvetettek, sarokkővé lett. Bárcsak lehetne azzá újra, számunkra is! Biztos, erős, pótolhatatlan sarokkővé!

Ámen.

Imádkozzunk!

Istenünk, köszönjük, hogy olyan szép kertben helyeztél el bennünket, mint ez a föld és ennek sok értéke és megszámlálhatatlan csodája. Köszönjük az új tavaszt, és köszönjük, hogy azok közé számíthatjuk magunkat, akiket feladattal is megbíztál, akikre rábíztad ennek a szép kertnek a gondozását, amíg majd újra eljössz, hogy közel légy, mi pedig számot adjunk arról, amit távollétedben cselekedtünk. Megvalljuk, hogy nem túl sok gyümölccsel büszkélkedhetünk, de bőven vannak bánkódni valóink. Bocsásd meg telhetetlenségünket, azt, hogy mindig túllépjük a magunk körét és olyasmire tesszük kezünket, ami nem a miénk, olyan területekre tévedünk, amelyek nem hozzánk tartoznak, hanem máséi. Segíts minket hűségesnek lenni azon, amit valóban te bíztál ránk, és szabadíts meg minket mind attól, amit jogtalanul elbirtokoltunk és magunkénak hiszünk. Kérünk vigasztald a gyászoló testvéreket, akik emlékező szívvel keresik lelkük megbékélését a te közeledben. Imádkozunk erőért és hitért az előttünk álló hét feladataihoz. Segíts minket gyermeki alázathoz és tiszta szívhez, hogy a tőled való jelek eljussanak hozzánk és éltető igévé váljanak. Megváltó Jézusunkért hallgass meg minket.

Ámen