Emberen túli erők

2003. augusztus 03.

Emberen túli erők

Lekció: Luk 8,40-56
Textus: Ef 4,11-13

“Amíg eljutunk mindnyájan a hitnek és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőttkorra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra”

Imádkozzunk !

Mennyei Édesatyánk, megköszönjük ajándékaidat, mindazt a jót, amit nekünk adtál az elmúlt időkben. Gondoskodtál ennivalónkról, adtál otthont és ruhát. Köszönjük, hogy tápláltad bennünk a belső embert, aki hozzád tartozik és rád figyel. Megvalljuk ugyanakkor, hogy nem lett természetünkké gondolataid megvalósítása. Ha tesszük is a tőled való igazságot, csak nehézkesen és vonakodva tesszük, s igen sokszor szégyent hozunk a szép névre, melyről neveztetünk. Kérünk ezért ezen a szép nyári napon, hogy alakítsad lelki természetünket, segíts bennünket igyekezeteinkben, és mutass meg minket magunknak akkor is, amikor nem akarjuk látni önmagunkat. Tudjuk, hogy ami nálunk lehetetlen, az nálad lehetséges. Azt is tudjuk, hogy nem akarod a bűnös halálát, hanem azt, hogy megtérjen és éljen. Fordulj hozzánk irgalmas szereteteddel, hajolj le hozzánk, amint Krisztusban tetted egykor, és vezess el minket arra a belső, lelki növekedésre, amit csak te adhatsz nekünk. Tölts el Szentlelked erejével, hogy míg igédre hallgatunk, végyen bennünk épületet a hit, reménység és szeretet – tégy bölcsekké, tégy szentekké! Ámen.


Igehirdetés

E mai igehirdetésnek a címe, hogy “Emberen túli erők” – mivel nem csak a Biblia embereinek, de nekünk is tapasztalatunk, hogy némelykor jön hozzánk valami, amit nem vártunk, nem akartunk, számítani sem számítottunk rá, és egyszer csak ott van. Megváltoztatja életünket, feldúlja mindennapjainkat és a magunk erejéből képtelenek vagyunk megküzdeni vele. Az egyik ember életében jön egy egzisztenciális válság: máról holnapra az utcára kerül jó állásából; vagy valami miatt képtelen úgy tovább élni, amint azt megszokta. A másik ember életében következik egy erkölcsi válság, amikor olyasmit tesz, amiről azt hitte, soha meg nem tenné – s megrendül a bizalma magában és másoknak is őbenne. Aztán egészségünk is megrendülhet, a gyanútlan jólét kellős közepén hirtelen “mulandóvá válik” egész fizikai létezésünk.

Ilyenkor megérezzük, hogy vannak rajtunk túli erők, jók s rosszak egyaránt, és nagyon kicsinek érezzük magunkat – mert hiszen azok is vagyunk. Ilyen időkben különösen szükségünk van Istenre, s jól tesszük, ha imádságban könyörgünk is segítségéért.

Mai igénk szerint a rajtunk túli erők legjobbjához, Isten Szentlelkéhez két módon is viszonyulhatunk. Lehet az ember a fogyasztója, mondjuk így, felhasználója, de lehet ennek az erőnek mintegy a kezelője is. Tudom, megbotránkoztató a gondolat, hogy mi lennénk a Szentlélek “kezelői”, ám egész Krisztus-követésünk lényege, hogy vele együtt mi is olyanok lehetünk, mint ő maga: “Akik befogadták őt, felhatalmazta azokat arra, hogy ők is Isten fiaivá legyenek.” (Ján 1,12) Ezért az úgynevezett káromlásért ítélték Jézust kereszthalálra, hogy “én és az Atya egyek vagyunk” (Ján 10,30), s a vád így szólt, “egyenlővé tette magát Istennel”. (Ján 5,18)

Pedig a keresztyén hit lényege ma is ez. Istennel való egységünk a hit szíve-közepe! Ezt keressük, ezért imádkozunk, ezért olvassuk az igét, gyakoroljuk a közösséget – mert Istennel való egységre szomjazunk. Egyenlők valóban soha nem leszünk vele, hiszen ő a Teremtő, mi pedig a teremtmények, de eggyé nagyon is válhatunk vele. Pontosan ez hitünk lényege, hogy ő maga akarja ezt megvalósítani bennünk. Ő jött közénk emberi ábrázatban, ő adta Szentlelkét az első keresztyéneknek, ő szólított meg, hívott el minket is Krisztus-követő életre, aminek lényege pontosan az Úrral való szívbéli eggyé válás. Ne adjuk hát alább ennél, kérjük tőle imádságainkban, jó napokban és próbatételek idején egyaránt! Ez fontosabb az anyagi helyzetünknél, fontosabb annál, hogy erkölcsi történetünk milyen tiszta vagy milyen foltos, és még annál is fontosabb, hogy testünk éppen milyen állapotban van. Ez életünk legdöntőbb kérdése, s legyen e mai istentisztelet alkalom rá, hogy valóban ez váljon ismét életünk igazán nagy témájává.

Azt mondtuk, hogy az emberen túli erőknek lehet valaki egyszerű felhasználója, fogyasztója, de lehet a kezelője is. A vérfolyásos asszony egyszerű felhasználó volt, Jézus pedig, aki megérezte, hogy belőle isteni erő áradott ki, kezelője volt a Lélek erejének.

Nehogy azt higgye valaki, hogy alantas dolog csupán felhasználónak lenni. Jézus annyira az élet oldalán áll, annyira szereti az embert testével együtt, szereti az egészséget, hogy amint kiderül, ki volt az, aki az őt szorongató sokaság közepette hátulról megérintette, semmi kárhoztatást nem mond e mozdulatért. Sőt, azt mondja, hogy “leányom, hited megtartott téged, menj el békességgel!” Vagyis szabad és kell is őhozzá közelednünk azért, hogy felhasználói legyünk az ő erejének! Igenis jó dolog buzgón imádkozni, mert “igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése” ! (Jak 5,16) Amikor az ember buzgón könyörög, akkor éppen ezt ismeri el Isten előtt, hogy ő maga tehetetlen – de hiszi, hogy egyetlen érintés is elég arra, hogy a Szentlélek gyógyító erői kiáradjanak, s akár egy tizenkét éve minden vagyonát az orvosokra költő ember is meggyógyulhat. Legyünk hát bátran felhasználói a rajtunk túli erőnek, Istent Szentlelkének, mert ennek a Léleknek gazdája, maga az Örökkévaló az élet oldalán áll, s annak örül, ha helyreáll az, ami beteggé lett, ha meggyógyul a közösségből kiesett ember, ha harmonikus a lélek és a test, ha minden a maga helyén, helyesen és megfelelően működni tud. “Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez”, ahogy a Zsidókhoz írt levélben olvassuk, “nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra”! (Zsid 12,1-2) Igen, legyünk csak nyugodtan fogyasztói a rajtunk túli Lélek erejének, éljünk vele, igyuk, mint friss és éltető vizet, amint ahhoz hasonlítja maga Jézus is. Aki bennem hisz, soha meg nem szomjúhozik. (Ján 4,10-14)

Van azonban egy magasabb lépcső is, odajutva már nem csak fogyasztója az ember a Szentlélek italának, hanem mintegy a kezelője is. Jézus istenemberségében ez áll előttünk. Megváltó művét soha, senki más el nem végezhette volna helyette, ő valóban páratlan, ahogy bibliai szóval mondjuk Egyszülött – de mindaz, amit ő tett, ránk is vonatkozik, amennyiben kötelez. Nem tehetünk úgy, mintha nem járt volna itt közöttünk, aki ugyanúgy asszonytól született, mint mi is – de engedelmességében Isten Fiává lett. E dolog ránk is vonatkozik, amennyiben mi is Isten gyermekeivé lehetünk – teljesen és egészen! Ennek része, hogy a Szentléleknek, bár mindig fölöttünk lévő s rajtunk túli erő marad, mégis a “kezelői” lehetünk. Ahogy Jézus mondja: “Aki ebből a vízből iszik, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből” – vagyis az ember, aki Isten gyermekévé lett, másoknak is tud adni a jóból, amit kapott.

Erről beszél mai igénk, amikor azt mondja, hogy el lehet jutni “a hitnek, és az Isten Fia megismerésének egységére, a felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra”. Mi is “Krisztus teljessége szerint” adhatjuk tovább a nekünk adott Szentlelket, az emberen túli erőt azoknak, akiknek arra szüksége van! Micsoda méltóság, micsoda megbízatás! Ám ehhez Isten Fiát egyre jobban meg kell ismerni, el kell jutni az ő “teljességét” elérő nagykorúságra – van hát növekedni valónk…!

Ha megnézzük, miben is áll e nagykorúság, azt látjuk, hogy Jézust az élet szolgálata vezérelte, s nem hiúsági kérdésként kezelte, hogy erő áradott ki belőle, valaki meglopta őt. Annak örült, hogy az illető meggyógyult! Legyen ez a mi örömünk is, ha helyreáll az élet, rendbe jönnek a dolgok. Egy veszekedős családban megtalálják az ügyek elintézését felemelt hang nélkül is – egy otthon légköre meggyógyult. Egy alantas narkotikummal élő ember rájön, hogy van magasabb rendű mámor is – egy emberi szenvedély átnemesült. Egy vigasztalhatatlan gyászoló az élet felé fordult – az élet győzött! Ahol Jézus ilyen munkákat visz végbe, ott azt mondja: hited megmentett, menj békével.

Pedig nem történik ez mindig ilyen egyszerűen. A zsinagógafő is ezt kell hallja: Ne félj, csak higgy! Mert van olyan helyzet, ahol az a fontos, hogy most nem szabad összeroppanni, nem szabad a félelemnek fölülkerekedni s mindent összezavarni. Amilyen sok bajt okoz a félelem nélküli, gátlástalan élet, amire elég példát lehetne sorolni, olyan nagyon megkötözhet a félelem. Félelemből – életbénulás. “Ahol te jársz előttem, nincs rettegés” – mondja egyik énekünk. És mi is indulhatunk a most következő hétnek ezzel a bizonyossággal: ő előttünk járt, mert ő valóban “fájdalmak férfija, betegség ismerője” volt. (Ésa 53,3) Ő előttünk járt a megszégyenítettségben és a kivetettségében is – nem mi járunk ott először! A halál útján is végigment előttünk, és győzött erői felett! Ne félj, csak higgy – milyen fontos ezt újra és újra hallanunk!

Aztán lehúzó erővé lehetnek olykor még a legközelebbiek is. Jézus csak az “oszlop-apostolokat”, meg a kislány apját s anyját engedi a betegszobába belépni, de azok először sírnak, aztán meg nevetnek, kinevetik őt. Igen, emberi érzelmeinknek elsőbbséget adunk. Gyalázatosan szubjektívek tudunk lenni úgy emberek, mint ügyek megítélésben! Valaki velünk nem bánt jól, akkor rossz ember. Más szépen ránk mosolygott, akkor nagyon jó ember. Az érzelmek uralma az egész vonalon – mintha kisgyermekek volnánk, aki a bajuszos bácsitól sírva fakad, a mosolygó nénire meg visszamosolyog! Milyen jó, hogy ahol ott van Jézus, ott az érzelmek helyett ő győz. Kiderül sírásról és nevetésről is, amik oly nagyon hozzánk szoktak nőni, hiszen a szívünkből fakadnak, hogy van fontosabb náluk: a Jézus jelenléte és uralma! Ne engedjük hát, hogy tönkre tegye életünket az indulattal kimondott szó, a hirtelen harag vagy a hirtelen
nevetés, olykor mások kinevetése. Rendezze át életünket a Jézus jelenléte, s akkor nem lehúzó erők leszünk az ő oldalán. Puszta érzelmek helyett Jézusra figyelő áhítat – így talpra fog állni a halottnak hitt is!

Mert ő megfogja a kezét a betegnek, szól hozzá és az felkél. Ez az érintés, ez a bensőséges közelség hozzá mindennél fontosabb. És az is, hogy mond neki valamit. Közelség és szó, bensőségesség és ige: így gyógyít Jézus! Keressük e közelséget, és figyeljünk a szóra, amit mond – csodákat fog művelni bennünk! “Megfogta a kezét, és azt mondta: Leányom, ébredj!” Pontosan erre van szükségünk, hogy megfogja kezünket, azt az elárvult, tétova, bűnös és önző kezet, amely talán már élettelen, s azt mondja: Ébredj! Ébredj fel, félálomban élő ember, aki belefeledkeztél a gondjaidba. Van egy másik hajnal, amely még fel nem virradt rád, de azt is megláthatod! Ébredj, s akkor élni fogsz és látni és szeretni megint!

Ezeknek a reményével induljunk a most következő hétnek, minden próbatételének.

Lehetünk fogyasztói – de lehetünk a kezelői, továbbadói is az emberen túli Szentlélek-erőnek. Jussunk el e felnőtt korra, a Krisztus teljességét elérő nagykorúságra, az Isten Fia megismerésére! Vigyázzunk, hogy érzelmeinket túl ne értékeljük, minden fölé ne helyezzük: félelem, sírás vagy éppen nevetés helyett adjunk helyet őneki, aki “megvívhat tengerekkel”, a többit pedig bízzuk őrá. Ő megfogja kezünket, s azt mondja nekünk, amire éppen szükségünk van – Leányom, ébredj! Ámen.

Imádkozzunk!

Köszönjük Urunk, hogy minden félelmünkkel, betegségünkkel, megváltatlan testünkkel, egész bajban lévő életünkkel hozzád mehetünk, és aki te hozzád jön, semmiképpen ki nem veted. Köszönjük Urunk ígéretedet, hogy minket is magadhoz emelsz és abban részeltetsz, amit hinni se merünk: eggyé válhatunk veled, s adhatjuk erőidet tovább. Könyörülj rajtunk, hogy ez valósággá legyen. Mutasd meg, mi az, amitől meg kell válnunk, kárnak és szemétnek ítélve, s mi az, amit te erősítesz és nevelgetsz bennünk, hogy majd szárba szökve termést adjon, harminc annyit, hatvan annyit, száz annyit. Ami nálunk lehetetlen, lehetséges tenálad. Szeretnénk rád bízni életünket a most következő hét napjain. Megköszönjük egy családdal együtt egy gyermeknek születését. Megköszönjük egy házaspárral a közös élet ajándékát, melyet megadtál számukra már három évtizeden át, s most hálával köszönhetik meg az együtt töltött időket. És imádkozunk egy asszonytestvérünkért, aki nehéz műtét előtt áll. Áldd meg az orvosokat, a gyógyszereket, és hallgasd meg imáinkat, amit őérette mondunk – add vissza egészségben övéinek. Imádkozunk e bajban lévő országért is, melynek polgárai vagyunk. Te tudod, mi az, ami megbánni való, amiből meg kell térnünk – adj lelki megújulást és ébredést. Imádkozunk, hogy egyházunk betölthesse feladatát. Add, hogy a tőled való elhíváshoz méltóan tudjunk járni, s hogy lehessen e vasárnap hátralévő része megszentelt idő. Ámen.