Emlékszem szövetségemre

Igehirdetés 2004. október 10.

Emlékszem szövetségemre

 

Lekció: 2Móz 6,1-9
Textus: 2Móz 6,5-6

“Meghallottam Izrael fiainak panaszkodását, hogy az egyiptomiak rabszolgamunkára kényszerítik őket, és emlékszem szövetségemre. Ezért mondd meg nekik: Én az Úr vagyok, és meg is szabadítlak benneteket az egyiptomi kényszermunkától, megmentelek a rabszolgamunkától, és megváltalak titeket kinyújtott karral és súlyos ítéletekkel.”

 

Imádkozzunk!

Mennyei Édesatyánk, köszönjük megtartó szeretetedet, hogy eljöhettünk ma téged keresni és veled találkozni. Köszönjük, hogy megőrizted életünket és téged dicsőit bennünk a lélek, amikor visszagondolunk nehéz és kétséges pillanatokra, amikor mellénk álltál és nem hagytad, hogy elkeseredjünk. Megvalljuk, nem használtuk jól életünk idejét, a napokat, amiket ajándékba kaptunk tőled.. Irigyek voltunk azokra, akiknek több jutott valamiből nálunk és türelmetlenek voltunk azok iránt, akik mást gondoltak, vagy mást akartak, mint mi. Azt is elismerjük, hogy szívesen voltunk gyanakvóak és ítéltünk mások gyarlóságai felett, míg magunkat legtöbbször felmentettük a felelősség alól. Kérünk, bocsásd meg vétkeinket és légy velünk olyan kegyelmes és jó, amilyen csak te tudsz lenni az emberekhez. Hajolj le hozzánk, ajándékozz meg minket új látással, tiszta hittel és gyermeki engedelmességgel. Jézusért kérünk, hallgass meg minket imádságunkban! Ámen.

 

Igehirdetés

Amikor Isten megszólal, az önmagában is súlyos dolog. De ha azt mondja megszólalásában, hogy ő emlékszik valamire, az egyszersmind arra is utal, hogy bizonyos emberek elfelejtkeztek valamiről, amire viszont ő jól emlékszik. Mi emberek, ezt mindjárt szögezzük le, nagyon feledékenyek tudunk lenni, olykor még ünnepélyes, áhítatos percekben tett ígéreteinket is elfelejtjük, sőt, egy helyen szó szerint így szólítja meg az embereket az ige a Bibliában: Nosza, ti Istent felejtők! – ezért aztán annak mindig külön súlya van, ha Isten arról kell beszéljen az emberekkel, hogy ő nem feledékeny, ő emlékszik. Mai igénkben ezt hallottuk: Emlékszem szövetségemre. Alapjában biztatásként szól az ige Izrael fiaihoz, de jól tesszük, ha teljes mélységében körüljárjuk ennek a két szónak a jelentését: Emlékszem szövetségemre.

 

Ez ugyanis, mint minden isteni megnyilatkozás nagyon is széles, egyetemes mondanivalót hordoz, amiben ott rejlik a tény, hogy ő az emberrel sokszor és sokféleképpen szövetséget kötött. A szövetség kétoldalú és rendezett viszonyt jelent, ahol mind a két fél vállal bizonyos kötelezettségeket, és hűséggel tartozik azok megtartásának.

Isten szövetséget kötött már az első emberpárral is, amikor szép kertet adott nekik és megmondta azt is, hol rejlenek számukra a veszélyek, amiket kerüljenek el. Tudjuk, hogy az “első ember” – akik egyébként mi magunk is vagyunk újjászületés nélküli állapotunkban – semmibe vette Isten óvásait és eljátszotta a szép kertet, ami a teremtett világ lehetne az ember számára.

Aztán következett a Nóéval kötött szövetség, ahol Isten kötelezettséget vállalt a világ védelmére, de a mai veszélyek például, amiket az ember maga idézett a teremtett világra a fegyvereivel és a mértéktelen fogyasztásával, élet-habzsolásával, azt mutatják, hogy mi emberek bizony semmibe vesszük Istennek ezt a szövetségét is, és ha ő nem akarja elpusztítani többé a világot, majd mi megpróbáljuk.

Aztán Isten Ábrahámmal is kötött szövetséget, de tudjuk, csak ő maga ment át a kettéhasított áldozati állatok között, jelezve, hogy mennyire egyoldalú minden, ami közötte és az ember között születhet – ám a maga részéről megtartja ígéreteit, amiket tett a szövetségkötésekor – és minden, a hit útján járó embertől is hűséget vár a vele való egyességben.

Ha mind ezt végiggondoljuk, világos, hogy ez a mondat, “emlékszem szövetségemre” nem csak biztatás lehet, hanem a megtört szövetségekre emlékeztetés is. A fáraót is emlékeztethette volna e mondat, hogy volna szövetség, amire ők is emlékezhetnének. Isten az egész embervilágot szereti, mindenkit üdvösségre szánt, szívesen népének tekinti valamennyi nemzetből azokat, akik “őt félik és az igazságot cselekszik” – ahogyan ezt az első jeruzsálemi apostoli zsinat Péter és Jakab elnöklete alatt megállapította  (Csel 15,35) a népek sorsa felől vajúdó keresztyének számára.

Én emlékszem szövetségemre, mondja az Úr, és szinte hozzátehetné azt is, hogy még akkor is, ha ti nagyon is elfelejtitek, mi mindent kaptatok tőlem. És azt is hozzá tehetné, hogy én emlékszem szövetségemre, ha ti már régen elfelejtettétek, amikor legutóbb úgy igazán bajban voltatok, és lélekben esküdöztetek, ha megszabadultok, mindent másképpen tesztek. Én emlékszem szövetségemre akkor is, ha ti elfelejtettétek, hogy mivel tartoznátok nekem mind azért a jóért, amit rátok pazaroltam eddigi életetek egész útján. Emlékszem arra is, honnan indultatok, amikor tágra nyílt, gyermeki szemmel néztétek életetek első karácsonyfáját, és még tudtátok, hogy az életben mindent az angyalok hoznak, ami csak jó. Emlékszem arra is, amikor még teli voltatok ifjúi tisztasággal, s azt mondtátok magatokban, megalkuvások nélkül fogunk járni a tiszta úton. Emlékszem arra is, hogy elhatároztátok, nem fogtok ugyanazokba a csapdákba esni és lelkiismereti zsákutcákba kerülni, amikbe az előttetek járó nemzedékek mindig beleestek.

Ezért hát ma is, amikor e három évezredes mondatocska közös gondolkodásunk alapja, hogy “emlékszem szövetségemre”, jusson sorra minden az eszünkbe, amikről valamikor tudtuk, hogy jó és helyes – aztán jöttek más idők, és mára sehol nincs már az egyezség sem önmagunkkal, sem Istennel, mert mi már más vizeken evezünk azóta. Ezért súlyos szó ez, hogy szövetség, s cseppet sem véletlen, hogy a Biblia mindkét fele viseli címében a szót: Ó és Újszövetség! Isten oldalán ugyanis nincs feledékenység – az ő részéről áll a szövetség, ha a mi oldalunkon régen romokban heverne, akkor is. Ő szövetségmegtartó Isten, aki “emlékszik szövetségére.”

Menjünk csak vissza lélekben mi is azokhoz a pontokhoz, ahol megegyeztünk ő vele, mert éppen ezt a visszafordulást hívja a Szentírás megtérésnek. Ez a visszafordulás mindig esedékes, mindenkinek lehetséges és annyira fontos dolog, hogy nélküle egyáltalán nem is lehet az ő főhatalma alatt élni. Visszafordulás nélkül mi elfelé megyünk Istentől. Emlékezzünk csak mindnyájan a szövetségre, ami hozzá kapcsol minket. Az ígéretre, amit az ő színe előtt, vagy amit éppenséggel neki magának tettünk, és kezdjük el megújítani szövetségi hűségünket ő iránta, mert ez méltó őhozzá.

 

Ezek előre bocsátása után most már meghallhatjuk a bíztatást is, ami ebben a tömör mondatban van, “emlékszem szövetségemre”. Mert az ember néha, sőt egy- egy közösség vagy nép is, nagyon magányosnak érzi magát és úgy látja, hogy nincs számára kiút. Vannak pillanatok, amikor azt érezzük, hogy elborítanak a hullámok és minden elvész. Aki egy kicsit is szereti ezt a hazát, ahol élünk, egy nemzedék életideje alatt többször is érezhette már ezt az érzést a szívében. Egyéni életünk útját sem lehet azonban megúszni egészen kétségbeejtő pillanatok nélkül, amikor szinte megnyílik a lábunk alatt a talaj és sehol nincs a segítség.
Izrael családja kenyérért ment Egyiptomba, és a legszebb földet kapta József életében – de amikor új fáraó jött, aki nem ismerte Józsefet, rabszolgasorba kerültek. Dolgoztatták őket, korbácsolták a hátukat, s amikor könnyítésért könyörögtek, megduplázták rajtuk a sanyargatást. Ebben a helyzetben hangzik el ez a mondat Isten részéről, hogy emlékszem szövetségemre. Még nincs itt a szabadulás, de van Isten részéről egy aktuális üzenet. Egy mondat, amit emberi ajkak mondanak ki, és ami mégis isteni szó: emlékszem szövetségemre.

Milyen sokat ér, ha egy ember szívében ott lehet már Isten ígérete, kimondott igéje! Még nincs itt a szabadítás, az új élet, a Veres tenger még nem nyílt ketté, hogy száraz lábbal átmehessen rajta a nép, de már van ige és ezért van reménység. Nagyon becsüljük meg az igét, amit Isten mond nekünk, mert életet mentő szó az, amit ő felhasznál abban, hogy nekünk adja az üdvöt. A szó nem csak szó lehet, ahogyan ezt degradálóan mondani szoktuk, ez csak beszéd. Ha az a beszéd az Isten beszéde hozzánk, akkor a megszabadulás és az új élet záloga az a szó, valóban ige, amivel Isten a világot is teremtette. Tanuljunk meg ígéretből élni, mert ezen az úton jártak mind a hit hősei előttünk. Sokan nem nyerték el az ígéretet, de ott volt a szívükben. És hit által keltek át a Veres tengeren, hit által omlott le Jerikó kőfala. Oroszlánok száját betömték, kard élétől megmenekültek, betegségekből felgyógyultak, gyermekeiket feltámadás útján visszanyerték.

És hit által, ígéret által miénk ma is az üdvösség, a boldog, békességes pillanatok a családban, a valódi szeretet az anyaszentegyház közösségében, a bűnbocsánat és a kegyelem felszabadító megtapasztalása az úrvacsorában. És hit által, ígéret által miénk a bizonyosság arról is, hogy ha a testünk porrá lesz, amikor majd meghalunk, de még a halálon át is Istenéi maradunk és vele leszünk odaát is, ahogyan vele voltunk itt, az életben is.

Hát ezért fontos tudnunk, hogy ő nem felejtette el a szövetséget, sem a régi szövetségeket, sem pedig azt, amit a kereszt áldozatával kötött immár nem csak egyetlen nép fiaival, hanem minden nyitott szívű emberrel, aki csak igent mond az ő szeretetére. Ezért fontos a szívünkben hordozni ezt az igét, hogy “emlékszem szövetségemre”, mert ez az ige erőt ad és megvigasztal. Amikor sem magunkban, sem magunk körül semmi okot nem találunk az örömre, és hányszor van ilyen, belül a szívünkben ott lehet ez az isteni ígéret: emlékszem szövetségemre.

Milyen más ezzel a bizonyossággal élni, ezzel a hittel indulni egy nehéz nap munkáinak, egy kiszámíthatatlan hét mindig megújuló próbáinak, egy talán kilátástalanul hosszú betegség terheinek vagy egy megoldhatatlannak tűnő emberi konfliktus és bonyodalom megoldásának.

 

Mert az ő hűségén valami más épülhet, mint a magunk erején. Azt minden hívő ember tapasztalta már, hogy sokszor igyekeztünk így is, aztán úgy is, és nem sikerült semmi, amikor pedig tényleg tehetetlenné lettünk, akkor ő egyszer csak magától megoldott mindent. Az ő hűségén épülnek a legjobb dolgok az életünkben, nem pedig a saját teljesítményeinken. Milyen jó ezekre még csak visszaemlékezni is! Adjunk hát helyt az ő cselekvésének. Mózes is alig győzött alkalmatlanságáról beszélni Istennek, de a válasz mindig ez volt, én veled leszek. Ennyi volt a biztatás. Ha te nem hagysz el engem, mondja Isten, én biztosan nem foglak elhagyni. Veled leszek! Ott leszek, ha magányosnak kell lenned, veled leszek a kórházban, veled leszek az ellenségeiddel való küszködésed idején, nem hagylak magadra, ha csak te magad nem fordulsz el tőlem és nem leszel hűtlenné a megállapodásunkhoz, amit kötöttünk.

Adjon nekünk Isten újulást a szövetségi hűségben. Idézzük fel, honnan indultunk, mi is volt a kezdet, milyen volt az “első szeretet” – ahonnan kiestünk. Halljuk meg ígéretét újra, amit évezredek óta változatlanul mond: emlékszem szövetségemre! És ezt újra a szívünkre vésve buzduljunk fel mi is hűségre, ígéret-megtartó állhatatosságra, ha kell, kemény helytállásra, ami méltó Isten gyermekeihez, Krisztus követőihez!

Imádságunk pedig legyen a szép énekvers:

“Áldjad őt, mert az Úr megáldja minden munkádat,
Hűsége, mint az ég harmatja bőven rád árad,
Lásd, mit tehet jóságos Lelke veled,
És hited tőle mit várhat!” (264. dics. 4.v.)

Ámen.

 

Imádkozzunk!

Urunk, a földi élet olyan nehéz és bonyolult, hogy nincs köztünk senki, aki joggal emelhetné magát a többiek fölé, hogy benne nincs vétek vagy mulasztás. Mindnyájan egyetemben vétkeztünk és elhajlottunk, nincsen csak egy igaz is, de mégis tudjuk, hogy te az igazság útjain akarsz minket terelgetni és csendes vizekhez vezetsz minket. Tőled kérjük életünk megújulását és rád bízzuk magunkat a most következő hét napjaiban: kérünk, vezess minket. Adj nekünk lelki érzékenységet és megszólíthatóságot a tőled jövő útmutatások iránt. Segíts minket, hogy ne legyünk érzéketlenek üzeneteid iránt és ne legyünk szeretet nélkül valók egymás iránt. Adj megújulást a szövetségi hűségben, és adj friss megtapasztalásokat belső emberünkben, hogy ne csak ismerni, de szeretni is képesek legyünk akaratodat. Akik elakadtak, azokat segítsd tovább, akik félnek, azokat bátorítsd, a betegeknek legyél gyógyítója és mindnyájunkat hordozz türelmes szeretetedben, ahogyan eddig tetted. Jézus nevében kérünk, hallgass meg minket! Ámen.